AB: a bűnügyi költség mérlegelésének is vannak alkotmányos keretei

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Alkotmánybíróság elutasította a Zalaegerszegi Törvényszék bűnügyi költséggel kapcsolatos végzése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt.

1. Az alapügy

Az indítványozó, mint magánvádló feljelentést tett a terhelt ellen két rendbeli, a Btk. 226. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés b) pontja szerint minősülő rágalmazás vétsége miatt. A Keszthelyi Járásbíróság megállapította a terhelt bűnösségét a vád szerinti bűncselekményben és két év időtartamra önálló intézkedésként próbára bocsátotta. Az elsőfokú bíróság a terheltet kötelezte továbbá arra, hogy az indítványozó részére 10 000 Ft eljárási illetéket, valamint 150 000 Ft bűnügyi költséget fizessen meg. Az elsőfokú ítélet indokolása szerint, mivel az indítványozónak, mint magánvádlónak a jogi képviselője az ügyvédi munkadíjról, továbbá az üzemanyag-költségről számlákat nem csatolt, ezért a bíróság az akkor hatályban lévő, a terhelt és a védő készkiadása, illetőleg a védő díja állam általi megtérítésének szabályairól, valamint a büntetőeljárásban részt vevő személyek és képviselőik költségéről és díjáról szóló rendeletben foglaltak alapul vételével állapította meg a bűnügyi költség összegét, ellentétben a bejelentett és az ügy tárgyi súlyához mérten rendkívül eltúlzott költségtérítési igénnyel.

[multibox]

Az ítélet ellen az indítványozó és a jogi képviselője kizárólag a bűnügyi költség tekintetében jelentett be fellebbezést, sérelmezve a megállapított bűnügyi költség összegét. A Zalaegerszegi Törvényszék az elsőfokú ítéletet a bűnügyi költség vonatkozásában helybenhagyta.  Az indítványozó ezt követően fordult az AB-hez, mert szerinte a támadott bírósági határozat sérti az Alaptörvény I. cikkét, V. cikkét, XIII. cikkét, valamint a XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdéseiben foglalt jogait. Az indítványozó szerint személyét a rágalmazás folytán közvetlen támadás érte, és ennek következtében ügyvédi segítséget kellett igénybe vennie. Álláspontja szerint az eljáró bíróságok a rendeletben foglaltakat tévesen értelmezték, és nem vették figyelembe az ügyvéd és az ügyfele között létrejött szerződést, továbbá nem indokolták megfelelően a döntésüket a bűnügyi költség tekintetében, így megsértették az Alaptörvényben foglalt és az indítványban felsorolt jogait.

2. A döntés indokai

Az Alkotmánybíróság vizsgálta, hogy a támadott bírósági határozat az ügy érdemében hozott döntésnek vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntésnek tekinthető-e, mivel alkotmányjogi panasz keretében csak az ügyek érdemében hozott végső döntések és a bírósági eljárást befejező egyéb döntések vizsgálhatók. A másodfokú bíróság határozatának indokolása szerint „[a] Be. 348. § (3) bekezdésében írt korlátok között a törvényszék a járásbíróság ítéletét felülbírálta. Ennek során megállapította azt, hogy a járásbíróság az eljárási szabályok betartásával állapította meg [a terhelt neve] bűnösségét, szabott ki vele szemben jogkövetkezményt, döntött az eljárási illetékekről és helytállóan rendelkezett a bűnügyi költségről is.” A Be. 338. § (1) bekezdése szerint a bíróság a vádlottat a bűnügyi költség viselésére kötelezte, ha őt bűnösnek mondja ki, vagyis a bűnügyi költség viselésére kötelezés előfeltétele a terhelt bűnösségének a megállapítása, amely a büntetőeljárásban az érdemi döntés alapja. Tekintettel arra, hogy a másodfokú bíróság az eljárási szabályok betartását a bűnösség és a jogkövetkezmények tekintetében is vizsgálta és az eljárás jogerősen a másodfokú döntéssel ért véget, ezért az Alkotmánybíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a támadott másodfokú végzés olyan bírósági határozatnak tekinthető, amely ellen alkotmányjogi panaszt elő lehet terjeszteni.

