1207 találat erre a kulcsszóra: fiatal bírák elismerése

2013. május 23.

Látványos füstölgés

…kifejezetten a hátsó kerekes autók és azok pilótáinak művészete. A kezdő sebesség az egyike a látható szempontoknak, amit a bírák pontoznak. Az ív vágását is figyelik a bírók és azt…

2013. május 23.

Aki látott itt „fehérek közt egy európait”

…céljáról, életkoromról. Ez utóbbira válasz az volt, hogy még fiatal vagyok (62 éves), és igen sok teendőm van hátra. Nem hízelgésképpen, de említettem, hogy személy szerint én és ismerőseim is…

2013. május 23.

Szép új világ 1.

…bútor használt régi gázcsövekből készült (lehet, hogy a helyi populáció jelentős része víz-, gáz- és központi fűtésszerelő); a másik helyen viszont a már nem fiatal, de még mindig csinos pincérnő…

2013. május 23.

A Be. reformja, avagy a jogalkotó sohasem pihen? – I. rész

…inkább azok létének – elismerése után jön el annak az ideje, hogy az egyes megoldási javaslatokat rendszerezzük, elemezzük, előnyeiket és hátrányaikat összegezzük. A rendszerezés révén egyúttal az is lehetővé válik,…

2013. május 23.

Szép új világ 2.

…Orlansba. A valóság itt eltért a filmtől, mert ezek a motorosok 60–70 év körüli „fiatalok” voltak. Különben Amerikában nem szokatlan, hogy az emberek – és főleg a nem fiatalok –…

2013. május 23.

Beszédhiba vagy beszédfogyatékosság?

…logopédus végzettségű fiatal nem is a szakmájában helyezkedik el. A Beszédvizsgálóban évente kb. háromezer gyereket vizsgálnak meg. Harmaduk súlyos „diszes”. A vizsgáltak kétharmada új, egyharmaduk kontrollra érkezik. Valódi diszlexiás a…

2013. május 23.

Sztárügyvéd az, akit a média azzá tesz

…a függetlenség, a másik, hogy a bajban lévő embereken segíthetünk, melynek következtében az a hála vagy az a köszönet, ami az ügyfelek szeméből, elismeréséből kiolvasható, jelenti a pálya szépségét. És…

2013. május 23.

„Soha nem frakcióztam az előmenetelemért”

…legöregebb vagyok. Ami a kérdést illeti, az irodavezetőségre és a kamarai funkciómra is büszke vagyok, hiszen ez az elvégzett munkám elismerése a szakmától, a kollégáktól. Ráadásul úgy, hogy ennek érdekében…

2013. május 23.

Sándor mester (1220–1287)

…tisztségviselők: főlovász, udvarnokok, pohárnokok, bírák, írnokok, papok, és egyéb méltóságok. A királyt ekkor már megint fényes ruhákban gazdagon felékszerezett főurak és úrasszonyok vették körül csapatostul. A fiatal Sándor mester nem…