A szerződésmódosítás kérdésköre a magyar polgári jogban

A szerző a szerződésmódosítás kérdéskörének átfogó feldolgozására tesz kísérletet, és végig vezeti az olvasót a szerződés felek általi módosításától kezdve a bírói szerződésmódosításon keresztül egészen a jogalkotói akarattal eszközölt szerződésváltoztatásig.

A Szerződésmódosítás kérdésköre a magyar polgári jogban című monográfia a Wolters Kluwer Hungary Kft. Kiadásában jelent meg, a kötetből a szerződésmódosítás megtagadása fejezetből szemezgettünk.

A szerződésmódosítás megtagadása

A jelen kötet egyik kiindulópontját képezi az a megállapítás, hogy a szerződő feleket megillető szerződésmódosítási szabadság a szerződési szabadságból mint szerződéses alapelvből ered, annak egyik sajátos irányaként határozható meg. A szerződés módosításának lehetősége jogosultságot jelent az egymással szerződéses jogviszonyban álló felek számára arra, hogy olyan esetben, amikor érdekeik (valóban) úgy kívánják, kiigazítsák, újratárgyalják, és ha szükséges, megváltoztassák a közöttük fennálló szerződés egyes elemeit. Abban az esetben, ha valamelyik fél oldalán a szerződés módosítására nézve – függetlenül a háttérben meghúzódó indoktól – igény merül fel, a másik fél elvben köteles együttműködni, hiszen ezt számára a Ptk. 6:62. § (1) bekezdése alapelvi szinten előírja. Az viszont már más kérdés, hogy a felek számára ekkor hol húzódnak az együttműködési kötelezettség határai. Véleményem szerint az együttműködési kötelezettség ilyenkor pusztán abban merül ki, hogy a fél nem zárkózik el a másik fél szerződésmódosítási kezdeményezésétől, az arra vonatkozó tárgyalásoktól.

A Ptk. által megfogalmazott követelmény, az együttműködési kötelezettség ugyanis még nem jelenti (és nem is jelentheti) azt, hogy az egyik fél oldaláról jelzett „módosítási szükségletet” a másik fél feltétel nélkül köteles elfogadni. A szerződésmódosítás a felek számára jogosultság formájában jelenik meg, lehetőséget biztosítva arra, hogy a felek a közöttük fennálló szerződéses viszonyt igényeiknek megfelelően formálják. Ahogyan a szerződéskötést is megelőzi egy természetes alkufolyamat, a szerződéses tárgyalások időszaka, amelynek során a leendő szerződéses partnerek konkretizálják igényeiket, behatárolják érdekeiket, és ezek mentén haladva, ezeket „összesimítva” alakul majd ki a későbbi szerződéses jogviszony alapját képező közös álláspont, akarategység, úgy optimális esetben a szerződés ügyleti módosítását is megelőzi a felek között egyfajta párbeszéd, amelynek során kialakítják azt az új közös álláspontot, amely a közöttük fennálló jogviszonyt „tovább gördíti” majd. Amint azonban a szerződéskötést megelőző tárgyalások sem zárulnak feltétlenül szerződéskötéssel, úgy a szerződés módosítására irányuló egyeztetéseknek sem szükségképpeni eredménye a fennálló szerződés módosítására vonatkozó megállapodás megszületése.

Adódhatnak ugyanis helyzetek, amikor a szerződő feleknek a szerződés módosítását illetően végül nem sikerül megállapodásra jutniuk, nem jön létre az akarategység. Ennek egyik következménye lehet, hogy a fél a bírósághoz fordul, és – a Ptk. 6:192. § (1) bekezdésében rögzített feltételek teljesülése esetén – kéri a szerződés módosítását. Abban az esetben, ha a bírósági szerződésmódosítás feltételei nem állnak fenn és a szerződés változatlan tartalommal való fenntartása már nem szolgálja a fél érdekét, úgy számára mindössze egyetlen lehetőség marad, a szerződés megszüntetése.

