Mindig meg lehet találni a megfelelő megoldásokat

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 2014 márciusában hatályba lépett új Polgári Törvénykönyv a hitelintézetek számára is hozott változásokat, némely területen, például a zálogjog szabályozásában egészen komolyakat. Milyen további újdonságok jelentkeztek a bankok vonatkozásában, és hogyan tudtak a bankok a módosításokhoz alkalmazkodni?

Dr. Csere Bálinttal, az OTP Bank Nyrt. ügyvezető igazgatójával, vezető jogtanácsosával, a március 18-19-én Visegrádon a Wolters Kluwer Kiadó szervezésében megrendezésre kerülő konferencia egyik előadójával beszélgettünk.

• Általánosságban hogyan értékelné az új Ptk. első évét? Voltak-e jogalkalmazási problémáik, és ha igen, mely területen, területeken?

Kifejezetten jogi oldalról nézve az alkalmazkodás kihívást jelentett ugyan, de önmagában a jogi munkában nem okozott komoly fennakadást. Minden, főleg egy ilyen terjedelmű jogszabálynál törvényszerűen vannak jogértelmezési kérdések, hiszen a régi Ptk.-hoz hasonlóan az újban is vannak olyan élethelyzetek, olyan szituációk, amelyekre nem ad egyértelmű, világos magyarázatot a jogszabály. A mi területünkön is a jogászok feladata, hogy ezekkel a helyzetekkel megküzdjenek és választ adjanak az üzleti élet szereplőinek. Ha az üzleti oldalt nézzük, az új Ptk.-val kapcsolatban a banki üzleti területek részéről már a kodifikáció során felmerült kritika, hogy túlzottan elméleti lett. Több olyan helyzet van, amikor a kristálytiszta, elméleti jogi konstrukció érdekében történtek olyan változások, amelyekkel az üzleti gondolkodás nem feltétlenül értett egyet.

• Milyen változásokra gondol?

Zálogjog (fogyasztói zálogjog, önálló zálogjog, óvadék), hitelbiztosítéki nyilvántartás, faktoring, lízing – néhány a leggyakoribb vitapontokból. Jogi szempontból érthető, hogy egy-egy jogintézmény miért és miért éppen úgy került be a Ptk.-ba, vagy éppen került ki a Ptk.-ból, mivel az új Ptk. önmagában valóban egy tiszta, koherens rendszert alkot, amellyel megfelel egy ilyen súlyú kódexszel szembeni elsődleges elvárásnak. Ugyanakkor, amikor a jogász a gyakorlatban üzleti fejjel gondolkodik és banki üzletemberekkel dolgozik együtt, nehéz azt megmagyarázni, hogy a jogi vegytisztaság miért való előbbre a gyakorlati alkalmazhatóságnál, a rugalmas, üzleti gondolkodásnál. Ez egy örök dilemma. Üzleti szempontból az a lényeg, hogy a jog, a jogszabályok, a jogintézmények mennyire segítik elő az üzlet működését. Ugyanakkor az is vitathatatlan, hogy a Ptk. mint a magánjogi jogviszonyok és a gazdasági élet „alkotmánya” stabil, koherens elvi-dogmatikai alapokon kell, hogy nyugodjon, másként kiszámíthatatlanná teszi a jogalkalmazást, végeredményben jogbizonytalansághoz vezethet. Egy egységes, tiszta elméleti rendszerbe érthető módon nem férnek bele dogmatikailag „nem oda való” megoldások, jogintézmények. A két fenti érdek egyensúlyának megtalálása a valódi jogalkotói és jogalkalmazói kihívás. Természetesen az új Ptk.-hoz is idő kell, hogy kiforrja magát, és nyilvánvalóan a bírói joggyakorlat, illetve a gyakorló jogászok tevékenysége, szerződési gyakorlata is segít majd a helyes arányok kialakításában.

• Ha a régi Ptk.-ba a gyakorlat alapján beépült jogintézmények jól működtek, akkor miért volt szükség a változtatásra?

A gazdasági élet szereplői, akik valamely jogintézmény felhasználásából éltek, nyilván azt mondják, hogy ez és ez a jogintézmény jól működött, nem kellett volna változtatni. Az elméleti jogtudós mint kodifikátor azonban egy adott üzleti ciklusnál hosszabb távra gondolkodik, azt mondja, hogy egy olyan zárt, koherens elméleti-logikai rendszerbe, mint amilyen az új Ptk., nem férnek bele inkoherens megoldások. Az inkoherens megoldások lehet, hogy egy-egy üzleti szegmens számára kényelmesek, de egészükben azt a veszélyt hordozzák magukban, hogy az eredetileg koherens módon felépített komplex rendszerben testidegenként mozognak, és ezért nem kiszámíthatóan zavarokat okozhatnak a jogalkalmazásban. Ezen felfogás szerint például bár jelzálog-hitelintézetek számára kiváló intézmény volt az önálló zálogjog, az új Ptk. kodifikációja során viszont az az álláspont vált uralkodóvá, hogy meg kell szüntetni az önálló zálogjogot, mert az nem fér össze a zálogjog intézményének fő irányaival, elveivel. Aztán végül született egy kompromisszumos megoldás, és különvált zálogjogként bekerült az új Ptk.-ba egy, a korábbi önálló zálogjoghoz hasonló jogintézmény. Ez például kifejezetten egy olyan pont volt, ahol a gyakorlati érdekek ütköztek az elvi és egyébként önmagában logikus jogelméleti megközelítéssel. Nem lehet ezt jó és rossz, vagy időszerű és nem időszerű kérdésként felfogni. Egy jogtudós számára mindig is időszerű, hogy a jogi tisztaságot, ami a jogbiztonság, a jogállam alapja, ne zavarják a jogilag és logikailag nem odaillő jogintézmények, ezzel szemben a gazdasági élet szereplői számára az a kérdés, hogy adott a jogintézmény támogatja-e vagy hátráltatja az üzleti működést, illetve lehet-e jogszabályokat úgy módosítani, hogy azok növeljék az üzleti aktivitást, a kiszámíthatóságot és a biztonságot.

