510 találat erre a kulcsszóra: Lőrinc László

2015. október 30.

Trócsányi: fontosak a pártfogó felügyelők

…jóvátételét, megnyugvását, mindemellett az elkövetők megbánását, ezen keresztül pedig végső soron a közösség érdekeinek érvényesülését. Titkos adatgyűjtés a büntetőeljárásban Kis László kötete a büntetőeljárás egy nagyon vékony, ám annál szerteágazóbb…

2015. október 29.

Rendőrper: két vádlott kapott megrovást

Tizenkét további megvádolt rendőrtiszt, köztük Bene László volt országos főkapitány esetében a bíróság megszüntette az eljárást. A volt budapesti főkapitány mellett a negyedrendű vádlott, a tévészékház ostrománál a rendőri erők…

2015. október 27.

Rendőrper: mindannyian tagadták bűnösségüket

…illetve utólagos felelősségre vonás elmulasztásával vádol 14 rendőrtisztet, és az ügyész korábban, perbeszédében jobbára felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta. A vádlottak között van három rendőr tábornok: Bene László volt országos főkapitány,…

2015. október 22.

Rendőrper: több órás beszéd az utolsó szó jogán

Tagadta bűnösségét az ötödrendű vádlott a Bene László volt országos rendőrfőkapitány és rendőrtársai ellen a 2006 őszén történt események miatt indult büntetőper csütörtöki tárgyalásán a Fővárosi Törvényszéken. Majoros Zoltán ezredest,…

2015. október 19.

Eljöhet-e a szakszervezeti reneszánsz?

…egyszerűen nem működik az egyik alappillér hiánya miatt. Hiányzik az alkalmazkodás képessége Neumann László, az MTA Politikatudományi Intézetének kutatója szerint a hazai szakszervezeteknek egészen más önképe van, mint amit a…

2015. október 16.

Trócsányi: a jognak a közjót kell szolgálnia

…tekintette bálványnak, erkölcsi abszolútumnak – közölte Trócsányi László. „Annak a nemzetnek, amely kedvező értékelésre tart számot, jogi berendezkedését is úgy kell megállapítania, hogy az általános emberi eszme szempontjából is helyes,…

2015. október 6.

Az új Be. szabályozási elvei

…László: A pénzmosással és a terrorizmus finanszírozásával kapcsolatos jogszabályok magyarázata, Budapest: HVG-ORAC, 2012. 518 p., valamint: Gál István László: A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása az új magyar büntetőjogban, Belügyi…

2015. október 1.

Trócsányi: szükség van közigazgatási felső bíróságra

…hisz abban, hogy szakmai kérdésekről lehet egyeztetéseket folytatni, így van esély arra, hogy az új felsőbíróság létrejöjjön. Trócsányi László kitért arra, hogy egy ötrészes, körülbelül száz szakaszból álló közigazgatási perrendtartás…

2015. szeptember 28.

Trócsányi: tiszteletben tartjuk a normákat

Magyarország minden nemzetközi normát tiszteletben tart, és tiszteletben is fog tartani – jelentette ki Trócsányi László igazságügyi miniszter, miután Strasbourgban hétfőn megbeszéléseket folytatott Thorbjorn Jaglanddal, az Európa Tanács (ET) főtitkárával….