1666 találat erre a kulcsszóra: Dr. Nagy László Magánjogi Érvelési Verseny

2017. április 12.

1945 – nagy film született

…kötetet a szerző jelenlétében, aki 17 órától dedikálja is könyvét. Az eseményen jelen lesz Török Ferenc, a film rendezője, operatőre, Ragályi Elemér, látványtervezője, Rajk László és két főszereplője, Nagy-Kálózy Eszter…

2017. április 11.

Kártérítést ítélt meg az EJEB egy magyar betörőnek

…kilenc év börtönnel sújtottak. A bíróság elutasította Nagy Gábor arra vonatkozó panaszát, hogy fogva tartása túlzott és indokolatlan lett volna. A magyar bíróság azért tartotta indokoltnak Nagy folyamatos fogva tartását,…

2017. április 10.

Sulyok: a jogállamiság közös ügy

…kezdetét – fűzte hozzá Sulyok Tamás. Trócsányi László igazságügyi miniszter a konferencia bevezető előadásában az alkotmányos párbeszéd fontosságát emelte ki. Rámutatott: a jogalkotás és a jogalkalmazás intézményei „nem légüres térben”…

2017. április 5.

Döntött az EB: zöld út a kínai állami cégnek

A kínai állami China National Chemical Corp. (ChemChina) konszern 43 milliárd dollárért vásárolja meg a bázeli székhelyű Syngenta AG-t. Margrethe Vestager uniós versenyjogi biztos elmondta: a felvásárlást bizonyos feltételekhez kötötték…

2017. március 31.

Vizoviczki felmentését kérte ügyvédje

A vádhatóság képviselője előzőleg a vádlottak többségére fegyházbüntetés kiszabását indítványozta, mivel álláspontja szerint a Vizoviczky László által irányított csoport bűnszervezetként követte el a költségvetési csalást. Jován László, Vizoviczki László ügyvédje…

2017. március 31.

Kérdezze „gyógyszerészét”, az EUB-t!

…biztosítására. Ha a csomagküldő gyógyszertárak – korlátozott szolgáltatás kínálatukra tekintettel – nem tudják megfelelően helyettesíteni az ilyen szolgáltatásokat, számukra az árverseny jelentősebb versenytényezőt jelenthet, mint a hagyományos gyógyszertárak számára, mivel…

2017. március 31.

Vizoviczki-ügy: fegyházbüntetést kértek a vádlottak többségére

A vádlottak többségére fegyházbüntetést kért az ügyész a Vizoviczki László és társai ellen indult büntetőperben pénteken a Fővárosi Törvényszéken. Az ügy lényege, hogy a Vizoviczki Lászlóhoz köthető – vendéglátóhelyeket üzemeltető…

2017. március 29.

Vizoviczki-ügy: folytatódott a tárgyalás

A bíróság befejezetté nyilvánította a 2014 novemberében kezdődött bírósági eljárás bizonyítását. Az ügyészség szerint triviális a történeti tényállás: a Vizoviczki Lászlóhoz köthető – vendéglátóhelyeket üzemeltető – gazdasági társaságok 2010 és…

2017. március 23.

Alternatív vitarendezési verseny hallgatóknak

…Kecskés László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Állandó Választottbíróság elnöke, az MTA levelező tagja és a pécsi tudományegyetem jogtudományi karának dékánja, az alternatív vitarendezés elismert szakértője – számolt…

2017. március 23.

EUB: Aránytalan az útdíj bírság

…hátrányok nem lehetnek túlzottak az elérni kívánt célokhoz képest. Az irányelv preambulumából kitűnik, hogy a tagállamokban működő fuvarozási vállalkozások közötti verseny torzulásainak felszámolása érekében mind a díjkivetési rendszerek összehangolására, mind…