A Kúria módosítaná a házi őrizet feltételeit


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az előzetes letartóztatás helyett alkalmazható házi őrizet feltételeinek könnyítését szorgalmazza a Kúria joggyakorlat-elemző csoportja, mivel számos esetben „csak” a műszaki feltételek hiányoznak a szükséges technikai eszközök működtetéséhez, holott a törvényi lehetőség biztosított lenne hozzá. Ennek ellenére a házi őrizet vagy lakhelyelhagyási tilalom elrendelése esetén a bíróságok általában pontosan és egyértelműen megfogalmazzák a jogintézménnyel összefüggő korlátozásokat, illetve a figyelmeztetéseket. A Kúria szerint az alaposság tekintetében ugyanakkor aggályos lehet az a bírói gyakorlat, amikor az előzetes letartóztatást elrendelő határozatok szövege nem más, mint az ügyészi indítvány szó szerinti átvétele. Igaz, ennek megvannak a sajátos büntetőeljárási okai, így a határozatok helyességét ezek összevetésével kell megvizsgálni.


Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a büntetőeljárásokban – ahol erre a törvény lehetőséget ad – a bíróságok ma már viszonylag gyakran alkalmazzák az enyhébb kényszerintézkedéseket, kiváltandó az előzetes letartóztatásokat. Igaz, például a lakhelyelhagyási tilalom esetében ez könnyebb, mivel ott nincs ellenőrzési kötelezettsége a hatóságoknak, ráadásul a terheltnek elég nagy szabadságot, mozgásteret biztosított saját településén, így a szökés veszélye is minimalizálható. Ezzel szemben a házi őrizet intézménye kevésbé működik, leginkább azért, mert az ahhoz szükséges technikai eszközök működtetésének sok esetben nincsenek meg a műszaki feltételei – állapította meg a Kúra „a személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedésekkel kapcsolatos” joggyakorlat-elemző csoportjának összefoglaló véleménye, melyet a Kúria Büntető Kollégiumának május végi ülése is szentesített. A grémium munkájáról egy minapi sajtó-háttérbeszélgetésen számolt be az elemzést irányító dr. Mészár Róza, a legfőbb bírói fórum tanácselnöke. (Az összefoglaló vélemény teljes szövegét itt olvashatja el – a szerk.)

A joggyakorlat-elemző csoport megkereste a törvényszékeket és az ítélőtáblákat, hogy bocsássák a csoport rendelkezésére a vizsgálathoz szükséges adatokat és határozatokat, melyek a 2014-es és 2015-ös éveket ölelték fel. A lefolytatott vizsgálat kiterjedt a kényszerintézkedések vádemelés előtti és vádemelés utáni elrendelésére, meghosszabbítására, megszüntetésére és időszakos felülvizsgálatára. A vizsgálattal érintett kényszerintézkedésekre vonatkozó törvényi rendelkezések: az előzetes letartóztatás, a lakhelyelhagyási tilalom, a házi őrizet, előzetes letartóztatás a fiatalkorúak ügyében, előzetes letartóztatás a katonai eljárásban. Megnézték továbbá, hogy a kényszerintézkedések okait feltüntették-e a vizsgált ügyekben; valamint a bírói döntéseket és azok indokolását; az időszerűséget; a hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértéseket; a határozatok szerkesztését.

[htmlbox BDT]