[htmlbox BDT]

Ezen túlmenően az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az indítvány csupán az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésével (tisztességes bírósági eljárás) összefüggésben volt érdemben vizsgálható: az indítványozó álláspontja szerint ugyanis a másodfokú bíróság nem tett eleget indokolási kötelezettségének, mert nem rögzítette, hogy milyen alapon mentesíti a terheltet a bűnügyi költség egy részének a megtérítése alól, továbbá figyelmen kívül hagyta az ügyvéd és az ügyfele között létrejött megbízási szerződést, amelynek alapján az ügyvédi díjat és költséget már kifizette.

Ezzel összefüggésben az AB utalt arra, hogy a bűnügyi költség viselésének szabályozásában érvényesülő általános elv, hogy a perlés anyagi kockázatát a „perlő” félnek kell viselnie. Az Alkotmánybíróság korábbi határozatában rögzítette azt is, hogy nagy jelentőségük van azoknak a garanciális jellegű rendelkezéseknek, amelyek a bűnügyi költség viselése tekintetében is biztosítják a ’tett-arányosság’, illetve a büntetőigény érvényesítését kísérő (anyagi) kockázatelosztás elvének kötelező érvényesülését, illetve teret engednek a méltányosság gyakorlására is.

Az ügyvédi megbízási díj az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény 9. § (2) bekezdése szerint szabad megállapodás tárgya, amely azt is jelentheti, hogy a megbízó – különböző megfontolások alapján – szabad akaratából elvileg bármilyen mértékű megbízási díjat fizethet ügyvédjének. Tekintettel kell azonban lenni a már említett tett-arányosság, kockázatelosztás és méltányosság elveire, amelyek szerepe az igazságos anyagi teherelosztás biztosítása. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a tisztességes eljárás elvét tehát nem a bűnügyi költségigénynek a jogszabályok keretei között történő meghatározása vagy a jogszabályi felhatalmazás alapján a méltányosság gyakorlása sérti, hanem éppen az sértené, ha a bíróság a költségtérítési igényt minden más körülményre tekintet nélkül a kérelmezett összegben további vizsgálat nélkül megítélné. Természetesen a mérlegelésnek is vannak alkotmányos keretei. Ahogyan az Alkotmánybíróság korábbi határozataiban már kifejtette: a tisztességes eljáráshoz való jog részjogosítványa, a bírósághoz fordulás joga a perrel járó költségek megállapításának alkotmányos korlátját képezheti. A bírósághoz fordulás jogának érvényesüléséből eredően a költségek megállapítása – ennek az elvnek megfelelően – nem teheti lehetetlenné, nem akadályozhatja meg a bírósági út igénybe vételét. Ezért a Be. 338. § (4) bekezdése szerint a bíróság a bűncselekmény súlyához képest aránytalanul nagy bűnügyi költség egy részének megfizetése alól a vádlottat mentesítheti, tehát az erről szóló döntés a bíróság mérlegelési jogkörébe tartozik. Az arányosság megítéléséhez a bíróság számára a rendelet nyújt támpontot, amely a „perlő” fél számára is egyértelműen rögzítik azt az anyagi kockázatot, amelyet az eljárás eredményességétől függően vállalnia kell.

[htmlbox Jogászvilág_hírlevél]

Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdéséből eredő indokolási kötelezettség tekintetében kialakított gyakorlata szerint annak alkotmányjogi értelemben vett sérelme akkor merülhet fel, ha a bíróság az eljárásban szereplő feleknek az ügy lényegi részeire vonatkozó észrevételeit kellő alapossággal nem vizsgálja meg, és ennek értékeléséről határozatában nem ad számot. Ennek megítéléséhez az Alkotmánybíróság vizsgálja a jogvita természetét, az alkalmazandó eljárási törvény rendelkezéseit, a felek által az adott ügyben előterjesztett kérelmeket és észrevételeket, valamint az ügyben választ igénylő lényeges kérdéseket. Mindezt a jelen ügyben vizsgálva az AB megállapította, hogy az első- és a másodfokú bíróság részletesen bemutatta a magánvádlót megillető bűnügyi költségről szóló döntésének indokait, megjelölte a költség megállapításának ténybeli és jogszabályi alapjait. A kérelemhez képest alacsonyabb összeg megállapításának indokát is megjelölte. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint ezért a bíróságok minden lényeges kérdésben eleget tettek indokolási kötelezettségüknek, ezért a testület az indítványt elutasította.

