516 találat erre a kulcsszóra: Biszku-ügy

2013. június 3.

A bizalmatlanság hálójában

…jobban megéri. Győrffy Dóra úgy véli, pénzügyi válság ­idején a bizalomra alapuló döntéshozatal ­luxusnak tűnik: ilyen időszakokban a dön­téseket szinte azonnal kell meghozni. A po­litikusok úgy gondolják, a tűzoltáshoz az…

2013. június 3.

Egy ügyvéd a politika versenyfutásában

…s ezért nem is jelentkeznek. De ez nem igaz. Én ugyanis minden ügyféllel személyre szabottan, egyedi tiszteletdíjazásban állapodom meg, ami nagyban függ az ügy természetétől, az ügyfél anyagi helyzetétől és…

2013. május 29.

A törvény ügyvédje – portré Dr. Hegedűs Lászlóról

…az ügy­védi közéletben való szerepvállalása? A Budapesti Ügyvédi Kamarába 1977-ben vettek fel ügyvédjelöltnek. Ugyanott 2002-től vagyok elnökségi tag, 2006 márciusától 2010-ig pedig a BÜK elnökhelyettesi tisztségét is betöltöttem. Két éve…

2013. május 27.

Az ítélkezéshez a legerősebb belső meggyőződés kell

…áradó szeretet; a régi tárgyak mind-mind egy kedves lélekről tanúskodnak. Számos nagy ügye mellett az egyik legjelentősebb ügyvédi sikerének tartja Földes-Szabó Attila jogerős felmentetését az úgynevezett Fő utcai órásgyilkosság ügyében….

2013. május 23.

Budapest – Los Angeles – Budapest

…ügyvéddé válni, hanem kizárólag protekcióval ment. 500-ban volt maximálva az ügyvédek száma és gyakorlatilag kihalásos alapon működött. Évente 2-3 ügyvédi státus szabadult fel és ezekre a helyekre volt 60-100 jelentkező….

2013. május 23.

Rejtélyek és álmok vidéke: Málta

…ugyanis nem mindig követte tett – vagy, ha úgy nézzük, esetenként többször is. 1798-ban Napoleon seregei rohanták le a szigeteket, ám Bonaparte hiába ért partot, s a lovagokat hiába űzte…

2013. május 23.

A „körülbelüli” jogászkodást el kell felejteni

…Ügyvédi Irodánál dolgozott. 2006-tól ügyvédjelölt a Nagy és Trócsányi Ügyvédi irodában. Jelenleg saját egyéni ügyvédi irodáját nyitja meg. Klasszikus ügyvédkedéssel foglalkozik, főbb szakterülete gazdasági jog, jogi tanácsadás, magyar és nemzetközi…

2013. május 23.

Az ügyvéd, aki a bridzs logikájára épít

…jártam”, mondja nevetve a versenyjátékos édesapjától megörökölt bridzsszenvedélyéről; ez ugyanis olyan játék, amelyik nagyon logikus, precíz gondolkodást igényel. Ragyogó, pihentető gyakorlóterep egy vérbeli ügyvédnek. A Sátori és Lutter Ügyvédi Iroda…