A hitelező megfosztható a kamattól és a költségektől

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Európai Unió Bírósága eseti döntésével érintett ügyben felperes 700 euró összegű kölcsönt vett fel alperes banktól, azonban a hitelszerződésben nem került feltüntetésre a Teljes Hiteldíj Mutató (THM) mértéke. A bíróság megállapítása szerint ez ellentétes a 2008/48 irányelv 10. cikk (2) bekezdésével, amelynek megsértése a tagállamok által szankcionálható. A Bíróság a hitelező minden kamattól és a költségének érvényesítésétől való megfosztását arányos szankciónak minősítette.

A 2008/48 irányelv (továbbiakban: irányelv) értelmében a hitelmegállapodásokat nyomtatott formában vagy más tartós adathordozón kell elkészíteni. Ebben az irányelvben azonban semmi nem jelzi azt, hogy az e rendelkezésben említett hitelmegállapodások elkészítésére egyetlen dokumentumban kerüljön sor. Ez a követelmény, annak érdekében szükséges, hogy a fogyasztó megismerhesse jogait és kötelezettségeit. Szükségszerű, hogy a hitelmegállapodás egyértelmű és pontos kereszthivatkozásokat tartalmazzon az ezen tartalmi elemeket magában foglaló többi nyomtatott formára vagy más tartós adathordozóra, amelyeket a megállapodás megkötése előtt ténylegesen átadtak a fogyasztónak oly módon, hogy az lehetővé tegye számára, hogy ténylegesen megismerje valamennyi jogát és kötelezettségét.

[multibox]

Az irányelv „nyomtatott forma” és „tartós adathordozó” fogalmak önálló hatállyal rendelkeznek. Értelmezésük nem határozható meg az olyan alakiságokra vonatkozó nemzeti rendelkezésekkel, amelyek alapján a hitelmegállapodásokat el kell készíteni, ugyanakkor a hitelmegállapodás nemzeti jogszabályok által előírt formai követelményei nem ellentétesek az irányelvvel.

A főtanácsnok kiemelte, hogy az irányelvben meghatározott összes tartalmi elemet kötelezően ilyen megállapodásba kell foglalni.

Az együttesen vizsgálandó harmadik és negyedik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az irányelv 10. cikke (2) bekezdésének h) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy a hitelmegállapodásnak a fogyasztó által teljesítendő valamennyi fizetést konkrét időpontra való hivatkozással kell megjelölni, vagy pedig elegendő e tekintetben az említett megállapodásban egy általános hivatkozás, amely lehetővé teszi e fizetések időpontjainak azonosítását.

Az irányelv  rendelkezése értelmében a hitelmegállapodás világos és egyértelmű módon tartalmazza a fogyasztó által teljesítendő fizetések összegét, számát és gyakoriságát, és adott esetben azt a sorrendet, amelynek megfelelően a különböző fennálló, eltérő hitelkamatlábú egyenlegekbe befizetésre kerülnek a törlesztések célját szolgáló fizetések.

  Az irányelv 10. cikke (2) bekezdésének h) pontját, ezért úgy kell értelmezni, hogy nem szükséges, hogy a hitelmegállapodás a fogyasztó által teljesítendő fizetések minden egyes esedékességét konkrét időpontra való hivatkozással jelölje meg, amennyiben e megállapodás feltételei lehetővé teszik az említett fogyasztó számára e fizetések időpontjainak nehézség nélküli és bizonyossággal történő azonosítását.

Az irányelv 20. cikke (2) bekezdésének i) pontjából, valamint (3) bekezdéséből kitűnik, hogy a hitelező kizárólag a fogyasztónak a hitelmegállapodás teljes időtartama alatt tett kérelmére köteles részére ingyenesen, törlesztési táblázat formájában továbbítani a számlakivonatot. Az irányelv nem ír elő ilyen számlakivonatnak törlesztési táblázat formájában a hitelmegállapodásba foglalására vonatkozó kötelezettséget.

Az irányelv 10. cikke (2) bekezdésének u) pontja értelmében a hitelmegállapodásnak világos és egyértelmű módon tartalmaznia kell adott esetben az egyéb szerződési feltételeket. Mindazonáltal e rendelkezés célja a nyomtatott formában vagy más tartós adathordozón elkészített megállapodásba minden olyan kikötés és feltétel belefoglalására vonatkozó kötelezettség előírása, amelyekben a felek a hitellel kapcsolatos szerződéses jogviszonyuk keretében megállapodtak. Az említett rendelkezés ugyanakkor nem értelmezhető úgy, hogy az felhatalmazza a tagállamokat arra, hogy nemzeti szabályozásukban az említett irányelv 10. cikkének (2) bekezdésében felsoroltaktól eltérő tartalmi elemek hitelmegállapodásba foglalására vonatkozó kötelezettséget írjanak elő.

