Tíz éve hatályos a Ptk. – Szemelvények a Polgári Jog Online folyóiratból (10. rész) – Szellemi tulajdonjogok keletkezése és gyakorlása házastársi viszonyban; a közös és különvagyon, valamint az öröklés egyes kérdései

Sorozatunk tizedik részében Grad-Gyenge Anikó írását ajánljuk figyelmükbe, amely a Polgári Jog Online szakfolyóirat 2017. évi 10. számában jelent meg.

Tíz évvel ezelőtt, 2014. március 15-én lépett hatályba a 2013-ban elfogadott polgári törvénykönyv. Ebből az alkalomból közlünk szemelvényeket a 2016-ban útjára indított Polgári Jog Online szakfolyóiratból, amelynek középpontjában olyan kérdések állnak, amelyeket az újrakodifikált kódex előkészítésének folyamata vetett fel, és amelyek esetleg máig nem kerültek nyugvópontra, vagy a törvény alkalmazási gyakorlata hozott felszínre. Sorozatunk tizedik részében Grad-Gyenge Anikó írását ajánljuk figyelmükbe, amely a Polgári Jog Online szakfolyóirat 2017. évi 10. számában jelent meg.

Már elérhető a Ptk. 10. évfordulójára összeállított Polgári Jog Modul, mely nagykommentárokkal, magyarázatokkal, szakkönyvekkel és szakcikkekkel, továbbá iratmintákkal és társasági jogi navigátorokkal nyújt segítséget a mindennapi munkához.

Grad-Gyenge Anikó: Szellemi tulajdonjogok keletkezése és gyakorlása házastársi viszonyban – különös tekintettel a házastársi közös és különvagyon, valamint házastársi öröklés egyes kérdéseire 

A házasság intézményének átalakulása annak jogi tartalmát is érinti. Az alkotó személyiségéhez szorosan kötődő szerzői jogban való részesülés a házastárs számára legfeljebb öröklés útján lehetséges, az élők közti viszonyokban legfeljebb a házastársi viszony fennállása idején esedékes díjakban részesedhet: a szerzői jogi rendszer nem lép ki az általános elvei köréből. Bár ez méltánytalannak tűnhet, rendelkezésre állnak azok az eszközök, amelyek finomhangolják a törvényi szabályokat. A házassági vagyonjog, valamint az általános öröklési jog és a szerzői jog szabályainak egymásra vetítése nehézségekkel is jár, ami felvetheti segítő részletszabályok bevezetésének szükségességét.

---

Hivatkozott jogszabályhelyek: Ptk. 4:38. § (1) bekezdés, Ptk. 7:1. §

---

1. Bevezető gondolatok

[1] A szerző alkotóképessége, kreativitása számos tényező függvénye lehet, de azt szinte biztosan lehet állítani, hogy bármely alkotó ember emberi kapcsolatai döntő módon befolyásolják, alakítják az alkotótevékenységét. Hatványozottan lehet ez igaz az alkotók házastársai tekintetében, akik gyakran múzsái, első olvasói, hallgatói, kritikusai a születő műveknek, de nem ritkán a művész hétköznapi értelemben vett megélhetéséről is gondoskodnak, míg az alkot. Raymonde Moulin szociológus utal arra, hogy „a művészek élettársainak négyötöde dolgozik”,^[1] illetve Francois de Singly úgy fogalmaz: „Ha valaki művész akar lenni, munkára kell fognia a partnerét.”^[2] Ez a fajta kapcsolat nem egyedül csak azt magyarázza, hogy milyen nyomot hagyhat az alkotáson a társ léte, de azt a kérdést is felvetheti, hogy a társnak az alkotás eredményében is valamilyen módon és mértékben indokolt lehet-e a részesedése. [2] Az alábbi gondolatkísérlet azt a két jogterületet teszi vizsgálat tárgyává, amelynek alapvető jogi válaszai lehetnek arra az emberi viszonyra, amely a házasságban élő szerző és házastársa között áll fenn. A vizsgálódás célja nem a közös alkotásból fakadó szerzői jogok vizsgálata, mivel e tekintetben irreleváns a felek egyéb (házassági) viszonya.^[3] Az elemzés iránya ebben az esetben éppen hogy fordított: a jelen tanulmányban azt elemzem, hogy miként befolyásolja az egyik házasfél által alkotott művek és a rajtuk fennálló szerzői jog sorsát az a tény, hogy a szerző akár az alkotás idején, akár azt követően élete során valamikor, továbbá a halálakor házasságban él.^[4] Ebből fakadóan pedig a házassági vagyonjognak és a házastársi öröklés szabályainak áttekintését végeztem el a szerzői jog sorsa tekintetében. E két szabályozási pillér egymás mellé, mögé állítása nem előzmény nélküli, a korábbi szerzői jogi törvényünk^[5] kommentárjának is tekintett Kézikönyv^[6] maga is ezt a két szempontot összekapcsolva mutatja be a szerzői jog sajátos alakulását egyes családjogi viszonyokban, még az 1969-es Szjt. és a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1959-es Ptk.) szabályai alapján.^[7] [3] Bár a szerzői művek keletkezése mindig személyhez kötött, a keletkező szerzői jogok is kivétel nélkül a szerző személyében keletkeznek, ráadásul ezekről az általános átruházási tilalom mellett csak igen szigorú és szűkre szabott törvényi korlátok között lehet rendelkezni, az alkotó által kötött házasság nemcsak az alkotó tevékenységét, a kreativitást tudja érdemben befolyásolni, de a házastársi vagyonközösség keletkezése, fennállása és megszűnése a megalkotott művön fennálló személyiségi és vagyoni jogok gyakorlására is hatással bírhat, ezek mindegyikének lehet jelentősége a házassági vagyonjogi szabályok szerzői jogra tekintettel való tartalommal megtöltése során, ami ugyan a szerzőségen és a jogok szerzőhöz tartozásán nem változtat, de a jogok mindennapi gyakorlását és a felhasználásból származó bevételek kihez tartozását meg tudja határozni. [4] A szellemi alkotások (és különösen a szerzői művek) személyiségből fakadását és ahhoz kötődését még a tulajdonjogi felfogást vallók közül is sokan elismerik, ugyanakkor azonban az oltalom jogi szabályozása sosem volt olyan tisztán személyiségi jogi alapú, hogy annak például az időtartama is osztotta volna a személyiségi jogok sorsát, vagyis nem szűnt meg a létrehozó halálával, sőt, ettől többé-kevésbé függetlenül alakult. A védelem időtartama egyes szellemi alkotásokra vonatkozó oltalmi formák esetében teljesen elválik a szellemi alkotás létrehozójának élettartamától (lásd védjegyoltalom, szabadalmi oltalom), más esetekben azon túlhaladóan áll vagy állhat fenn (lásd szerzői jog vagy előadóművészi szomszédos jog). Mindegyik esetben fennáll azonban az örökölhetőség lehetősége (legalábbis a vagyoni jogok tekintetében, a személyhez fűződő jogok tekintetében pedig a halál utáni érvényesíthetőség sajátos szabályain keresztül). A szerzői jog öröklése bár főszabály szerint az általános öröklési jogi rendszer szerint alakul, a védelem sajátosságaiból fakadóan azonban számottevő sajátossággal bír, ami különösen jól mutatható be a túlélő házastárs öröklésére vonatkozó szabályok vizsgálatával. [5] A tanulmányban mindezek alapján tehát arra vállalkozom, hogy a szerzői műveken fennálló jogok gyakorlásával kapcsolatban a házastárs szerepét vizsgáljam meg.[6] Külön foglalkozom azzal a politikai rendszerváltás (de akár a gazdasági rendszerváltás) óta folyamatosan és egyre intenzívebben erősödő tendenciával, hogy a szerzők a szellemi alkotásaikat, illetve az azokon fennálló jogokat apportként valamely társaságba beviszik és a társaságon keresztül gyakorolják. Ahogy arra Kisfaludi is rávilágít^[8], a rendszerváltás és a gazdasági rendszerváltás folyamata fokozatosan tette lehetővé a létrejövő magánvagyonok gazdasági társaságokba való bevitelét. Ez a folyamat időben is egybeesik azzal az egyébként az előzőből következő változással, hogy erre az időre tehető az is, hogy a szellemi alkotásokkal kapcsolatos jogi és közgazdasági gondolkodásban is teret nyert és elfogadottá vált azok üzleti jelentőségének értékelése és vagyonelemként való kezelése.^[9],^[10] A kérdéskör ezen aspektusának vizsgálata már csak amiatt is indokolt, mivel egyrészt egyre több az olyan szellemi alkotás és köztük szerzői mű, amelynek nem elhanyagolható gazdasági, piaci, üzleti értéke van, másrészt a jogi szabályozás ma már széles körben teszi lehetővé az ezeken fennálló jogok apportálását. A kérdéskör fontosságát jelzi az is, hogy részben ennek, részben egyéb kényszereknek engedve nagyon sok alkotó ma már nem magánszemélyként, hanem valamely társaság tagjaként, tulajdonosaként gyakorolja a szerzői műveken fennálló jogait.

2. Speciális családjogi (házassági jogi) szabályok a szerzői jogok tekintetében

[7] Az egyértelmű, hogy a szerző mindaddig, amíg életben van, főszabály szerint maga gyakorolja a szerzői vagyoni és személyhez fűződő jogait, ez alól tipikus kivételt a kiskorú szerző, valamint a cselekvőképességében részlegesen vagy teljes körben korlátozott szerző esete ad. Amennyiben a szerző házasságban él, a házassági vagyonjogi előírásokra tekintettel kell lenni a szerzői jogok gyakorlásának vonatkozásában is. Továbbá alkérdésként figyelemmel kell lenni arra is, hogy igen gyakran a házasfelek már eleve nem magánszemélyként hozzák létre a szellemi alkotásaikat, hanem valamely jogi személy munkavállalójaként, tagjaként, ezért még ezt az aspektust is meg kell vizsgálni a házassági vagyonjogi értékelés tekintetében.

2.1. A házastársi közös és különvagyonba tartozó elemek a szerzői jog szemszögéből

[8] A Csjt. régi és a Ptk. új törvényes házassági vagyonjogi rendelkezései egyaránt a szerzeményi közösségi elvet helyezik előtérbe, vagyis a házastársak közös vagyonába tartoznak azok a vagyontárgyak, amelyeket a házastársak a házastársi vagyonközösség fennállása alatt együtt vagy akár ugyanezen időszak alatt külön-külön szereznek.^[11] E vagyontárgyak természetesen igen sokfélék lehetnek, és a körük folyamatosan egyre bővül, ahogy egyre több vagyoni értékkel bíró vagyonelem kerül a gyakorlat és az elmélet által is elismerésre. A vagyon körébe értelemszerűen pedig nem csak dolgok, illetve a dolgokra vonatkozó szabályok szerint minősülő egyéb javak, hanem egyes dolognak nem minősülő jogok, jogosultságok (és kötelezettségek) is tartozhatnak, így a házastársi közös vagyonnak ezek is a részét képezhetik.^[12] [9] Bár a szerzői jogok a szellemi tulajdonjogok körébe tartoznak és szigorúra szabott törvényi korlátok között részt vesznek a vagyoni forgalomban is, emiatt pedig a tulajdoni tárgyak egyes vonásait mutatják,^[13] jogként mégsem tárgyai tulajdonjognak, rájuk nem a tulajdonátruházás szabályai vonatkoznak, hanem speciális rendelkezések. Emiatt pedig a házassági vagyonjogi megítélésük tekintetében is ez, illetve a személyiségi jogi aspektusaik befolyásolják döntő módon a kezelésükkel, hovatartozásukkal kapcsolatos alapelveket.

