Polgári jogi elemek a büntető jogban

2. A jogos önhatalom és a (polgári jogi, illetve büntetőjogi) jogos védelem egybevetése

A jogos önhatalom a polgári jogi birtokvédelem egyik nevesített eszköze, amely alapján a birtokos a tilos önhatalommal szemben, vagy kivételesen az elveszett birtok visszaszerzése érdekében léphet fel (Ptk. 5:6. §). A polgári jog a kártérítési felelősség általános szabályai körében ugyancsak megjeleníti a jogos védelem szabályait [Ptk. 6:520. § b) pont]. Utóbbi büntetőjogi megfelelőjét a Btk. 21-22. §-ai szabályozzák. Külön kiemelendő, hogy a jogos önvédelem legújabban Magyarország Alaptörvényében alkotmányos rangot is nyert (Szabadság és Felelősség, V. cikk). Témánk szempontjából a legfontosabb vizsgálandó kérdés, hogy előállhat-e olyan helyzet, amelyben a történeti tényállás alapján a büntetőbíróság a (büntetőjogi) jogos védelem szabályai alapján ugyan nem hozhatna felmentő ítéletet, a polgári jog hivatkozott szabályai szerint azonban – különös tekintettel a Btk. már idézett 24. §-ára – igen.

[multibox]

Ami a polgári jogi és a büntetőjogi jogos védelem egybevetését illeti, a válasz álláspontom szerint nemleges. A Ptk. 6:520. § b) pontja alapján akkor nem jogellenes a károkozás, ha azt a károkozó a jogtalan támadás vagy a jogtalan és közvetlen támadásra utaló fenyegetés elhárítása érdekében a támadónak okozta, feltéve, hogy az elhárítással a szükséges mértéket nem lépte túl. A polgári jogi jogos védelem tehát nem ismer olyan rendelkezést, amely alapján az elhárítás szükséges mértékén túli védelmi cselekmény is jogos védelemként lenne értékelhető.

A büntetőjogban ezzel szemben ma már nemcsak az ijedtség, illetve a menthető felindulás esetén élvezhet büntetlenséget az elhárítás szükséges mértékét túllépő személy, hanem az ún. szituációs jogos védelem [Btk. 22. § (2)-(3) bek.] eseteiben is. Utóbbi jogintézmény lényege, hogy bizonyos, a sértettre nézve eleve hátrányosabb helyzetekben (éjjel, magánlakásban stb.) a támadást akkor is életellenesnek kell tekinteni, ha az elkövetőnek ilyen célja valójában nincsen (megdönthetetlen vélelem). Ilyenkor tehát a megtámadott korlátozás nélkül védekezhet (csupán a „rendes” jogos védelem fogalmi rendszerében szereplő „szükségesség” feltételének kell ilyenkor is megfelelnie).

A büntetőjogi jogos védelem tehát mindenkor tágabb térfogatú a polgári jogban szabályozott hasonló intézménynél. Ezt egyébként már a korábbi bírói gyakorlat is felismerte. Egy eseti döntés szerint „[a] jogos védelem polgári jogi fogalma és a büntetőjogi fogalom nem szükségképpen esik egybe. A büntetőjogi megoldással ellentétben a polgári jog nem biztosít kifejezett mentességet annak, aki a jogos védelem határait ijedtségből vagy felindulásból túllépte”.

Merőben más eredményre vezethet a jogos önhatalom és a jogos védelem szabályrendszerének összevetése. Kiindulásképpen rögzíthető, hogy büntetőjogi jogos védelemnek saját, illetve más vagy mások javainak védelme érdekében is helye lehet. Nem csupán a birtokos élhet vele tehát jogszerűen, hanem bárki, harmadik személy értékeinek védelmében is (éppen ezért jogos védelem és nem jogos önvédelem a jogintézmény elnevezése). Így például, amennyiben más személy kerékpárját lopják és a támadás még folyamatban van, harmadik személy is felléphet a tolvajjal szemben.

Ezzel ellentétben jogos önhatalmat a vagyonvédelem körében csak maga a birtokos gyakorolhat. Ennyiben a jogos önhatalom tehát szűkebb hatókörű a jogos védelemnél.

Második vizsgálódási pontunk az idősík kérdése lehet. Jogos védelemnek időben addig van helye, amíg a támadás ténylegesen folyamatban van, vagy legalábbis annak kiújulása fenyeget. Jogos önhatalommal viszont – jóllehet az „jellemzően a birtoksértő aktus idejére korlátozódik” – akkor is lehet élni, amikor a támadás már véglegesen véget ért és az elkövető például már menekül a helyszínről (feltéve természetesen, hogy a más birtokvédelmi eszköz igénybevételével járó időveszteség a birtokvédelmet meghiúsítaná). Ilyenkor tehát a birtokos az értékeivel menekülő tolvajt utolérheti és jogszerűen, akár erőszakkal is visszaveheti a tőle eltulajdonított értékeit. Előállhat tehát olyan eset, hogy a büntetőjogi jogos védelem ugyan már nem engedhető meg, a polgári jogi jogos önhatalom azonban mégis alkalmazható.

Itt is vizsgálandó végül az elhárítás szükséges mértékének kérdése. Ez, mint láttuk, a büntetőjogi jogos védelem viszonylatában bizonyos esetekben áttörhető, a jogos önhatalomnak azonban áthághatatlan korlátja, megsértése önmagában is bűncselekményt (a Btk. 368. §-ába ütköző önbíráskodást) valósíthat meg.

