Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Vajon az EJEB meddig tudja hatáskörét megtartani a hiper-nacionalista politikából eredő kihívásokkal szemben?
Az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB, Bíróság) újabb politikai kihívással szembesült az Európa Tanács dán elnökségének politikai nyilatkozatára vonatkozó javaslatában, melyet 2018. április 12. és 13. között vitatnak meg Koppenhágában. A konferencia az EJEB rendszerének a megreformálását tűzte ki célul, tekintettel arra, hogy az európai emberi jogok előmozdításában végzett tevékenysége több állam általi éles kritikák kereszttűzében áll már régóta. Bár a mostani előirányzott reformfolyamat már 8 évvel ezelőtt, a 2010-es Interlaekeni Nyilatkozattal kezdődött, a folyamat, amely az EJEB és az Európa Tanács tagállamainak folyamatos felülvizsgálata alatt áll, azóta is tart. Így került sor többek között az Egyesült Királyság általi Brighton-nyilatkozatra, amely kezdeti formában komoly veszélyt jelentett az EJEB függetlenségére és az emberi jogok védelmében betöltött szerepére, valamint az egyének azon jogára, hogy kérelmet nyújtsanak be az állam ellen. Ugyanis a Brighton-nyilatkozat módosítása az ügykezelési szabályzatot érintette volna legfőképpen, melynek hatására kevesebb ügyet engedtek volna az EJEB-re, másrészt pedig a kérelem benyújtására rendelkezésre álló hat hónapos időtartamot lecsökkentették volna négy hónapra. A Brighton-nyilatkozat végül a civil szervezetek és az államok együttes nyomásának köszönhetően nem lett elfogadva.
Azóta a 2015-ös Brüsszeli-nyilatkozat újra felhívta a figyelmet az Emberi Jogok Európai Egyezménye (a továbbiakban: EJEE, Egyezmény) rendszerszintű hibáinak valódi gyökerére, azaz az Egyezményben foglalt jogok nemzeti szinten történő védelmének és az EJEB ítélet nemzeti szinten történő végrehajtásának hiányosságaira.
A dán kormány, amely az Európa Tanács soros elnökségét 2017-ben vette át, most új politikai nyilatkozatot tett az egyezmény rendszeréről, amelyet az Európa Tanács tagállamai Koppenhágában áprilisban tartandó magas szintű konferenciáján fognak megvitatni.
A koppenhágai nyilatkozat tervezetét (a továbbiakban: Nyilatkozat-tervezet) februárban tették közzé. A szöveg, bár magában foglalja néhány, a megerősített nemzeti végrehajtási intézkedések és a bírósági ítéletek jobb végrehajtásának szükségességét, valamint a bírákra vonatkozó szigorúbb kiválasztási eljárások bevezetését, olyan javaslatokat is tartalmaz, amelyek jelentős kockázatokat hordoznak az EJEB működésére, valamint az egyezményben biztosított jogok védelmére.
Maga a Nyilatkozat-tervezet összesen 84 pontból áll és tíz fő részre oszlik, mely közül:
– az első rész a megosztott felelősség, jobb egyensúly és hatékony védelem kiépítése,
– a második rész a nemzeti végrehajtás előmozdítása – az államok elsődleges szerepe,
– a harmadik az Európai felügyelet – a Bíróság másodlagos szerepe,
– a negyedik rész a nemzeti és európai szintek közötti kölcsönhatás – a párbeszéd és a részvétel szükségessége;
– az ötödik rész az ügyhátralék kihívásának megoldása, mely további lépések megtételét irányozza elő,
– a hatodik az értelmezés szükségességét veti fel, ami az egyértelműséget és a következetességet is magába foglalja,
– a hetedik a bírók kiválasztása és megválasztásának folyamata,
– a nyolcadik az ítéletek végrehajtása,
– a kilencedik az Európai Unió csatlakozása,
– a tízedik pedig a további szükséges intézkedések megtétele.
A Nyilatkozat-tervezet előzetes véleményezését az EJEB elvégezte, és annak struktúráját követve megy végig az egyes pontokon:
Megosztott felelősség, jobb egyensúly és hatékonyabb védelem kiépítése:
A tervezet kiemeli, hogy az EJEE-ben foglalt jogok elsődleges betartása az államokat terheli, az EJEB felügyelete mellett. Így mind az államoknak, mind pedig a Bíróságnak komoly szerepe van az emberi jogok védelme terén, azonban az EJEB szerepe csak szubszidiárius, tehát kiegészítő jellegű az állam által nyújtott védelemhez képest. Azonban az EJEB nem ért egyet a tervezet szerinti alkotmányos hagyomány és nemzeti körülmények kiemelésével, ugyanis ezek az eljárás során értékelendőek, az Egyezmény megsértést azonban nem befolyásolják.
