Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
„Bevallom, nagyon szeretek élni. Egyszerű tétel ez: egy keserű élmény miatt már egészen fiatalon megtanultam, az élet nem azért van, hogy elszúrjuk” – ad számot világos szemléletéről az idén februárban a Kúria Büntető Kollégiumának élére kinevezett Székely Ákos.
Így hát nincs csodálni való azon, hogy a vidám, színes egyéniség a mintegy 30 éve szolgált bírói pulpituson kívül is aktív: a zeneszeretet gimnazistaként „fertőzi” meg, nemcsak operarajongó, maga is dalol, immár 43 éve a Mátyás templom kórusában. Persze némi kanyar az ő pályaívét is tarkítja, eredendően vegyészmérnöknek készül, de két műegyetemi év után hamar kiderül: „ez vakvágány”. Egyetlen pozitív „hozadéka: 40 éve ott szerettem bele a feleségembe”. Aztán később, jogi egyetemi tanára hatására eldönti, polgári bíró lesz, de ebbéli karrierjét már korán derékba törik: lévén férfi, a Budai Központi Kerületi Bíróságon rábízzák a nemi erőszakos ügyeket. Az ígéret ellenére többé mégsem kérdik tőle, akar-e még civiljoggal foglalkozni. Azt megelőzően vidéken indul a pályája, „Esztergom maga volt a csoda, egy vidéki kisbíróság akkoriban végtelenül hrabali-jiří menzeli világ volt, kedvesen mulatságos, és nagyon szerethető”. A szakmai ranglétrán, előbb a Fővárosi Bíróságon, majd az ítélőtáblán fokozatosan előrelépő főbírónak „kollégiumvezetőként nem kellett újdonságokat kitalálni, hiszen egy jól működő szervezet élére neveztek ki. A kollégium minden tagja nagy tekintélyű szakember, akik hivatásbeli feladataikat magas szinten látják el”. A testület asztalán jelenleg három elbírálásra váró jogegységi indítvány van, az országos kollégiumvezetői értekezleteken pedig idén márciusban és novemberben egyebek mellett az ügyvédséget érintő állásfoglalás is született az ügyvéd vallomásmegtagadási jogával, s a titoktartás alóli felmentésével kapcsolatban.
Önt idén februárban nevezte ki Darák Péter, a Kúria elnöke a legfőbb bírói testület Büntető Kollégiumának vezetőjévé. Jóllehet a táblabíróságok felállításával a Kúria, így a Büntető Kollégium szerepe is megváltozott, ítélkezési feladatai visszaszorultak, ám ennek ismeretében változott-e, illetve mi lehet a szerepe a kollégiumnak? Egyáltalán, a jogszabályok alapján mekkora mozgástere van önnek vezetőként, fogalmazhat-e, fogalmazott-e meg saját elvárásokat a kollégái felé?