2.2. A szerzői személyhez fűződő jogok jelentősége a házastársi közös vagyon szempontjából

[10] A személyiségi jogok általában semmiképp sem tekinthetők vagyoni értékű jogoknak. Közülük előfordulhat, hogy némelynek egyes személyek tekintetében legalábbis vagyoni értéke van (vagy az idők során vagyoni értéke keletkezik, például egy ismertté váló színész képmásának), de az alapul fekvő jogok általában nem is a házasság alatt keletkeznek, hanem ezeket „hozza magával” a házastárs, vagyis már csak ebből fakadóan is különvagyoni jellegűnek kell őket tekinteni (feltéve persze, hogy a főszabálytól eltérően, egyes kivételes esetekben mégis tényleges – külön- vagy közös vagyonba tartozó – vagyonelemnek lehet őket tekinteni). Az viszont előfordulhat, hogy szerzői személyhez fűződő joga a házastársnak a házasság alatt történt alkotás eredményeként a házasság fennállása alatt keletkezik. Ráadásul a szerzői személyhez fűződő jogoknak sokkal nagyobb valószínűséggel van önálló vagyoni értéke, mint az általános polgári jogi személyiségi jogoknak, még ha ezek közül is inkább csak a névfeltüntetés joga, illetve a nyilvánosságra hozatal joga viselkedhet vagyoni értékű jogként. Ezt az is alátámasztja, hogy ugyanilyen jellegű jogokkal részben az előadóművész is rendelkezik, akinek a védett teljesítménye tekintetében a kép- és hangfelvételhez való joga is különös jelentőséggel bír, az ő esetükben igen gyakran e két területhez tartozó jog szinte elválaszthatatlanul fonódik össze egymással. Ez utóbbi jogosulti csoportnál ebből fakadóan ráadásul sosem lehet teljesen tisztán elkülöníteni, hogy a teljesítmény hasznosításához adott felhasználási engedély, vagy éppen a személyhez fűződő jogi hozzájárulás milyen arányban illeszkedik a fizetett ellenértékhez (ami így csak részben jogdíj). [11] Ugyanakkor a szerzői személyhez fűződő jogok nem kerülhetnek a közös vagyonba, bármennyire hiányozni látszik is az erre vonatkozó kivételi rendelkezés a Ptk.-ból. Figyelemmel arra, hogy kifejezetten nem kerülnek a közös vagyonba egyes, a személyiséghez, a személyiségi jogokhoz szorosan kötődő vagyonelemek (szokásos értékű személyes használati tárgy, személyiségsérelemért kapott juttatás), továbbá ebbe a különvagyoni körbe tartoznak a szellemi tulajdonjogok vagyoni jogi elemei is, ebből akár az a helytelen következtetés is adódhatna, hogy ellenben a személyhez fűződő jogok közös vagyoni jellegűek (hiszen mindennél, amit nem nevesít különvagyonként a törvény, a közös vagyonba tartozás vélelme érvényesül).^[14] Ha ezzel szemben abból indulunk ki, hogy a személyiségi jogok tekintetében a (bármely, akár „egyszerű”, akár szerzői) személyiségsérelemért kapott juttatást is már eleve a különvagyonba tartozónak tekint a Ptk., akkor nem lehet vitás, hogy a de minimis a maiore következtetés alapján ez utóbbi körbe tartozónak kell tekinteni magukat a (szerzői) személyhez fűződő jogokat is, persze – ismételjük – csak akkor, ha a fentiek szerint vagyonelemként működnek. Ezt az érvelést támasztja alá a személyiségi jogok forgalomképtelensége is, még akkor is, ha egyébként a jog gyakorlására adott lehetőségek ténylegesen korlátozottan forgalomképessé teszik ezeket a jogokat.^[15] Ez a korlátozott forgalomképesség egyes szerzői személyhez fűződő jogok esetében kifejezett törvényi rendelkezés alapján is fennáll: a munkaviszonyban alkotott művek tekintetében, a felhasználónak adott fellépési lehetőség esetében, a ghostwriter-szerződések esetében a névfeltüntetés vonatkozásában, az álnéven és anonim módon megjelent művek esetében és a felhasználási engedély visszavonása tekintetében.^[16] Azonban még ez sem vezethet a jogok közös vagyonba tartozásához.

2.3. A szerzői vagyoni jogok jelentősége a házastársi közös vagyon szempontjából

[12] A Ptk.^[17] a korábbi Csjt.-hez^[18] hasonlóan a közös vagyonba tartozó jogok köréből csak azokat a szellemi tulajdoni (köztük szerzői) vagyoni jogokat veszi ki, amelyek olyan teljesítményen állnak fenn, amelynek létrehozója az egyik házastárs, feltételezhetően elsősorban ezek személyiséghez köthető jellege miatt. Ez abból a szempontból sajátos, hogy egyébként a szellemi tulajdonjogok közül az iparjogvédelmi jogok – vagyis nem a szerzői vagyoni jogok – általában teljes mértékben forgalomképesek, és jórészt nincs olyan személyhez tapadó sajátosságuk, amelynek alapján egyébként ne kerülhetnének közös vagyonba. Különvagyoni jellegüket azokban az esetekben, ahol a forgalomképesség fennáll, mégis indokolhatja az, hogy jellemzően közhiteles, konstitutív nyilvántartás alapján állnak fenn, amely a jogosult személyét is tanúsítja, ilyen módon pedig nem elfogadott általában, hogy ezt a közhitelességet a házasság derogálja (még ha ez igen ritka kivételként, éppen a házastárs ingatlan-nyilvántartáson kívüli tulajdonszerzése körében elfogadott is a magyar jogban). Ezen túlmenő indokát nehéz meglátni annak, hogy az iparjogvédelmi jogok ne kerülhetnének közös vagyonba. [13] Mindazonáltal ezek a jogok a hatályos szabályozás alapján a különvagyon részét képezik,^[19] kivéve ebből a vagyonközösség fennállása alatt esedékes díjakat (jogdíjakat, díjigényeket), mivel azokra a főszabály, azaz a vagyonközösség vonatkozik. [14] A Ptk. csak az egyik házastárs által létrehozott alkotásokon keletkező jogok tekintetében állapítja meg a különvagyoni jelleget, ezért szükségszerű, hogy azok a szellemi tulajdonjogok, amelyek viszont átruházás útján kerülnek valamely házastárs tulajdonába, eltérő megállapodás hiányában a közös vagyonba tartoznak. Itt nincs semmi olyan szempont, amelynek alapján indokolt lenne ezeknek a szerző házastárs személyéhez kötése, legfeljebb a fent említett közhitelesség, mivel ez végső soron azt eredményezi, hogy a közhiteles nyilvántartásbeli bejegyzés is csak az engedélyezési jog egyik jogosultját illeti meg. (Ezt az enyhíti, hogy a gyakorlatban vagyoni jogok szerzése nem tipikus természetes személyként, ilyen esetben inkább valamely, a házasfelek egyikéhez kötődő társaság válik jogosulttá.) Sajátos ellentmondást keletkeztet itt is, hogy bár az élők közti szerzéssel szerzett, eredetileg mást illető jogok tekintetében azok közös vagyonba tartozása valósul meg, nem tartoznak azonban ide a mástól halál esetén szerzett, vagyis örökölt vagyoni jogok, mivel azok az egyik házastárs által egyébként öröklési jogi úton szerzett vagyonelemekhez hasonlóan a különvagyonba kerülnek, mivel itt az örökölt vagyonra vonatkozó szabály alól nem ad kivételt a jogalkotó. [15] Sajátosan alakul annak az alkotásnak a sorsa is ehhez a törvényi szabályhoz képest, amelyet közösen alkotnak, ugyanis ebben az esetben a hozzájárulásuk jellegétől függően keletkezik egy közös szerzői jog (közös mű), vagy különálló, de egyes esetekben együttesen gyakorlandó jogok (összekapcsolt mű). Az előbbi esetben alakul ki az a helyzet, hogy a közös művön fennálló, kvázi közös tulajdonjogként értett, közös és egyetlen szerzői jog a hozzájárulások arányában mégis különvagyonba tartozik,^[20] míg az utóbbi esetben a jogok különvagyonba tartozását egyértelműen meg kell állapítani, mivel itt nem keletkezik közös jog, kivéve az összekapcsolt közös művek/műrészek esetét. A befolyó díjak mindazonáltal mindkét esetben közös vagyonba fognak tartozni. A közös művön fennálló vagyoni jogok besorolása egyébként a vagyonmegosztásnál és az öröklésnél bírhat különös jelentőséggel: ha közös vagyonba tartoznának, akkor a vagyonmegosztásnál általában a szerzéssel keletkezett közös tulajdonban való fele-fele arányban szereznének hányadot, lényegében függetlenül a tényleges hozzájárulás mértékétől, illetve öröklés esetén is a túlélő házastárs a törvényes öröklés rendjének megfelelő arányú részben maradna jogosult, és ez sem mindig tükrözné a tényleges hozzájárulása mértékét.

