A pénzintézetekkel szemben elkövetett csalásokról

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A jogalkalmazói gyakorlat szerint csalást követ el az a személy, aki kölcsönt vesz fel az ingatlana megvásárlásához, de már a szerződés megkötésekor tudja, hogy nem lesz képes a részleteket fizetni. Ide tartozik természetesen az is, amikor már eredetileg sem áll szándékában a törlesztés. Az ügyészség és a bíróság szerint az okozott kár a felvett kölcsön összegének felel meg.

A jogalkalmazói gyakorlat ellenére a csalás tényállásának megállapításával több jogász nem ért egyet. Véleményük szerint a csalás nem minden tényállási eleme valósul meg. A kár bekövetkeztét ugyanis vitatják, s azzal érvelnek, hogy a vádlott a kölcsön összegéhez igazodó, valós értékű biztosítékot ajánl fel a pénzintézet számára, így az ingatlanon jelzálogjog védi a bankot.

Amennyiben a pénzintézetek számára kötelezően előírt szabályokat nézzük, látható, hogy a biztosíték értékét és ehhez mérten a folyósítandó kölcsön összegét a bank a számára előírtak betartásával állapítja meg.

Horváth Péter – Nem csalás, csak ámítás? c. cikkében érdekes kérdéseket vet fel (Ügyészek Lapja, 2015/1. sz. – véleménye szerint a bank, amikor kölcsönt folyósít, ennek ellenében egy követelés jogosultja lesz, mely követelés valódi értékkel bír. És azt se feledjük, hogy az ingatlan, melyre jelzálogjogot jegyeztek be, a követeléshez képest nagyobb értékkel rendelkezik. A hatályos pénzintézeti szabályozás szerint az ingatlan értékének legalább másfélszeresének kell lennie a kölcsön összegéhez képest. A követelés fő értékét így Horvát Péter szerint is a fedezet, vagyis az ingatlan adja, mely a kölcsön összegének 150 %-a legalább, így kellő fedezetet biztosít nemcsak a követelésre, hanem a felmerülő költségekre is.

A jogalkalmazói gyakorlat szerint, mint említettem, bekövetkezik a kár, így a csalás összes tényállási eleme megvalósul. Amennyiben később, a fedezetül szolgált ingatlan eladási árából a bank kára megtérül, az legfeljebb enyhítő körülményként vehető figyelembe.

Ügyvédvilág hírlevél
Friss hírek, szakmai cikkek, bírósági döntések, jogszabályfigyelő. Kéthetente megjelenő hírlevelünkben összefoglaljuk az elmúlt időszak aktuális változásait, válogatunk értékes szakmai tartalmainkból, valamint tájékoztatjuk a legújabb szakirodalmakról, szolgáltatásokról, képzésekről. Feliratkozás >>

Érvek a csalás megállapítása mellett és ellen

Figyelembe véve a csalás tényállási elemeit, miszerint, ha valaki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, és ezzel kárt okoz, megállapítható, hogy a vita szempontjából az most nem lényeges, hogy a hitelt felvevő a kölcsönhöz (jogtalan haszon) úgy jutott, hogy a bank ügyintézőjét a fizetési készsége (képessége) tekintetében megtévesztette (mást tévedésbe ejtett). A fontos itt a harmadik tényállási elem, a kár okozása, melynek bekövetkezése a jogászok egy része szerint a fentiek értelmében vitatható, másrészről pedig ez a kör azt is vallja, miszerint a terhelt megtévesztő magatartása, mellyel a bank munkatársát tévedésbe ejtette, egyúttal nem jelenti azt, hogy a szándéka a kár bekövetkezésére is kiterjedt volna.

A joggyakorlat szerint a sértetti követelést értéktelenné teszi az a körülmény, amikor a vádlott nem akarja/nem tudja a kölcsönt törleszteni.

A másik oldal szerint a követelés ekkor sem értéktelenedik el, hiszen a mindennapok azt mutatják, hogy a pénzintézet mindenképpen hozzá fog jutni a követeléséhez, hiszen a mindkét fél által aláírt érvényes szerződés biztosíték kikötése miatti rész következtében ez utóbbival való rendelkezés joga megnyílik a hitelező számára.

A megtévesztő magatartással hitelt felvevők ellen a joggyakorlat érvként azt is felhozza, amikor a megvádolt személyeket elítélik, hogy a részletek meg nem fizetése esetén a pénzintézetek nem kötelezhetőek arra, hogy bonyolult és sokáig tartó végrehajtási eljárást kezdeményezzenek.

A másik oldal szerint a bűnösség kérdésében nem az a perdöntő, hogy a bank – mint hitelező – mennyi idő alatt tudja a követelését érvényesíteni.

További problémát jelent a kár összege akkor, ha a terhelt, bár szándékosan megtévesztette a fizetési képessége tekintetében az ügyintézőt, mégis a részletek egy részét éppen azért megfizette a szerződést követően, már csak azért is, mert a bank az elején nem a teljes összeget folyósította, hanem a kölcsönt lépcsőzetesen nyújtotta, kikötve a további folyósítások feltételeként az első részletek megfizetését. Ebben az esetben is a kölcsön teljes összege számít kárként?

A fő kérdés persze az, hogy vajon megfelelő fedezet esetén bekövetkezhet-e a kár. További problémát jelent a kár felmerülése esetén, hogy a bekövetkeztének az időpontja, vagy inkább a mértéke-e a kérdés.

A csalással kapcsolatosan felvetett kérdéseket vitaindítónak szánjuk, és az ismertetett problémákra vonatkozó disputát folytatni kívánjuk annak ellenére, hogy a Kúria már közzé tette álláspontját.

Kommentár a hitelintézeti törvényhez
Ez a kommentár minden olyan kérdésre választ ad, mely eddig azért vetődhetett fel, mert sem hivatalos magyarázatban, sem egyéb helyen nem volt található semmiféle iránymutatás, támpont e törvénybeli szabályokkal kapcsolatban, legalábbis nem így egy helyen és egy érthető rendszerbe foglaltan, mint ahogyan most és itt. További információ és megrendelés >>

A 3/2009. büntető jogegységi határozat szerint (http://www.kuria-birosag.hu/hu/joghat/32009-szamu-bje-hatarozat) a piaci alapú hitelezés körében megállapított csalás esetében „a joggyakorlat nem követeli meg, hogy a tévedésbe ejtés fondorlatos, átláthatatlan vagy elháríthatatlan legyen. Arra kell alkalmasnak lennie, hogy a sértett személyéhez kapcsolódóan előidézze a károkozást. A megtévesztésnek nem kell kiterjednie a jogügylet egészére. Csak az szükséges, hogy a jogügylet olyan elemeit fogja át, amelyek a károkozással okozati összefüggésben állnak. A csalás valójában tévedésből eredő vagyoni károsodás előidézése. A tévedés közvetlenül és önmagában károsodást nem okoz. A csalási kár ennél fogva közvetve, a tévedésbe ejtett vagy a tévedésben tartott személy cselekvéséből származik azáltal, hogy a megtévesztett személyt a tévedés cselekvésre, rendelkezésre, intézkedésre indítja, aminek a következtében valakinek (a tévedésében levőnek vagy harmadik személynek) a vagyonában károsodás következik be. A tévedésbe ejtés, illetve a tévedésben tartás és a vagyoni kár között okozati összefüggésnek kell fennállnia, tehát a kár a megtévesztett személy magatartásának a következménye. A csalás tényállása akkor teljes, ha az eredmény, a kár bekövetkezik. A kár fogalmába tartozik minden olyan – a Btk. 137. §-ának 5. pontjában foglalt kárfogalomnak is megfelelő – vagyoni jelentőségű jogsérelem, amelynek pénzben kifejezhető értéke van. Sem a Csemegi Btk. sem az 1961. évi V. törvény, sem pedig a hatályos Btk. alapján kialakult joggyakorlat nem tekintette kárnak a fondorlattal kieszközölt hitel nyomán keletkező anyagi veszteséget. Ha viszont a kár bekövetkezett, akkor a csalás befejezetté vált akkor is, ha a károsodás nem tartós vagy pótolható. A kár utólagos megtérítése a minősítést nem érinti, csupán a büntetés kiszabása körében értékelhető. b) A kölcsönnyújtás feltételei rendszerint két – és csak elméletileg elválasztható – főbb csoportba sorolhatóak. Az első csoportba a hitel- (kölcsön-) nyújtás feltételeinek a megállapítása (ennek keretében a finanszírozandó feladat, a kölcsönösszeg, a visszafizetés idejének, módjának meghatározása, az adós azonosítása, adósi előéletének tisztázása, a jövedelmezőség vizsgálata, stb.) tartozik, a másikba pedig a nyújtandó kölcsön biztosítékainak a meghatározása. Mindkét csoportba tartozó feltételek megállapítására irányuló megtévesztő magatartás egyaránt tényállásszerű lehet, ám más és más összefüggésben. A csalás megállapításának a feltétele ugyanis a visszafizetési szándék hiánya. Erre számtalan tényezőből, de leggyakrabban a fedezet, illetve a biztosítékok hiányából lehet következtetni. Ám, ha a visszafizetésnek van fedezete, ha a felajánlott biztosíték kellő fedezetet nyújt, a fizetési szándék hiánya a csalás megállapítását ugyanúgy megállapíthatóvá teszi. A csalás … vagyon elleni bűncselekmény. Védett jogi tárgya a tulajdon, illetve az abból folyó vagyoni jogosítványok zavartalan gyakorlásához fűződő társadalmi érdek. Ebből pedig az következik, hogy a tulajdon, illetve a vagyoni jogok sérelmének hiányában a vagyon elleni bűncselekmény egyik fogalmi eleme a jogtárgysértés hiányzik. Ezt a jogtárgysértést a csalás tényállásában a károkozás jeleníti meg, következésképpen a kár bekövetkezése hiányában a csalás megállapítására nincs lehetőség. Ha az adós a hitelnyújtás feltételei tekintetében megtéveszti a hitelezőt, de a kölcsönt vissza kívánja fizetni és erre képes, akkor a kölcsön visszafizetésének elmaradása nem tekinthető … kárnak, mert nem haladja meg a piaci alapú hitelezés üzleti kockázatát. Ez a cselekmény – hasonlóan a Csemegi Btk. szabályozásához – ugyanakkor sértheti a hitelező hitelpolitikáját és a hitelező gazdasági érdekeit. A piacgazdaság újraéledésével ezért a törvény … – 1994. május hó 15. napjától – ismét büntetendővé nyilvánította a hitelezési csalást. A hitel megtévesztéssel történő megszerzése – visszafizetési szándék és képesség mellett – azonban csak a Btk.-ban foglalt feltételek mellett minősülhet hitelezési csalásként. Ha azonban az ott írt feltételek nem állapíthatóak meg, a cselekmény nem minősül sem csalásnak, sem más vagyon elleni bűncselekménynek. A Legfelsőbb Bíróság változatlanul irányadónak tekinti azt a korábban is következetes ítélkezési gyakorlatot, hogy a büntetőeljárás nem szolgálhat a követelések behajtásának az eszközéül.”

---