Az ítélőtáblák tizenegy évvel ezelőtti felállításával valóban hozzájuk került a korábbi Legfelsőbb Bíróság (LB) ítélkezési funkciójának egy jelentős része. A konkrét büntetőügyekben másod-, illetve harmadfokon már nagyrészt ők hoznak döntéseket. Megmaradt azonban az LB, illetve a Kúria jogegységi hatásköre, így az iránymutatásokra még jobban tud koncentrálni. Emellett ugyanakkor a kollégiumban működő három bírói tanács továbbra is hoz konkrét, eseti ügyekhez köthető döntéseket, ilyenek a rendkívüli jogorvoslatok, a felülvizsgálatok, a perújítások megengedhetősége. Van tehát rálátásunk a konkrét, eseti ítélkezésre, de a táblák működésével a másik, azaz a jogegységi-iránymutatási funkciónk erősödött fel. A jogegységi határozataink kötelezőek minden alsóbb fokú bíróság számára, míg a kollégiumi vélemények csak iránymutatásul szolgálnak. A közvélemény számára talán kevésbé ismert, hogy a táblák büntető kollégiumai is megfogalmaznak a miénkhez hasonló szakmai-testületi véleményt az alsóbb, az illetékességi területükön működő bíróságok számára. Az ítélkezést, a bírói gyakorlat stabilitását segíti, hogy a Kúria Büntető Kollégiumának nemcsak a mi 17 ítélkező bíránk – beleértve a Kúria büntető ügyszakos elnökhelyettesét és engem is –, hanem mind az öt táblabíróság büntető kollégiumának vezetője is a tagja, ezáltal pedig szerves alakítói az itt folyó munkának. Ami pedig a kollégiumvezető szerepét, lehetőségeit illeti, nos, itt nem kellett nagy dolgokat, újdonságokat kitalálni, hiszen egy jól működő szervezet élére neveztek ki. A kollégium minden tagja több évtizedes jogászi, bírói múlttal rendelkezik, egyetemeken oktat, publikál, úgy is mondhatnám: mindannyian önálló szakmai egyéniségek. Csak érdekességképp jegyzem meg, hogy a régi, történelmi, tehát a Legfelsőbb Bíróság előtti Kúriának nem is volt kollégiumvezetője, csak tanácselnökei, akiknek – a maiakéhoz hasonlóan – komoly, elismert rangjuk volt. Az enyém tehát nem egy klasszikus vezetői szerepkör, hanem ennek a szakmai sokszínűségnek az összefogását szeretném képviselni a társadalom és a szakma felé. A Kúrián önállóan gondolkodó, felelős, nagy tekintélyű szakemberek dolgoznak, akik komoly szaktudással, felesleges utasítások nélkül is el tudják látni a hivatásbeli feladatukat. Nem is volt szükség hirtelen változtatásokra, a helyzet rendezett volt, a munka megfelelő intenzitással zajlott és ez a helyzet ma is. Csaknem harminc éves bírói pályafutásom arra ösztökél, hogy kollégiumvezetőként is segíteni tudjam és erősítsem a Kúria és az alsóbb fokú bíróságok közötti élénk és folyamatos, élő kapcsolatot. Jóllehet a nyugdíjazások idején a kollégium bíráinak csaknem fele kényszerült távozni, ennek ellenére a megmaradók megfeszített munkával meg tudták akadályozni, hogy az eljárások elhúzódjanak, hátralék keletkezzen. Egyébként jelenleg is hasonló a helyzet, általában legfeljebb fél éven belül lezárul egy-egy büntetőügyben a Kúria felülvizsgálati eljárása.
Ha már említette a jogegységi feladatokat, mennyiben befolyásolta a korábbi határozataikat és állásfoglalásaikat az új Büntető Törvénykönyv (Btk.) tavaly nyári hatálybalépése? Sikerült-e időben egymáshoz igazítani ezeket?
Szerencsés helyzetben voltunk, hiszen az elődöm, a Kúria jelenlegi elnökhelyettese, Kónya István minden területen, így az új kódexből következő feladatokat illetően is nagyszerű munkát végzett. Még az ő kollégiumvezetői idejére esett az új Btk. megalkotása, elfogadása és hatálybalépése. A Kúria „előredolgozott” és mire az új Btk. hatályba lépett, a kollégium már áttekintette, felülvizsgálta és aktualizálta a joggyakorlatot orientáló mintegy száz büntető kollégiumi véleményt, emellett a 15. számú Irányelvet két jogegységi határozattal váltotta fel; végrehajtotta tehát a szükséges változtatásokat és a bírói kar naprakészen várhatta a kódex hatálybalépését. Ez egy óriási munka volt, amiben kúriai bíróként már magam is részt vehettem. Ekként biztosított volt a sima, zökkenőmentes átmenet a Kúrián és az alsóbb bíróságokon egyaránt. Kollégáimhoz hasonlóan magam is tartottam előadásokat a Magyar Igazságügyi Akadémia szervezésében a bírói kar felkészítésére; továbbá az új Btk. témakörében tavaly ősszel előbb a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kara, majd pedig a Közigazgatás-tudományi Kara által rendezett konferenciákon tartottam egy-egy előadást. Összességében elmondható, hogy a jogalkalmazók széles körét sikerült időben felkészíteni az új kódexszel kapcsolatos változásokra.