A fentiek alapján az a kép rajzolódik ki tehát a büntetőjogi jogos védelem és a jogos önhatalom összehasonlítása nyomán, hogy azok egymással lényegében a koncentrikus körök viszonyában állnak. Bizonyos vonatkozásokban – alanya és az okozható sérelem kapcsán – a büntetőjogi jogos védelem a tágabb térfogatú. Más esetben – az időbeli túllépés vonatkozásában – azonban ugyanez a jogos önhatalomról mondható el.

Mindebből természetesen az is következik, hogy büntetőügyben is alkalmazást nyerhetnek a jogos önhatalom szabályai. Még a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1978-as Btk.) hatálya alatt, helyeselhető indokolással mutatott rá továbbá egy 2012-ben publikált döntés, hogy „[n]em jogos védelem címén, hanem […] bűncselekmény hiányában van helye a terhelt felmentésének, ha a sértettel szemben az elveszett birtoka visszaszerzése érdekében – mert hatósági úton gyors és hatékony birtokvédelmet nem remélhet – önhatalommal lép fel, s ezzel a birtoksérelemmel arányos erőszakos magatartásával a birtoka visszaszerzését követően nyomban felhagy”.

A Btk. 2013. évi hatálybalépésével azonban a jogszabály engedélye – mint láttuk – kifejezetten szabályozott büntetendőséget kizáró okká vált. Ezért az idézett bírósági álláspont azzal a korrekcióval fogadható el, hogy hatályos jogunk szerint a felmentés jogcímeként büntethetőséget kizáró okra [a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 6. § (3) bek. c) pont, Be. 331. § (3) bek.] látszik helyesebbnek hivatkozni.

3. A polgári jog egyes szerződései és a rábízás mint a sikkasztás bűncselekményének tényállási eleme

A példaként fentebb már hivatkozott sikkasztás bűncselekménye a tettesre rábízott idegen dolog eltulajdonítása révén valósulhat meg. Az eltulajdonítás valamennyi tulajdonosi jogosítvány (Ptk. 5:21-5:34. §) gyakorlásának szándékát foglalja magában. Ehhez képest kisegítő bűncselekményi fordulatot képez, ha az elkövető nem valamennyi, csupán egyes tulajdonosi részjogosítványokat kívánja gyakorolni (ez az ún. sajátjakénti rendelkezés).

Noha a sikkasztás tényállásában szereplő rábízás önálló polgári jogi szerződésnek nem tekinthető, az uralkodó büntetőjogi irodalom felfogása szerint annak hátterében egyértelműen egyes kötelmi jogi rendelkezések húzódnak meg. Így például lehet szó haszonbérleti szerződésről (Ptk. 6:349. §) vagy haszonkölcsön-szerződésről (Ptk. 6:357. §).Vállalkozási szerződés (Ptk. 6:238. §) keretében, de meghatározott rendeltetéssel – anyagvásárlásra – átvett pénzösszeg eltulajdonítása esetén a sikkasztás ugyancsak megvalósul. Lízingszerződésnél (Ptk. 6:409. §), amennyiben a lízingbeadó tulajdonjoga fennmarad, szintén felmerülhet a sikkasztás. Megvalósulhat továbbá sikkasztás a tulajdonjog fenntartásának kikötésével létrejött adásvételi szerződés (Ptk. 6:215. §) viszonylatában.

Nem követhető el sikkasztás ugyanakkor olyan jogügyletek kapcsán, ahol a tulajdonjog átszállására kerül sor. Ilyenkor ugyanis a dolog már nem idegen az elkövető számára, így a sikkasztás nem válhat tényállásszerűvé. Így általában nem valósulhat meg sikkasztás a kölcsönszerződés (Ptk. 6:383. §) keretében felvett összegre, mert az főszabályként az átvevő tulajdonába megy át. Ha azonban a pénz szolgáltatására nem kölcsönügylet keretében, hanem célzott felhasználással kerül sor, annak jogtalan eltulajdonítása sikkasztást valósít meg.

Vitatott kérdés volt a régi jogirodalomban, hogy bizományi szerződés (Ptk. 6:281. §) kapcsán elkövethető-e a sikkasztás. Egyes nézetek szerint „a bizományos nem lesz az eladás végett rábízott áruk tulajdonosa, azaz az áruk feletti tulajdonjog nem zárja ki a sikkasztást”, mert „a bizományos megbízójával szemben mindvégig megbízott marad” Mások tagadták ilyen esetekben a bűncselekmény megvalósulását és annak büntetendőségét új sui generis deliktum megalkotásával látták indokoltnak biztosítani.

Az újabb kori kommentárirodalom és joggyakorlat egyértelműen a bűncselekmény megállapítását tekinti ilyen esetekben helyesnek. Szükséges azonban utalni arra, hogy a bizományi szerződés polgári jogi dogmatikai megítélése a Ptk. elfogadásáig sem jutott teljes nyugvópontra. Miként Gárdos Péter egy újabb tanulmányában rámutat, az 1959-es Ptk. nem határozta meg, hogy „a bizományos megszerzi-e az eladni vagy megvenni kívánt dolog tulajdonjogát”. Ezt a problémát a Ptk. ugyan megoldotta, azonban a szerző – Harmathy Attila véleményét idézve – utal arra is, hogy az új törvény sem adott választ minden felmerülő kérdésre.

E pont összegzéseként annyi rögzíthető, hogy a sikkasztás megvalósulása szempontjából mindig annak van determináló jelentősége, hogy az alapul fekvő szerződés révén átszáll-e a tulajdonjog az átvevőre, vagy sem.

A teljes tanulmányt a Polgári Jog folyóirat 2017/3. számában olvashatja.