517 találat erre a kulcsszóra: Kósa Lajos

2013. szeptember 6.

Hunvald-ügy: több védő felmentést kért

…önkormányzatot. K. Lajos ingatlanbecslő védője szerint az elsőfokú ítélet jogszabályokat sért, illetve részben megalapozatlan. A védence felmentését indítványozó ügyvéd úgy véli, a Fővárosi Bíróság nem vagy rosszul vette számba a…

2013. szeptember 5.

Hunvald-ügy: új ítéletet kér az ügyész

…nem feleltek meg a tartalmi és formai követelményeknek – tette hozzá. Az első fokon egy év börtönnel sújtott K. Lajos negyedrendű vádlott az ingatlanok értékbecslését sematikusan végezte, előfordult, hogy azt…

2013. szeptember 1.

A büntetőeljárás szerves részét képező titokvédelemről

…o.). Hasonlóan vélekedik Nagy Lajos is, szerinte a bírósági tényállás-megállapítás lényegében megismerés, „az elkövető magatartásának, az anyagi világban végbement jelenségnek gondolati rekonstruálására irányuló célszerű és aktív tevékenység” (Nagy Lajos: Tanúbizonyítás…

2013. augusztus 28.

Jelképesen enyhítették Bándy Kata gyilkosának büntetését

…egy játszótérre kényszerítette, megerőszakolta, és közben, hogy ellenállását megtörje, megfojtotta. A táblabíróság Makai Lajos vezette tanácsa megalapozottnak találta a Pécsi Törvényszék idén áprilisban hozott határozatát, amelyben a vádlottat aljas indokból…

2013. július 26.

Hogy kerül a társasági jog az új Ptk-ba?

…hangsúlyozzák, és a társaságok közötti határok elmosódásával járnak együtt. A kodifikációs bizottságban is vitatott kérdés volt, hogy mi legyen a társasági joggal. Vékás Lajos szerint a társasági anyagi jognak a…

2013. június 27.

Méltó kezdet – A fiatalok foglalkoztatási lehetőségei

…kísérleti projektként indított ERASMUS-t, mely az Európai Bizottság egyik legsikeresebb és legismertebb programja. Ez az EU és Magyarország egyik legsürgetőbb feladata – mondta üzenetében dr. Andor László. Kósa István, a…

2013. június 19.

Öröklési szabályok az új Ptk.-ban

…az új Ptk. gyakorlati ismereteiről, ahol Dr. Vékás Lajos, Dr. Lábady Tamás, Dr. Gárdos Péter, Dr. Kisfaludi András és Dr. Szeibert Orsolya előadók mellett interjúalanyunk az eddiginél még részletesebben kifejti…

2013. június 19.

A titoktartás elegáns lovagja

…a szellemi fejlődésre. Ma is hálás vagyok a sorsnak, hogy mindez megadatott nekem”. Mint ahogy az is: olyan évfolyamtársai voltak, mint Vékás Lajos professzor és akadémikus vagy Sárközy Tamás jogászprofesszor….