Kontárvilág Magyarországon– II. rész

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Beszélgetés dr. Réti Lászlóval, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnökével

Mennyire ért egyet a jogügyletek biztonsága címszó alatti szigorításokkal? Például azzal, hogy a régi, ismert ügyfelek adatait is le kell ellenőrizni a nyilvántartásban, illetve a cégbíróságnak adott bírságolási jogkörrel?

Remélem már nem sokáig lesz így. Az alkotmányügyi bizottság már beterjesztett egy bíztató módosító javaslatot és a kamara is felkérte az államtitkárt, hogy nyújtson be módosítót. A jogalkotói igény, hogy az okiratok biztonságát fokozni kell, rendben van. Nincs nagyobb bosszúság egy ügyvédnek, amikor azért veszít el egy pert, mert az okirat nincs rendben. A jogügyletek biztonsága az ügyvédség jövőjének a záloga, jórészt ebből fogunk megélni. Annak viszont, hogy fél éven belül háromszor lekérjem valakinek a nevét és személyes adatait, akit ismerek, annak nincs értelme. A lakcímkártyáét igen, mert az változhat. Ma még mindkettőt le kell. Az ügyvédek sokszor képesek a saját munkadíjukból elengedni ezeket a magas igazgatási díjakat, nem kommunikálják megfelelően, hogy ez az államnak megy. Ez rontja a versenyképességüket és ellenérzést kelt a stratégiai érdekeinkkel szemben. Ez érthető és természetes, de baj.

Ami a cégeljárásbeli bírságolást illeti, az is bizarr. Még az ötlet sem jelent meg tavaly ősszel a jogszabály-előkészítési egyeztetési folyamatban, amelyben a Magyar Ügyvédi Kamara is részt vett. Amikor kijött a törvény, nem is mi vettük észre, hanem a bírák. Ők szóltak nekünk, hogy vigyázzunk, brutális dolog került be a cégtörvénybe. Az sem fogja a magyar jogállam fényét emelni, hogy a bírák között eddig mindössze egy volt, aki bírságot szabott ki. Lehet, hogy ők is olyan igazságtalannak tartják, hogy nem alkalmazzák a jogot? Egyrészről pozitív, hogy a bírói kar morálisan sokkal magasabban áll, mint a társadalom egy része gondolja, másrészről nagyon rossz, mert ha már a bírókban is lehet olyan morális parancs, hogy tegye zárójelbe a jogot, az több, mint veszélyes.

És a jogalkotó, nem vette észre, hogy itt valami baj van?

Szerintem észrevette. De az ombudsman is és már folytatja is a vizsgálatot. És mint mondtam, az alkotmányügyi bizottság is benyújtott egy javaslatot, ami valamit rendez ebből a helyzetből.

Egyébként milyen az ügyvédi kamara kapcsolata most a jogalkotási folyamattal? Érdemben figyelembe veszik-e a szakmai észrevételeket?

Nincs panaszom a minisztériumi jogszabály-előkészítő kollegákra. A probléma az egyéni képviselői indítványokra alapított törvénygyárral és az egyeztetés elmaradásával van. Tapasztalataink szerint minél előbb kerülünk be egy jogalkotási folyamatba, annál jobban sikerül megértetni álláspontunkat. A közigazgatási egyeztetési szakban, amikor az állami szervek kötik a kompromisszumaikat, gyakorlatilag már esélytelenek vagyunk. A legszomorúbbak pedig akkor, amikor a kormány által benyújtott törvényjavaslatokat maguk a kormánypártok bombázzák szét módosítókkal – számunkra itt már áttekinthetetlenné válik az események követése.

Tett-e lépéseket a Kamara az ügyvédi eskü szövegének igencsak abszurd megváltoztatása ellen?

