763 találat erre a kulcsszóra: közösségi sérelem

2013. június 4.

Európai kitekintő

…munkáltatónak nem keletkezik bizonyítási kötelezettsége. Érdekes jogesetek hangoztak itt el az életkoron alapuló diszkrimináció tilalma kapcsán is. Az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés közösségi joggyakorlata egyébként az Európai Bíróságnak a „Mangold”…

2013. június 3.

„Innen indult a harc”

…„közszereplők” is inkább magukban tartják, ha valamiféle sérelem éri őket. Jó egy kicsit közzétenni azt, hogy igenis, tessék megharcolni mindenkinek a saját jogaiért. Mennyivel más ügyfél egy celeb? Általában más….

2013. június 3.

Egy ügyvéd a politika versenyfutásában

…írott vagy az elektronikus médiáról. ­Elmondhatom, hogy mindkét táborból személyes, korrekt viszonyban vagyok az újságírókkal, a szerkesztőkkel, soha, egyetlen sajtóperem sem volt, amit a nekem okozott sérelem miatt kellett volna…

2013. május 28.

Reszkessetek betörők! – II. rész

…büntetési tételhez képest történő korlátozása pedig úgyszintén indokolatlan – minél nagyobb a kár, a sérelem, a sértettnek annál jelentősebb a kártalanításhoz, a jóvátételhez fűződő érdeke. A jogalkotónak be kellene látnia,…

2013. május 23.

Ügyvédek és a közösségi média

…másik olvasóm azt írja, hogy „… le kell bontani az elavult ügyvédképet, ami az emberek fejében él… ” Ha bárki megnézi a profilomat a közösségi portálon, láthatja, miként vélekednek az…

2013. május 23.

„Ami tegnap város volt, ma táj is”

…Újpalotai Közösségi Ház fejlesztésére. A pályázatra beérkezett pályaművek nyugat-európai szakmai elvárásoknak megfelelőek voltak, és 11 tervet meg is vásárolt az önkormányzat. – A hosszú távú célunk, hogy a közösségi tervezésnek…

2013. május 23.

Nem korlátozhatatlan alapjog a véleménynyilvánítás

…szubjektíven méltánytalannak tarthatják az érintettek, de ilyenkor azt kell vizsgálni, hogy a konkrét sérelem az általános társadalmi értékítélet szerint alkalmas-e arra, hogy az egyénben komoly félelmet keltsen. dr. Schmidt Gábor…

2013. május 23.

WLAN- és a felhasználói felelősség

…együtt igen költségesek lehetnek – nem. A szolgáltató mentesülése ugyanis az irányelv szerint „nem zárja ki azt, hogy az a személy, akit a jogellenes tartalmú információ révén sérelem ért, (…)…

2013. május 23.

Egy bátor nő

…kérdésekről van szó, és le kell szögezni, az áldozatoknak az élethez, a testi épséghez, a biztonsághoz való joga nem függhet attól, hogy őt hol éri a sérelem: a családban vagy…

2013. május 23.

Made in Hungary

…a származási ország megjelölésének általános kötelezettségét, mégpedig az egyes előállítási lépések tekintetében is.” – fűzi hozzá Torsten Braner közösségi jogász, az e|n|w|c Natlacen Walderdorff Cancola nemzetközi ügyvédi iroda budapesti partnere….