2.4. A vagyonközösség idején esedékes díjak problematikája

[16] Főszabály szerint a vagyonközösség a házassági életközösség létrejöttével (ami rendszerint és vélelemmel^[21] megerősítetten egybeesik a házasság megkötésével) keletkezik és az életközösség megszűnésével szűnik meg, de az életközösség megszűnése a vagyonközösséget is megszünteti, valamint történhet bírói úton a vagyonközösség megszüntetése az életközösség fennmaradása mellett is. Mindenesetre csak az eddig esedékessé vált (de nem feltétlenül ez idő alatt keletkezett) díjakat kell a közös vagyonba sorolni. Ez a megoldás egyébként megfelel annak a szabálynak, amely szerint a különvagyonba tartozó vagyontárgy haszna – a költségek levonása után – a közös vagyont gyarapítja.^[22] (Megjegyezhető, hogy ez a szabály önmagában is elég a szellemi tulajdonjogok engedélyezéséből fakadó díjak közös vagyonba sorolásához, hiszen ezek teljesen egyértelműen a különvagyon hasznainak tekinthetők.) [17] Fontos itt még megjegyezni, hogy a jogosulti díjigények esetében nincs a szerzőnek engedélyezési joga (amely egyértelműen indokolná a különvagyoni jelleget), emiatt a díjigények közelebb vannak ahhoz, hogy eleve a közös vagyonba tartozzanak, de eredendő kizárólagos jogi jellegük (azaz hogy mindegyik visszavezethető valamely kizárólagos jogra) és főszabályként vett forgalomképtelenségük miatt nem lehetséges mégsem, hogy az aktuális, esedékes díjakon túlmutatóan is igényt tarthasson rájuk a házastárs. [18] A közös vagyonba tartozás tekintetében egyedül a díj esedékessége döntő: azaz mindegy, hogy az a vagyonközösséget megelőzően vagy annak fennállása alatt keletkezett műből származik. E megközelítés helyességét igazolja a szakirodalomban Szigligeti Viktor és Nizsalovszky Endre is.^[23] Ezt az elvet fogadta el a bírói gyakorlat is, még a kodifikálást megelőzően és alapvetően arra építve, hogy a szerző személyiségi jogainak meghatározó jellege (helyesebben: szerző jogainak a személyhez tapadó jellege) nem indokolja azt, hogy a házastárs a házasság megszűnését követően bármilyen befolyással bírjon a mű sorsa tekintetében, vagy igénnyel éljen a mű hasznosítása vonatkozásában.^[24] [19] A feltételek konjunktívak, vagyis a vagyonközösség megszűnését követően, de még a házasság alatt esedékessé váló díjak sem kerülnek a közös vagyonba.^[25] Ez a szabály már a korábbi szabályozás hatálya idején is kapott kritikát: Petrik arra világít rá, hogy milyen méltánytalan, ha a szerző a művet korábbi házassága idején, esetleg kifejezetten a házastársa erkölcsi, anyagi támogatásával alkotta meg, aki azonban a későbbiekben ebből semmilyen előnyhöz nem juthat.^[26] Az csak tovább fokozhatja a méltánytalanságot, ha a szerző újraházasodik és a mű e második házasság alatt esedékessé váló felhasználási díjai az új házastárssal fennálló közös vagyonba kerülnek. Petrik utal arra is, hogy a Csjt. 35. § (1) bekezdés, a házas felek vagyoni viszonyaira is alkalmazandó polgári jogi alapelvek nyújthatnak segítséget ezen helyzetek méltánytalanságának kiküszöbölésében, valamint a felek a házassági vagyonjogi szerződésben is rendelkezhetnek eltérően (a Ptk.-ban e tekintetben elsősorban a házassági vagyonjogi szerződés szabályai nyújthatnak segítséget). A Kézikönyv által idézett Oroszi Ferenc álláspontja az, hogy a helyes szabályozási megoldás egyébként ilyen esetekben az lenne, hogy (a házasság fennállása alatt született művek tekintetében) a házasság megszűnése után bármikor befolyó díjból is annak fele a volt házastársat illetné.^[27] [20] Végül ebben a körben említeni kell, hogy a Kommentár utal arra is, hogy a vagyonközösségbe tartozik a szerzői jogsértés következményei keretében a szerzőnek járó gazdagodás-visszatérítés és vagyoni kártérítés. Hozzátesszük, hogy ugyanakkor nem tartozik ide az, ami a szerzői személyiségi jog megsértése fejében illeti az alkotót, mivel ezekre az igényekre a Ptk. 4:38. § (1) bekezdés d) pont alkalmazandó.

2.5. A házassági vagyonjogi szerződés

[21] Bár a házassági vagyonjog tűri azt, hogy a felek eltérően állapodjanak meg házassági vagyonjogi szerződésükben arról, hogy mely vagyonelemeket kívánják közös és melyeket különvagyonban tartani, ami igen tág rendelkezési szabadságot biztosít a számukra, arra jogszerű lehetőség még sincs, hogy a csak az egyik házastársat megillető, saját művön fennálló szellemi tulajdonjogokról (és köztük a szerzői jogokról) úgy rendelkezzenek, hogy azok a közös vagyonba tartozzanak. Ez csak a forgalomképes iparjogvédelmi jogok és az átruházható szerzői vagyoni jogok tekintetében nem kizárt. [22] A házastársnak a vagyoni jogokból való részeltetése a szerzői jogok élők közötti átruházhatatlansága okán van kizárva (természetesen kivételek az Szjt.-ben az átruházás lehetőségével megnevezett művek jogai), de látni a gyakorlatban – nem jogszerű és számos visszaélésre okot adó – példát arra, hogy a szerző a házastársával megosztja a jogát (például közös jogkezelő szervezetnél történő műbejelentésben is deklaráltan elismerve az ő – egyébként nem valós – szerzőségét is). Annak különben nem lenne semmilyen akadálya, hogy a vagyonjogi szerződés a vagyoni jogokból származtatott felhasználási jogokat bevigye a közös vagyonba, de mivel ennek elsődleges célja lényegében a felhasználási engedély fejében befolyó díjakban való osztozás lenne, amelyek viszont az általános szabály szerint egyébként is a közös vagyonba tartoznak, ennek mégsem lehet túl nagy gyakorlata. [23] Az sajátos helyzetet eredményezhet, ha a házastárs valamely átruházható vagyoni jogát úgy osztja meg a házastársával, hogy átruházza rá (vagy társszerzőként quasi megosztja vele). Ebben az esetben ugyanis a nála maradó jogok különvagyonban maradnak, míg az átruházott jogok (mivel azok nem a szerző személynek a személyéhez tapadó vagyoni jogok, amelyek ilyen módon különvagyonba tartoznának) a fentiek alapján a közös vagyonba kerülnek, hiszen nem a vevő saját személyében keletkezett vagyoni jogai. Így pedig valójában nagyon nehéz megosztani a házastárssal az átruházható jogokat. [24] Ezektől a nem tipikus esetektől eltekintve a házassági vagyonjogi szerződések inkább csak arra terjednek ki, hogy a közös vagyonba tartozó díjak mégse tartozzanak ebbe a körbe, hanem azok is inkább a különvagyont gyarapítsák. [25] Végül visszautalunk arra, hogy a házasfelek között a vagyonjogi szerződés lehet az elsődleges eszköze annak, hogy a díjjal kapcsolatos, későbbi új házasodás okán kialakuló méltánytalanságok kiküszöbölhetők legyenek.^[28]

2.6. A házastársi vagyonközösség és a munkavállalóként létrehozott szerzői vagyoni és felhasználási jogok sorsa

[26] Szellemi tulajdonjogok esetében nem ritka, hogy az alkotó a művet nem magánszemélyként, hanem valamely társaság munkavállalójaként, munkaköri kötelesség alapján alkotja. [27] A munkavállalóként alkotott művek vagyoni jogai a megfelelő feltételek fennállása esetén a munkáltatót illetik,^[29] a munkavállalót ebből esetlegesen megillető díjak az előző fejezetben említett feltételek mellett a közös vagyonba fognak tartozni.

2.7. A házastársi vagyonközösség és a társaságba bevitt szerzői jogok sorsa

[28] Szerzői művek esetében nem ritka, hogy az alkotó a művet nem magánszemélyként, hanem valamely társaság tagjaként alkotja vagy az alkotást követően a műpéldányt, illetve a művön fennálló vagyoni jogokat, esetleg az azokból származó felhasználási jogokat valamely társaságba apportálja. (Azokban az esetekben, amelyekben nincs átruházásra lehetőség, csak felhasználási jog apportálható. Azokban az esetekben pedig, ahol a díjigény nem átruházható, ott értelemszerűen nem lehet apportról sem beszélni.) A jelen tanulmányban azzal a helyzettel foglalkozunk, amikor a társaságnak a szerző maga is tagja. [29] A gazdasági társaságba bevitt felhasználási vagy – ahol ez is lehetséges – vagyoni jogok a társaságnak a tagokétól elkülönülő vagyonába tartoznak mindaddig, amíg fennállnak vagy más módon meg nem szűnnek (pl. a felhasználási szerződés hatálya meg nem szűnik).^[30] Értelemszerűen következik ebből, hogy a társaság vagyonába tartozó jogok sem a taghoz tartoznak, hanem a társaság válik a jogosultjukká, ilyen módon is teljesnek mondható az elkülönülés.^[31] Ebből következik az a kérdés, hogy milyen hatása lehet egyáltalán a házastársi vagyonra, ha valamely házastárs nem természetes személyként, hanem társaság tagjaként hozza létre és/vagy hasznosítja a létrehozott szerzői művet? Általában megállapítható, hogy ilyen módon a társaság vagyona a házastársi vagyonközösség szempontjából sem bír jelentőséggel, a bevitt jogok és az azok hasznosításából származó bevételek is közvetlenül a társaságot illetik.^[32] [30] Az apportként teljesített jogok hasznosításából származó (jogdíj)bevételek a társaságot illetik, ebből a tag és rajta keresztül a házastárs abban az esetben részesülhet, ha a nyereség osztalékként a társaságból kifizetésre kerül, ugyanakkor azonban már elveszti jogdíjjellegét és az általános szabályok szerint alakul a sorsa.^[33] Világos azonban, hogy ez esetben csak a díjból részesedik a szerző és a házastárs.

3. A szerzői jog örökölhetősége

[31] A jelen tanulmány a szellemi tulajdonjog örökölhetősége tekintetében is elsősorban azt állítja a vizsgálat középpontjába, hogy e jogok közül a szerzői jog öröklése a házastárs öröklése szempontjából bír-e sajátosságokkal. [32] Itt érdemes előrebocsátani a tanulmány két nagy egységének összekapcsolásaként, hogy a házassági vagyonjogi szerződésnek nem egyedül a házassági vagyonjogban van jelentősége, mivel az öröklés rendjét is befolyásolhatja, méghozzá akkor, ha a házassági vagyonjogi szerződésbe halál esetére szóló rendelkezést is belehelyeztek, ami ilyen módon egyenértékű rendelkezés a házastársak közös végrendeleteként tett végintézkedéssel.

3.1. A szerzői jog átszállása öröklés útján általában

[33] Az öröklés útján való jogátszállás egyetemes jogutódlás és egyben a lehető legteljesebb jogutódlás is, amely a szerzői jog tekintetében végbemehet, még akkor is, ha a magyar jog alapján még ez sem jelentheti azt, hogy a szerzőtől elkülönülő személy a szerzői jogi teljes jogcsokrot teljes egészében megszerezhetné. Az 1969-es Szjt. alapján bekövetkezett jogutódlással összehasonlítva ez még inkább így volt, hiszen a szigorúbban monista megközelítésű szabályok alapján egyáltalán nem volt jogutódnak tekinthető egyetlen jogátruházási szerződés jogosultja sem.^[34] [34] A szerzői jog öröklése általában véve a polgári jog általános szabályai szerint alakul, és csak szűk körben alkalmazandók rá speciális rendelkezések. E tekintetben a polgári jogi kodifikáció során nem merült fel közvetve sem változtatási igény,^[35] az általános öröklési rendszerben bekövetkezett változások (és itt különösen a házastárs öröklésére vonatkozó szabályok átalakulására gondolunk)  azonban az alábbiak szerint természetesen hatással lehetnek a szerzői jog öröklésére is. Mindazonáltal a Ptk.-beli új öröklési rendszer kezdettől vállaltan ragaszkodik a hagyományokhoz,^[36] ez pedig végső soron azt is jelenti, hogy a Ptk. sem nyújt (sokkal) több segítséget a szerzői jog öröklésével kapcsolatban felmerülő kérdésekhez, mint a korábbi szabályozás.