Külön megrázó volt, hogy tavaly novemberben az igazságügyi tárca és az ügyvédi kamara aláírt egy stratégiai megállapodást, amit a minisztérium kezdeményezett. Ehhez képest egy szilveszteri salátába bekeverték az esküszöveg módosítását. Az ügyvédséget érintő jogszabály-változást valamikor január közepén vettük észre, kollegák jelzései nyomán. Ebben a kérdésben is kerültük a nyilvánosságot: az országos kamara elnöke nem botrányt kavart, hanem levélben fordult a minisztériumhoz. Az elutasítás – nem először – különös hatást váltott ki: egy platformra hozta az egész ügyvédséget. A radikális jobboldali aktivistaként ismert kollegánk és a baloldali nézeteit soha nem titkoló, szintén dinamikus kollega a legnagyobb szeretetben helyeseltek. A szakmai egyetértés és az ügyfelek jogainak védelme, akárcsak a védői jogok korlátozására tett kísérlet alkalmával, összehozta a kart, de bár ne került volna erre sor. Ez ügyben az ombudsman is felszólalt és reményünk van arra, hogy ez a dolog visszazökken majd a rendes kerékvágásba.

Álnaiv a kérdés, de miért nem mondják addig is a régi szöveget?

Mert törvény mondja meg, mi az eskü szövege. Olyan nincs, hogy az ügyvédi kamara ne tartsa be a törvényt. Olyan viszont van, hogy az esküszöveg elmondása után megkérdezünk mindenkit, hogy nem kötelező jelleggel, nem akar-e elmondani még két mondatot – ez egy morális eskü, nincs közjogi hatása, de gyakorlatilag mindenki esküt tesz az ügyvédi titoktartásra ma is.

Ez a módosítás megrengette nemzetközi ügyvéd szervezetekben való tagságunkat is. Ahol az a gyanú merül fel, hogy az ügyvédség elveszíti a függetlenségét, közjogilag, különösen a kormányzat részéről presszionálható, ezekben a nemzetközi testületekben előbb-utóbb megnyirbálják tagszervezeti jogait. Iszonyú blama egy olyan országgal kapcsolatban, amelyet nem a megnyert háborúi, hanem a sikerrel – kurucok és labancok által közösen – megvédett jogrendje tartott meg az elmúlt ötszáz évben.

Mennyiben ért egyet azzal a szigorítással, hogy ha valaki szakvizsgával ügyvéd szeretne lenni, mindenfajta ügyvédi működéshez köthető szakmai múlt nélkül, akkor egy évig egy ügyvédi irodánál kell elhelyezkednie? Nem játszható-e ki ez a szabályozás, van-e gyakorlati értelme?

Ez is egy salátatörvényben volt. Minőségfokozási, ügyfélvédelmi okokra hivatkozott, nevezetesen, hogy az ügyvédi szakmát ismerni kell. Ezzel egyetértünk. Ám az Alkotmánybíróság ebben a kérdésben már húsz éve megmondta, hogy az ügyvéddé válást hogyan lehet és hogyan nem lehet korlátozni. Azt mondta, hogy lehet, de nem lehet diszkrimináció. Mindenkire egyformán kell vonatkoznia. A minőség, a szakmai színvonal emelése például lehet legitím korlát. A kamaráknak és a minisztériumoknak is joga van, hogy az ügyvédi tudásküszöböt megemeljék, például a szakvizsgarendszer megváltoztatásával, vagy a kötelező képzések bevezetésével. Ezek először népszerűtlen intézkedések, de hamar termőre fordulnak, mert növelik az ügyvédek árbevételét. Ez az említett szigorítás másfél éve él, és nem az ügyvédség jobbik énjére apellál. Kollegáim egy része tapsikolt örömében, mondván, hogy minek könnyítsük a bejövetelt. Ám ezzel semmilyen beáramlás nem állt meg. Ki lehet kerülni. Ráadásul, ha valaki húsz éve volt jelölt egy évet, de utána húsz évig mozdonyvezetőként dolgozott, arra ez nem vonatkozik. A bíró, rendőr, jogtanácsos, közigazgatási szakember pedig el kell menjen jelöltnek, alkalmazott ügyvédnek. Ha egy volt ügyész beáll alkalmazott ügyvédnek, a principálisa vajon beadványírásokra vagy aktázásra fogja tanítani? Vagy elszalasztja a földhivatalba? Nem. Valahogy leboltolják az üzleti részét és ez csak szürkíti az igazságszolgáltatást. A létszámkorlátozás alkotmányos keretei között valóban kell tenni határozott lépéseket és a recept benne van a magyar jogrendszerben.

