A büntetőeljárás szerves részét képező titokvédelemről
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A jogelmélet számára kézenfekvő: újabb regulálást igényelne a büntetőeljárás területén megjelenő titokvédelem.
A büntetőeljárás és a titokvédelem lényegének különbözőségéről
A jogtudományi vizsgálódásnak fontos területe az egymással ellentétes érdekek versengésének figyelemmel kísérése. Ilyen téma a jelző nélküli (ehhez lásd: Tremmel Flórián: Magyar büntetőeljárás. Dialóg Campus, Budapest-Pécs 2001. 36. o.) igazság feltárása, vagyis a ténymegállapítás mint a büntetőeljárás egyik jellegadó tényezője (Király Tibor: Büntetőeljárási jog. Osiris Kiadó, Budapest 2003. 21-25. o.) és a jogilag releváns titok védelme közötti kapcsolat is.
A büntetőeljárás központi eleme a bizonyítás, amely tevékenységet Tremmel Flórián speciális megismerési folyamatként definiál (Tremmel Flórián: Bizonyítékok a büntetőeljárásban. Dialóg Campus, Budapest-Pécs 2006. 59. o.). Hasonlóan vélekedik Nagy Lajos is, szerinte a bírósági tényállás-megállapítás lényegében megismerés, „az elkövető magatartásának, az anyagi világban végbement jelenségnek gondolati rekonstruálására irányuló célszerű és aktív tevékenység” (Nagy Lajos: Tanúbizonyítás a büntetőperben. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1966. 19. o.).
Ezzel áll szemben a titokvédelem alapvető emberi igénye. A titok fogalmán a büntető anyagi és eljárásjog szemszögéből Angyal Pál szerint „mindaz a bárki által megismerhető, de tényleg csak egy, vagy korlátolt számú egyén tudatkörében létező és harmadik személyek elől elzárt oly valóság (tünemény, jelenség, képzet, érzelem, gondolat stb. s mindezek megtestesítői) értendő, melyre vonatkozólag bizonyos méltánylandó érdek azt kívánja, hogy ez mások ismeretkörébe ne jusson” (Angyal Pál: A titok védelme anyagi és alaki büntetőjogunkban. Atheneum, Budapest 1908. 13. o.). A titokvédelem lényegét illetően pedig: „a titok java a személyiségi javak közé tartozik, minél fogva éppoly mérvben és határok között részesítendő védelemben, mint más személyiségi javak” (Angyal: i.m. 25. o.).
A két jelenség találkozásáról írja Földesi Tamás, hogy „a jogban alapvető igény a bűncselekmények titkainak feltárása, ám a nyomozás óhatatlanul titkos elemeket is tartalmaz” (Földesi Tamás: A „Janus arcú titok”. A titok titka. Gondolat, Budapest 2005. fülszöveg). Szabóné Nagy Teréz pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy „a jog eszközei a társadalmi viszonyok alakulására, illetőleg az emberi magatartásokra kedvező hatást gyakorolhatnak ugyan, de nem helyettesíthetnek más társadalmi, politikai, erkölcsi normákat, nem léphetnek a politikai, erkölcsi eszközök helyébe” (Szabóné Nagy Teréz: A büntető igazságszolgáltatás hatékonysága. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1985. 12. o.).
Érdekek és értékek harca
A büntetőeljárás és a titokvédelem találkozása érdekek és értékek versengését jelenti. A modern jogrendszerekben a jog jelentősége aligha kérdőjelezhető meg, de a titok is kiemelkedő szerepet játszik a társadalmi alrendszerekben, annak társadalmi jelentősége egyre növekszik. Földesi is hangsúlyozza, hogy a titok problematikája „nemcsak fontos és aktuális, hanem számos megoldatlan kérdést rejt magában”, ami összefügg a titkok azon jellegzetességével, „hogy számos esetben ellentmondásokat hordoznak magukban, és dilemmákat idéznek elő” (Földesi: i.m. 12. o.). Az (elvont módon megfogalmazott követelményt jelentő) értékek és az érdekek kapcsolata pedig igen szoros és összetett.
A büntető igazságszolgáltatás mint szervezet és mint eljárás axiológiai értelemben ugyan nem tekinthető értéknek, az akkuzatórius büntetőeljárás azonban olyan kritériumokkal (igazságosság, nyilvánosság, méltányosság) van körülbástyázva, amelyek önálló értéknek minősíthetők. A méltányosság követelménye egyébként a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény 22. § (1) és 36. § (1) bekezdéseiből olvasható ki. Az igazságszolgáltatás léte, a társadalomra veszélyes cselekmények elkövetőinek felelősségre vonása pedig önmagában is társadalmi érdek. Felfoghatók továbbá érdekként a büntetőeljárás rendeltetését megjelölő úgynevezett külső funkciói is, az anyagi jog érvényre juttatása, az eljárás törvényességének biztosítása és az igazság elérése (Tremmel: i.m. 2001. 35-38. o.). A büntető igazságszolgáltatás működése során számtalan további érdek találkozik egymással. Csupán néhány példát kiemelve: a sértett érdeke is az elkövető felelősségre vonása, az eljárásban érdekelt valamennyi személy (és hatóság) érdeke lehet a gyors, mégis alapos eljárás, a nyilvánosság vagy éppen a jogorvoslat. Itt említhetők még a büntetőeljárás úgynevezett belső funkciói, amelyek a büntetőeljárás mozgatórugóinak tekinthető főbb szerepeket, érdekköröket jelölik: a vád, a védelem és az ítélkezés (Tremmel: i.m. 2001. 38. o., 92-95. o.).
Ami a büntető igazságszolgáltatás hátterében álló normarendszert, a büntető eljárásjogot illeti, mindenekelőtt a jogi értéktannak azt a tézisét érdemes megemlíteni, miszerint „a jog értékeszmét teremt”, maga is érték (Moór Gyula: Bevezetés a jogfilozófiába. Pfeifer Ferdinánd Nemzeti Könyvkereskedése, Budapest 1923. 19-25. o., 282-302. o., Horváth Barna: A jogelmélet vázlata. Attraktor, Máriabesnyő-Gödöllő 2004. 91-105. o.). Az alanyi jogok az egyén számára valóban értékként jelennek meg, vagyoni jogok esetében ez könnyen mérhetővé is válik. Értéknek tekinthetjük azonban a társadalom, a közrend és a jogbiztonság szempontjából a tárgyi jogot is, amelynek szerves része az alaki jog, esetünkben a büntető eljárásjog. Belátható, hogy a büntető anyagi jog rendelkezései megfelelő eljárási szabály- és szervezetrendszer nélkül nem lennének képesek felváltani a talio elvén alapuló önbíráskodást. Erre utal Theodor Mommsen ismert késnyél-penge hasonlata is (Mommsen, Theodor: Römisches Strafrecht. Duncker & Humblot, Leipzig 1899. Vorwort.).
Alapvető jogbölcseleti tétel, hogy a jog értékhordozó kategória, amit Varga Csaba is megfogalmazott: „Olyan értékek s ezeknek civilizációs fejlődésünkben valamelyest kialakult hierarchikus rendszere van a jogba beépítve, amelyeknek értéke és jelenléte vitathatatlan” (Varga Csaba: A jog társadalomelmélete felé. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Jogbölcseleti Intézete, Budapest 1999. 251. o.). A jog által „hordozott” értékek pedig a jogrend, a törvényesség, a jogbiztonság, az igazságosság, valamint a méltányosság, melyek egyben az akkuzatórius büntetőeljárás sarokkövei is (Gallant, Kenneth S.: The Principle of Legality in International and Comparative Criminal Law. Cambridge University Press, New York 2009., Takács Péter: Jog és igazságosság. In: (szerk.: Szabó Miklós) Jogbölcseleti előadások. Prudentia Iuris 11. Bíbor, Miskolc 1998. 184-190. o., Kondorosi Ferenc – Visegrády Antal: A jog társadalmi küldetése az európai integráció és globalizáció korában. CompLex, Budapest 2012., Visegrády Antal: Jog- és állambölcselet. Dialóg Campus, Budapest-Pécs 2003. 90-93. o.).
László Balázs a PTE ÁJK Doktori Iskola PhD hallgatója
a XXXI. OTDK Büntető Eljárásjog szekciójának
I. helyezettje.
|
A titok védelmében megtestesülő érdek nem egyszerűen az előzőekben megfogalmazottak ellentettje; nem fogható fel a gyors, hatékony, eredményes és igazságos büntetőeljárás akadályozására irányuló célkitűzésként. Valójában a titok védelméhez fűződő érdek is a büntető igazságszolgáltatás és a büntető eljárásjog testében megtalálható, abba szervesen illeszkedő érdekek egyike, amely összefügg más érdekekkel is (méltányosság, igazságosság).
Király V. István szerint „a jelenkor a titok eddig még sohasem tapasztalt szerteágazását, kiterjedését hordozza, s az emberiség leglényegesebb ténykedéseit már kivétel nélkül leplezés veszi körül” (Király V. István: Határ – Hallgatás – Titok. A zártság útjai a filozófiában és a létben. Komp-Press Korunk Baráti Társaság, Kolozsvár 1996. 151. o.). Ehhez teszi hozzá Földesi a titok Janus-arcúságáról beszélve, hogy „a titok a jogban sem tagadja meg önmagát, és ez azt jelenti, a jog attól függően, hogy mire vonatkozik, mi a tárgya, ellentétes követelményeket állít föl, az esetek egy jelentős részében a titkok feltárását jogellenesnek tekinti és bünteti is, míg egy kisebbik jelenségcsoportnál ellenkezőképpen foglal állást: éppen az eltitkolást tekinti jogellenesnek, és ennek következtében ezt a típusú magatartást szankcionálja” (Földesi: i.m. 115. o.).
A titokvédelemhez kapcsolódó konkrét érdekeket a jogban releváns titokfajtákon keresztül (azok elnevezéséből és szabályozásából kiindulva) lehet vizsgálni. Jelen írásnak azonban nem tárgya a titkok jogi rendszerezésének elmélete. Csupán annyit emelek ki, hogy a titokvédelem gyökerei megtalálhatók az Alaptörvényben is [Magyarország Alaptörvénye. Szabadság és felelősség. VI. cikk (1)], és az alapvető jognak minősülő emberi méltósághoz való jogra mutatnak.
A titokvédelem előfordulása a büntetőeljárásban
A büntetőeljárás alapelvei közül, amelyeknek többsége Magyarország Alaptörvényében is megtalálható alkotmányos elv (Magyarország Alaptörvénye. Szabadság és felelősség. XXVIII. cikk (1)-(7)), a titokvédelem főként a törvényességgel, a jogorvoslathoz és a védelemhez való joggal, az ártatlanság vélelmével és a nyilvánossággal (különösen annak kizárásával) kerül kapcsolatba (Bánáti János – Belovics Ervin – Csák Zsolt – Sinku Pál – Tóth Mihály – Varga Zoltán: Büntető eljárásjog. (szerk.: Tóth Mihály) HVG-Orac, Budapest 2009. 40-49. o., Fenyvesi Csaba – Herke Csongor – Tremmel Flórián: Új magyar büntetőeljárás. Dialóg Campus, Budapest-Pécs 2008. 59-68. o., Király T.: i.m. 2003. 104-134. o.).
A büntetőeljárás szereplőihez kapcsolódóan jelenik meg a titoktartás kérdése a terhelt, a tanú, a szakértő és a hatósági tanú esetében, elsősorban a kihallgatás illetve meghallgatás jelenségével összefüggésben; valamint a diplomáciai mentesség (a mentességi eljárás mint különleges eljárás) és a konzuli titok intézménye.
A büntetőeljárás és a titokvédelem viszonyának érdekes területét képezi a Kis László által részletesen elemzett titkos információgyűjtés, illetve titkos adatszerzés kérdésköre (Kis László: A titkos adatgyűjtés szerepe a büntetőeljárásban, különös tekintettel az Európai Unió keretében folytatott együttműködésre. PhD értekezés. Miskolc 2010. 15-25. o.). A hatóságok tájékozódásának ezek a formái ugyanis speciális garanciák felállítását teszik indokolttá. Szintén problémás a Mészáros Bence által vizsgált fedett nyomozó intézménye (Mészáros Bence: Fedett nyomozás a bűnüldözésben. Doktori értekezés. Pécs 2011. 1-174. o.).
Összefüggnek a titokvédelemmel a minősített adattal visszaélés bűncselekményére vonatkozó bírósági hatásköri és a kapcsolódó ügyészségi hatásköri szabályok [Be. 16. § (1) bek. e) pont és 30. § (1) bek.]; a minősített adat megismerésére vonatkozó rendelkezések [Be. 70/C. § (1)-(5) bek.].
A magántitok- és a levéltitok megsértése bűncselekmények csekélyebb jelentőségét, így e titkok védelmének mérséklését hordozza az, hogy ilyen bűncselekmények esetén a vádat a magánvádló képviseli, feltéve, hogy az elkövető magánindítványra büntethető [Be. 52. § (1) bek.].
Fontos megemlíteni a titokvédelem egyik nagy hiányosságát, nevezetesen, hogy a Be. nem tartalmaz speciális rendelkezést a magánvádló és a pótmagánvádló által az eljárás során megismert titkok megtartására.
A védői titok rendeltetésének teljesülését segíti elő az a rendelkezés, amely szerint „több terhelt érdekében ugyanaz a védő akkor járhat el, ha a terheltek érdekei nem ellentétesek” [Be. 44. § (4) bek]. Így nem merül fel az a dilemma, hogy egyik védence érdekében felhasználhat-e a védő valamely információt, amelyre nézve másik védencével szemben titoktartási kötelezettség terheli.
Több helyen állapít meg a Be. olyan követelményt, miszerint az eljárás során arra is törekedni kell, hogy „a magánéletre vonatkozó adatok szükségtelenül ne kerüljenek nyilvánosságra”. Ilyen rendelkezést találunk az eljárási cselekmények végzésére általában, a bizonyítási cselekmények végzésére, valamint a kényszerintézkedések körében a házkutatás (beleértve a számítástechnikai rendszer és az ilyen rendszer útján rögzített adatot tartalmazó adathordozó átkutatását), a motozás és a lefoglalás foganatosítására [Be. 60. § (1) bek., 77. § (2) bek, illetve 158. § (1) bek.]. Ezen elv kimondása helyeselhető, ám a gyakorlatban súlytalan.
Az ügyvédi titok és a közjegyzői titok védelmét szolgálják azok a szabályok, amelyek szigorú feltételeket állapítanak meg az ügyvédi, illetve közjegyzői irodában végezhető nyomozási cselekményekre [Be. 149. § (6) bek, illetve 151. § (3) bek.].
A Be. titokvédelmi rendelkezései között nem lehet figyelmen kívül hagyni a tanúvédelem szabályait sem, megjegyezve, hogy e védelem valójában szélesebb személyi kört illet meg (Fenyvesi-Herke-Tremmel: i.m. 240-242. o.); és hogy ez az intézmény jelentős eltéréseket mutat az előzőekben említettekhez képest. A tanúvédelem elsődleges kérdése ugyanis nem az, hogy a tanú milyen információkat jogosult vagy köteles elhallgatni a hatóság elől, hanem hogy a hatóságok segítségével eltitkolja saját személyazonosságát az eljárással érintett más személyek, leginkább a terhelt elől. E védelem ugyanakkor nem szorítkozik a Be. 95-98/A. § szakaszaira, hanem a tanúkímélet eszközeit – a tanú zártcélú távközlő hálózat útján történő kihallgatása (Be. 244/A-244/D. §), a szembesítés mellőzése [Be. 124. § (2) bek.], felismerésre bemutatásnál a detektívtükör alkalmazásának lehetősége [Be. 122. § (5) bek.], stb. – is figyelembe kell venni (Varga Zoltán: A tanú a büntetőeljárásban. CompLex, Budapest 2009. 153-154. o.). A tanúvédelemhez kapcsolódó különböző érdekek védelme az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatában is megmutatkozik (Varga Z.: i.m. 166-172. o.).
Szabályozási lehetőségek
Az fentiekben említett kérdések sokrétűsége és szabályozásuk hiányosságai miatt jogosan tehetjük fel a kérdést, vajon nem igényelne-e újabb regulálást a büntetőeljárás területén megjelenő titokvédelem. A válasz (legalábbis az elmélet számára) kézenfekvő: „Igényelne”. A hatályos Be. megszületése óta azonban a jogalkotó – úgy tűnik – letett e fontos kérdés szabályozásáról. Ezen a helyzeten a Mavtv. megszületése sem változtatott érdemben. A nemrég hatályba lépett Btk. (például a gazdasági titok elemeinek meghatározásával) mutat némi előrelépést, a büntető anyagi jog újrakodifikálása pedig felerősítheti az esetleges új eljárási törvény iránti igényt. A jelenlegi szabályozás revíziójára pedig logikailag három koncepció kínálkozhat.
Az első (legkevésbé igényesnek tekinthető) megoldás a jelenlegi fragmentált szabályozás fenntartása, azzal, hogy a vonatkozó jogszabályok titokfogalmait a jogalkotó pontosítja, egyértelműen elhatárolja egymástól, a Be.-ben pedig újragondolja és kiegészíti az előző fejezetekben kritikával illetet rendelkezéseket. Ezzel persze a gyakorló jogászok feladata még mindig nem válik egyszerűvé, ha át kívánják tekinteni a titokvédelemre vonatkozó szabályozást.
Egy másik megoldás lehet az, ha a büntetőeljárás vonatkozásában a Be. (más eljárások kapcsán pedig az adott eljárási törvények) szabályanyagába épül be egy átfogó titokvédelmi rendelkezés-rendszer. E megoldás megfelelne a kontinentális kódex-szemléletnek, hátránya azonban, hogy az egyes eljárások (polgári-, büntető-, közigazgatási hatósági eljárás, stb.) titokvédelmi rendszere közötti összefüggést is meg kellene teremteni, a többszörös szabályozás pedig feleslegesnek tűnő szövegismétlést szülne. Hátrányként említhető az is, hogy egy igazán precíz, átfogó titokvédelmi szabályozás drasztikusan, még egy kódexhez képest is túlzóan megnövelhetné a Be. terjedelmét olyan rendelkezésekkel (például titokkategóriák fogalma, tartalma), amelyek elsősorban nem büntetőeljárási szabályok.
A harmadik, és általam a legmegfelelőbbnek tartott szabályozási megoldás egy átfogó szabályozást tartalmazó, az egyes bírósági-, hatósági eljárásokra részletes titokvédelmi normarendszert megállapító titokkódex megalkotása lehetne. E módszer legkézenfekvőbb kritikája nyilván az, hogy a büntetőeljárásban is kiemelten fontos titokvédelmi rendelkezéseket kivenné a Be.-ből, miközben az ilyen angolszász típusú, jogágak (büntetőeljárás) helyett jogintézményekre (titok) épülő jogalkotási technikának hazánkban igazán nincsenek hagyományai. Mitöbb, Angliában sem létezik ilyen átfogó „Secrets Act”, a legjelentősebb titoktörvényük az Official Secrets Act of 1989. A titokvédelem azonban, az általa közvetített és oltalmazott érték- és érdekrendszerre és az információéhes eljárások lényegét érintő jellegére tekintettel megérdemelne egy lehetőséget a precíz, átfogó szabályozás elnyerésére.
