924 találat erre a kulcsszóra: közérdekű bejelentés

2013. július 11.

Petőfi feltámasztása

…e romantikus történetnek, érdemes tisztázni a bejelentés tudományos alapjait. Szibériai száműzetés Amint a Világszövetség is feleleveníti, az kétségtelen történelmi tény, hogy Petőfit 1849. július 31-én látták utoljára a – Segesvár…

2013. július 10.

Fontos tudnivalók a nyári diákmunkáról

…szükséges „zsebpénz” megszerzése vagy kiegészítése. Pedig az írásbeli munkaszerződés és a munkaviszony bejelentése – amellett, hogy kötelező – sok problémát előzhet meg. A munkavállalással kapcsolatos alapinformációk ismerete nagymértékben hozzájárulhat ahhoz,…

2013. július 9.

Idén 137 törvényt fogadtak el

…jegyzett a tavaszi és a nyári ülésszakban. A fideszes képviselők közül Vas Imre és Cser-Palkovics András volt a legaktívabb törvénykezdeményező nyolc, illetve hat javaslattal. Együtt terjesztették be a közérdekű adatok…

2013. július 8.

Melyek a munkahelyi megfigyelés szabályai?

…ellenőrzéskor bírság kiszabását eredményezi. Mielőtt azonban megkezdenénk a NAIH honlapján megjelenített felületen a bejelentést, szükséges áttekintenünk azt, hogy az elektronikus megfigyelőrendszert alkalmazó munkahely területére kizárólag a dolgozók léphetnek-e be, vagy…

2013. július 3.

Kegyelmi ügyek: nem kap adatokat a Helsinki Bizottság

A Helsinki Bizottság 2011 decemberében fordult közérdekű adatkéréssel a KEH-hez, hogy éves bontásban megkapja az 1999 és 2011 közötti emberölés, erős felindulásban elkövetett emberölés, illetve testi sértés miatt kiszabott jogerős…

2013. június 26.

A pénzmosás elleni küzdelem és az ügyvédi munka

…István László A pénzmosással kapcsolatos bejelentési kötelezettség elmulasztását a törvény bünteti. Az ügyvédek esetében mi az eljárás? A bejelentési kötelezettség nem jelent feljelen­tési kötelezettséget, de a köztudatban ezt gyakran összekeverik….

2013. június 25.

Új törvény születik a korrupció ellen

A közigazgatási és igazságügyi tárca parlamenti államtitkára elmondta: a javaslattal független kivizsgálási lehetőséget és teljes anonimitást biztosítanak mindenki számára, aki ilyen közérdekű bejelentés tesz. Az állampolgárok munkavállalóként, köztisztviselőként vagy magáncégek…

2013. június 18.

Szigorított adatvédelem

…védelméhez, valamint a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jog érvényesítése terén. Ez a törvény a régi – ma már nem hatályos – személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló…

2013. június 17.

Aktív bírságoló az adatvédelmi hatóság

…védelméhez, valamint a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jog érvényesítése terén. Ez a törvény a régi – ma már nem hatályos – személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló…

2013. június 11.

Újra elfogadták az infotörvényt

Az újbóli – 225 igen, 78 nem szavazattal, egy tartózkodás mellett meghozott – jóváhagyással kikerült az előterjesztésből az a passzus, hogy a közérdekű adat megismerése iránti igény teljesítése nem eredményezhet…