Jelentkeztek-e már a Kúrián azok a széles közvéleményben nagy vihart kavaró kérdések – például a 12–14 év közöttiek büntethetősége vagy a jogos védelem –, melyek a Btk. kodifikációja során merültek fel?
Ilyen ügyek még nem érkeztek a Kúriához. Egyébként, ha a jogos védelem új szabályrendje megfelelően működik, akkor ez a probléma ezután sem jut el hozzánk, hiszen éppen az a lényege, hogy bizonyos körülmények között büntetlenséget garantál a megtámadottnak. De ha már itt tartunk, a jogos védelmen túl korábban több aggály is megfogalmazódott a középmérték vagy az úgynevezett három csapással kapcsolatban, s egyes vélekedések szerint szűkült a bírói mérlegelés lehetősége. Már másutt is elmondtam, szerintem ennek éppen az ellenkezője igaz, a szankciórendszer szélesítésével az új törvény éppen hogy tágította a bírói mérlegelés lehetőségét. Persze egyes kérdések mindig késztethetnek vitára, de a három említett jogintézmény – az általam jelzett kettő és a megelőző jogos védelem – már része volt a korábbi Btk.-nak, így az ítélkezési gyakorlatnak is. Mivel az új Btk. előkészítése igen széles körben zajlott, a bíráknak is volt idejük és módjuk arra, hogy felkészüljenek az új szabályok alkalmazására.
Jelenleg van-e elbírálásra váró jogegységi indítvány a büntető kollégiumban?
Igen, három is, méghozzá elég fajsúlyosak. Az egyik az időbeli hatály kérdését érinti. A másik, hogy költségvetési csalás miatt folyamatban lévő büntetőeljárásban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a nyomozás során előterjeszthet-e magánfélként indítványt – polgári jogi igény biztosítása okán – zár alá vétel elrendelésére. Ezt a jogegységi kezdeményezést Makai Lajos, a Pécsi Ítélőtábla elnöke terjesztette fel. Végül – a legfőbb ügyész indítványára – határoznunk kell majd az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló törvény – EU-törvény – egyik rendelkezésének értelmezésével kapcsolatban is. Ez azt a kérdést feszegeti, hogy egy külföldről átadott személlyel szemben egy korábban kiszabott, a kiadatással nem érintett büntetése végrehajtható-e, vagy ehhez az átadó állam külön hozzájárulása szükséges.
Ha már a jogegységi kérdések kapcsán említette Makai Lajos nevét, ő lapunknak adott interjújában úgy fogalmazott: „a Legfelsőbb Bírósággal sajnos nem sikerült elfogadtatnunk azt a Fővárosi Ítélőtáblával közös kezdeményezésünket, mellyel szerettük volna kiterjeszteni a pótmagánvád alkalmazását a hivatali visszaélések esetére is. Felfoghatatlan ugyanis, hogy ha például egy rendőr csupán bosszúból büntet meg valakit, s ellene hivatalból megszüntetik az eljárást, akkor a sértett miért nem élhet a pótmagánváddal. Bár ezt komoly hiányosságnak tartom, tartjuk, de a Legfelsőbb Bíróság döntését tiszteletben kell tartanunk”. A Kúria Büntető Kollégiumának vezetőjeként egyetért-e a pótmagánvád ilyen irányú kiterjesztésével, egyáltalán: lát-e rá lehetőséget, hogy a kérdést újra elővegyék?