A fenti esetben a felek a közöttük fennálló szerződéses jogviszony megszüntetéséig azért jutnak el, mert a szerződés módosítása kapcsán nem sikerült konszenzusos álláspontot kialakítaniuk. Más a helyzet viszont olyankor, amikor a fél szerződésmódosításra irányuló igényét a másik fél eleve figyelmen kívül hagyja, az együttműködési kötelezettség ellenére sem bocsátkozik semmiféle tárgyalásba, attól elzárkózik, esetleg eleve elutasítja (megtagadja) a másik fél szerződésmódosításra irányuló kezdeményezését, vagy az ügylet megkötését valamely további feltételhez köti. Kérdésként merül fel, hogyan lehetséges megítélni az ilyen helyzeteket, mennyiben tekinthető jogszerű magatartásnak, ha a fél különösebb indok nélkül zárkózik el a szerződésmódosító ügyletet megelőző tárgyalásoktól, vagy utasítja el (tagadja meg) a másik fél módosítás iránti igényét. A fél magatartásának „minősítését” (vagyis a visszaélésszerűség megállapítását) követően további kérdés, hogy a szerződés módosításának a megtagadása mint visszaélésszerű magatartás járhat-e, és ha igen, milyen jogkövetkezményekkel, van-e lehetőség a módosításra irányuló elmulasztott jognyilatkozat bíróság általi pótlására.

a) A szerződés módosítása szerződéses jogügylet, amelyre – a Ptk. 6:191. § (3) bekezdése szerint – a szerződés megkötésére vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni. A szerződéskötés körében egyértelmű kiindulópontot képez a szerződéskötés szabadsága, amelyből következően szerződéskötésre kényszeríteni – a jogszabályban meghatározott kivételekkel – senkit nem lehet.

A bírói gyakorlat már az 1959-es Ptk.-hoz kapcsolódóan következetesen úgy foglalt állást a szerződéses jognyilatkozat megtagadását illetően, hogy az nem tekinthető joggal való visszaélésnek (BH1997. 522., BDT2003. 838.), és ennek következtében a meg nem adott szerződéses jognyilatkozat bírósági ítélettel való pótlására ilyen címen semmilyen körülmények között nincs lehetőség (BH1985. 56.), mivel egy effajta megoldás ellentétben áll a szerződési szabadság alapvető kötelmi jogi elvével (BDT2002. 672.). A felek jogügylet létrehozására irányuló akaratnyilatkozata „olyan szabad elhatározáson alapuló, autonóm döntés, amelynek ítélettel való pótlására nincs jogi lehetőség”. (Legfelsőbb Bíróság Pfv. V. 20.869/1994/4.) Abban az esetben továbbá, ha a fél a szerződésben valamely jognyilatkozat megtételére vállal kötelezettséget, úgy e kötelezettség teljesítésének megtagadása szerződésszegésnek, és nem joggal való visszaélésnek minősül. (BDT2012. 2702.)

Minthogy a jogügyleti úton eszközölt szerződésmódosítás szintén szerződés, a fél módosításra irányuló akaratnyilatkozata is szerződéses nyilatkozatnak minősül, vagyis arra a bírói gyakorlat alapján a fentebb rögzített megállapítások alkalmazandók, azaz nem tekinthető joggal való visszaélésnek az sem, ha a szerződő fél önként nem kívánja a szerződést módosítani. (BH1998. 122.) Olyan esetben pedig, ha a fél jognyilatkozat tételére irányuló kötelezettsége szerződésen alapul, és a fél ezt a – szerződéses – kötelezettségét nem teljesíti, a nyilatkozat pótlására nem a joggal való visszaélés, hanem a kötelmi jog körében erre vonatkozóan rögzített külön tényállás (L. 1959-es Ptk. 295. §, Ptk. 6:184. §) alapján van lehetőség. Ilyen esetben tehát a bíróság nem nyilatkozatot (szerződéskötési vagy szerződés módosítására irányuló akaratot) pótol, hanem csupán a szerződéses kötelezettség teljesítése elmaradásának orvoslására kap lehetőséget. (BH2013. 70.)

Tercsák Tamás szerint a joggal való visszaélésre való hivatkozás a fentebb említett esetekben, tehát szerződésen alapuló nyilatkozattételi kötelezettség elmulasztása és a puszta szerződéses nyilatkozat meg nem tétele esetén egyaránt téves, utóbbi esetben pedig különösen súlyos, hiszen ekkor „[…] a nyilatkozatot megtagadó fél oldalán egyáltalán semmiféle kötelezettség nem merülhetett fel a nyilatkozat megadására vonatkozólag.[1]

A fentiek összegzéseként rögzíthető, hogy hasonlóan a jogügylet létrehozását célzó akaratnyilatkozathoz, a szerződés módosítására irányuló jognyilatkozat megtagadása sem valósíthat meg joggal való visszaélést, tekintettel arra, hogy a felet az effajta nyilatkozat megadására – az ilyen tartalmú nyilatkozat kifejezett szerződéses vállalásának esetét kivéve – kötelezni nem lehet.

b) A szerződés módosítására irányuló jognyilatkozat meg nem adásával és annak pótolhatóságával kapcsolatosan számos esetet találunk a társasházi ingatlanokkal kapcsolatos igények körében. Ebben a körben ugyanis gyakorta felmerül a tulajdonostárs hozzájárulása megadásának és a társasház alapító okirata módosításának szükségessége, mely utóbbihoz – a vonatkozó jogszabály [a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény (a továbbiakban: Tht.)] értelmében és annak eltérő rendelkezése hiányában – valamennyi tulajdonostárs hozzájárulása szükséges. [Tht. 10. § (1) bekezdés] Az alapító okirat módosításához ugyanakkor elegendő a közgyűlés összes tulajdoni hányad szerinti legalább négyötödös többséggel meghozott határozata is abban az esetben, ha a módosításra közös tulajdon elidegenítése érdekében kerül sor [Tht. 10. § (3) bekezdés], és a közös tulajdon külön tulajdonná alakításáról, illetve annak valamely külön tulajdonnal való egyesítéséről szóló döntéssel egyidejűleg az adott tulajdonrész elidegenítésére is sor kerül.[2] A társasház alapító okiratának módosításához továbbá kivételesen a közgyűlés egyszerű szavazattöbbségű határozata is elegendő olyan esetben, ha a lakásban tervezett építkezés olyan lakásmegosztást vagy lakásösszevonást eredményez, amelynek alapján a többi tulajdonostárs alapító okiratban meghatározott tulajdoni hányada változatlan marad. [Tht. 21. § (3) bekezdés]

A társasház alapító okirata módosításának kérdésköréhez kapcsolódó ítélkezési gyakorlat az alapító okirat módosításához szükséges tulajdonostársi hozzájáruló nyilatkozat bíróság általi pótolhatóságát következetesen elutasítja. (Vö.: BH1978. 375. I., BH2000. 535.) Ennek hátterében alapvetően az a megfontolás áll, hogy a társasház alapító okirata valójában nem más, mint a tulajdonostársak szerződése, és ebből kifolyólag annak mint sajátos szerződésnek – konszenzus útján történő – módosítása és a módosítás megtagadása, vagyis adott esetben a hozzájárulás meg nem adása is a felek (tulajdonostársak) döntési jogosultságát képezi. Ennek megfelelően a nyilatkozat – joggal való visszaélés címén – a bírósági határozattal nem pótolható.

Noha a társasházi alapító okirat módosításához szükséges tulajdonostársi hozzájáruló nyilatkozat bíróság általi pótlásának kizártsága a bírói gyakorlatban az utóbbi időben is számos alkalommal megerősítést nyert (BH2008. 217., EBH2008. 1795.), a fenti tétel azonban csak első látásra ennyire kategorikus. Már az 1980-as években született olyan ítélet, amely arra hivatkozással ismerte el a közös költségek viselése tekintetében az alapító okirat bíróság általi módosításának lehetőségét, hogy a társasház-alapító szerződés a felek között az említett kérdés vonatkozásában kötelmi jellegű tartós jogviszonyt hoz létre (BH1985. 56. II.). A bíróság általi módosíthatóságnak azonban ekkor is feltétele a jogszabályi kritériumok (1959-es Ptk. 241. §) teljesülése.

Az utóbbi években alkalmanként szintén felbukkan egy-egy olyan bírósági ítélet, amelyben az eljáró bíróság nem zárja ki a tulajdonostárs magatartásának (a hozzájáruló nyilatkozat megadásának megtagadása) joggal való visszaélésként történő értékelését. (EBH2006. 1501.) Ismert olyan kúriai döntés is, amelynek indokolásában a testület úgy foglalt állást, hogy a társasházi alapító okirat mint szerződés a bíróság által általában ugyan nem módosítható, azonban a konkrét esetben a tulajdonostárs ráépítés folytán történő tulajdonszerzése szükségessé tette az alapító okirat korábbi rendelkezéseinek megváltoztatását, megfelelő kiigazítását, amiről ítéletében a bíróságnak kellett rendelkeznie. (BH2010. 11.) Ilyenkor a bírósági beavatkozás valójában csak „leköveti” az ipso iure megváltozott helyzetet.

A hivatkozott ítéletek, illetőleg az azok indokolásában megfogalmazott megállapítások mentén arra lehet következtetni, hogy a társasházi alapító okirat bíróság általi módosítása bizonyos különleges körülmények esetén lehetséges. Erre tekintettel egyes szerzők szerint az alapító okirat módosításához szükséges jognyilatkozat bíróság általi pótlásának kizártsága kifejezetten logikátlan, és annak főszabálykénti érvényesülése mellett sokkal inkább szükségesnek tartják a szembenálló felek érdekeinek mérlegelését, és ezzel összefüggésben annak lehetővé tételét, hogy az alapító okirat módosításhoz szükséges beleegyezés – kivételes körülmények fennállása esetén – a bíróság által pótolható legyen.[3]

c) A joggal való visszaélés tényállásának alkalmazása a bírói gyakorlat által az 1980-as évektől kezdődően a társasági jogban szintén fokozatosan elismerést nyert. (BH1986. 19., BH1987. 11., BH1992. 773., BH1993. 293., BH1999. 465., EBH2004. 1135. – Legfelsőbb Bíróság Pfv. 21.688/2003., ÍH2004. 143.)[4] Az utóbbi években azonban a joggal való visszaélés alkalmazhatósága egy másik kontextusban, a társasági szerződés jogszabály által előírt módosítása, illetőleg a módosításra irányuló jognyilatkozat megtagadása és annak esetleges bíróság általi pótolhatósága kapcsán merült fel.

Az új Ptk. megszüntette a társasági jog korábban önálló szabályozását, és integrálta a vonatkozó szabályokat. A Ptk. szabályaihoz kapcsolódóan a Ptké. a Ptk. hatálybalépésének időpontjában már létező (cégjegyzékbe bejegyzett) vagy bejegyzés alatt álló gazdasági társaságok számára előírta, hogy a jogszabályban meghatározott határidőig[5] a hatálybalépést követő első létesítő okirat módosítással egyidejűleg kötelesek a Ptk. rendelkezéseivel összhangban álló továbbműködésről dönteni, és a legfőbb szervi határozatot a cégbírósághoz benyújtani. [Ptké. 12. § (2) bekezdés] A Ptké. hasonlóképpen kötelezte a cégjegyzékbe bejegyzett vagy bejegyzés alatt álló szövetkezeteket arra, hogy a Ptk. hatálybalépését követő első alapszabály-módosítással egyidejűleg döntsenek a Ptk. rendelkezéseivel összhangban álló továbbműködésről, és a közgyűlési határozatot nyújtsák be a cégbírósághoz. [Ptké. 18. § (1) bekezdés] Abban az esetben, ha az adott gazdasági társaság vagy szövetkezet a Ptké. által meghatározott határidőn belül fenti kötelezettségének nem tett eleget, azt a cégbíróság – a Ptké. rendelkezéseinek megfelelően (vö.: Ptké. 15. § és 22. §) – köteles volt pénzbírsággal sújtani. {A Ptké. kötelező bírságolást előíró rendelkezéseit a jogalkotó utóbb, a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseivel összefüggő, valamint egyéb magánjogi tárgyú törvények módosításáról szóló 2015. évi II. törvénnyel hatályon kívül helyezte. [2015. évi II. törvény 2. § (6) bekezdés]}

A Ptk. szabályaihoz való hozzáigazítás fenti, általános jellegű kötelezettsége mellett a módosítás további, konkrét irányaként jelentkezett az ún. feltőkésítési kötelezettség azon kft.-k számára, amelyek jegyzett tőkéje a Ptk. hatálybalépésekor nem érte el a hárommillió forintot. [Ptké. 13. § (1) bekezdés] A Ptké. rendelkezésének megfelelő feltőkésítés alternatívájaként az említett gazdasági társaságok számára az átalakulás vagy – más gazdasági társasággal való egyesülése esetén – a jogutódlással történő megszűnés volt.

A Ptké. 14. § (2) bekezdése értelmében szintén speciális módosítási kötelezettség terhelte azokat a nyilvánosan működő részvénytársaságokat, amelyek részvényei a Ptk. hatálybalépésekor nem voltak bevezetve a tőzsdére. Az ilyen társaságok 2016. március 15-éig kötelesek voltak részvényeiket a tőzsdére bevezetni, vagy működési formájuk megváltoztatásáról, illetve – a kft.-nél említettekhez hasonlóképpen – az átalakulásról, egyesülésről határozni.

A létesítő okirat módosítása a gazdasági társaság legfőbb szervének hatáskörébe tartozó döntés, amelyről a legfőbb szerv legalább háromnegyedes szótöbbséggel dönt. [Ptk. 3:102. § (1) bekezdés] Közkereseti társaság (és betéti társaság) esetében azonban a Ptk. az imént idézett szabálytól eltérő, szigorúbb követelményt támaszt: ez esetben ugyanis a társasági szerződés módosításához, valamint a társaság átalakulásának, egyesülésének, szétválásának és jogutód nélküli megszűnésének az elhatározásához valamennyi tag szavazatával egyhangúlag meghozott határozat szükséges. [Ptk. 3:143. § (4) bekezdés]

Ahogyan a társasház alapító okiratának módosításánál, úgy e helyütt is felmerülhet a kérdés: miként értékelhető annak a tagnak a magatartása, aki a létesítő okirat (társasági szerződés) módosításához és ezáltal a társaság működésének Ptk. hatálya alá helyezéséhez nem vagy késedelmesen járul hozzá. Számíthat-e valamiképpen a módosításhoz hozzá nem járuló vagy a döntést késleltető tag mögöttes indoka, egyáltalán felmerülhet-e az, hogy a fél magatartása kimeríti a joggal való visszaélés tényállását?

A kérdés első látásra különösen érdekesnek tűnt azt figyelembe véve, hogy a létesítő okirat kötelező módosítására irányuló kötelezettség határidőre történő teljesítésének elmulasztásához a Ptké. 15. §-a (szövetkezetek esetén 22. §-a) eredetileg – ahogyan ezt korábban már jeleztem – szankciót kapcsolt: a cégbíróság a bejelentési kötelezettség késedelme miatt a gazdasági társaságot – 50 000 Ft-tól 900 000 Ft-ig terjedő – bírsággal sújthatta. A Ptké. említett rendelkezésének – 2015 folyamán történt – hatályon kívül helyezését követően a társaságoknak a módosítás késedelmes teljesítésekor már nem kellett számolniuk a szankcióval. Abban az esetben azonban, ha egy adott gazdasági társaság vagy szövetkezet a Ptké. szerinti módosítási kötelezettségének egyáltalán nem tett eleget, úgy a társaság működése törvénysértőnek minősült, ennek megfelelően törvényességi felügyeleti eljárás lefolytatására, és végső soron a társaság megszűntnek nyilvánítására, illetőleg kényszertörlés elrendelésére kerülhetett sor. A kapcsolódó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanakkor egy adott cég működése önmagában még nem tekinthető törvénysértőnek pusztán azért, mert a társasági szerződését nem módosította és nem helyezkedett a Ptk. hatálya alá, feltéve, hogy társasági szerződése nem tartalmaz a Ptk.-val ellentétes rendelkezést, és tartalmazza a jogszabályok által előírt valamennyi adatot. (BDT2017. 3742.)

Az előbbiekben felvetett kérdésre keresték a választ az eljáró bíróságok a BH2017. 268. számon közzétett eseti döntés alapjául szolgáló ügyben.

A felperes (a bt. beltagja, üzletvezetője, képviselője) által előadottak szerint az alperes (a bt. kültagja) a Ptk.-nak megfelelő tartalmú társasági szerződés szavazatával történő elfogadását, illetőleg a létesítő okirat módosításának aláírását a szavazati és a nyereségfelosztási arányok megváltoztatásához kötötte. A felperes szerint az alperes magatartása, amellyel őt a társasági szerződés gazdasági érdekeivel ellentétes módosításának elfogadására kívánta kényszeríteni, jogellenes volt, és egyúttal különös méltánylást igénylő felperesi magánérdeket sértett, amely érdeksérelem elhárítását csak az alperesi jognyilatkozat bíróság általi pótlásában látta.

Az ügyben első fokon eljáró Debreceni Törvényszék és a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla egyaránt úgy ítélte meg, hogy a bíróság a társasági jogviszonyokba közvetlenül ilyen módon nem avatkozhat be. A másodfokon eljáró ítélőtábla hozzátette továbbá, hogy „[…] a Ptké. 12. § (1) bekezdése nem kötelezi a betéti társaság tagjait a szerződés módosítására, hiszen nem kötelesek a társaságot a Ptk. hatálya alá helyezni. Ennek elmaradása végső jogkövetkezménye a társaság jogutód nélküli megszűnése. A szavazati arányok és a nyereségfelosztás szabályainak megváltoztatására irányuló alperesi törekvés a felek közötti alkufolyamat része.” {BDT2016. 3515. [27] pont, BH2017. 268. Indokolás, [12] pont} Másrészről, a társasági szerződés módosításához való hozzájáruló nyilatkozat nem minősül a Ptk. 1:5. § (2) bekezdésében meghatározott, jogszabály által megkívánt nyilatkozatnak, így ennek bírósági ítélettel történő pótlására nincs jogi lehetőség. {BDT2016. 3515. [27] pont}

A felperes felülvizsgálati kérelmére eljáró Kúria egyetértett a Ptké. 12. §-ának másodfokú bíróság általi értelmezésével. Álláspontja szerint a Ptké. szabályaiból nem vezethető le az, hogy a társasági szerződés a felek akarata ellenére is módosítandó lenne, ahogyan az sem, hogy a módosítás során bt. esetén a társasági szerződés módosításakor alkalmazandó egyhangúsági követelményt nem kellene betartani. Ítéletének indokolásában a Kúria rögzítette továbbá, hogy a társasági szerződés Ptk. hatálya alá helyezése vonatkozásában a bt. tagjainak diszkrecionális jogköre annak eldöntése, hogy tovább kívánnak-e működni a Ptk. szabályai szerint, tudják-e, képesek-e érdekeiket egyeztetni, és ennek megfelelően módosítani a bt. társasági szerződését. Ilyen döntés hiányában a tagok a társaság jogutód nélküli megszűnéséről dönthetnek, míg abban az esetben, ha ez utóbbi döntés kapcsán sem jutnak konszenzusra, döntési lehetőségük abban áll, hogy jogkövetkezményként vállalják-e, hogy a társaság megszűntnek nyilvánításra, és az azzal együtt járó kényszertörlési eljárás lefolytatását követően jogutód nélküli törlésre kerüljön. {BH2017. 268. Indokolás, [20] pont}

Indokolásának zárásaként a Kúria a joggal való visszaélés tényállásának alkalmazása kapcsán a már korábban kialakult ítélkezési gyakorlatra utal vissza, amely a joggal való visszaélés lehetőségét kizártnak tartja szerződéskötési, illetőleg szerződésmódosítási nyilatkozat megtagadása esetén. A testület szerint ezt az álláspontot akkor is irányadónak kell tekinteni, ha a bt. társasági szerződésének módosítását jogszabály, jelen esetben a Ptké. írja elő. A Kúria szerint ugyanis nem tekinthető különös méltánylást érdemlő magánérdeket sértő, joggal való visszaélést megvalósító magatartásnak a bt. tagjának azon akarata, jognyilatkozata, hogy saját érdekeire is figyelemmel, csak meghatározott feltételekkel hajlandó a társasági szerződést módosító okiratot aláírni. {BH2017. 268. Indokolás, [21] pont}

A társasági szerződés Ptké. 12. §-a alapján előírt kötelező módosításával összefüggésben a bt. tagjának magatartása, miszerint a módosító szerződést nem írja alá, nem értékelhető tehát joggal való visszaélésnek, így a jognyilatkozat bíróság általi pótlására sincs lehetőség.

Lábjegyzetek:

[1] Tercsák Tamás: A joggal való visszaélés. ELTE, Budapest, 2003, 364. o.

[2] Horváth Gyula: Kommentár a társasházi törvényhez. Wolters Kluwer, Budapest, 2014, 69. o.

[3] Badó Andrea: A joggal való visszaélés tilalmának értelmezési „dilemmái” az új Ptk. és a joggyakorlat tükrében. Jogelméleti Szemle, 2016/2. sz., 2–17. o., 13–14. o. http://jesz.ajk.elte.hu/2016_2.pdf. Utolsó hozzáférés: 2019. június 30.

[4] Tercsák Tamás: A joggal való visszaélés. ELTE, Budapest, 2003, 356–360. o.; Sobor Dávid: Lehet-e helye a joggal való visszaélés tilalmának a társasági jogban? Pázmány Law Woking Papers, 2014/17. sz., 7–10. o.

[5] Ez az időpont közkereseti társaság és betéti társaság esetében 2015. március 15., míg korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaság és egyesülés esetében 2016. március 16. napja volt

Kapcsolódó cikkek:


Módosul a polgári perrendtartás 2021-től – II.
2020. november 26.

Módosul a polgári perrendtartás 2021-től – II.

A cikksorozatban a Pp. Novella munkálatait irányító szakértőnk, dr. Wopera Zsuzsa mutatja be azokat a változásokat, amelyeket 2021. január 1-jétől már a folyamatban lévő polgári perekben is alkalmazni kell – ezúttal a perfelvételi szak módosuló szabályait.

A gyermeket nevelő családok otthonfelújítási támogatása
2020. november 25.

A gyermeket nevelő családok otthonfelújítási támogatása

A legalább egy gyermeket váró vagy nevelők otthonfelújítási támogatást vehetnek igénybe a felújítási költségek 50%-a, de legfeljebb 3 000 000 forint mértékben. A támogatás a 2021. január 1-jét követően megkötött vállalkozási szerződés alapján megkezdett, a lakáson végzett felújítás befejezését és a számlák kifizetését követően igényelhető, legkésőbb 2022. december 31-ig.

A merchandising szerződés – II.
2020. november 24.

A merchandising szerződés – II.

Julia Roberts és a Calzedonia, Leonardo di Caprio és a Fiat – a marketing egy sajátos, izgalmas világába kalauzol minket A merchandising szerződés című kötet, melyből az alábbi sorozatunkban adunk ízelítőt. Valójában egy kétarcú jelenség képezi a könyv tárgyát, hiszen a merchandising előfordul a jogi és a közgazdaságtani nyelvezetben egyaránt. A két terület találkozási pontja tipikusan a reklámjog területe.