3.2. A korábbi szerzői jogi törvények mára elveszett öröklési jogi sajátosságai – a törvényes örökösök körének meghatározása az alkotás sajátosságaira tekintettel

[35] A magyar jogtörténetből ismert olyan szerzői jogi szabályozás és kodifikációs javaslat is, amely részletesebb speciális öröklési jogi rendszert adott, de ezek a források az írott polgári törvénykönyvek (és magyar szerzői jogi törvények) előtt születtek. Így például a Szemere Bertalan-féle, 1844-es törvényjavaslat rendelkezett az öröklés rendjéről, és a szerzői jog a vér szerinti le- és felmenő örökösökre és a hitvestársra szállhatott volna, az oldalági rokonokra nem (ez utóbbi csoport öröklését az 1884-es, első szerzői jogi törvény azonban már lehetővé tette). Ha ilyen hozzátartozó nem volt, arról rendelkezni nem lehetett, a mű „közbirtokká” vált (vagyis közkincsbe került).^[37] Ez egyértelműen jóval szűkebb körben tartotta a szerzői jog örökölhetőségét bármely más hagyatéki tárgyénál, és kizárólag a legszűkebb család tekintetében látta indokoltnak a tervezet készítője az örökölhetőséget (ami mögött egyértelműen a családnak az alkotó támogatásában betöltött szerepének elismerését kell felismernünk). [36] Nincs az Szjt.-ben sajnos ma már olyan rendelkezés sem, amely az állam általános szabályok szerinti, törvényes öröklését kizárná, ahogy egyébként ilyen ismert volt a szerzői jogról szóló 1884. évi XVI. törvénycikk 17. §-ában és amelyhez hasonló szabály egészen az 1969-es Szjt. hatálybalépéséig hatályban volt a magyar jogban. A szerzői jogról szóló 1921. évi LIV. törvény 3. §-a kifejezetten rögzítette, hogy az uratlan hagyatékra fennálló háromlási jog a szerzői jogra ki nem terjed, a bírói gyakorlat pedig ezt a közkincsbe kerülés eseteként tekintette. Az állam öröklését a szerzői jog tekintetében az 1959-es Ptk. teremtette meg. A Kézikönyv ennek az indokoltságát abban látja, hogy „az állam érdekeltségét fejezi ki abban, hogy az általában indokoltnak mutatkozó védelmi idő alatt a szerző műve ne maradjon gazdátlanul”. Ez a megközelítés azzal is összefügg, hogy a szerzői jog valamennyi műtípus tekintetében egységes védelmi ideje ebben az időszakban vált a védelem paradigmájának meghatározó elemévé. A hivatkozott forrásban még az a javaslat is megfogalmazódott, hogy a kérdés újabb szabályozása esetén viszont helyesebbnek látszana, ha a befolyó összegeket a meghatározott szerző javára fel nem használható bevételek mintájára a szerzők jóléti céljaira fordítanák.^[38] A hatályos jogban ilyen rendelkezés sincs, az állam, mint szerzői jogi jogosult az esetlegesen befolyó jogdíjbevételeket az állami vagyonra vonatkozó általános szabályok szerint használja fel. [37] Olyan szabály sincs már a hatályos jogban, amely a társszerzők, illetve jogutódaik egymás közti öröklését írta volna elő arra az esetre, ha a műnek több szerzője van és valamelyikük örökös nélkül halt meg.^[39] Az 1921-es törvénynek ez a szabálya is alapvetően azt szolgálta, hogy a hagyaték a legnagyobb eséllyel arra szálljon, akinek ehhez személyes kapcsolata fűződhet.

3.3. Az Szjt. és a Ptk. kapcsolata általában az öröklés tekintetében

[38] Bár a szerzői jogok öröklése tekintetében a fentiek szerint a Ptk. általános szabályai alapvetően irányadók, a szerzői jog öröklési rendje azonban rendelkezik néhány sajátossággal is, az alábbiakban ezeket tekintjük át. [39] Az Szjt. nem tartalmaz teljes körű szabályozást arra vonatkozóan, hogy a védelmi időnek a szerző halálát követő 70. évében a jogok kire és miként szállnak át, ami szükségszerű a tekintetben, hogy az Szjt. jogalkotója a Ptk. szerinti öröklési szabályok alkalmazását tartotta kívánatosnak. Emiatt az előző fejezetben bemutatottakhoz hasonló, a lehetséges örökösök körét definiáló vagy a Ptk.-hoz képest szűkítő rendelkezést nem találni az Szjt.-ben. [40] A szerzői jog öröklése tekintetében az Szjt. indokolása nem tartalmaz részletes magyarázatot, de kiterjedten magyarázza az Szjt. vegyes jellegét a tekintetben, hogy erősebben elválaszthatónak tartja a szerző személyétől is a szerzői jogot, valamint a vagyoni és személyhez fűződő jogokat is egymástól, így közelítve a törvényt a dualista koncepció felé a korábbi, merevebben monista rendszertől.^[40] Ezt azért érdemes itt kiemelni, mert a vagyoni és személyhez fűződő jogok halál utáni fennállása tekintetében is jól megmutatkozik ez az intenzívebb szétválasztás, illetve mivel ez is a szerzői jog öröklésének általános rend szerinti rendezése irányába mutat. (Az örökösök körének az általános rendtől eltérő módon való megállapítása olyan jogalkotói megfontolás alapján történhetett, ami jobban figyelembe vette a szerzői jogok személyiséghez kötöttségét.)

3.4. A szerzői vagyoni jogok öröklése

[41] A házastárs a házastársi különvagyon részét képező vagyontárgyak (így a szerzői jog) vonatkozásában a törvényes öröklés általános szabályai szerint örököl, a házastársi közös vagyonba tartozó díjak (illetve a fentiek szerinti, közös vagyonba tartozó vagyoni és felhasználási jogok) tekintetében a közös tulajdon szabályai szerint osztatlan közös tulajdona van, amelynek a rá eső eszmei hányadát meghaladó részben szintén az öröklés szabályai szerint részesül. A később esedékessé váló díjak tekintetében a házastársi közös vagyoni jelleg már nem áll fenn, így azok tekintetében a díjon fennálló teljes követelés a hagyatékhoz fog tartozni.

Az Szjt. értelmében a szerzői vagyoni jogok örökölhetők, róluk halál esetére rendelkezni lehet. A szabály nem foglalkozik külön a művek felhasználása alapján már korábban esedékessé vált díjakkal, azok értelemszerűen a hagyatékba számítanak (a házastársat megillető hányad nélkül, ahogy fent kifejtettük), ugyanakkor a halál előtt esedékessé vált díjak már nem mint szerzői jogi hagyaték tartoznak a hagyatékhoz. Ezek a hagyatékhoz tartozó egyéb pénzek sorsát osztják. Ha az esedékes díjak nem folynak be a halál előtt, akkor a szerzői jog öröklésével a díjkövetelés joga száll át az örökösre.

[42] Mind a törvényes, mind a végintézkedésen alapuló öröklés lehetséges a vagyoni jogokkal kapcsolatban, méghozzá csupán egyetlen, a szerzői jog forgalomképessége tekintetében a halált követően is fennmaradó tilalom alóli kivétellel, az élő örökösök közötti átruházhatatlanságot feloldó könnyítéssel, vagyis hogy a vagyoni jogokat öröklés útján megszerző személyek ezt követően azokról egymás javára rendelkezhetnek.^[41] Ezen túlmenő szabályt nem tartalmaz az Szjt. a vagyoni jogok öröklésére vonatkozóan. [43] Ez a rendelkezés nem foglal magában a továbböröklésről való tartalmat, kizárólag az élők közti rendelkezést teszi lehetővé és azt is kizárólag egymás között.^[42] Ebben a megszorításban meg lehet látni azt a lehetőséget, hogy az alkotó maga is képes legyen – korlátok között persze – átlátni azt a kört, amelyben a vagyoni jogai a halálát követően „foroghatnak” (azaz némi monista hatás olvasható ki a szabályból). Az átengedés pedig igen gyakran a több örökös (esetleg haszonélvező) által megszerzett jogok gyakorolhatóságának szükséges feltétele is egyúttal. A szabály az élő örökösök egymás közti rendelkezésére vonatkozik, egyúttal kizárja, hogy az öröklési jogi jogcímen szerzők harmadik személyek számára átruházzák az általuk öröklött jogokat, vagyis ezek a jogok az öröklést követően sem válnak teljesen forgalomképessé (értelemszerű, hogy ez az állítás csak a nem átruházható vagyoni jogok öröklésére vonatkozik, hiszen ebben az esetben az átruházhatóság tilalma már a szerző életében sem alkalmazandó, a többi esetben pedig a halál után is irányadó, az előbb említett szűk körű kivétellel). [44] Az egymás közti rendelkezés lehetősége azonban csak az élők közti átruházást szorítja feltételek közé, amennyiben bármely örökös elhalálozik, az öröklésre megint csak a Ptk. általános szabályai lesznek alkalmazandók, vagyis e vonatkozásban ugyanakkor a forgalomképesség teljes. [45] Álláspontom szerint bármely élők közti átruházásra vonatkozó tilalom indokoltsága is megkérdőjelezhető azonban, ha egyébként már maga a szerző is korlátok nélkül dönthet az öröklésről. Figyelemmel azonban arra, hogy a halála esetére már a szerző maga is szabadon dönthet az öröklés rendjéről (gyakorlatilag a halál esetére megnyitotta ezzel a törvény a forgalomképességet), nem igazán látszik indokoltnak a rendelkezés ilyen jellegű megszorítása, különösen, hogy ezáltal az örökösök (akiknek már lazább a kötődése a műhöz) nem ruházhatják át ezeket olyan személyekre, akik akár jobban is tudnák hasznosítani ezeket a jogokat. Egy konkrét példával élve: ha az örökös nem kívánja/tudja gyakorolni az örökölt jogokat, legfeljebb visszautasíthatja a hagyatékot. Miért jobb, ha az államhoz, mint végső törvényes örököshöz jutnak ezek a jogok, mint ha az örökös elfogadja és átruházza ezeket valaki másra? [46] Az örökölhetőséget befolyásolják nem kifejezetten öröklési jogi rendelkezések is, különösen az, hogy mely szerzői (vagyoni) jog forgalomképes és történt vele kapcsolatban átruházás. Azokban az esetekben, amelyekben az Szjt. kifejezetten megengedi a szerzői jog vagy a vagyoni jogok átruházását, különös gondossággal kell eljárni, mivel ezek a jogok élők között is forgalomképesek és ha olyan szerződést kötött a jogosult, amelyben végleges hatállyal átruházta a vagyoni jogait, akkor azok a jogok főszabály szerint nem fognak a hagyatékba tartozni (feltéve, hogy a jogátruházó szerződés nem a szerző életben létére vonatkozó kikötéssel született, mert ez utóbbi esetben értelemszerűen a szerződés megszűnik a szerző halálával és a jogok visszaszállnak, a hagyatékba tartoznak)^[43]. A teljes és végleges jogátruházás megszünteti azt a lehetőséget, hogy a jogok a hagyaték részeivé váljanak.^[44] Még ebben az esetben is figyelmet kell azonban arra fordítani, hogy a jogátruházás sem terjed ki automatikusan az átdolgozási jog átengedésére, így még akkor is, ha egyébként van „túlélő” jogátruházó szerződés, előfordulhat, hogy az átdolgozási jog mégiscsak a hagyaték része lesz. Ha a jogátruházás területileg, felhasználási mód szerint korlátozott volt, értelemszerűen a nem érintett területek, felhasználási módok tekintetében szintén a hagyaték tárgyává válnak a vagyoni jogok. Ugyanígy nem kétséges, hogy az átruházás idején ismeretlen felhasználási mód engedélyezésére vonatkozó vagyoni jog sem száll át, vagyis a hagyaték tárgyát fogja képezni. [47] A nem átruházható vagyoni jogok tekintetében kötött felhasználási szerződés alapján keletkező felhasználási jog már csak korlátozottan forgalomképes, méghozzá eleve akkor, ha a felhasználói oldalon nem személyhez kötött, azaz a szerző engedélyt adott a felhasználási szerződésben a felhasználási jog harmadik személy számára történő átengedésére. (Egy ezt az utalást nem tartalmazó szerződés a felhasználó halála esetén megszünteti a felhasználási engedélyt.) Az olyan felhasználási szerződés alapján fennálló felhasználási engedély, amely a szerző halálával megszűnik, nem képezi a hagyaték részét, legfeljebb a fennmaradt szolgáltatások teljesítésére vonatkozó követelés (viszont a jogutód értelemszerűen ilyen esetben új engedélyt adhat a felhasználónak).^[45] [48] Mindenesetre összefoglalóan el lehet mondani, hogy a szerzői hagyatékba tartozónak kell tekinteni az örökhagyó szerző engedélyezési jogait, az engedélyezési jog nélkül fennálló díjigényeit, az engedélyezési jogból eredő díjazás iránti igényt, illetve az átszállt vagy átruházott vagyoni jogok fejében járó, a halál után esedékes díjakra való igényt is. Ezek azonban igen gyakran nem kerülnek tételesen feltüntetésre a hagyatéki leltárban.

