Közigazgatási bíráskodás: túljelentkezés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

158 pályázótól 1074 pályázat érkezett a közigazgatási bíráskodás kibővítésének második ütemében – olvasható a birosag.hu-n.


A közigazgatási bíráskodás kibővítésének második ütemében a regionális illetékességű közigazgatási és munkaügyi bíróságokon 42, míg a Fővárosi Törvényszéken 2 álláshelyet hirdettek meg. Az álláshelyekre 158 pályázó összesen 1074 pályázatot nyújtott be. 

 
Az álláshelyek betöltésénél a 2017. november 1-jei hatállyal módosított 7/2011. (III. 4.) KIM rendelet rendelkezéseit kell alkalmazni. A bírói pályázatok benyújtásához folyamatos támogatást nyújt a bíróságok honlapjának bírói pályázatok aloldalára feltöltött segédanyag. 

[htmlbox Változásfigyeltetés]

 

 
Jelentős változások történtek 2018 januárjától a közigazgatási és munkaügyi bíráskodás területén. A 20 közigazgatási és munkaügyi bíróság közül 8 kiemelt, regionális szerephez jutott, a fellebbvitel pedig a megyék helyett a fővárosban összpontosul. A közigazgatási perrendtartásról szóló törvény (Kp.) hatálybalépésével a 193 közigazgatási és munkaügyi bíró mellé – előzetes becslés alapján – több lépcsőben, novemberig további csaknem kétszáz bírót kell kinevezni. Az első ütemben, 2017. szeptember 15-éig összesen 45 bírói álláspályázatot hirdettek meg, 26-ot a regionális illetékességű közigazgatási és munkaügyi bíróságokon, 19-et a Fővárosi Törvényszéken. 

(birosag.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.