893 találat erre a kulcsszóra: bírósági eljárás

2017. április 13.

Vezető tisztségviselők felelőssége II. rész

…négy időállapot szerinti szabályok alkalmazásával folynak felszámolási eljárások. 1. időállapot Értelmezési kérdésként merült fel, hogy az „indult eljárások” kifejezés alatt mi értendő. A Cstv. 1. időállapot szerinti szabályozása szerint a…

2017. április 6.

Handó: egyre kevesebb az elévülés

Handó Tünde a Szolnoki Törvényszék összbírói értekezlete előtti sajtótájékoztatón kifejtette: míg 2013-ban 156 büntetőügy évült el a bírósági eljárásokban, egy évvel később már csak 114, 2015-ben 95, tavaly pedig 70….

2017. március 28.

Megújul a dr. Vathy Ákos-díj

…az alapítvány volt és jelenlegi kurátorai, alapítói, dr. Vathy Ákos családtagjai és volt kollégái, valamint dr. Cserni János, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) főosztályvezetője, valamint a Fővárosi és a Nyíregyházi…

2017. március 27.

Technikai fejlődés a bíróságokon

…intézését – mondta dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke a sajtótájékoztatón. A bírósági szervezet lépést tart a technikai fejlődéssel. Ma már a különféle elektronikus alkalmazások segítségével az…

2017. március 13.

AB: Hiányosak a Ve. kézbesítésre vonatkozó szabályai

…elmulasztása következtében alaptörvény-ellenes helyzet áll fenn. Az Alkotmánybíróság döntésében felidézte a 6/1998. (III. 11.) AB-határozatát, amelyben összefoglalta a tisztességes eljáráshoz való jog lényegéről kialakított álláspontját. E szerint a tisztességes eljárás…

2017. március 8.

Civil szervezetek – fontos változások március 1-jétől

…vételi eljárás keretében kerüljön sor. Hogyan változik most ez a szabályozás? 2017 márciusától bővült az egyszerűsített nyilvántartásba vételi és egyszerűsített változásbejegyzési kérelmet benyújtható szervezetek száma, valamint az eljárásban használható mintaokiratok…

2017. március 8.

Jogorvoslatok és külön eljárások az új Be.-ben

…megtámadott ítéletet, valamint az azt megelőző bírósági eljárást teljes terjedelmében felülbírálja. A revízió során elsőként a bírósági eljárás törvényességének vizsgálatára kerül sor, mely magában fogalja a bizonyítás felvételére, egyéb eljárási…

2017. március 6.

A bírósági fogalmazói felvételi típusfeladatai

…és a bírósági fogalmazói felvételi pályázati kiírása elérhető a Magyar Igazságügyi Akadémia weboldalán. A megújult felvételi eljárásról Dr. Gyarmathy Judittal, az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettesével készített interjúnkat itt olvashatja. (birosag.hu)…