3.5. A házastárs öröklése a vagyoni jogok esetén

[49] A vagyoni jogok öröklésére mindezen specialitásoktól eltekintve az általános szabályok alkalmazandók. Ebből fakadóan pedig hiába volt esetleg a túlélő házastársnak meghatározó szerepe az alkotó társ eredményeinek létrehozásában, ennek az öröklés útján való elismerése egyedül csak az örökhagyó végintézkedésbe foglalt eltérő rendelkezésén, legfeljebb a korábban ilyen tartalommal kötött házassági vagyonjogi szerződésén múlik, mivel erre vonatkozó sajátos rendelkezés nincs sem a Ptk.-ban, sem az Szjt.-ben. [50] A házastárs öröklése tekintetében az Szjt. nem tartalmaz külön szabályokat, így a Ptk. újragondolt rendelkezései irányadók. Mindazonáltal az, hogy a Ptk. jogalkotója a házasság szerepének változására tekintettel, a többször házasodás gyakoriságának növekedése miatt változtatott a házastárs öröklésének szabályain, befolyásolja a szerzői jog öröklését is.

A szerzői jog öröklése tekintetében az új Ptk. egyfajta közvetett hatásként egyszerűsíteni látszik a szabályozást: világos, hogy témánk szempontjából a házastárs öröklése elsősorban a leszármazók (vagy a szülők) mellett vethet fel kérdéseket.

[51] Megjegyezhető, hogy sem a régi, sem az új szabályozás nem tudja (és egyértelműen nem is akarja) továbbra sem kezelni azt a helyzetet, ha a szerző többször házasodik, és így az egyes művek tekintetében bármennyire is a korábbi házastárs játszott támogató szerepet, a vagyoni jogok mégis a szerzővel annak halálakor fennálló házasságában élő, őt túlélő házastársat fogják illetni (még ha esetleg a korábbi házasságból való leszármazók mellett is, ami tovább nehezítheti a joggyakorlást). Ez a helyzet alapvetően különbözik az egyéb vagyonelemek öröklésétől, mivel azok tekintetében egy korábbi bontás alkalmával a felek megfelelő vagyonmegosztásban részesülhettek, így új házasság, illetve a volt házastárs halála esetén már nem lehet felmerülő igény. A szerzői jogok tekintetében azonban ilyen típusú, megelőző elrendezésnek csak nagyon szűk körben lehet helye (ahogy fent utaltunk rá), legfeljebb ha a szerző végintézkedésében rendezi azt, hogy a korábbi házastárs is részesedjen a hagyatékban (bontást követően a házastárs a korábbi házassági vagyonjogi szerződésbe foglalt végintézkedés alapján nem részesülhet, kivéve, ha ez ekként később mégis hatályosul). [52] Az 1959-es Ptk. alapján a túlélő házastárs a szerzői jogra nézve is haszonélvezeti jogot örökölt amellett, hogy az állagörökösök szerezték meg a haszonélvezet alapjául szolgáló vagyoni jogokat. A gyakorlatban és elméletben is erősen vitatott volt, hogy működőképes-e ez az elválasztás, sőt, egy korábbi időszakban ezen túlmenően még arról is zajlott vita, hogy a haszonélvezeti jog a jogok gyakorlásából származó teljes díjra vagy csak annak kamataira terjed-e ki (vagyis hogy a díj a szellemi alkotás vagyoni ellenértékeként az állagöröklés körébe tartozik-e vagy az állaghoz csak a vagyoni jogok tartoznak)^[46], de ez a vita nyugvópontra jutott és a bírói gyakorlat is megerősítette, hogy a felhasználás fejében járó díj teljes egésze az özvegyi haszonélvezet tárgya. Petrik Ferenc mutatott rá arra, hogy bármely irányba történő, ettől való szélsőséges eltérés a másik jogának teljes kiüresítéséhez vezethet. Petrik^[47] és az Szjt. kommentárja^[48] szerint engedélyezési joga a haszonélvezőnek is volt, de díj minden bizonnyal csak neki járt és csak vele lehet róla megállapodni. Ebből azonban de facto az következik, hogy egy minden részletre kiterjedő engedélyt az állagörökös nem is tudott egyedül adni, hiszen még az ingyenes engedélyhez is a haszonélvezőnek az erre irányuló kifejezett nyilatkozata kellett. Így kialakult jogosultsági rendszerek természetesen fennállhatnak ma is, az új Ptk. ezeknek a fennállását nem érintette. [53] A Ptk. alapján a túlélő házastársnak az egy gyermekrészben való részesülésére vonatkozó és egyúttal a haszonélvezeti jog hatályát célszerűen szűkítő szabályozás feloldja a haszonélvezeti jog mibenlétével kapcsolatos dilemmákat, és talán egy fokkal egyszerűbbé teheti az örököstársak közti együttműködést is, még ha az továbbra is széles körű konszenzust igényel, legalább egyszer, a joggyakorlás módja tekintetében. [54] Az örökösök közti, tipikusan létrejövő megállapodás a jogok gyakorlásáról ugyanakkor nem tekinthető a jogok átruházásának. Az egyformán öröklő házastárs és a leszármazók közösen öröklik a szerzői jogot. Az mégis sajátos a hagyaték egyéb elemeinek örökléséhez képest, hogy mivel egységes szerzői jogot örökölnek ugyan, de ez a jog szabdalható bármilyen módon, az örökösök megállapodása szerint akár területileg, akár időben, akár felhasználási módok szerint. [55] Ebben az esetben az örökösöket úgy kell tekinteni, mintha szerzőtársak lennének, hiszen jellemzően több műre, illetve egy mű tekintetében is önálló részekre feltétlenül szét nem szabdalható alkotásra közösen szerezték meg a szerzői jogot, ilyen módon pedig ebből a jogátszállásból együttes rendelkezési (és engedélyezési) joguk keletkezik.^[49] [56] Petrik a fent hivatkozott kötetében utal rá, hogy ebben az esetben valamely örököstársnak a felhasználáshoz való hozzájárulásának elmaradása nem pótolható bírói úton, emiatt viszont szerencsésebb lenne ilyen esetben a közös tulajdonra vonatkozó rendelkezéseket alkalmazni, ami a szótöbbségi döntéshozatalt is lehetővé teszi a hasznosítás tekintetében, könnyebben elérve ezzel a felhasználáshoz való hozzájárulást.^[50] Megjegyezhető, hogy ez a megoldás újra távolítaná a személyhez kötődő jellegtől a szerzői jogoknak a szerző halálát követő gyakorlását. Még ha a joggyakorlás tekintetében elfogadható is a közös tulajdon szabályainak alkalmazása, a megszüntetés szabályai nyilvánvalóan nem alkalmazhatók, de ezt a kérdést – részben legalábbis – rendezik az örököstársak közti rendelkezés lehetővé tételének szabályai. A Kommentárnak a Ptk.-hoz frissített magyarázata értelmében azonban a szerzői jog öröklése osztatlan jogközösséget, jogosulti együttességet teremt több örökös öröklése esetén a Ptk. 6:33. § szerint, vagyis nem lehetséges a hagyatéki jogközösség minden megosztási módjának alkalmazása. Ilyenkor az osztályos egyezség, vagy az örökösök jegyzőkönyvbe foglalt megállapodása szerinti képviselő útján való joggyakorlás segíthet.^[51] [57] Az 1959-es Ptk. szabályai szerint méltánytalan helyzethez vezethetett, ha az örökösök a szerző első házasságából (vagy a mai viszonyokhoz igazítva az állítást: korábbi kapcsolatából) származó gyerekei, a haszonélvező pedig a szerző későbbi házastársa volt,^[52] de az 1959-es Ptk. szerint az örökösök bármikor kérhették a haszonélvezet korlátozását.^[53] A jelenlegi szabályok alapján a közös tulajdon megszüntetésének szabályai alkalmazhatók lehetnek, illetve itt jöhet szóba az Szjt. szerinti, élők közti rendelkezés lehetősége. [58] Az is sajátos helyzeteket eredményezhet a jövőben, ha a túlélő házastárs leszármazók hiányában a szerző szüleivel közösen örököl. Ez a helyzet is az élők közti átengedéssel könnyíthető meg. [59] Mindezekből az a sajátosság is adódik, hogy míg a házastárssal fennállt a házassági életközösség, addig a házassági vagyonjogi szabályok alapján az esedékes díjak a közös vagyonba tartoztak és ezek fele illette őt. A szerző halálát követően az adott vagyoni jog hasznosításából származó díjak egyrészt az utolsó házastársat illethetik, másrészt ha csak egy házastársa volt is a szerzőnek, esetenként osztoznia kell a díjon a többi örökössel és ha egy gyermeknél több az elsőfokú leszármazó, végső soron a díjaknak már nem fele, hanem kisebb törtrésze fogja megilletni. Mivel a házastársi közös vagyonba tartozó díjak tekintetében sincs kapcsolat az alkotás időpontja és a házasság fennállása között, itt ez a jellegű kapcsolat még kevésbé áll fenn: a túlélő házastárs lehet csak olyan művek jogainak jogosultja is, amelyek mind a házasság előtt keletkeztek (kivéve, ha a szerző végintézkedés útján erről másképp rendelkezett).

