Garázdaság esetén nem szabható ki kényszergyógykezelés

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kényszergyógykezelés elrendelését nem alapozhatja meg garázdaság bűncselekményének az elkövetése, még akkor sem, ha az személy elleni erőszakos magatartással történik, mivel a Btk.-nak a személy elleni erőszakos bűncselekményeket taxatíven meghatározó rendelkezése a törvény egészére irányadó, és ebben a garázdaság nem szerepel – a Kúria eseti döntése.

Ami a tényállást illeti, a beszámítási képességét kizáró kóros elmeállapotú terhelt minden előzmény és közelebbi ok nélkül tettlegesen bántalmazta a sértetteket, illetőleg az egyik sértettet megöléssel fenyegetett.

Az első- és másodfokú eljárás

A járásbíróság a terheltet az ellene 3 rendbeli garázdaság vétsége miatt emelt vád alól felmentette és elrendelte kényszergyógykezelését.

A Btk. szerint személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekmény elkövetőjének kényszergyógykezelését kell elrendelni, ha elmeműködésének kóros állapota miatt nem büntethető, és tartani kell attól, hogy hasonló cselekményt fog elkövetni, feltéve, hogy büntethetősége esetén egyévi szabadságvesztésnél súlyosabb büntetést kellene kiszabni [78. § (1) bekezdés]. A védő a fellebbezésben arra hivatkozott, hogy mivel a garázdaság nem szerepel a Btk. 459. § (1) bekezdés 26. pontjában, ahol a törvény az értelmező rendelkezések között felsorolja a személy elleni erőszakos bűncselekményeket, ezért e törvényi feltétel hiányában a kényszergyógykezelés nem alkalmazható.

A másodfokon eljárt törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A bíróság szerint Btk. 78. § (1) bekezdése nem személy elleni erőszakos bűncselekmény, hanem személy elleni erőszakos büntetendő cselekmény elkövetését szabja a kényszerintézkedés alkalmazásának feltételéül, és a két kategória nem fedi egymást. A bűncselekménynek ugyanis nélkülözhetetlen fogalmi eleme a bűnösség, a jelen eljárásban azonban a terhelt beszámítási képességének hiányában bűncselekmény nem valósult meg, így cselekménye csupán büntetendő cselekményként értékelhető. Arra a következtetésre jutott, hogy a személy elleni erőszakos bűncselekmények taxatív felsorolása kizárólag az erőszakos többszörös visszaesői minőség megállapíthatósága szempontjából nyújt iránymutatást.

Hivatkozott egy korábbi bírósági döntésre [BH 2015.117.], amelyben az eljáró bíróság a garázdaság vétségét elkövető vádlottal szemben kizárólag azért nem rendelte el az egyéb törvényi feltételek megléte ellenére a kényszergyógykezelést, mert a garázdaság bűntettét nem személy, hanem dolog elleni erőszakkal követte el. A bíróság érvelése szerint a garázdaság bűncselekményét elkövető személy esetében az erőszak irányultsága határozza meg a kényszergyógykezelés alkalmazhatóságának a lehetőségét. Ha az erőszak dolog ellen irányul, akkor álláspontja szerint is kizárt lett volna a kényszergyógykezelés alkalmazása, ám a terhelt erőszakos jellegű magatartása személy ellen irányult, ezért helyesnek találta az elsőfokú döntését.

[htmlbox BDT]

A felülvizsgálati kérelem tartalma

A döntés ellen a megyei főügyészség nyújtott be felülvizsgálati indítványt a terhelt javára, mivel úgy vélte, a kényszergyógykezelés elrendelésére a büntető anyagi jog szabályainak megsértése miatt került sor. Kiemelte, hogy a Btk. 459. § (1) bekezdés 26. pontja taxatív módon határozza meg a személy elleni erőszakos bűncselekmények körét, de ebből a garázdaság valamennyi alakzata hiányzik, ezért a kényszergyógykezelés elrendeléséhez nincs meg a személy elleni erőszakos büntetendő cselekmény elkövetésének törvényi feltétele.

A Kúria megállapításai

A Kúria alaposnak találta az indítványt. Hangsúlyozta, hogy a Btk. négy konjunktív feltételhez köti a kényszerintézkedés elrendelését, és bármelyik feltétel hiányzik, nem alkalmazható kényszergyógykezelés. Ebből az egyik, hogy személy elleni erőszakos legyen a cselekmény. Ezek körét a Btk. 459. § (1) bekezdés 26. pontja teljes körű felsorolásban határozza meg. A felsorolt bűncselekmények között a garázdaság nem szerepel.

A bűncselekmény és a büntetendő cselekmény fogalmi kettősségével kapcsolatban a Kúria kifejtette, hogy a két fogalom nem azonos. A bűncselekmény-fogalom azt feltételezi, hogy valamely büntetőjogilag releváns cselekmény egyúttal tényállásszerű (Btk. szerint büntetendő), társadalomra veszélyes és bűnös emberi magatartás. Ha ez utóbbi két feltétel bármelyike hiányzik, akkor a cselekmény már nem bűncselekmény, de ettől függetlenül tényállásszerű, azaz arra a Btk. büntetés kiszabását rendeli. Ennek megfelelően a Btk. 78. § (1) bekezdésében a „büntetendő cselekmény” megnevezés használata „bűncselekmény” helyett csupán annak a szakszerű kifejezésre juttatása, hogy a cselekményt ugyan a Btk. büntetéssel fenyegeti, de elkövetője bűncselekményt nem valósít meg.

Tévesnek találta a másodfok azon értelmezését, hogy a személy elleni erőszakos bűncselekmények meghatározása kizárólagosan az erőszakos többszörös visszaesők tekintetében releváns, a törvény megfogalmazásából egyértelműen kiderül, hogy az büntetőtörvény egészére kiterjed. A korábbi Btk. kifejezetten és kizárólag csak az erőszakos többszörös visszaesést megalapozó bűncselekmények körét határozta meg a személy elleni erőszakos bűncselekmények legális értelmezése során. Ennek megfelelően a korábbi Btk. hatálya alatt a személy elleni erőszakos bűncselekményeknek nem volt olyan általános meghatározása, mint amilyet a hatályos Btk. már tartalmaz. Az új Btk. hatálybalépését követően a személy elleni erőszakos bűncselekmények általános értelmező rendelkezésben történt meghatározása folytán a személy elleni erőszakkal elkövetett garázdaság már nem képezheti a kényszergyógykezelés elrendelésének az alapját, mert nem szerepel a személy elleni erőszakos bűncselekmények fogalmát legális értelmezéssel meghatározó törvényi rendelkezésben. Ezért a Kúria szerint az alapügyben eljárt bíróságok a büntető anyagi jog szabályának megsértésével rendelték el a terhelt kényszergyógykezelését.

Az ismertetett döntés (Kúria Bfv. II. 174/2017.) a Kúriai Döntések 2017/7. számában 211. szám alatt jelent meg.

---