A relatív többség és következményei


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2014. április 6-án kerül tesztelésre az új választási rendszer. Az új játékszabályok több fontos strukturális változást hoztak. 


Az alábbi írás két rendszerszintű változás egyes elméleti és gyakorlati következményeit veszi számba. Egyrészt hangsúlyeltolódás ment végbe a vegyes rendszeren belül a többségi rendszer irányába: eddig a 386 képviselő 46%-a, azaz 176 fő, egyéni választókerületekből, 54% pedig, azaz 210 fő, pártlistákról jutott be az Országgyűlésbe. Az új választójogi törvény szerint a 199 képviselő 53%-a, azaz 106 fő, kerül be egyéni választókerületből, és csupán 47%, 93 fő pártlistáról. Másrészt a korábbi kétfordulós, abszolút többséges rendszert felváltja az Egyesült Királyságból ismerős egyfordulós, relatív többséges szisztéma. 

A választási rendszer hatása a pártrendszerre

Történetünk azzal a fiktív helyzettel kezdődik, mely szerint egy többségi elven működő választási körzetben négy jelölt indul, népszerűségük pedig 10%, 20%, 30% és 40%-nak felel meg. Mivel csak egyikük nyerheti el a képviselői mandátumot, kérdésként merülhet fel annak a racionális választónak, akinek az első, a 10%-os jelölt a kedvence, hogy hogyan szavazzon. Joggal gyanakodhat ugyanis arra, hogy hiába megy el szavazni, jelöltjének semmi esélye nincs megszerezni a mandátumot, így szavazata nem fog túl sokat érni. Ez a felettébb bosszantó következtetés (melyet az országos lista – bár kisebb relatív súllyal de – kompenzál a hazai rendszerben) gondolkodóba ejtheti választónkat, hogyan voksoljon, hogy nagyobb valószínűséggel legyen mandátumra váltható a szavazata.

Ezt követő okoskodását a fennmaradó három jelölt közötti preferenciája és nyerési esélyeik dönthetik el. Ha ugyanis második favoritja az egyébként is legnépszerűbb jelölt, akkor minden rendben van. Viszont mi a helyzet akkor, ha bárkit támogatna, csak a 40%-os jelöltet nem? Ez esetben a racionlis döntés a második esélyes, a 30%-os jelölt mellett szól. Így fordulhat elő az, hogy a racionális szavazó többségi rendszerben kedvenc jelöltje, a 10%-os népszerűséggel bíró jelölt kárára inkább egy másik, nagyobb nyerési valószínűséggel induló jelöltet fog támogatni, mivel nem szeretné, hogy szavazata kárba vesszen. Ez lényegében azt jelenti, hogy a többségi rendszerben a választók két jelöltet preferálnak és amennyiben egy harmadik is indul, az alapvetően csak veszíteni tud.

Ugyanez a felismerés persze nem csak a racionális választó, hanem a racionális pártbürokrata oldalán is jelentkezik, és így fordul elő az, hogy a többségi rendszerben a választás a jelöltek előzetes egymás javára történő visszalépése révén lényegében két jelölt szűk veresenyévé válik. A rendszerbe kódolt hosszútávú következmény továbbá a kétpártrendszer valószínű kialakulása is, amint ahogy az más, többségi elven működő választási rendszerekben is történt. Igaz ez még akkor is, ha jelenleg mintegy történelmi kivételként a Westminsterben egy harmadik párt képviselői is jelen vannak.

A választási rendszer hatása a választói preferenciák parlamenti reprezentativitására

A korábbi fiktív helyzettel szemben Magyarországon nem ilyen letisztult a helyzet, hiszen a választási rendszer továbbra is vegyesnek nevezhető, azaz két szavazatot adhat le minden Magyarországon bejelentett lakóhellyel rendelkező választópolgár, egyet az arányossági elven működő listára, egyet pedig az egyéni választókerületben induló jelöltre. (A belföldi lakóhellyel nem rendelkező külhoni állampolgárok egyetlen szavazata e ponton nem releváns, hiszen ők csak a vegyes rendszer „arányos ágán” szavaznak.) Az új helyzet érdekessége azonban, hogy felborult az arány a listás és az egyéni képviselőjelölti helyek között, avagy másként fogalmazva: a társadalmi preferenciákat hívebben tükröző arányossági rendszer még jobban torzul a kormányzóképesség javára. Mit jelent ez?

Újabb fiktív esetként tételezzük fel, hogy elindul egy harmadik párt is a választásokon, melynek országosan 10%-os támogatottsága van és ennek megfelelően meg is szerez 9-10 képviselői helyet. Azonban amennyiben ez a 10%-os támogatottság többé-kevésbé egyenlően oszlik meg az ország különböző részein, úgy egyéni képviselői mandátumot sehol nem fog nyerni, parlamenti képviselete pedig végső soron a parlamenti összlétszámhoz viszonyítva jóval elmarad az országosan 10%-os népszerűségétől.

A többségi rendszer tehát nem pusztán azt preferálja, hogy két párt küzdjön meg egymással, hanem a kialakult végeredmény nem tükrözi híven a társadalomban megjelenő preferenciákat, így igazságtalannak tűnhet minden további párt (és választóik) irányában. (A torzító hatás közismert példájaként gondolhatunk a 2000-es amerikai elnökválasztásra, ahol az összességében kevesebb szavazatot szerző Bush került ki győztesen a választási küzdelemből.)

Hogyan értelmezhető mindez a választói preferenciák szempontjából? Egy nagy kiterjedésű ország esetén, mint például az Egyesült Államok, valószínűleg más gondjai és igényei vannak a választóknak Oregonban és Texasban. Ezen segíthet a többségi elven alapuló egyéni választókerületi szisztéma. Ebben az esetben ugyanis a rendszernek egy, a földrajzi reprezentativitásról szóló olvasata adódik, szemben az ország különféle preferenciáit érvényesítő listás szavazással, mellyel egy „minitársadalom” kerülhet be a parlamentbe.

Arányos versus többségi: előnyök és hátrányok

Mint látható, az egyfordulós többségi rendszer, ha nem is alakít ki kétpártrendszert, de semmiképpen nem kedvez a harmadik pártoknak, sőt kifejezetten belépési akadályt jelent egy harmadik pártnak a politikai terrénumba. Ennek egyik negatív olvasata lehet a kisebbségi preferenciák háttérbe szorulása, hiszen ha egy párt egy tisztán többségi rendszerben csak 5%-os támogatottsággal bír, akkor minimális az esélye egyetlen mandátum elnyerésére is. Vegyes rendszerben ellenben, ugyan a parlamenti összlétszámhoz képest lefele torzított nagyságrenddel, de legalább bejuthat a parlamentbe.

A harmadik pártokkal szembeni kizáró hatáshoz kapcsolódik a többségi rendszer egy másik hátulütője. Tételezzük fel, hogy a választásokon két párt (X és Y) az i1, i2, és i3-as jelzésű választókerületekben az alábbi eredményeket éri el:

  i1 i2 i3 Szavazatok száma Mandátumok száma
x párt 1100 1010 4 2114 2
y párt 900 900 1996 3886 1

Mint a táblázatból látható, a három egyenlő méretű választókerület versenyében hiába kapta Y párt összességében a legtöbb szavazatot, mégis X párt vitte el a képviselői helyek kétharmadát. Hogyan alakulhat ki mindez? A megfejtés kulcsfogalma az ún. gerrymandering. A jelenség lényege, hogy mivel a relatív többségű rendszerben teljesen lényegtelen, hogy a nyertes mennyivel győz, a pártok késztetést érezhetnek a választási földrajzzal történő trükközésre, azaz a választási körzetek számukra kedvező megrajzolására, illetve ellenfeleik egy-egy körzetbe történő szorítására (mint ahogy a táblázatban az i3 jelzésű szavazókörzetben történik). Egy ebből a szempontból is értelmezhető jogforrástani előírás, hogy az országgyűlési képviselők választását szabályozó törvény az egyéni választókerületeket felsoroló mellékletekkel együtt sarkalatosnak minősül, így módosítása elvileg nagyobb konszenzust kíván meg.

 

Ezenfelül, bár vélhetően nem erre találta ki a hazai jogalkotó, de a gerrymanderingre való késztetést tompító hatású ösztönzőként funkcionálhat az egyéni választókerületben nyertes képviselő pártjának felülkompenzációja. Utóbbi fényében az egyéni győzelemhez nem szükséges szavazatok (mint a táblázatban az i3-as választókerületben a Y pártra leadott ötödik szavazat utáni voksok, azaz 1991 szavazat) felkerülnek az országos listára leadott szavazatok közé. Bár kétségtelen, hogy az országos listás helyeket eldöntő sok millió szavazat között ezen szavazatok relatív súlya rengeteget csökken, mégis visszafoghatja a pártok manipulációs szándékait.

A fent jelzett negatív aspektusokkal, veszélyekkel szemben a többségi rendszer (és a kétpártrendszer) révén kiakuló felülreprezentativitásnak több pozitívuma is említhető. Ezek egyike a stabil kormányzat. Mivel az arányos rendszer kifejezetten kedvezőbb az újabb pártok megjelenésének, ez egyben a kolaíciós kényszert is magában hordozza, amennyiben a kormányt a törvényhozás és nem egy külön választói eljárás iktatja be (mint például az Egyesült Államok elnökét). E ponton az arányos rendszer választói szempontból igencsak problémásnak tűnik. Szép és jó, hogy sok különböző csoport jelöltjei juthatnak be a parlamentbe, ugyankkor mindez aránytalanul jelentős alkupozícióba hozhatja a kisebb pártokat és egyébként is jelentősen megemeli a választásokat követő kormányprogram előreláthatatlanságát. Mivel a pártok a választások után szükségszerűen alkuhelyzetbe kerülnek, így nem világos, hogy ha például a zöldberuházások támogatása miatt szavaztam X pártra, akkor a választások utáni pártok közötti egyezkedés során ez a preferenciám mennyire fog érvényesülni.

Választójogi kommentárok

Egy kötetben a teljes magyar választójogi joganyag kommentárjai:

– Kommentár az Európai Parlament tagjainak választásáról szóló 2003. évi CXIII. törvényhez
Szerzők: Sári Miklós, Szablics János

– Kommentár a nemzetiségi önkormányzati képviselők választásáról
Szerző: Berta Zsolt

– Kommentár az országgyűlési képviselők választásáról szóló 2011. évi CCIII. törvényhez
Szerzők: Berta Zsolt, Cserny Ákos, Sári Miklós, Szablics János

– Kommentár a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. törvényhez
Szerző: Berta Zsolt

– Kommentár a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvényhez
Szerzők: Berta Zsolt, Péteri Attila

A műveket szerkesztette: Cserny Ákos
A műveket lektorálta: Pálffy Ilona

Egy ehhez szorosan kapcsolódó következmény az elszámoltathatóság és a felelősség kérdése. Nem mindegy ugyanis, hogy egy tisztán többségi (és egymandátumos) választókerületekből álló rendszerben tudom, hogy engem ki képvisel (azzal a megszorítással, hogy ha az általam választott személy nem nyer, akkor nem képvisel senki), vagy egy tisztán listás rendszerben rögtön 199 személy képviselne. Ráadásul, utóbbi esetben, nagy valószínűséggel koalíciós kormány alakulhat, mely az egymásra mutogatások révén végképp elkenheti a felelősség kérdését. És még egy jelentős szempont: a listáról nem tudom kihúzni azt a személyt, akit adott esetben nem kedvelek, míg az egyéni választókerületben ítélkezhetek a versengő jelöltek fölött. Másképp fogalmazva, a listás rendszerben jelentősen megnő a pártvezérek szerepe úgy a listán szereplő személyek és sorszámuk tekintetében, mint a reprezentativitás (perszonalizáció, tabloidizáció) révén. Ezzel szemben az egyéni választókerületi rendszer az elszámoltathatóság logikájára épül.

Alkalmazások

Az új választási rendszer a korábbival szemben fordított alapra építkezik: míg korábban inkább a kétfordulós egyéni választókerületi rendszernek volt alkalma módosítani, torzítani az arányos eredményt (lásd például az 1998-as országgyűlési választásokat), az új rendszerben úgy tűnik, inkább az arányos rendszer tompíthatja a többségi rendszert és annak pozitív, valamint negatív következményeit.

A relatív többség elve, azaz az egyfordulós egyéni választókerület alkalmazása megnehezíti a harmadik pártok dolgát, így alkukényszert teremt. Ennek negatív olvasata, hogy a társadalmi preferenciák széles spektruma nem feltétlenül kerül a neki megfelelő súllyal képviseletre az Országgyűlésben. Mindamellett azonban, hogy a reprezentativitás szempontjából az országos lista pozitívan hat és tompítja a relatív többségi rendszer harmadik pártokat kizáró logikáját, az országos listán megszerezhető kevesebb számú mandátum „alulértékeli” még az 5%-ot elérni tudó pártokat is. Ráadásul az országos listán alkalmazott d’Hondt módszer a több szavazatot elért pártokat preferálja. (Korábban ezt a módszert eleve csak a kompenzációs listaként kezelt országos listán alkalmazták az országgyűlési választásokon.)

Ezenkívül tovább csökkenti a harmadik pártok részarányát a sajátosan kodifikált relatív többségi rendszer azon jellemzője, hogy az egyéni választókerületben mandátumot nyerő jelölt után is jár majd töredékszavazat a győztes pártjának, mégpedig az első és a második helyezett szavazatszáma közötti különbségnek megfelelő mennyiségű (a táblázat i1 oszlopában ez a szám 199, az i2-ben 29, az i3-ban pedig 1991 szavazat). Bár a töredékszavazatok kompenzációkénti beszámítását tipikusan nem a győztesnek találták ki (hanem csupán a vesztes fél kompenzálására, ami a táblázat esetében az i1-es körzetben 900, az i2-esben 990, valamint az i3-as körzetben 4 szavazat), így ennak célja is végsősoron a politikai stabilitás erősítéseként értékelhető, ugyanakkor a listára leadott szavazatok ilyen felduzzasztása akár nagymértékben is módosíthatja az országos listákra leadott szavazatok részarányait.

Pozitív olvasata lehet azonban a többségi elv meghatározó voltának, hogy a többségi rendszer az ún. medián szavazó fele tereli a választási győzelemért küzdő két felet, illetve a rendszer csökkenti a szélsőséges csoportok parlamenti képviseletét.

A tiszta többségi rendszerből fakadó egyéb különböző előnyök azonban csupán korlátozottan tudnak érvényesülni az országos lista jelenléte miatt. Egyrészt a stabil kormányzati többség biztosítása (szemben az arányos rendszerből fakadó koalíciós kényszerrel) azért problematikus, mert ha kényszerből áll össze néhány párt egy, az új választási rendszer logikájának megfelelő választási szövetséggé, akkor az azt alkotó alakulatok a választások után ugyanúgy frakciókra szakadhatnak, mintha arányos rendszerben versenyeztek volna. A többségi elv másik előnye pedig, az elszámoltathatóság, megkerülhetővé válik, hiszen a választópolgárok továbbra sem nyúlhatnak bele az előttük lévő listák személyi állományába, hiszen kötött listákra történik a szavazás.

 

Az írás az Ars Boni jogi folyóiratban jelent meg, az ars boni az Ügyvédvilág.hu szakmai partnere.

 


Kapcsolódó cikkek

2024. július 19.

Nem minden jövőben lejáró időszakos szolgáltatás iránt indított per tartozik az egyéb járadék iránt indított perek körébe

Nem minden jövőben lejáró időszakos szolgáltatás iránt indított per tartozik az egyéb járadék iránt indított perek körébe, hanem csak azok, amelyek a jogosult megélhetését, ellátását szolgálják. A lakás bérbeadásának hiányából eredő elmaradt vagyoni előny nem tartozik ebbe a körbe függetlenül attól, hogy a jövőben rendszeresen felmerülő károk megtérítésének módjaként a bíróság járadékot is meghatározhat – a Kúria eseti döntése.

2024. július 17.

Bírósági és közigazgatási végrehajtási szakjogász képzés a Pázmányon

Új képzést hirdet szeptembertől a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Deák Ferenc Továbbképző Intézete. A speciális felkészültséget nyújtó Bírósági és közigazgatási végrehajtási szakjogász képzés július 20-ig várja minden, a témában érintett jogász jelentkezését. A képzésről Dr. Halász Zsolt Ákos szakfelelőst, a Pénzügyi Jogi Tanszék tanszékvezető egyetemi docensét kérdeztük.