Valóban volt egy ilyen jogegységi indítvány az – akkor még – Legfelsőbb Bíróság előtt. A jogegységi tanács 2012. október 17-én meghozott, 2012.El.II.JE/B.2/1. számú végzésében azonban – egyezően a legfőbb ügyészi állásponttal – akként foglalt állást, hogy jogegységi határozat meghozatala nem szükséges, mivel nincs eltérő ítélkezési gyakorlat. Ebben közrejátszott, hogy a kérdést igen részletesen elemezte és értelmezte a vonatkozó, BKv. 90. kollégiumi vélemény, melyben foglaltakat a bíróságok követték. A kollégiumi vélemény II/1. pontja úgy szólt, hogy „általában kizárt a pótmagánvád, ha az adott bűncselekmény alapvetően az állami, társadalmi, vagy gazdasági rendet sérti vagy veszélyezteti, s a természetes vagy jogi személyt érintő jogsérelem csupán áttételesen következik be”. Az „általában” szónak kategorikus, feltétlen tartalmat hordozó fogalommal való megtöltése, valamely bűncselekménykör nevesítése éppen az egységes joggyakorlat ellen hatott volna. Ezért a jogegységi tanács nem adott helyt az indítványnak, ezáltal pedig a kérdés eldőlt: „újra elővételére” sem ok, sem lehetőség jelenleg nincs. Érdekességként érdemes felidézni, hogy a pótmagánvád intézményét 1900-ban vezette be a jogalkotó, majd ötven éven át ez a jogintézmény nem volt hatályban, 2003 óta pedig újból része a büntetőeljárásnak. Jelenleg egyébként már folyik a büntetőeljárási törvény (Be.) újrakodifikálása, ennek során a pótmagánvád jelenleginél szűkebb vagy szélesebb szabályozása is felmerülhet.
Az említett három jogegységi beadványon túl milyen más konkrét eredmények köthetők az ön elmúlt háromnegyed éves tevékenységéhez?
Évente kétszer megrendezzük a kollégiumvezetők országos értekezletét, melyen az összes kúriai büntetőtanács-elnök és bíró, az ítélőtáblák és a törvényszékek büntető kollégiumi vezetői, az Országos Bírósági Hivatal (OBH), a Legfőbb Ügyészség (LÜ), a Magyar Ügyvédi Kamara (MÜK) és az Igazságügyi Minisztérium (IM) képviselői is részt vesznek. Ezek háromnapos tanácskozások, melyek anyagát az aktuális kérdések megválaszolása képezi. Hasznosságát jelzi, hogy az idei márciusi értekezlet több felvetésére is reagált a jogalkotó, és a napokban elfogadott 2014. évi LXXII. törvény a jogalkalmazók számára megnyugtató módon, több lényeges ponton is módosította a büntetés-végrehajtási törvényt, a Btk.-t és a Be.-t. Megválaszolandó volt például, hogy a korábbi, illetve az új Btk. alapján meghozott alapítéletek összbüntetésbe foglalása során egyes kérdések hogyan alakulnak, miként bocsátható például feltételes szabadságra az elítélt. A jogalkotó a márciusi kollégiumvezetői értekezlet álláspontját emelte most törvényi rangra.
A munka törvénykönyve három nyelven |
|---|
|
Már előrendelhető az új Jogtár alatt (uj.jogtar.hu) „A munka törvénykönyve három nyelven” Jogtár-kiegészítés, mely a 2015. március 15-ével hatályos szöveget tartalmazza három nyelven, tükrös szerkezetben, kereshető és váltható nézetben. |
Mondana példát arra, hogy az ügyvédséget milyen kérdések „aggasztják” ezeken az értekezleteken?