• Térjünk át a gyakorlatra. Milyen változásokat tudna kiemelni, Ön szerint melyek voltak a legfontosabbak?

Minden változáshoz tudtunk megoldást találni, vagy legalábbis úgy alakítani a gyakorlatot, hogy az összhangban álljon a jogszabályokkal, illetve folyamatosan ostromoljuk a jogalkotókat és a felelős minisztériumokat azokkal az ötleteinkkel, hogy mely pontokon lehetne módosítani a Ptk.-ban azért, hogy a jogalkalmazási problémákat és a jogi kockázatokat ki tudjuk küszöbölni. Mondanék néhány, a banki tevékenységet érintő példát. Fundamentális változás történt a zálogjogi szabályozásban, amely átkerült a dologi jogba, ami miatt egyértelművé vált, hogy kógens a zálogjogi szabályozás. Külön védelmi előírások születtek a fogyasztókkal kötött zálogszerződések tekintetében. Az új Ptk. az óvadékot egyértelműen a zálogjog részévé tette, ennek minden következményével együtt. Ez az új helyzet izgalmas jogi kihívásokat keletkeztetett például a befektetési szolgáltatási üzletágban, ahol a tőkepaci határidős és egyéb derivatív ügyletek mögötti folyamatos (és változó) óvadékolás gyakorlatát kellett hozzáigazítani az új Ptk. szabályaihoz.

• Néhány nap és elkezdődik Visegrádon az I. Wolters Kluwer Jogi Konferencia. Az Ön előadásának mi lesz a témája?

Az általános szerződési feltételek bizonyos kérdései hitel jogviszonyokban – ezt a témát azért tartom fontosnak, mivel jogszabályi szinten hiába régi kihívás, de a gyakorlatban most megjelenő igény, hogy ezzel behatóbban foglalkozzanak a bankok. Nagyon izgalmas kérdés például az általános szerződési feltételek azon rendelkezéseinek azonosítása, amelyek lényegesen eltérnek a jogszabályi rendelkezésektől vagy a szokásos szerződési gyakorlattól. Említést érdemel a betétszerződések tekintetében az új Ptk. és a takarékbetétről szóló 1989. évi 2. törvényerejű rendelet viszonya. Itt tapasztaltunk olyan esetet is, hogy a jogalkotó maga ismerte fel az új Ptk. és a takarékbetét tvr. közötti inkoherenciát, és már az új Ptk. hatályba lépését követően módosította a tvr.-t. Végül néhány észrevételt teszek majd a fizetési számla szerződéssel kapcsolatban, amelynél a magánjogi és a közjogi (pénzforgalmi jogi) szabályok egymáshoz való viszonya igényelhet jogi elemzést.

• Röviden, szinte csak felsorolásszerűen, milyen, az új Ptk. által hozott változásokat emelne még ki?

A faktoringgal kapcsolatban röviden annyit említenék meg, hogy az üzleti területek számára túlzott adminisztrációs terhet jelent, hogy a faktoringszerződést be kell jegyeztetni a Hitelbiztosítéki Nyilvántartásba. Szerintünk jó megoldás volt a jelzálogjognál a ranghely fenntartás intézménye a régi Ptk.-ban, ennek visszavezetését megfontolásra érdemesnek javasoljuk. A számlajogviszonyokkal kapcsolatban az egyik legnagyobb probléma, és itt visszakanyarodnék az óvadék témájához az, hogy az új Ptk. nem mondja ki, pontosabban kihagyta a felsorolásból a betétre való óvadékalapítás lehetőségét. Ez azért probléma, mert bár a fizetési számla lehet óvadék tárgya, de amint az ügyfél ad egy betétlekötési megbízást a banknak, a számlapénz betétté válik és arra a Ptk. fogalmai szerint már nem terjed ki az óvadék tárgya, holott betétként is nagyon komoly vagyonok tudnak felhalmozódni, amelyek biztosítékai lehetnének hiteleknek. Vagy az óvadéki szabályoknál, vagy máshol, de megnyugtatóan meg kellene oldani ezt a kérdést nemcsak a bankok, de a hitelfelvevők, a potenciális ügyfelek érdekében is, hiszen az a hitelezés lényege, hogy mobilizálhatóak legyenek a vagyonok. A vagyonok pedig akkor mobilizálhatóak, hogyha biztosítékul adhatóak, finanszírozásba vonhatóak, és a bankoknál kihelyezhető fölös forrásokat meg tudja mozgatni az ügyfélnél lévő vagyon. Ez megint egy olyan kérdés, amely látszólag formális probléma, de valójában akár a nemzetgazdaságot érintő következménye is lehet. Ugyanakkor nagyon pozitív fejleménynek tartom a keretbiztosítéki jelzálogszerződés tárgyában nemrég született módosítást, amely szerint, ha maga a keretbiztosítéki jelzálogszerződés nem zárja ki, akkor a régi Ptk. alapján létrejött keretbiztosítéki jelzálogszerződés továbbra is alkalmazható a követelések fedezetére.  Ez a döntés optimizmussal tölti el a banki közösséget, mivel nyitottságot mutat a jogalkotó részéről a kompromisszumokra.

---