Az ügy előadó alkotmánybírája dr. Czine Ágnes volt.

1. Az alapügy

Az indítványozó, mint magánvádló feljelentést tett a terhelt ellen két rendbeli, a Btk. 226. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés b) pontja szerint minősülő rágalmazás vétsége miatt. A Keszthelyi Járásbíróság megállapította a terhelt bűnösségét a vád szerinti bűncselekményben és két év időtartamra önálló intézkedésként próbára bocsátotta. Az elsőfokú bíróság a terheltet kötelezte továbbá arra, hogy az indítványozó részére 10 000 Ft eljárási illetéket, valamint 150 000 Ft bűnügyi költséget fizessen meg. Az elsőfokú ítélet indokolása szerint, mivel az indítványozónak, mint magánvádlónak a jogi képviselője az ügyvédi munkadíjról, továbbá az üzemanyag-költségről számlákat nem csatolt, ezért a bíróság az akkor hatályban lévő, a terhelt és a védő készkiadása, illetőleg a védő díja állam általi megtérítésének szabályairól, valamint a büntetőeljárásban részt vevő személyek és képviselőik költségéről és díjáról szóló rendeletben foglaltak alapul vételével állapította meg a bűnügyi költség összegét, ellentétben a bejelentett és az ügy tárgyi súlyához mérten rendkívül eltúlzott költségtérítési igénnyel.

[multibox]

Az ítélet ellen az indítványozó és a jogi képviselője kizárólag a bűnügyi költség tekintetében jelentett be fellebbezést, sérelmezve a megállapított bűnügyi költség összegét. A Zalaegerszegi Törvényszék az elsőfokú ítéletet a bűnügyi költség vonatkozásában helybenhagyta.  Az indítványozó ezt követően fordult az AB-hez, mert szerinte a támadott bírósági határozat sérti az Alaptörvény I. cikkét, V. cikkét, XIII. cikkét, valamint a XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdéseiben foglalt jogait. Az indítványozó szerint személyét a rágalmazás folytán közvetlen támadás érte, és ennek következtében ügyvédi segítséget kellett igénybe vennie. Álláspontja szerint az eljáró bíróságok a rendeletben foglaltakat tévesen értelmezték, és nem vették figyelembe az ügyvéd és az ügyfele között létrejött szerződést, továbbá nem indokolták megfelelően a döntésüket a bűnügyi költség tekintetében, így megsértették az Alaptörvényben foglalt és az indítványban felsorolt jogait.

2. A döntés indokai

Az Alkotmánybíróság vizsgálta, hogy a támadott bírósági határozat az ügy érdemében hozott döntésnek vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntésnek tekinthető-e, mivel alkotmányjogi panasz keretében csak az ügyek érdemében hozott végső döntések és a bírósági eljárást befejező egyéb döntések vizsgálhatók. A másodfokú bíróság határozatának indokolása szerint „[a] Be. 348. § (3) bekezdésében írt korlátok között a törvényszék a járásbíróság ítéletét felülbírálta. Ennek során megállapította azt, hogy a járásbíróság az eljárási szabályok betartásával állapította meg [a terhelt neve] bűnösségét, szabott ki vele szemben jogkövetkezményt, döntött az eljárási illetékekről és helytállóan rendelkezett a bűnügyi költségről is.” A Be. 338. § (1) bekezdése szerint a bíróság a vádlottat a bűnügyi költség viselésére kötelezte, ha őt bűnösnek mondja ki, vagyis a bűnügyi költség viselésére kötelezés előfeltétele a terhelt bűnösségének a megállapítása, amely a büntetőeljárásban az érdemi döntés alapja. Tekintettel arra, hogy a másodfokú bíróság az eljárási szabályok betartását a bűnösség és a jogkövetkezmények tekintetében is vizsgálta és az eljárás jogerősen a másodfokú döntéssel ért véget, ezért az Alkotmánybíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a támadott másodfokú végzés olyan bírósági határozatnak tekinthető, amely ellen alkotmányjogi panaszt elő lehet terjeszteni.

