1256 találat erre a kulcsszóra: 2016. évi cikkíró-pályázat

2017. március 18.

Jogszabályfigyelő 2017 – 11. hét

…összeg lesz. Hatályát veszti ugyanakkor a minimális vagyonvédelmi szolgáltatási rezsióradíj 2016. évi mértékéről szóló 78/2016. (IV. 11.) Korm. rendelet. Joganyag: 44/2017. (III. 17.) Korm. rendelet a minimális vagyonvédelmi szolgáltatási rezsióradíj…

2017. március 16.

Handó: nem a közvéleményt kell kiszolgálni

…ami 11117 üggyel kevesebb az előző évinél, és idén is több ügyet fejeztek be, mint amennyi érkezett. A helyi bíróságok polgári és büntető ügyszakaiban, a közigazgatási munkaügyi bíróság közigazgatási ügyszakában,…

2017. március 16.

Az új Ptk. hatálybalépésének harmadik évfordulójára

…azokat mielőbb ki kell javítani. A jogalkotó 2016-ban végül a módosítás mellett döntött. Megszületett a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény módosításáról szóló 2016. évi LXXVII. törvény (a továbbiakban:…

2017. március 16.

Az áprilisi törvények

…tc.), az országgyűlés ülésezéséről és működéséről (1848. évi IV. tc.), valamint az országgyűlési „képviselők” (akkor követek) népképviseleti alapokon történő választásáról (1848.évi V. tc.) szóló törvények épp a márciusi események –…

2017. március 13.

AB: Hiányosak a Ve. kézbesítésre vonatkozó szabályai

…a kúriai végzések alkalmasak voltak arra, hogy – mintegy öncenzúraként – a műsorszolgáltatókat visszatartsák társadalmi célú reklámok közzétételétől. Az egyik megsemmisített végzést a Kúria 2016. október 10-én hozta, és aznap…

2017. március 13.

Jogszabályfigyelő 2017 – 10. hét

…ágazati törvények, így az ügyészségről szóló 2011. évi CLXIII. törvény, a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény és a nemzetbiztonsági…

2017. március 10.

Ülj be a legizgalmasabb perekre!

…Szeged, Széchenyi tér 4.) 237. számú tárgyalóterem Tárgy: Rablás bűntette és más bűncselekmény Időpont: 2017. 03.17. 8:30 Az ügy lényege: A vádirati tényállás lényege szerint a vádlott 2016. november hó…

2017. március 9.

Próbára bocsátás állatkínzásért

…háromévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűntett esetén van lehetőség. Nem bocsátható próbára – a visszaeső, – aki a bűncselekményt bűnszervezetben követte el; – aki a szándékos bűncselekményt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélése…