A kölcsön az új Ptk-ban II. rész. Egy lépés hátra?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A cikk a kölcsönszerződésnél az adós és a hitelező legfontosabb kötelmének, a pénzügyi teljesítésnek – mint a kölcsönpénz átadása, folyósítása, annak átvétele és a visszafizetése, a kamatszedés kérdése – a jelenlegi szabályozását és ennek közvetlen okait elemzi. Külön hangsúlyt helyez az adós eddig kevéssé elemzett kötelezettségére, arra, hogy köteles-e a kölcsönbe adott pénzt átvenni, mai terminológiával lehívni a hitelt. Elemzi azt is, hogy mely jogilag méltányolható érdekek szólnak a különféle jogi megoldások mellett a hitelező és adós mellett és ellen. Az elemzés kitér arra is, hogy ezek hogyan változtak a korral, és ez miként függ össze a kölcsönszerződés reálkontraktus- illetőleg konszenzuálszerződés-jellegével. Az előző cikk a XX. század közepéig mutatta be a magyar joggyakorlatot; ebben a részben általában a kodifikált Polgári Törvénykönyvünket és annak gyakorlatát elemezzük általában.


Várgedő Lajos teljes cikkét a Polgári Jog folyóirat 2018/4. számában olvashatja.

2. A pénz

[20] A kölcsön tárgya jogilag a pénz szolgáltatása. Az átruházással eredetileg a pénz feletti tulajdon is átszáll a hitelezőről az adósra; ez a bankjegyként megjelenő pénzre feltétlenül helytálló, ám a kötelmi követelésként mutatkozó bankszámlapénzre vonatkozóan már elgondolkodtató. A bankszámlapénznél a folyósítás a tipikus, amelynek során a bankkal szembeni pénzkövetelés az adós bankszámlájára érkezik; ezért az átadás, mint tulajdonba adás alig értelmezhető. Álláspontom szerint a kölcsön tárgyát képező pénz a modern időkben átalakult, amely már az új Polgári Törvénykönyvben is megjelent. Pénztartozást a pénz tulajdonának átruházásával, vagy a fizetési számlára jóváírással (átutalás, erre befizetés) lehet teljesíteni (2013. évi V. törvény 6:42. §). A pénz bankjegyként dologiasult formában állhat a jogosult rendelkezésére (készpénz), amelyen így tulajdonjog szerezhető, vagy pedig fizetési (bank)számlán megjelenő követelésként, ami a jogosult kötelmi igényét jelenti bankjával szemben arra, hogy a bank tegyen eleget a fizetési műveleteknek. Utóbbi a jogosult rendelkezési joga a fizetési számla felett, a bankművelet végzésére utasító jog gyakorlása. Ez utóbbi esetben a pénz dologiasult formában, bankjegyként nem jelenik meg, ezért a pénz feletti tulajdonjog kérdése nyilván nem merül fel. Tegyük hozzá, hogy a jogosult rendelkezhet úgy is, hogy a fizetési számlán lévő pénzt átkonvertálja bankjeggyé, a pénzt ezzel kiveszi a bankból; ilyenkor a bankjegy fizikai birtokbavételével a pénztárteremben a tulajdonszerzés bekövetkezik. [21] A pénz meghatározását jogunkban a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény (Pft.2. § 19. pontja tartalmazza, eszerint pénz a bankjegy, érme, számlapénz, és az elektronikus pénz. Az elektronikus pénz egyre nagyobb jelentőségre tesz szert napi pénzügyeinkben; ez az elektronikus pénz kibocsátójával szembeni követelés által megtestesített, elektronikusan tárolt – ideértve a mágneses tárolást is – összeg, amelyet pénzeszköz átvétele ellenében bocsátanak ki a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló törvényben meghatározott fizetési műveletek teljesítése céljából. *  [22] Az új Polgári Törvénykönyv a fizetési számlán lévő pénzre szóló követelést primae facie nem minősíti dolognak, így a számlapénznél ex lege kizárt, hogy dologként tekintsünk rá. A 2013. évi V. törvény 5:14. § (2) bekezdése azonban akként rendelkezik, hogy a pénzre is alkalmazni kell a dologra vonatkozó szabályokat, nem téve különbséget a pénz megjelenési fajai között. Ez a kapcsoló szabály már értelmezési kérdéseket vethet fel a tulajdonjogi analógia alkalmazására, amelynek a dologi klasszikus tulajdonnal fennálló ún. „legkisebb többszöröse” a pénz feletti rendelkezési jog, amely a jogosultat a fizetési számlán lévő pénze felett kötelmi alapon is megilleti (számla feletti rendelkezési jognak hívják). Mivel a tanulmánynak a pénz nem tárgya, a problémát itt csak jelezzük. [htmlbox Polgári_jog_folyóirat] [23] Dologi hatályt tehát a követelésként kezelt modern pénznél már nem tulajdoníthatunk a kölcsönzésnél a folyósításnak sem, ezért a szerződéses jogviszonyt erre figyelemmel kell elemezni. Annyit megállapíthatunk, hogy a klasszikus dologi jogi tulajdonjog egyik részjogosítványa, a rendelkezési jog mindenképpen közös a fizikailag is birtokba vehető bankjegynél, illetőleg az elektronikus számlapénznél, akár van a jogosultnak a pénz felett tulajdona, akár nincs. Következésképpen ebben a tekintetben a pénz különféle megjelenési formái egymáshoz hasonlóan viselkednek.

3. A pacta sunt servanda elve alapján állva

[24] A kölcsönszerződés konszenzuáljellegéig az 1959. évi Polgári Törvénykönyv előtti jogirodalom is eljutott, ebből következően pedig a hitelező – a szerződéses feltételek teljesülésével – köteles a kölcsönnyújtásra: a hitelező pénztartozási kötelembe kerül adósával szemben. A pénzmozgás megindulása a hitelezőtől az adóshoz ennek a teljesítését jelenti. A hitelező a kölcsönzött pénz kamattal vagy anélküli visszafizetésére szóló ígéretet szerez az adósától, vagyis adósi kötelezettséget arra, hogy a jövőben az adós pénz tulajdonát ruházza majd át a hitelezőjére, illetőleg a hitelező számlájára az összeget befizeti, vagy oda átutalja: ez a kölcsön törlesztése szerződésszerűen. Következésképpen ez is pénztartozás megfizetése. [25] Átadásnál (folyósításkor) a hitelező pénzt szolgáltat az adósnak, cserébe az adós jogi kötelezettségéért, hogy azt visszafizeti a hitelezőnek: vagyis valós idejű pénz ellenében az adós későbbi idejű pénzszolgáltatásra köteles. A két pénz között az időbeli különbözetet a kamat fizetése hidalja át közgazdaságilag. A kamat általában a pénz használati díja, de tekinthetjük árként is: a pénz jelen idejű tartásának az ára. Absztrahálva a pénztartás ára adott időben. A kamat azonban felfogható akként is, hogy a hitelező jelenértékű pénzt ad át az adósnak, aki azt a jövőben fizeti vissza a hitelezőjének; a most átadott pénz jelenértéke ugyanezen pénz jövőbeli elvárt értékének a jelenre diszkontált összege. Röviden: a jövőbeli pénz jelenértékre diszkontálva. Ahogy Bánfi – Sulyok-Pap – Száz üzletileg is rendkívül kifejezően mondja, *  a hitelező „jelenbeni pénzért jövőbeni pénzt vásárol”. Másként is megfogalmazzák közgazdaságilag ugyanezt a gondolatot: „jövőbeni pénzre szóló követelések (hitel esetén a törlesztésre és a kamatra vonatkozó követelések), a jelenbeli és jövőbeni pénzek cseréjének lebonyolítási eszközei.” *  [26] Az 1959-es Ptk. 523. § (1) bekezdése a kölcsönszerződés alapján a pénzintézet vagy más hitelező főszolgáltatását abban jelöli meg, hogy köteles meghatározott pénzösszeget az adós rendelkezésére bocsátani, míg az adós főkötelezettsége, hogy a kölcsön összegét a szerződés szerint visszafizesse. Ebben a részében a jogi szabályozás egységes, nincs különbség aszerint, hogy a jogalany pénzintézet vagy sem. Nem jelenik meg tehát a polgári jog-kereskedelmi jog dualizmusa a szerződéstípus jogi definíciójánál és a kölcsönös szolgáltatások fő jellemzőjénél. [27] A kamat fizetésénél már más a helyzet: a (2) bekezdés különböztet a jogalanyok között. Ha a hitelező pénzintézet – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában -, az adós kamat fizetésére köteles. Ezzel az 1959-es Ptk. a pénzintézeti kölcsönt tipizálja és elnevezi bankkölcsönnek. A polgári jog-kereskedelmi jog kettősségére modellezett élethelyzet itt már tetten érhető a szabályozásban, mert a törvényalkotó az üzletszerű tevékenységet folytató pénzintézet által nyújtott kölcsönre kamat fizetését rendeli főszabályként, tekintet nélkül arra, hogy a kölcsönt kereskedelmi társaság vagy fogyasztó, magánszemély veszi-e fel a szerződéssel. [28] Feltűnő, hogy nincs kimondva a Ptk.-ban olyan adósi kötelezettség, hogy a felajánlott kölcsönt a megkötött szerződés alapján vegye is át. [htmlbox ptk_kommentar_2018]

4. A kölcsön átadása-átvétele, mint kötelezettség

[29] A kölcsönügyletnél a legfontosabb szerződéses kötelezettség a kölcsön átadásához kötődik: ez a hitelező főszolgáltatása. Egyúttal ennek teljesedésbe menése váltja ki, indítja meg az adós legfontosabb kötelezettségét, a kölcsön törlesztését is. A kölcsön felvétele, igénybevétele nélkül azonban nincs törlesztési, visszafizetési kötelezettség az adós oldalán, hiszen visszafizetni azt lehet, amit korábban nekem kifizettek. A visszafizetés tehát feltételezi előzőleg a kifizetést, amely a visszafizetési kötelmet kiváltja. Kölcsönnél a fizetési kötelmek így válnak kölcsönössé. [30] Kiemelkedő kérdés tehát, hogy fennáll-e jogi kötelezettség a kölcsön hitelezői átadására és ennek átvételére az adósnál? A kölcsön konszenzuálszerződés, így a szerződés teljesítése elvileg kikényszeríthető lehetne jogilag, vagyis adós követelhetné a kölcsön átadását, modern szóval folyósítását a hitelezőjétől a kölcsönszerződés alapján, az ottani feltételek teljesülésével. [31] A kötelmi jogunk általában ehhez igazodva alakította eddig a kölcsönszerződésből eredő joghatásokat is. Ezek közé tartozik, hogy a kölcsönszerződés alapján a pénzintézet vagy más hitelező köteles meghatározott pénzösszeget az adós rendelkezésére bocsátani. *  A szövegezés itt kifejezetten utal arra, hogy a jogalkotó a kölcsönre vonatkozó rendelkezéseket ebben a tekintetben egységesen kívánta rendezni függetlenül attól, hogy a kérdéses szerződést pénzintézet a kereskedővel, kereskedők egymás között, a pénzintézet fogyasztóval vagy magánszemélyek egymás között kötötték-e meg. Vagyis nem érvényesül a szabályozásban a polgári jog-kereskedelmi jog kettőssége; az 1959-es Ptk.-nk ebből a szempontból az üzleti, „hivatásforgalmi” és a laikus magánszemélyek jogviszonyaira vonatkozó rendelkezés között nem tesz különbséget. Ez szolgálja a jognak a rendszerbeli egységét és a lehető legmagasabb mértékű absztrakció lehetőségét. [32] Következésképpen, ha az adós a szerződésben kikötött folyósítási vagy más feltételeket teljesítette, jogilag megalapozott igénye keletkezett arra, hogy a hitelező neki átadja a kölcsön összegét, a szerződés teljesítéseként. Ez jogilag a hitelezővel szemben kikényszeríthető adósi igény. Ha a hitelező ennek nem tenne eleget, az a szerződés megszegése az ő oldaláról. Ezért az adósnak bíróság előtt perrel is kikényszeríthető követelése van elméletileg arra, hogy a hitelezőt erre rászorítsa – ha a hitelező javára nem áll fenn a szolgáltatás megtagadására okot adó körülmény, de ettől a lehetőségtől most tekintsünk el a továbbiakban a vizsgálódásunknál. [33] Az adós a hitelező szerződésszegése miatt kártérítést is követelhet, akár a hitelező teljesítése helyett is. [htmlbox jogtar_kepzes]

5. A kölcsön átvételének a megtagadása

[34] Polgári Törvénykönyvünk az adóst feljogosítja arra, hogy a kölcsön átvételét megtagadja. Ez elméletileg felfogható úgy is, mint a hitelező szerződéses teljesítésének a visszautasítása, vagyis szerződésszegésként – ha jogellenes lenne; de nem az. Felfogható lenne elállásként is, ha a jog így hívná; ez esetben nyilván adósnak meg kellene térítenie a hitelezőt ért kárt, mert a teljesítés előtti megrendelői elállásnál Polgári Törvénykönyvünk a szállítási és vállalkozási szerződésnél így rendelkezik. Nem rendelkezik viszont így a kölcsönszerződésnél. [35] Az adósnak jogilag méltányolt érdeke fűződik ahhoz, hogy kellően bízhasson a hitelező szavában (az aláírt kölcsönszerződésében) abban a tekintetben, hogy adós időlegesen pénzhez jut a hitelezőtől, még ha hitel, kölcsön formájában is. [36] A konszenzuálszerződés koncepciójából eredően ennek fordítva is működnie kellene: ha az adós a szerződésben kikötött folyósítási vagy más feltételeket teljesítette, akkor a hitelező is alappal követelhetné, hogy az adós vegye igénybe a kölcsönt és fizesse annak ellenértékét, a kamatot, valamint magát a kölcsön összegét is fizesse vissza a szerződésben kikötött ütemezésben (törlesztés). Ehhez arra lenne szükség, hogy az adós jogilag rászorítható legyen a kölcsön igénybevételére, vagyis a pénz átvételére; vagy ennek hiányában a kamat kifizetésére. [37] A kamattal a hitelező nyereséghez jut, és ha kölcsönszerződéssel megegyezett az adóssal, akkor a hitelező is joggal tarthatna igényt az ügylettől remélt kamatnyereségre. Ezt a régi Kúria ítélkezési gyakorlata elismerte, és már 1905-ben kártérítési felelősséget telepített arra az adósra, aki a kölcsönét a szerződése ellenére nem vette át. *  Akkoriban pedig a bírósági gyakorlat még expressis verbis kiemelte indokolásaiban a reálszerződés elvét a kölcsönnél is; az előbbi jogkövetkezményt viszont már mutatis mutandi a konszenzuálszerződés dogmájára helyezték. Az ítéleti eredmény minősíti az indokolást is. [38] A kölcsönszerződés alapja, hogy a hitelező meghatározott pénzösszeget az adósnak átad; ha adóst olyan jog illeti meg, amellyel a rendelkezésére bocsátandó kölcsönt nem köteles átvenni, ez éppen a kölcsönjogviszony lényegi alapját, a főszolgáltatást érinti. A hitelező főszolgáltatása váltja ki, aktiválja jogilag az adós főszolgáltatását, a kölcsön-visszafizetési kötelezettségét (legalább a kölcsön tőkeerejéig, ha nincs kamat). A főszolgáltatás adja a kölcsönszerződés értelmét, ehhez igazodik a jogviszony többi járulékos eleme is. [39] Kérdés, hogy jelenlegi polgári jogunkban a hitelezőnek jogilag méltányolt érdeke fűződik-e ahhoz, hogy kellően bízhasson az adósa szavában – az írott kölcsönszerződésében – abban a tekintetben, hogy adóstól kamathoz jut? A jog az adós kölcsönhöz jutási érdekét méltányolja a megkötött szerződés alapján, így azt feltételezhetnénk, hogy a viszonosság alapján a jog a hitelezőnél is így tesz; de nem. A jogalkotó itt eltekint a viszonosságtól és megbillenti az egyensúlyt a felek jogviszonyában; kérdés, hogy ezt a reális élethelyzetből eredő valós viszonyok gondos mérlegelése alapján teszi-e? [40] Az 1959-es Ptk. a szerződés létrejöttétől a kölcsön igénybevételének pillanatáig terjedő időtartamban feloldja az adóst az általa aláírt, megkötött kölcsönszerződésbe foglalt legfontosabb jogi kötelezettsége alól: az adós a kölcsön igénybevételére nem köteles; *  ezzel jelentősen gyengíti a kölcsön konszenzuálszerződéses jellegéből adódó jogi kötelezettséget.

Várgedő Lajos teljes cikkét a Polgári Jog folyóirat 2018/4. számában olvashatja.


Kapcsolódó cikkek

2024. június 19.

Önkormányzati választás: hosszú út az alakuló ülésig

Az önkormányzatok életében egy furcsa, eddig még nem tapasztalt időszak következik. A választások befejeztével kialakultak az új képviselő-testületek, kiderültek az új polgármesterek, azonban a munkát egészen októberig még nem ők, hanem a korábbi, 2019-ben választott testület végzi.