[htmlbox BDT]

Ezen túlmenően az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az indítvány csupán az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésével (tisztességes bírósági eljárás) összefüggésben volt érdemben vizsgálható: az indítványozó álláspontja szerint ugyanis a másodfokú bíróság nem tett eleget indokolási kötelezettségének, mert nem rögzítette, hogy milyen alapon mentesíti a terheltet a bűnügyi költség egy részének a megtérítése alól, továbbá figyelmen kívül hagyta az ügyvéd és az ügyfele között létrejött megbízási szerződést, amelynek alapján az ügyvédi díjat és költséget már kifizette.

Ezzel összefüggésben az AB utalt arra, hogy a bűnügyi költség viselésének szabályozásában érvényesülő általános elv, hogy a perlés anyagi kockázatát a „perlő” félnek kell viselnie. Az Alkotmánybíróság korábbi határozatában rögzítette azt is, hogy nagy jelentőségük van azoknak a garanciális jellegű rendelkezéseknek, amelyek a bűnügyi költség viselése tekintetében is biztosítják a ’tett-arányosság’, illetve a büntetőigény érvényesítését kísérő (anyagi) kockázatelosztás elvének kötelező érvényesülését, illetve teret engednek a méltányosság gyakorlására is.

Az ügyvédi megbízási díj az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény 9. § (2) bekezdése szerint szabad megállapodás tárgya, amely azt is jelentheti, hogy a megbízó – különböző megfontolások alapján – szabad akaratából elvileg bármilyen mértékű megbízási díjat fizethet ügyvédjének. Tekintettel kell azonban lenni a már említett tett-arányosság, kockázatelosztás és méltányosság elveire, amelyek szerepe az igazságos anyagi teherelosztás biztosítása. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a tisztességes eljárás elvét tehát nem a bűnügyi költségigénynek a jogszabályok keretei között történő meghatározása vagy a jogszabályi felhatalmazás alapján a méltányosság gyakorlása sérti, hanem éppen az sértené, ha a bíróság a költségtérítési igényt minden más körülményre tekintet nélkül a kérelmezett összegben további vizsgálat nélkül megítélné. Természetesen a mérlegelésnek is vannak alkotmányos keretei. Ahogyan az Alkotmánybíróság korábbi határozataiban már kifejtette: a tisztességes eljáráshoz való jog részjogosítványa, a bírósághoz fordulás joga a perrel járó költségek megállapításának alkotmányos korlátját képezheti. A bírósághoz fordulás jogának érvényesüléséből eredően a költségek megállapítása – ennek az elvnek megfelelően – nem teheti lehetetlenné, nem akadályozhatja meg a bírósági út igénybe vételét. Ezért a Be. 338. § (4) bekezdése szerint a bíróság a bűncselekmény súlyához képest aránytalanul nagy bűnügyi költség egy részének megfizetése alól a vádlottat mentesítheti, tehát az erről szóló döntés a bíróság mérlegelési jogkörébe tartozik. Az arányosság megítéléséhez a bíróság számára a rendelet nyújt támpontot, amely a „perlő” fél számára is egyértelműen rögzítik azt az anyagi kockázatot, amelyet az eljárás eredményességétől függően vállalnia kell.

Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdéséből eredő indokolási kötelezettség tekintetében kialakított gyakorlata szerint annak alkotmányjogi értelemben vett sérelme akkor merülhet fel, ha a bíróság az eljárásban szereplő feleknek az ügy lényegi részeire vonatkozó észrevételeit kellő alapossággal nem vizsgálja meg, és ennek értékeléséről határozatában nem ad számot. Ennek megítéléséhez az Alkotmánybíróság vizsgálja a jogvita természetét, az alkalmazandó eljárási törvény rendelkezéseit, a felek által az adott ügyben előterjesztett kérelmeket és észrevételeket, valamint az ügyben választ igénylő lényeges kérdéseket. Mindezt a jelen ügyben vizsgálva az AB megállapította, hogy az első- és a másodfokú bíróság részletesen bemutatta a magánvádlót megillető bűnügyi költségről szóló döntésének indokait, megjelölte a költség megállapításának ténybeli és jogszabályi alapjait. A kérelemhez képest alacsonyabb összeg megállapításának indokát is megjelölte. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint ezért a bíróságok minden lényeges kérdésben eleget tettek indokolási kötelezettségüknek, ezért a testület az indítványt elutasította.

Az ügy előadó alkotmánybírája dr. Czine Ágnes volt.

---