Visszaütött, majd a helyszínen agyonverte – az ügyézség őrizetben tartaná


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség indítványozta a letartóztatása meghosszabbítását annak a férfinak, aki 2020. április 18-án az esti órákban Tatabánya egyik utcáján olyan súlyosan bántalmazta a sértettet, hogy a sértett a helyszínen belehalt a sérüléseibe.

A megalapozott gyanú szerint az ittas állapotban lévő gyanúsított 2020. április 18-án este Tatabánya egyik utcáján összetalálkozott a sértettel, aki szidalmazni kezdte a gyanúsítottat, majd egy alkalommal arcon ütötte. A gyanúsított az ütéstől a földre került. Miután a gyanúsított felállt, egy alkalommal arcon ütötte a sértettet, aki az ütéstől elesett. A gyanúsított ezt követően sem hagyta abba a sértett bántalmazását, ahogyan a sértett a földön feküdt több alkalommal a fején ütötte. A sértett a koponyát ért trauma következtében a helyszínen elhalálozott.

A nyomozó hatóság a férfit halált okozó testi sértés bűntette miatt hallgatta ki gyanúsítottként.

A főügyészség indítványt tett arra, hogy a járásbíróság nyomozási bírája a gyanúsított letartóztatását további két hónappal hosszabbítsa meg, tekintettel arra, hogy vele szemben továbbra is fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint az, hogy szabadlábra kerülése esetén a bizonyítást veszélyeztetné, így különösen a kihallgatandó tanúkat jogellenesen befolyásolná.

(birosag.hu)


Kapcsolódó cikkek

2020. január 31.

A jogos védelem bírósági gyakorlata

Saját vagy családtagjaink élete olyan érték, amit minden áron meg szeretnénk védeni. De jogszerűen milyen eszközöket alkalmazhatunk, hogy megelőzzünk egy jogtalan támadást és meddig mehetünk el védekezésünk során a támadóval szemben?  A Kúrián joggyakorlat-elemző csoport vizsgálja a jogos védelem gyakorlati kérdéseit, a szakértői grémium a napokban összesíti a vizsgálat eredményeit. A Jogkérdés e heti riportjában az OBH dr. Kónya Istvánnal, a Kúria elnökhelyettesével beszélgetett a jogos védelemről.
2019. július 4.

Ejtették végül a vádat a hasba lőtt asszony ellen Alabamában

Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt emeltek vádat a múlt héten Alabamában a 28 éves Marshae Jones ellen, mert várandósan összeverekedett egy másik nővel, majd haslövés következtében elveszítette magzatát, de egy alabamai szövetségi bíróság szerdán úgy döntött, hogy ejtik a vádat.