542 találat erre a kulcsszóra: per indítása

2013. november 11.

Törvény sürgeti majd a bírókat

A bizottsági módosító javaslat szerint az értékelést akkor kell elvégezni, ha a perben eljáró bíró személyében változás nem történt, és a per ésszerű időn belüli befejezését késleltető, a bíró önhibájából…

2013. november 6.

Polgári mediáció: több a per a párbeszédnél

…perrel szemben. A fent említetteken felül például arra, hogy amennyiben a peres felek a közvetítés során megegyeznek még az első tárgyalás előtt, 90 százalékos illetékkedvezményt kaphatnak. Ha külső, tehát nem…

2013. november 5.

Bővítenék a bírák soron kívüli értékelését

…mellett kitétel, hogy a per iratainak vizsgálata alapján megállapítható, hogy a per ésszerű időn belüli befejezését késleltető, a bíró önhibájából bekövetkezett mulasztás történt, kivéve, ha a bíró folyamatban lévő pereinek…

2013. október 15.

Hunvald-Weinek per: mindenkit felmentettek

…el. Az ügyész néhány hete a perbeszédében részben letöltendő, részben felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott, a védők ugyanakkor felmentést kértek. A PKKB kedden mind a nyolc vádlottat felmentette, mert álláspontja szerint az…

2013. október 4.

A munkahelyi stressz munkaképtelenné tesz

…kára megtérítését munkaügyi per keretei között követelheti (Mt. 166.§). A fentiekből is látható tehát, hogy jogszabályi szinten a magyar munkavállalók sem részesülnek alacsonyabb szintű védelemben, mint például a nyugat-európai társaik….

2013. október 4.

Hunvald-ügy: jövő csütörtökön lehet határozat

…a Fővárosi Ítélőtábla elfogultságot jelentett be, ezért a Kúria a Szegedi Ítélőtáblát jelölte ki másodfokú bíróságként. Az eredetileg huszonöt vádlottat érintő per több ember esetében jogerőre emelkedett, így a másodfokú…

2013. október 2.

Ellentmondásos a Rebisz-tiszt vallomása

A 2006-os őszi események miatt rendőri vezetők ellen indított per bírájának álláspontja szerint M. Zoltán, nyugállományú ezredes, ötödrendű vádlott egyebek mellett az MTV-székház ostromakor érvényes alá- és fölérendeltségi viszonyok meghatározása,…

2013. szeptember 11.

Hagyó mellett tanúskodott

Fontosnak és hasznosnak ítélt két BKV-szerződést a Hagyó-per 31-es számú tanúja a Kecskeméti Törvényszéken folyó per keddi tárgyalásán. A tanút az AAM Zrt.-vel és a Montana Zrt.-vel kapcsolatos vádak miatt…