3.6. A szerzői személyhez fűződő jogok öröklése

[60] Az Szjt. hallgat a személyhez fűződő jogok örökléséről, így osztva azt az általános polgári jogi megközelítést, hogy a személyhez fűződő jogok nem örökölhetők. Viszont a szerzői személyhez fűződő jogok védelmi ideje idomul a vagyoni jogokéhoz, ilyen módon pedig minimálisan szükséges a jogosult halálát követően a jogok gyakorlójának személyéről való rendelkezés (illetve annak meghatározása, hogy a szerzői személyhez fűződő jog milyen terjedelemben gyakorolható tovább). A jogalkotó azt a megoldást választotta, hogy nem nevesített külön kegyeleti jogot, hanem a szerző személyében fennálló jogok gyakorolhatóságának feltételeit szabályozta, ahol az szükségesnek látszott az adott jog tekintetében. Az Szjt. kikerüli tehát azt a dogmatikai problémát, hogy miként létezhet olyan jog, amelynek nincs alanya, csak a gyakorlására jogosult személy. [61] A Kommentár^[54] és e résztémában publikáló több szerző szerint^[55] is valójában itt a korábbi személyhez fűződő jogok „túlélő”, sajátos „kegyeleti jog(ok)ként” élnek tovább (tehát nem öröklődnek), méghozzá a művészi hagyatéki gondnok, vagy a szerzői vagyoni jogok örököse személyéhez kapcsolva.^[56] Elfogadva is akár ezt a transzformációt, különösnek mondható, hogy a jog ezt a speciális kegyeleti jogot olyan módon szabályozza, hogy több, a szerzőhöz különböző minőségben tartozó személyhez köti (ide tartozik még egyébként a közös jogkezelő szervezet, valamint a szerzői érdekvédelmi szervezet is a védelmi idő lejártát követően), és ezek csak szabályozott rendben léphetnek fel a jogsértés ellen. Ebből fakadóan pedig arra is lehet következtetni, hogy itt mégsem önálló kegyeleti jogokról van szó, hanem olyan alanytalanná vált jogokról, amelyek gyakorlására jogosultakat határoz meg a törvény. Ezt az is alátámasztja, hogy míg a Ptk.-beli kegyeleti jog az elhunyt emlékével kapcsolatban a jogosultnak egyértelműen a saját jogát tételezi, és nem teremt közvetlen kapcsolatot az elhunyt megszűnt személyiségi jogaival, itt ilyesmiről nem lehet beszélni. [62] Mindenesetre ez, vagyis hogy a személyhez fűződő jogok nem válnak ugyanolyan terjedelemben a kijelölt jogosult saját jogaivá, ahogy a vagyoni jogok, egyértelmű a törvény megfogalmazásából és ez következik abból is, hogy az Szjt. az egyes személyhez fűződő jogok esetében kifejezetten rendelkezik arról, hogy azokat milyen módon gyakorolhatja a jogosult. [63] Egyet lehet érteni azzal, hogy a szerző halálát követően ezek a jogok egyre inkább háttérbe szorulnak.^[57] (A Kommentár e részének szerzője, Gyertyánfy Péter szerint a visszavonási jogot például a jogutód nem is gyakorolhatja, mivel neki nem lehet olyan oka, ami megfordíthatná a szerző nyilvánosságra hozatali szándékát.^[58] Ezzel az állásponttal vitatkozni lehet, hiszen ha ez a jog kegyeleti jellegű jog, akkor éppen emiatt előfordulhat, hogy a szerző halálát követően válik a műve olyanná, amelynek hozzáférhetősége sérti az emlékét és a jogosult erre tekintettel kívánja visszavonni. Vagyis az oknak nem a jogutód személyében, hanem a szerző személyében kell fennállnia.) [64] Az Szjt. 14. § (1) bekezdése értelmében a szerző halálát követően a személyhez fűződő jogai tekintetében rangsorba rendezve elsősorban az irodalmi, tudományos, művészi hagyaték gondozásával megbízott személyt kell tekinteni, ez alatt pedig egyértelműen nem azt kell (csak) érteni, aki a vagyoni jogokat örökölte. Ha ugyanis ez a két személy nem ugyanaz, akkor az a sajátos helyzet áll elő, hogy a hagyaték gondozásával megbízott személy fog tudni fellépni a személyhez fűződő jogok megsértése ellen, míg a felhasználási engedélyt (adott esetben a személyhez fűződő jogot sértő felhasználásra) az örökös fogja megadni. [65] A hivatkozott rendelkezés rugalmas annyira, hogy amennyiben a hagyaték gondozásával megbízott nem lenne elég gondos a személyhez fűződő jogok megsértése elleni fellépésben, ezt a lehetőséget kisegítő jelleggel biztosítja a vagyoni jogok örökösei számára is. Arra az esetre azonban nem ad magyarázatot, hogy mi történjen, ha a vagyoni jogok örököse megadja az olyan mértékű átdolgozási engedélyt, amely azonban személyhez fűződő jogot sért. Gyertyánfy Péter szerint ebben az esetben a személyhez fűződő jogi érdeknek kell elsőbbséget adni.^[59] Ennek okát a személyhez fűződő jog mélyebb alapjogi tartalmában lehet fellelni, eredménye viszont az egyébként engedélyezett felhasználás jogsértővé minősülése lehet. [66] Míg az Szjt. a Ptk.-beli kegyeleti jog időbeli korlátlanságától eltérve a szerzői személyhez fűződő jogok védelmi idejét idomítja a vagyoni jogokéhoz, a névfeltüntetés joga tekintetében tovább biztosítja a fellépés lehetőségét. A törvény a védelmi idő eltelte után a szerző emlékének megsértése címén az érintett közös jogkezelő szervezet vagy szerzői érdekképviseleti szervezet is felléphet olyan magatartás miatt, amely a védelmi időn belül sértené a szerző jogát arra, hogy a művén vagy a művére vonatkozó közleményen szerzőként feltüntessék. Az „is” szócska itt nyilvánvalóan az előző bekezdésben megjelölt személyekhez képest jelöli meg a közös jogkezelő szervezeteket, illetve szerzői érdekképviseleti szervezeteket azzal, hogy itt már nem rendezi el a törvény, hogy kinek kihez képest van elsőbbsége a jogérvényesítésben, amiből az következik, hogy bármelyik jogosult a többiekre tekintet nélkül érvényesítheti a névfeltüntetés jogát. [67] Végül az a szabály, amely szerint a szerző meghatározott személyhez fűződő jogainak védelmében a felhasználó is felléphet, ha ahhoz a szerző a felhasználási szerződésben kifejezetten hozzájárult, értelemszerűen alkalmazandó akkor is, ha a szerző már nem él és a jogutód adott engedélyt a mű felhasználására, vagy a felhasználási szerződés „túléli” a szerzőt. A felhasználó fellépési jogának terjedelmét már itt is a fent bemutatott kegyeleti jellegű jogok szerző halála utáni terjedelme fogja meghatározni alapvetően.

3.7. A házastárs öröklése a személyhez fűződő jogok esetén

[68] A fentiekből levonható az a következtetés is, hogy a túlélő házastársnak nincs kiemelt joga a szerzői személyhez fűződő jogok gyakorlása tekintetében a szerző halálát követően, és csak abban az esetben válhat jogosulttá a szerző személyhez fűződő jogainak megsértése ellen való fellépésre, ha ő a hagyaték gondozásával megbízott személy, vagy ő a vagyoni jogok örököse. Ez azt is jelenti, hogy amennyiben csak haszonélvezetet örökölt a korábbi Ptk. alapján, nem volt jogosult a személyhez fűződő jogok érdekében való fellépésre. [69] A személyhez fűződő jogok gyakorlása szempontjából azonban fontos előrelépés történt: mivel a túlélő házastárs a vagyoni jognak is örökösévé válik, nem kétséges a továbbiakban, hogy a szerző személyhez fűződő jogainak érdekében önállóan felléphet, amit egyértelműen a túlélő házastárs pozíciójának indokolt megerősödéseként kell értékelnünk.

