Jogellenes felmondás: túl kemény a munkavállalók büntetése

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ha a munkavállaló mond fel jogellenesen, az őt sújtó szankciók differenciálatlanok, mert nem függenek a jogsértés súlyától – kifogásolja az új Mt. szabályozását elemzésében a Kúria joggyakorlat-elemző csoportja. Nem egyértelmű a pertárgy értéke sem. A munkaviszony jogellenes megszüntetése jogkövetkezményeit taglaló sorozatunk utolsó része következik.

Sorozatunk korábbi részeit itt találja.

A fizetés késése elég ok

A munkaviszony munkavállaló általi jogellenes megszüntetésének eseteit is vizsgálta a joggyakorlat-elemző csoport.

Több ügyben a munkavállalói azonnali hatályú felmondás indokolásában közölt munkáltatói kötelezettségszegés törvényben előírt súlyának hiánya miatt a munkavállalót marasztalta a bíróság az alperesi viszontkereset alapján. A vizsgált ügyekből megállapíthatóan a bírói gyakorlat jogszerűnek fogadja el a bérfizetés elmaradásával, vagy késedelmével indokolt munkavállalói azonnali hatályú felmondást. Ezzel a gyakorlattal a Kúria is egyetért – olvasható az elemzésben.

[multibox]

A munkavállalót sújtó szankció egységes, ezért igazságtalan

Ha a munkavállaló a munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg, a munkáltató igényt tarthat:

– a munkavállalói felmondás esetén irányadó felmondási időre járó távolléti díjnak megfelelő összegre;

– határozott időtartamú munkaviszony esetén a határozott időből még hátralévő időre járó, de legfeljebb három havi távolléti díjnak megfelelőösszegre;

– az előbbieken kívül kára megtérítésére.

A munkavállaló felelősségét korlátozó szabály, hogy mindezek együttesen nem haladhatják meg a munkavállaló tizenkét havi távolléti díjának összegét. Ez egyébként megegyezik a munkáltatói kártérítési felelősséggel az elmaradt jövedelem tekintetében.

Amennyiben a vezető szünteti meg jogellenesen a munkaviszonyát, az Mt. 209. § (6) bekezdése értelmében – a 84. § (1) és (2) bekezdésében foglalt főszabálytól eltérően – tizenkét havi távolléti díjnak megfelelő összeget köteles a munkáltató részére megfizetni – idézi fel a jogszablyi előírásokat a joggyakorlat-elemző csoport dolgozata.

„Elmondható, hogy a munkavállalót sújtó jogkövetkezmények differenciálatlanok, mert nem függenek a jogsértés súlyától, ellentétben a régi Mt. szabályozásával. A bíróságnak akkor sincs mérlegelési joga, ha a munkavállaló mindössze egy napot nem tölt le a felmondási idejéből, vagy a munkakör átadására kisebb hiányossággal kerül sor.

[htmlbox Jogászvilág_hírlevél]

Nem egyértelmű a pertárgy értéke

Az új Mt. a munkaviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményei között a visszahelyezést kivételként, szűk feltételekhez kötve szabályozza, ezért vitássá vált a gyakorlatban, hogy a munkaviszony jogellenes megszüntetésének kártérítési alapú jogkövetkezményei iránti munkaügyi perben mi minősül pertárgyértéknek, azaz a Pp. 24. § (2)bekezdés b) pontja alkalmazható-e.

A vizsgált ügyekből megállapíthatóan a bírói gyakorlat nem egységes, a munkaügyi perekben eljáró bíróságok többnyire (a másodfokú bíróságok is) a Pp. 24. § (2) bekezdés b) pontja szerinti kivételes szabályt alkalmazzák a munkaviszony munkáltató általi jogellenes megszüntetésének az Mt. 82. § (1) -(2) és (4) bekezdésében előírt jogkövetkezményei iránti munkaügyi perekben.

A joggyakorlat-elemző csoport a felvetett kérdésben úgy foglalt állást, hogy a munkaügyi per fő tárgyából kell kiindulni. A Pp-nek a pertárgyérték meghatározására vonatkozó kivételes szabálya nem alkalmazható, ha a munkaügyi per tárgya pénzkövetelés – olvasható a joggyakorlat-elemző csoport véleményében.

---