A hivatásrendet minden alkalommal a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke, Bánáti János képviseli ezeken a fórumokon tanácskozási joggal, állásfoglalásainknál igyekszünk figyelembe venni a MÜK általa közvetített véleményét is. A márciusi ülésen az elnök úr egy fontos problémát vetett fel, mégpedig a jogi képviselő vallomásmegtagadási jogának kérdéskörét. Az új Btk. ugyanis immár büntetni rendeli a tanú jogosulatlan vallomásmegtagadását. Örömmel mondhatom, hogy az országos értekezleten e kérdésben az elnök úr számára is megnyugtató, egyhangú állásfoglalás született. Mindennek folytatásaként most novemberben az ügyvédi titoktartás alóli felmentés vonatkozásában foglaltunk állást. A Be. deklarálja a védő abszolút mentességi jogát, őt tanúként nem lehet kihallgatni. Az egyéb pozícióban lévő ügyvédeket azonban igen, s e körben már kérdésként merül fel a titoktartás mikéntje. Az ingatlan-adásvételi szerződések esetében többnyire az a gyakorlat, hogy a vevő „hozza” az ügyvédet, aki – ha az eladónak nincs külön ügyvédje, ilyenkor – egyben az eladó érdekeit is képviseli. Ha utóbb a szerződéskötés egy büntetőeljárás alapjául szolgál, az ügyvéd – az ügyvédi titoktartás törvény által garantált alapelvére tekintettel – akkor tehet tanúvallomást, ha mindkét szerződő féltől felmentést kapott a titoktartási kötelezettsége alól. Az országos kollégiumvezetői értekezlet ekként foglalt állást.
Van egy érdekes momentum az önéletrajzában, ez pedig az a két év, amíg esti tagozaton járt az Eötvös Loránd Tudományegyetemen Állam- és Jogtudományi Karára. És lám, mégis főbíró lett önből…
Na, igen, bár ehhez vissza kell kanyarodnom a középiskolai éveimhez, hogy érthető legyen az én enyhén szólva is kanyargós életpályám. A budapesti Petőfi Sándor Gimnáziumban érettségiztem, mely korábban Werbőczy, az idén 500 éves Hármaskönyv alkotójának nevét viselte. A középiskola alapvetően reállíceum volt erőteljes humán-beállítottsággal és sikeres sporttagozattal, így mindenki találhatott magának kedvenc stúdiumot. Én például egyebek mellett a zenét; a latin-énektanárunk, dr. Abszinger Gyula például olyan nagy hatással volt rám, hogy tíz évig, tehát jóval az érettségi után is az ő iskolazenekarában csellóztam. Szintén lenyűgözött dr. Jablonkay István biológiatanárom, akinek a vezetésével mi végeztük a solymári vár „régészeti feltárását” – értsd alatta egy kutatóárok szoros felügyelet mellett való kiásását. Ma már a tanár úr nevét viseli a solymári helytörténeti múzeum. A műegyetemi pályaválasztásomat leginkább Rugovits Mária matematikatanár motiválta, ő is remek nevelő, ember és előadó volt, így tőle „megfertőződve” jelentkeztem a Budapesti Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki Karára. Habár volt jogász a családunkban, de egy generáció „kimaradt”. Édesapám pedig – aki orvos szeretett volna lenni, ám a háború utáni lehetőségek okán végül kohómérnök lett, méghozzá nem is akármilyen, a szakértelme miatt több helyre is hívták a világban – azt mondta nekem: fiam, olyan diplomád legyen, amit a Tűzföldön is hasznosíthatsz. A Műegyetemen azonban két év elteltével kiderült, számomra a műszaki pálya vakvágány. Egyetlen pozitív „hozadéka” volt, hogy 40 éve ott szerettem bele a feleségembe, aki vegyész lett, ma az egyik nagy gyógyszergyár mérnöke. Nos, hát átjelentkeztem az ELTE jogi karára, amit két évig estin végezhettem, majd harmadévtől folytathattam a tanulmányaimat a nappali tagozaton. Az esti alatt, 1977–1978 között ügyviteli alkalmazottként, lényegében gépíróként dolgoztam a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB) büntetőbíró mellett. Ez nagyon jó, életre meghatározó iskola volt, hiszen egészen „alulról” kezdtem megismerni a bírósági munkát; rengeteget tanultam, mivel nemcsak elméletben, hanem a gyakorlatban is beleláthattam az eljárásjogba.