A Jogászvilág.hu kérdésre a tanácselnök az elemzés tapasztalatait összegezve elmondta, az előzetes letartóztatások helyett a jelenleginél jóval gyakrabban lehetne alkalmazni az annál enyhébb, de a lakhelyelhagyási tilalomnál szigorúbb házi őrizet intézményét, ha ennek meglennének a szükséges technikai feltételei. Ám a bírói gyakorlat elemzése azt mutatja, hiába is állnak fenn a személyi szabadság eme közepes fokú, de a büntetés-végrehajtási intézmények túlzsúfoltságát is enyhítő korlátozásának törvényi feltételei, ugyanez már nem mondható el a házi őrizetben lévő ellenőrzéséhez szükséges technikai eszközök (jelzőberendezések, nyomkövető eszközök – a szerk.) műszaki hátteréről. Ez jogalkalmazási szempontból egy ellentmondásos helyezet, aminek oka vélhetően a rendőrhatóság szűkös anyagi lehetőségeiben keresendő. Ezért a joggyakorlat-elemző csoport javaslatot tett a Kúria Büntető Kollégiumának, illetve elnökének arra, jogalkotatási kezdeményezéssel éljen annak érdekében, hogy az illetékes döntéshozók dolgozzák ki a házi őrizet feltételeinek könnyítését.

A dr. Mészár Róza által vezetett testület ugyanakkor megállapította azt is: a házi őrizet vagy a lakhelyelhagyási tilalom elrendelése esetén a bíróságok általában pontosan és egyértelműen megfogalmazták a jogintézménnyel összefüggő korlátozásokat, illetve a figyelmeztetéseket. Ezek jól áttekinthetőek és érthetőek voltak az érintettek számára is.

Helyteleníthető azonban az a néhány eset, amikor az elsőfokú bíróság az ügydöntő határozat kihirdetése után a vádlott előzetes letartóztatását a Be. 129.§ (2) bekezdés b) pontjára – és nem a 327.§ (2) bekezdésére – hivatkozva tartotta fenn, holott az indokolásban arra utalt, hogy a szökés, elrejtőzés veszélyét a nem jogerősen kiszabott szabadságvesztés tartamában látta.

Mészár Róza szerint egy későbbi joggyakorlat-elemzéssel meg lehetne vizsgálni, hány előzetes letartóztatás elrendelése, illetve megszüntetése bizonyult később alaptalannak, mivel a jelenlegi elemzés erre vonatkozó statisztikai összevetést nem tartalmaz (Fotók: Kúria Sajtótitkársága)

A háttérbeszélgetésen szóba került az a közvélemény, de olykor a jogászszakma által is gyakran hangoztatott kifogás, miszerint a bíróságok a legtöbb esetben kritika és mérlegelés nélkül hagyják jóvá az ügyészség előzetes letartóztatásra vonatkozó indítványát, ami számukra „helyből” a legkényelmesebb döntés lehet. Ám ez – mivel az előzetes nem egy megelőlegezett büntetés – akár sértheti is a védelem, illetve a terhelt jogos érdekeit.

Nos, a joggyakorlat-elemzés részletesen vizsgálta ezt a kérdést is. (Fontos tudni, hogy a személyi szabadságot korlátázó kényszerintézkedéseket illetően két szakaszról beszélünk: az egyik a vádemelés előtti, ekkor a nyomozási bíráké a döntés joga és kötelezettsége, a másik a vádemelés utáni, amikor már az eljáró bírság mérlegelheti a két oldal bizonyítékait. A törvény szerint egyébként az egész büntetőeljárás során többször, több szakaszban is vizsgálni kell az előzetes letartóztatás fennállásának feltételeit, s ha az már indokolatlan, meg kell szüntetni.)

Alkotmányos „tévedések”
Ugyan ritkán, de előfordult, hogy a másodfokon eljárt bíróságnak hatályon kívül kellett helyeznie a felülbírált határozatot és az elsőfokú bíróságot új eljárásra kellett utasítania, mert az a tárgyalás előkészítése során egyesbíróként határozott a kényszerintézkedés tárgyában a Be. 14. § (1) bekezdésében a) pontjában foglaltak ellenére. (Ezzel a kérdéskörrel az Alkotmánybíróság egyik idei döntése is foglalkozott – a szerk.)