[htmlbox Fogyasztói_adásvétel]

Az irányelv 10. cikke (2) bekezdésének h) és i) pontját úgy kell értelmezni, hogy az olyan határozott idejű hitelmegállapodásnak, amely előírja a tőke egymást követő fizetésekkel való törlesztését, nem kell törlesztési táblázat formájában pontosítania az egyes fizetéseknek e tőke visszafizetését szolgáló részét.

A tagállamoknak meg kell állapítaniuk az ezen irányelv alapján elfogadott nemzeti rendelkezések megszegése esetén alkalmazandó hatékony, arányos és visszatartó erejű szankciókra vonatkozó szabályokat, és minden szükséges intézkedést meg kell hozniuk azok végrehajtásának biztosítására.

A Bíróság korábbi ítéleteiben már értékelte az ebben az ügyben a hitelező kamatkövetelésektől való főszabály szerinti teljes megfosztására vonatkozó szankciót. Tekintettel az adós hitelképességének hitelező általi vizsgálatára vonatkozó kötelezettséghez kapcsolódó fogyasztóvédelmi cél jelentőségére, a Bíróság kimondta, hogy ha a kamatköveteléstől való megfosztás szankciója gyengülne vagy akár tisztán és egyszerűen elenyészne, abból szükségképpen az következne, hogy e szankció nem mutat ténylegesen visszatartó jelleget (LCL Le Crédit Lyonnais ítélet, C‑565/12, EU:C:2014:190, 52. és 53. pont).

A hitelmegállapodásban az ezen hitel visszafizetésével és a hitellel összefüggő költségekkel kapcsolatos feltételekre vonatkozó egyes információk feltüntetésének elmulasztását illetően a Bíróság azt is megállapította, hogy annak érdekében, hogy lehetővé tegyék az adós számára a megállapodás megkötésekor az aláírt megállapodás jövőbeli teljesítési feltételeinek teljes megismerését, az említett irányelv 4. cikke megkövetelte, hogy az adós mindazon tényezőknek az ismeretével rendelkezzen, amelyek kötelezettségvállalásának mértékére hatással lehetnek (Bucura‑ítélet, C‑348/14, nem tették közzé, EU:C:2015:447, 57. pont).

  Márpedig a 87/102 irányelvet úgy értelmezték, hogy az lehetővé teszi a nemzeti bíróság számára, hogy hivatalból alkalmazza az ezen irányelv 4. cikkét a belső jogba átültető és azt előíró rendelkezéseket, hogy valamely fogyasztói hitelmegállapodásban a teljeshiteldíj‑mutató feltüntetésének elmulasztása azzal a következménnyel jár, hogy a nyújtott hitelt kamat‑ és költségmentesnek kell tekinteni (Pohotovosť végzés, C‑76/10, EU:C:2010:685, 76. pont).

A jelen ítélet 63–68. pontjában érintett ítélkezési gyakorlat tükrében meg kell állapítani, hogy az irányelv összefüggésében alapvető fontossággal bíró kötelezettség hitelező általi megsértését a nemzeti szabályozásnak megfelelően szankcionálni lehet e hitelező kamat‑ és költségköveteléstől való megfosztásával.

Ilyen alapvető fontossággal bír a hitelmegállapodásban többek között a teljeshiteldíj‑mutató, a fizetések száma és gyakorisága, valamint adott esetben a közjegyzői díjak, az előírt garanciák és biztosítás létezése.

[htmlbox BDT]

Amennyiben ezen tartalmi elemek hitelmegállapodásban való feltüntetésének hiánya kétségessé teheti a fogyasztó azon lehetőségét, hogy a kötelezettségvállalásának mértékét értékelje, a hitelezőnek a kamat‑ és költségkövetelésétől való megfosztással járó, a nemzeti szabályozással előírt szankciót az  irányelv 23. cikke, valamint a jelen ítélet 63. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlat értelmében arányosnak kell tekinteni.

Ugyanakkor e nemzeti szabályozásnak megfelelően nem tekinthető arányosnak az ilyen szankció alkalmazása, amely súlyos következményekkel jár a hitelezőre olyan tartalmi elemek feltüntetésének elmaradása esetén, amelyek jellegüknél fogva nem érinthetik a fogyasztó kötelezettségvállalása mértékének értékelésével kapcsolatos képességét, ilyen tartalmi elemek különösen az illetékes felügyeleti hatóság neve és címe.

---