3.8. A házastárs öröklése a társaságba bevitt szerzői vagyoni vagy felhasználási jogok tekintetében

[70] A szerző által életében valamely társaságba bevitt vagyoni, illetve felhasználási jogok sorsával kapcsolatban mindenekelőtt érdemes tisztázni a jogosult halálának társasági jogi következményeit arra tekintettel, hogy ezekből mi következik a társaságba bevitt szerzői vagyoni jogok vonatkozásában. A társaság tulajdonosának halála esetében a társaságban való részesedésének öröklése egyáltalán nem magától értetődő, de ez egyébként sem a bevitt felhasználási, illetve vagyoni jogok közvetlen öröklését jelentené, hanem a társaságban való részesedés társasági jogi szabályok szerinti átszállását, ilyen módon a dolgozat témájával kapcsolatban azt lehet itt vizsgálni, hogy az örökös milyen módon kerülhet abba a helyzetbe, hogy akár a bevitt jogok értékéhez hozzájusson (ha egyáltalán lehetséges ez), akár a társaságban a továbbiakban ő vegyen részt az örökhagyó helyében. [71] Annak érdekében, hogy megállapítható legyen, hogy abban az esetben, ha a társaság tagja meghal, mit és miként örököl a túlélő házastárs, a gazdasági társaságokban való részesedés öröklésének néhány általános aspektusát kell elsőként megfontolni. A vizsgált kérdést ugyanakkor mindenképp két szinten kell megközelíteni: egyrészt meg kell vizsgálni röviden a társasági részesedés öröklésének kérdését, másrészt az abban megjelenő szerzői joggal kapcsolatos viszonyt, aminek különösen akkor van jelentősége, ha a jogutód nem válik a társaság tagjává, hanem elszámolnak vele a tagok. [72] A társasági részesedések öröklése végeredményben nem más, mint a társaság elhunyt tagjának a társasággal fennálló jogviszonyát meghatározó, elsősorban kötelmi jellegű, illetve szervezeti együttműködési jogosultságok és kötelezettségek átszállása. Ez semmiképp sem jelent egyet a társaságba korábban bevitt szerzői jog öröklésével. [73] Itt röviden a teljesség kedvéért érdemes utalni arra is, hogy a társaságba átruházhatatlanságuk okán a személyiségi jogok nem apportálhatók, így ezek „öröklése” mindenképp a fentiek szerint alakul és csak egyes kivételes esetekben befolyásolja a vagyoni jogok gyakorlását. (Nem kizárt ugyanakkor, hogy a szerzőnél maradó személyhez fűződő jogok fent bemutatott, halált követő gyakorlása akár akadályozza is a társaságba bevitt vagyoni/felhasználási jogok gyakorlását, ami a szerző halálát követően a személyhez fűződő jog gyakorlására jogosultak és a vagyoni jogokkal rendelkező társaság közti érdek-összeütközést is jelentheti.) [74] Az ipso iure öröklés elve abban az esetben érvényesülne a társasági részesedések öröklése tekintetében is, ha e vonatkozásban a Ptk. nem adna egyáltalán speciális rendelkezéseket. Míg általában véve lehetséges, hogy a gyakorlatban nem okozna túl nagy problémát, azokban a társaságokban, ahol szerzői jogi tevékenység zajlik, sajátos kérdések merülhetnek fel. Ennek oka részben az, hogy a személyegyesítő társaságok esetében ütközik a kétféle személyhez kapcsolódás, vagyis hogy a társaság megkíván személyi hozzájárulást, közreműködést a tagok részéről, másrészt a szerző által bevitt vagyoni/felhasználási jogok a szerzőhöz kapcsolódnak szorosabban. Ez utóbbi, szoros kötődés azonban kétségtelenül jelentősen halványodik az öröklés beálltával (még ha a személyhez fűződő jogok halál utáni érvényesülése fenn is tartja a kötést), ilyen módon pedig a kétféle érdek szembenállásából a társaság személyegyesítő jellegének figyelembevételének követelménye kerülhet előtérbe. Ehhez hozzátartozik az is, hogy a személyes hozzájárulás jelentősége a társaságba vagyoni/felhasználási jogokat apportáló személy részéről nyilvánvalóan nagy, amit nem pótolhat automatikusan az örökös sem a társaság jellege, sem az egyéb társasági jogi rendelkezések miatt, amelyek azt tükrözik, hogy a személyegyesítő társaságok esetében a tagok nem kell, hogy automatikusan kötelesek legyenek tűrni olyan személy belépését, akivel egyébként nem szeretnének együttműködni.^[60] [75] A társasági részesedések öröklésének rendjében alapvető jelentősége van annak, hogy a társaság személyegyesítő vagy vagyonegyesítő jellegű-e, ami azonban jelentős mértékben befolyásolja azt a kérdést is, hogy a szerző egyébként hajlandó-e bevinni egyáltalán szerzői jogot a társaságba. [76] Általában meg lehet állapítani, hogy ha egy gazdasági társaságban annak nincs jelentősége, hogy milyen jellemzőkkel rendelkező személyek a tagjai, akkor ott az is jellemző lesz, hogy a tagság tekintetében is könnyebben megvalósul a „csere” (lásd tagok nyilvános toborzása), élők között is forgalomképes a tagság, és halál esetén is könnyebb a helyzet kezelése. Amennyiben egy gazdasági társaságban a tagok személyes tulajdonságai nem bírnak jelentőséggel, a tagsági jogok forgalomképesek, esetleg értékpapír is kiállítható róluk, akkor azt mondhatjuk, hogy a tagsági jogok teljesen elválnak a jogosult személyétől. Bár az ilyen társaságoknak is lehet a vagyonában szellemi tulajdonjog (sőt: meghatározó jelentőségű is lehet), de ezt jellemzően a társaság vagy munkavállalóinak teljesítménye, vagy egyébként harmadik személyektől való átengedés útján szerzi meg, és nem a tagok személyes szolgáltatásaként biztosítja, ugyanakkor ez sem kizárt. [77] A személyegyesítő jelleg általánosságban a társaság vezetésében és képviseletében a tagok megjelenését jelenti, valamint a mögöttes felelősség fennállása is idetartozik, de jellemezhető azzal is, hogy a tagok nem vagyoni hozzájárulásként is gyakrabban apportálnak szellemi tulajdonjogokat. Ezzel szoros kapcsolatban áll az, ha a társaság tagjai a tagságban – akár halál okán – bekövetkező személycseréket befolyásolni tudják és ez a társasági jogok öröklése tekintetében is igaz.^[61] [78] E szempontok alapján a közkereseti társaságban a Ptk. nem teszi lehetővé a tagi jogok ipso iure öröklését, sőt, ezt kifejezetten kizárja.^[62] A tag halála egyben a társasággal fennálló társasági jogviszony megszűnését is eredményezi,^[63] ami azonban nem érinti a társaságba bevitt jogok (sem más bevitt vagyonelemek) sorsát, ezek továbbra is a társaság vagyonába tartoznak. [79] Nem kérdés, hogy az, hogy az örökösök adott esetben az örökhagyó vagyonának  meghatározó részéből emiatt egyáltalán ne tudnának részesedni, súlyosan méltánytalan helyzethez vezetne. [80] Különösen igaz lehet ez akkor, ha ez a vagyon az örökhagyó szellemi teljesítményeit jelenti. Érdemes itt felhívni azt a fent részleteiben elemzett szabályozást, amely a hagyaték átszállásának sajátosságait mutatta be, különös tekintettel arra, hogy a hagyaték szerzői jogi tartalma még az egyetemes jogutódlás esetén sem válik teljes körben forgalomképessé, az öröklés nem szabadítja fel a főszabály szerinti forgalomképtelenség alól a szerzői jogot, az örökösök számára is csak igen szűk körben (egymás között) biztosítja a rendelkezés lehetőségét vele kapcsolatban. Igaz, hogy a társasági vagyonba tartozó szerzői vagyoni jogok jellemzően éppen abba a körbe tartoznak, amelyek forgalomképessége már a szerző életében is fennáll, ez nem általában igaz, mivel a társaságba apportálhatók „csupán” felhasználási jogok is, amikor pedig az alapul fekvő vagyoni jogok a szerzőnél, illetve az öröklés beállta pillanatától az örökösöknél vannak. Arról szintén nem lehet itt megfeledkezni, hogy a vagyoni jogok apportálása nem szünteti meg a művel kapcsolatos személyhez fűződő jogokat, ezek a szerző halálát követően is relevánsak maradnak és jellemzően az örökösökhöz fognak tartozni (lásd szintén a fent írottakat). [81] A gazdasági társaságbeli tagsági jogviszony a halál tényéből kifolyólag egy újabb létszakaszba lép, amely sok tekintetben a szerzői személyhez fűződő jogok halál utáni továbbéléséhez hasonló. Kisfaludi András erre a jogutódlásra is öröklésként tekint, ugyanakkor szerinte ez az alanyváltozás öröklésnek minősül, noha az az eredetitől eltérő tartalommal töltődik meg: itt az örököst a társasági tagsági jog értékének a kiadása illeti meg.^[64] [82] A tagsági jog értékének kiadása esetén felmerül a kérdés, hogy az akár megtörténhet-e olyan módon, hogy a vagyoni jogok visszaszállására kerüljön sor. A Ptk. azonban e tekintetben egyértelműen fogalmaz amikor arról rendelkezik, hogy ilyen esetben az elszámolás a halálkori forgalmi érték alapul vételével megállapított érték alapján, pénzbeli kifizetést kell eredményezzen, vagyis az elszámolás keretében nem történhet az, hogy a jogutód magukat a szerzői vagyoni jogokat kapja meg.^[65] [83] Nem kizárt ugyanakkor az, hogy az örökös szeretne belépni a társaságba ‒ és a kkt. tagjainak ez nincs ellenére ‒, akár azért, hogy folytassa az örökhagyó tevékenységét, akár azért, hogy a jogok gyakorlására közelebbi hatással lehessen. Ebben az esetben viszont az örököst már nem az örökhagyó korábbi tagsága illeti meg (hiszen ez lenne az öröklés, még ha feltételekhez kötötten is), hanem a jogcíme az erre vonatkozó, a tagokkal között megállapodás lesz. Ez a döntés tehát szintén nem érinti közvetlenül a társaságba korábban bevitt jogokat, ugyanakkor kétségtelen, hogy nagyobb befolyást kaphat a társaságba belépő örökös a jogok gyakorlására. [84] A betéti társaság esetében a társasági részesedés öröklése a kkt. tagságához hasonlóan alakul. [85] A Gt. 128. § (1) bekezdése a társasági típus kevésbé hangsúlyos személyegyesítő jellegére figyelemmel kifejezetten rendelkezett a korlátolt felelősségű társaságbeli üzletrész ipso iure örökléséről, amit csak az gyengített el, hogy a társasági szerződésben az automatikus átszállást kötelmi jogi úton mégiscsak ki lehetett zárni. Ugyanakkor ezt ellensúlyozandó az üzletrészmegváltás szabályairól még ebben az esetben is rendelkezni kellett. Ezzel szemben a Ptk. 3:170. § (1)‒(2) bekezdése értelmében a tag halála esetén örököse, a jogi személy tag átalakulása, egyesülése, szétválása vagy jogszabály alapján az üzletrésze tekintetében bekövetkezett jogutódlása esetén a jogutód – az örökösi minőség vagy a jogutódlás igazolása mellett − kérheti az ügyvezetőtől a tagjegyzékbe való bejegyzését. Az ügyvezető megtagadhatja az örökös vagy a jogutód bejegyzését, ha a társasági szerződés által erre feljogosított személyek a társasági szerződésben meghatározott feltételek szerint az üzletrész magukhoz váltásáról az örökös vagy a jogutód bejegyzési kérelmének hatályossá válásától számított harmincnapos, jogvesztő határidőn belül nyilatkoznak, és az üzletrész forgalmi értékét az örökösnek vagy a jogutódnak kifizetik. Semmis a társasági szerződés olyan rendelkezése, amely harminc napnál hosszabb határidőt állapít meg. [86] Ennek értelmében pedig egyrészt a tagok már nem zárhatják ki általában a társasági szerződésben az üzletrész öröklését, döntése szerint az elhunyt tagsági pozíciójába léphet. Viszont nagyon hasonló megoldásra lehet jutni a korábbi megoldáshoz akkor, ha a társasági szerződés meghatározza azoknak a tagoknak a személyét (akár az összes tagét is), akik ezt megakadályozandó egyfajta sajátos elővásárlási jog gyakorlásával magukhoz válthatják az örököst illető üzletrészt.^[66] Ebben az esetben sincs szó azonban arról, hogy a jogutód a korábban bevitt jogokhoz jutna közvetlenül, de a tagsági jogokba való belépéssel olyan helyzetbe kerülhet, amelyben a jogok hasznosításával kapcsolatos döntésekben részt vehet. Megváltás esetén azonban a korábbi esetekhez hasonlóan legfeljebb arról lehet beszélni, hogy a vagyonból való arányos rész pénzbeli kifizetése történjen meg a számára, a törvény nem tűri a természetbeni teljesítést, vagyis adott esetben a szerzői jogok visszaszállását. [87] Annak ellenére, hogy a részvénytársaság tisztán tőkeegyesítőnek tekinthető, vagyis nem igényli a tagok személyes részvételét, a részvénytársaság esetében sem kizárt, hogy a tagok nem vagyoni hozzájárulást teljesítsenek.^[67] Mindazonáltal a társasági tagsági jogokat megtestesítő értékpapír, a részvény a dologra vonatkozó szabályok alapján minősül^[68] és ekként az örökhagyó hagyatékába tartozik, a törvényes öröklés általános szabályai szerint száll át az örökösre. A részvény átszállása tekintetében nincs a társaság többi tagjának a más társasági formák esetében már bemutatott befolyása az öröklésre. Ebből fakadóan pedig a fent mondottak itt is irányadók: a jogutód nem szerzi vissza a jogelőd által apportált jogokat, a részvényein keresztül közvetett befolyást gyakorolhat a társaságban maradó jogok hasznosítására. A jogutód ilyen módon nem jogdíjat kap, hanem a társaság osztalékából részesedik. Fennáll azonban a személyhez fűződő jogok gyakorlása által történő befolyásolási lehetőség itt is. [88] Összefoglalóan megállapítható, hogy a társaságba való bevitel azoktól az esetektől eltekintve, ha a bevitelt megalapozó kötelmi viszony megszűnik az eredeti jogosult halálával, lényegében a társaságba bevitt jogok tekintetében a forgalomképesség megerősödését szolgálja, de legalábbis azt, hogy az eredeti jogosult örökösei a társasági részesedésen keresztül nem válhatnak újra jogosulttá. (Az további kérdés lehet, hogy mi történhet, ha a társaság megszűnik. Visszaszállnak-e a jogok a jogutódra? Ez a kérdés azonban a tanulmány témáján túlmutat.)