A joggyakorlat-elemzők megállapították, a tárgyalás előkészítése során a kényszerintézkedés tárgyában hozott határozat több esetben tartalmazta részletesen a vádirati tényállást ahelyett, hogy a bíróság a kényszerintézkedés különös okait megalapozó tényeket ismertette volna. Néhány törvényszék illetékességi területén a határozatok szövege valóban nem más, mint az ügyészi indítvány szó szerinti átvétele. Ez pedig aggályokat vethet fel az iránt is, hogy kellő alapossággal járt-e el a bíróság, vagy kritika nélkül fogadta el az indítványt. Ráadásul a bíróságok a kényszerintézkedésről szóló határozatban gyakran tényként állapították meg: „a terhelt cselekményével elkövette…” – holott ez a fordulat nyilvánvalóan sérti az ártatlanság vélelmét. A helyes gyakorlat ezzel szemben az, ha a bíróság határozatában a gyanú vagy a vád szerinti, illetve a terhelt terhére az első fokú ítéletben megállapított cselekmény minősítésére utal.

A kúriai tanácselnök magyarázatképp a büntetőeljárás sajátos szabályaira hívja fel a figyelmet, miként maga a joggyakorlat-elemzés is megfogalmazza azt. Tudniillik a nyomozás során az ügyésznek a kényszerintézkedés elrendelésére vagy meghosszabbítására vonatkozó indítványához azokat a nyomozási iratokat kell becsatolnia, amelyekre az indítványát alapozza (Be. 211. §). Természetesen ilyen dokumentumokat a védő is becsatolhat, ám erre ritkábban kerül sor ebben a – vádemelést megelőző – szakban. A nyomozási bírónak a teljes peranyagot látnia kellene ahhoz, hogy kellő alapossággal dönthessen az előzetes (vagy más kényszerintézkedés) elrendeléséről, csakhogy ő nem mérgelheti a bizonyítékokat. Ebből következően pedig a nyomozási bíró nem rendelkezik az ügyben valamennyi információval, így az is nyilvánvaló, hogy döntése – ami tehát főleg a számára biztosított nyomozati iratokon alapul – általában egyezik az ügyész indítványával.

Ám ebből olyan következtetést levonni, hogy a nyomozás során eljáró bírák kellő kritika nélkül fogadják el az ügyészi indítványokat, nem lehet – szögezte le a csoport vezetője. Ahhoz ugyanis, hogy megalapozottan kritikával éljenek, nyilvánvalóan további adatokra lenne szükségük. Azonban csupán az ülésen elhangzottak – tehát már a vádemelés után a gyanúsított, illetve a védő által elmondottak – nyújthatnak további információkat, az eljárási törvény egyéb módon nem teszi lehetővé a nyomozási bíró számára adatok beszerzését.

Ennek ellenére a nyomozási bírónak is körültekintően kell eljárnia, mielőtt dönt a személyes szabadságot korlátozó vagy elvonó kényszerintézkedésekről, és nem hagyhatja figyelmen kívül a terhelti és védői érveket, indítványokat.

Dr. Mészár Róza szerint ugyanakkor egy későbbi joggyakorlat-elemzéssel meg lehetne vizsgálni azt is, hány előzetes letartóztatás (első- és másodfokú) elrendelése, illetve megszüntetése bizonyult később alaptalannak. A jelenlegi elemzés erre vonatkozó statisztikai összevetést ugyanis nem tartalmaz.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 26.

Így választ jogi adatbázist egy nagy ügyvédi iroda

A DLA Piper magyarországi csapata 1988 óta nyújt jogi szolgáltatásokat hazai és nemzetközi ügyfelei részére, jelenleg az egyik legnagyobb hazai ügyvédi iroda. Mi alapján választ egy ekkora ügyvédi iroda jogi adatbázist? Milyen szempontokat vesznek figyelembe, milyen funkciókat tartanak fontosnak a napi munkavégzés során? Erről beszélgettünk az ügyvédi iroda munkatársával.

2024. április 24.

Szolgáltató közigazgatás – 3. rész

Alábbi cikksorozatunk betekintést ad a Szolgáltató közigazgatás – A tájékoztatáshoz való jog a magyar szociális ellátórendszerben című Wolters Kluwer-kiadvány egyes részleteibe.