Hogy látja az ügyvédi társadalom állapotát a jelenlegi gazdasági viszonyok között? Láthatóan egyre többen szüntetik meg a praxisukat. Ez egyfajta természetes kiválasztódás, ami a jobbak talpon maradását biztosítja, vagy beláthatatlan egzisztenciális bomba, aminek később súlyos következménye is lehet? Tesz-e valamit a kamara, nyújt-e valamilyen segítséget az egzisztenciálisan ellehetetlenült ügyvédeknek?

Az, hogy sok ügyvéd legyen vagy kevés, az igazságügyi szakpolitika felelőssége. A kormányzat dönt arról is, melyik területről hány diplomást enged ki a piacokra, a kamarának ebbe nincs beleszólása. Nekünk a jogszabály megmondja, kit kell felvennünk, azt felvesszük. Ügyfelet viszont nem tudunk adni az ügyvédeknek. Abban törekszünk segíteni, hogy csökkenjenek az ügyvédek költségei. Például egy központi beszerzéssel csökkenteni akarjuk az elektronikus jogi adatbázis éves költségét. Tudunk az önszabályozás keretében olyan terheket levenni, mint a vonalas telefon és a fax kényszere. Ha nemcsak a tagdíjakból, hanem mint a közjegyzőknél, a jogbiztonsági szolgáltatásokból is volna kollektív bevételünk, fel tudnánk állítani szolidaritási intézményeket, segélyalapot, vagy az ügyfelek érdekeit védő káralapot, ami a biztosítással nem fedezett területekre vonatkozna. Ez nagy segítség lenne az ügyvédeknek.

Az a tapasztalatunk, hogy az ügyvédek kisebb része erősebbé vált a válság hatására: többet dolgozik kevesebb pénzért, de nem él rosszabbul. Viszont sajnos nagyon sok ügyvéd, főleg az idősebb korosztály egyszerűen lehetetlen helyzetbe került. Vannak olyan szolgáltatások, amelyek egyszerűen kimúlnak a piacról, mivel kiszélesedett az a tudás, amely korábban ügyvéden keresztül volt csak elérhető. Aki nincs abban a helyzetben vagy lelkiállapotban, hogy új tudáskészleteket vegyen magához, nagyon szomorú jelenben él és jövő elé néz. És van egy olyan köztes réteg, aki képes lenne arra, hogy felfejlődjön, de a havi kiadások elvágják az érvényesülés lehetőségét – nincsenek olyan tartalékai, hogy megfinanszírozza a saját átképzését, profilváltását, a válsághoz való hozzáállását. A fiatalok, ha a piacra lépésen túl vannak, óriási versenyelőnybe kerülnek, mivel nyelveket beszélnek és az informatikai felhasználások náluk már készség szintjén jelentkeznek. Mindenkinek észre kell vennie, hogy a világ át van írva. Január elsejétől fokozatosan megszűnik a papír alapú ügyintézés a bírósági rendszerben. Állítólag vannak olyan vidéki települések, ahol a kollegák harminc százalékának van még csak számítógépe. Ha ez igaz, a változó világ januárban az ő kenyerük újabb darabját veszi el. Senki nem tud tartós ügyvédi praxist fenntartani, aki abban bízik, hogy a titkárnő mindig tudja, hogy hol a számítógép kapcsolója. Az a fuvaros, aki a gépkocsi korában még mindig a zab árának kedvező változásától várja sorsa javulását, nem fog fuvart szerezni.

Ügyfelet sajnos nem tudunk az ügyvédeknek adni, de abban bízhatnak, hogy jogaikat minden erőnkkel megvédjük és küzdünk, harcolunk feltételeik jobbra fordításáért és nem utolsósorban az ügyfelek jogaiért, akik létalapunkat jelentik.

 

Az interjú az Ügyvédvilág 2012. szeptemberi számában jelent meg.

 

Kontárvilág Magyarországon – I. rész

---