4. Záró gondolatok

[89] A házasság szerepének napjainkban lezajló átértékelődése jogi jelentésében, tartalmában, jelentőségében is evidensen jelenik meg. A szerzői jog személyiséghez szorosan kötődő jellege miatt a házastárs hozzáférése a jogokhoz legfeljebb öröklés útján lehetséges, de az élők közti viszonyokban legfeljebb a házastársi viszony fennállása idején esedékes díjakban való részesedésben mutatható ki, a szerzői jogi rendszer e tekintetben sem lép ki az általános elvei köréből. Mindazonáltal a házassági vagyonjog, valamint az általános öröklési jog és a szerzői jog szabályainak egymásra vetítése több esetben nehézségekkel is jár, ami felveti egyes segítő részletszabályok bevezetésének szükségességét. Ugyanakkor, még ha egyes esetekben ez a megközelítés méltánytalannak is tűnhet, alapvetően megvannak azok a jogi eszközök, amelyek lehetővé teszik a törvényi szabályok finomhangolását, mind a házastársi vagyonjog, mind az öröklési jog területén.

Lábjegyzetek:

^[1] Raymonde Moulin: Lartiste, linstitution et le marché. Flammarion, Párizs, 1992

^[2] Francois de Singly: Artistes en vue. Revue francaise de sociologie, 1986, XXVIII/3.

^[3] A közös mű szerzőjévé váláshoz csupán jogképességre van szükség, semmilyen egyéb státuszjogi előfeltétel nem szükséges

^[4] A vizsgálat polgári jogi fókuszú, a házastárssal a vizsgált jogviszonyok tekintetében azonos megítélés alá esnek a bejegyzett élettársak is

^[5] A szerzői jogról szóló 1969. évi III. törvény (a továbbiakban: 1969-es Szjt.)

^[6] Benárd Aurél – Tímár István: A szerzői jog kézikönyve. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1973.

^[7] Benárd Aurél – Tímár István: A szerzői jog kézikönyve. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1973, 120. o.

^[8] Kisfaludi András: Társasági tagsági jogok a hagyatékban. Magyar Jog 1991/3. sz., 149. o.

^[9] Ennek ékes példája az 1994-es USA-Magyarország-megállapodás (1993/26. Nemzetközi Szerződés a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma közigazgatási államtitkárától Megállapodás a Magyar Köztársaság Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között a szellemi tulajdonról), és ezzel egyidőben a TRIPS-megállapodás (A szellemi tulajdonjogok kereskedelmi aspektusairól szóló Marrakesh-ben 1994. április 15-én aláírt egyezmény. Magyarországon kihirdette az 1998. évi IX. törvény) aláírása, majd ratifikációja

^[10] Faludi Gábor: A felhasználási szerződés. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest, 2000.

^[11] A házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (a továbbiakban: Csjt.) 27. §, a polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 4:37. § (1) bekezdés

^[12] Ptk. Indokolás a Tulajdonjog tárgyai című fejezethez. Ld. a bírói gyakorlatból BDT2012. 2754.

^[13] Menyhárd Attila: A dologi jog szabályozásának sarokpontjai a Polgári Törvénykönyvben. Jogtudományi Közlöny, 2013/11. sz., 521. o.

^[14] Boros Zsuzsa – Katonáné Pehr Erika – Kőrös András – Makai Katalin – Szeibert Orsolya: Polgári jog. Családjog. HVG-ORAC, Budapest, 2013, 88. o.

^[15] Menyhárd Attila: Forgalomképes személyiség? In Menyhárd Attila – Gárdos-Orosz Fruzsina: Személy és személyiség a jogban. Wolters Kluwer, Budapest, 2016, 80. o.

^[16] A szerzői személyhez fűződő jogok forgalomképessége tekintetében lásd Faludi Gábor: Hungary. In Kevin Garnett Q.C. – Gillian Davies: Moral Rights. Sweet and Maxwell, London, 2010, 532. o.

^[17] Ptk. 4:38. § (1) bekezdés c) pont

^[18] Csjt. 27. § (1) bekezdés utolsó mondat

^[19] Tekintsünk el attól a nyelvi sutaságtól, amely szerint a szellemi tulajdont hozná létre a házastárs, nem a szellemi tulajdonjog oltalma alá tartozó alkotást

^[20] Ez következhet a vagyonközösség definíciójából is, mivel ezt az esetet együttesen szerzett vagyonnak lehet tekinteni. Ptk. 4:37. § (1)-(4) bekezdés. Szeibert Orsolya: A házastársi vagyonközösség. In Vékás Lajos – Gárdos Péter (szerk.): Kommentár a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényhez. Wolters Kluwer, Budapest, 2014, 680. o.

^[21] Ptk. 4:34. § (2) bekezdés

^[22] Ptk. 4:38. § (2) bekezdés

^[23] Hivatkozza: Benárd Aurél – Tímár István: A szerzői jog kézikönyve. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1973, 121. o.

^[24] P.E.H. 116.

^[25] Petrik Ferenc (szerk.): A szerzői jog. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1990, 70. o.

^[26] Petrik Ferenc (szerk.): A szerzői jog. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1990, 71. o.

^[27] Benárd Aurél – Tímár István: A szerzői jog kézikönyve. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1973, 120. o.

^[28] Petrik Ferenc (szerk.): A szerzői jog. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1990, 71. o.

^[29] Szjt. 30. § (1) bekezdés

^[30] Ptk. 3:88. § (1) bekezdés

^[31] Kisfaludi András: Társasági tagsági jogok a hagyatékban. Magyar Jog, 1991/3. sz., 149. o.

^[32] Ptk. 3:88. § (1) bekezdés

^[33] A felhasználási és vagyoni jogok apportálhatóságáról ld. részletesen Faludi Gábor: A felhasználási szerződés. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest, 2000. 207-209. o.

^[34] Benárd Aurél – Tímár István: A szerzői jog kézikönyve. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1973. 119. o.

^[35] Az új Ptk. kapcsán írott tanulmányok ezt a témakört egyáltalán nem érintették

^[36] Weiss Emilia: A Ptk. öröklési jogi könyvének koncepciója, Polgári Jogi Kodifikáció, 2001/6. sz., 16. o.

^[37] Szemere-féle javaslat 4. §

^[38] Benárd Aurél – Tímár István: A szerzői jog kézikönyve. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1973, 125. o.

^[39] A szerzői jogról szóló 1921. évi LIV. törvény 3. §.

^[40] Indokolás az Szjt. 1-9. §-ához

^[41] Szjt. 9. § (5) bekezdés

^[42] Gyertyánfy Péter (szerk.): Nagykommentár a szerzői jogi törvényhez. Wolters Kluwer, Budapest, 2014, 126. o.

^[43] A jogátruházó szerződések visszafordíthatók. Ld. Gyertyánfy Péter (szerk.): Nagykommentár a szerzői jogi törvényhez. Wolters Kluwer, Budapest, 2014, 51. §-hoz írott magyarázat

^[44] Petrik Ferenc (szerk.): A szerzői jog. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1990, 72. o.

^[45] Faludi Gábor: Hungary. In: Kevin Garnett Q. C. – Gillian Davies: Moral Rights. Sweet and Maxwell, London, 2010, 582. o.

^[46] A vitát a Legf. Bír. P.Törv.20.178/1970. sz. ítélet döntötte el

^[47] Petrik Ferenc (szerk.): A szerzői jog. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1990, 72. o. A következtetést Petrik az LB P.Törv.III.20.178/1970., BH1972. 6., illetve a PJD V. 14. alapján vonja le

^[48] Petrik Ferenc (szerk.): A szerzői jog. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1990, 126. o.

^[49] Petrik Ferenc (szerk.): A szerzői jog. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1990, 73. o., Benárd Aurél – Tímár István: A szerzői jog kézikönyve. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1973, 124. o.

^[50] Petrik Ferenc (szerk.): A szerzői jog. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1990, 73. o.

^[51] Gyertyánfy Péter (szerk.): Nagykommentár a szerzői jogi törvényhez. Wolters Kluwer, Budapest, 2017, [online] In. Ügyvéd Jogtár. Wolters Kluwer, Budapest, 2017.08.01. [2017.08.17.] 9. §-hoz fűzött magyarázat 7. d) pont

^[52] Orosz Árpád: Öröklési jogunk az új Polgári Törvénykönyvben. Jogtudományi Közlöny, 2014/6. sz., 269. o.

^[53] 1959-es Ptk. 616. §

^[54] Gyertyánfy Péter (szerk.): Nagykommentár a szerzői jogi törvényhez. Wolters Kluwer, 2014, 145. o.

^[55] Görög Márta: Az elhunyt szerzőhöz kapcsolódó (személyhez fűződő) szerzői jogról. Polgári Jogi Kodifikáció, 2005/4-5. sz., 38-42. o., Gyenge Anikó: A szerzői jog metamorfózisai és az editio princeps jogintézménye. Magyar Jog, 2003/11. sz., 654-655. o.

^[56] Az, hogy a személyhez fűződő jogok gyakorlása nem feltétlenül a vagyoni jogok örököse, szintén arra mutat, hogy a vagyoni jogok halál esetére szóló átszállása során nem kell azoknak forgalomképességét korlátozni

^[57] Gyertyánfy Péter (szerk.): Nagykommentár a szerzői jogi törvényhez. Wolters Kluwer, Budapest, 2014, 145. o.

^[58] Gyertyánfy Péter (szerk.): Nagykommentár a szerzői jogi törvényhez. Wolters Kluwer, Budapest, 2014, 145. o.

^[59] Gyertyánfy Péter (szerk.): Nagykommentár a szerzői jogi törvényhez. Wolters Kluwer, Budapest, 2014, 146. o.

^[60] Kisfaludi András: Társasági tagsági jogok a hagyatékban. Magyar Jog, 1991/3. sz., 149. o.

^[61] Kisfaludi András: Társasági jog. CompLex, Budapest, 2007, 43. o.

^[62] Kisfaludi András – Szabó Marianna: A gazdasági társaságok nagy kézikönyve. CompLex, Budapest, 2008, 759. o.

^[63] Kisfaludi András – Szabó Marianna: A gazdasági társaságok nagy kézikönyve. CompLex, Budapest, 2008, 759. o.

^[64] Kisfaludi András – Szabó Marianna: A gazdasági társaságok nagy kézikönyve. CompLex, Budapest, 2008, 759. o.

^[65] Ptk. 3:150. § (2) bekezdés

^[66] Pázmándi Kinga: Az üzletrész öröklésével (jogutódlásával) kapcsolatos Ptk.-beli szabályokról. Gazdaság és Jog, 2015/5. sz., 7. o.

^[67] Ez következik a Ptk. 3:212. §-ból, valamint ld. Kisfaludi András – Szabó Marianna: A gazdasági társaságok nagy kézikönyve. CompLex, Budapest, 2008, 1164. o.

^[68] Ptk. 5:12. §

---