960 találat erre a kulcsszóra: Arany Medve-díj

2013. május 23.

Áldozatkutatás végre Magyarországon is

…aki ellen vagyon elleni bűncselekményt követnek el. A sértettekről az alapadatokat lehet tudni, korösszetétel alapján a gyermekek és fiatalkorúak 2–3 százalékát teszik ki az összes sértettnek. 2010-ben ez az arány…

2013. május 23.

Szórakozás vagy befektetés?

…mint a súlyára (3,54 gramm 996–998 ezrelékes arany), míg például Hunyadi János aranyforintja kiváló tartásban egymillió forint körül van. A tartásfokok alapvetően objektív kategóriák, akkor is, ha egy eladó mindig…

2013. május 23.

A földrengés tudománya

…százalékot is kibírta károsodás nélkül – miközben ez az arány egy átlagos földmozgás esetén mindössze 1-2 százalék. A kísérletről közzétett videofelvételen megdöbbentő látni, ahogy az építmény valósággal úgy ingadozik, mint…

2013. május 23.

Látványos füstölgés

…tudást. Először egy körforgalomban, éjjel próbálgattam az autót, utána a tököli reptéren gyakoroltam, ahol teljesen legálisan, pályabíróval, nevezési díj ellenében bárki kipróbálhatja, mire képes. Komoly kritériumok vannak az autókra és…

2013. május 23.

Kalandozások Mongóliában

…élmény az volt, amikor egy alkalommal mögénk állt az Aranyhorda valamelyik kései tagja, amikor csak ketten dobáltunk a pusztában Tanár úrral, és mongolul kérdezett valamit. Beszédünket felismerve a lovas magyarul…

2013. május 23.

Bírósági végrehajtás

…egyik nagy erénye, hogy az eredmény elmenthető egy külön dokumentumban, vágólapra helyezhető, kinyomtatható. Az illetékkalkulátor és az ügyvédi díj kalkulátor – csakúgy, mint a Kiadó által fejlesztett többi kalkulátor –…

2013. május 23.

Az ügyvédek megítélése a szépirodalomban

…társszerzője. Számos alkalommal tartott ismeretterjesztő előadást különböző televízió- és rádióműsorokban. 2011. március 15-e alkalmából a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt kitüntetést kapta meg, emellett a Budapest Főváros XVI. kerületének végzett kulturális…

2013. május 23.

A hirdetmények vizsgálata I.

…– ennek megfelelően a tevékenység végzésére szolgáltatási díj fizetése ellenében kerülne sor – és a szolgáltató szervezetet az általa végzett tevékenységgel összefüggésben felelősség terhelné a hirdetményt hozzá ellenőrzésre beküldővel szemben….

2013. május 23.

Kórusolimpia magyar sikerekkel

…ahol hazánk remek eredményekkel szerepelt. A Musica Mundi által szervezett kórusfesztiválon részt vett nyolc aranyérmes magyarországi csapat egyike a Rigófütty Népdalkör volt. A World Choir Games versenyt 2000-től kétévente rendezték…

2013. május 23.

Nagyvárosok horgászszemmel – I. rész

…biztosan kevesen horgásznak… – Próbáld meg az Amritsari Arany Templom tavát Nyugat-Indiában – vigyorgott az arabtudós. – Tele van óriásponttyal, kézből esznek, szent halak, ha igazi kihívásra vágysz. Ha a…