Ezzel párhuzamosan pedig az EJEB felhívta a figyelmet, hogy az EJEE az egyes szereplőknek pontosan meghatározza a szerepét. Így többek közt az EJEE 1. cikke meghatározza a szerződő államok kötelezettségeit, azaz a szerződő államok a joghatósága alá tartozó minden személy számára kötelesek biztosítani az Egyezményben foglalt jogokat. A 19. cikk említi az EJEB azon feladatát, hogy biztosítsa a szerződő fél által vállalt kötelezettségek betartatását. A 32. cikk meghatározza a Bíróság hatáskörét az egyezmény értelmezése, alkalmazása és döntéshozatal kapcsán. Végezetül a 46. cikk megállapítja, hogy az ítéletek végrehajtását a Miniszteri Bizottság felügyeli.
2. Nemzeti átültetés – az államok elsődleges felelőssége:
Az EJEB támogatja az államok elköteleződését, hogy az egyezmény belföldi végrehajtására és érvényesítésére vonatkozó kötelezettségüket teljesítsék. Itt külön kiemelendő a pilot eljárás hatékonysága, amely alkalmazása során már többször hozzájárult az érintett államok rendszerszintű, egyezményellenes állapotainak orvoslásához.
Az EJEB ülésterme
3. Európai felügyelet – a Bíróság másodlagos szerepe:
Az Egyezmény által létrehozott védelmi mechanizmus kiegészítő jellegű, azaz az emberi jogok védelmét szolgáló nemzeti rendszerek mellett működik. Az EJEB védelmet nyújt azon esetekben, amikor a jogsértés nemzeti szinten nem kerül orvoslásra, és az Egyezményt autoritív módon értelmezik. Azonban a részes államok elsődleges felelőssége, hogy az Egyezményben foglalt jogokat biztosítsák, bár mérlegelési jogkört élveznek az Egyezmény alkalmazásában és végrehajtásában. Az EJEB feladata, hogy meggyőződjön arról, hogy az emberi jogok tiszteletben tartása ténylegesen megtörtént, mely szükségtelenné teszi az európai szintű beavatkozást.
4. A nemzeti és európai szintek közötti kölcsönhatás – a párbeszéd és a részvétel szükségessége:
A Nyilatkozat-tervezet javasolja, hogy az EJEB alakítsa át az Eljárási Szabályzatát annak érdekében, hogy a részes államoknak is legyen lehetőségük beleszólni, hogy a 7 tagú Kamara helyett a Nagy Kamara tárgyalja az ügyüket. A Nyilatkozat-tervezet mellett a részes államokat arra ösztönzi, hogy lépjenek fel beavatkozó félként az ügyekben, vitassák meg a számukra különösen fontos kérdéseket és az annak nyomán létrejövő bírósági gyakorlat fejlődését. Kiemelkedő ügyekben pedig általános véleményüket kifejező szövegeket fogadjanak el. Az EJEB diplomatikusan reményét fejezte ki a kölcsönös együttműködés irányába, ahol a joggyakorlatot egymással meg tudják osztani, amely azonban nem befolyásolja döntése során.
5. Ügyhátralék kihívásának megoldása:
Bár a Nyilatkozat-tervezet kiemeli, hogy az EJEB-nek rendkívüli ügyhátraléka van, amely eredményeként a valóban fontos ember jogi ügyek akár 1 éven keresztül is várakozásra szorulnak. Így az EJEB eljárásának hatékonysága megkérdőjelezhető.
Ennek kapcsán az EJEB emlékeztet arra, hogy a Brüsszeli-nyilatkozat hatására bevezetett egyesbíró intézménye jelentős javulást hozott az ügyhátralék tekintetében, amely még létező jelenség, de folyamatos csökkenés tapasztalható.
6. Értelmezés szükségessége:
Az EJEB hangsúlyozta, hogy az Egyezmény alkalmazása során folyamatos erőfeszítést tesz az ítéletek egyértelműségének és következetességének betartására. Az EJEB-nek nincs precedensre vonatkozó formális doktrínája az Egyezmény értelmezésére és alkalmazására vonatkozóan, ennek ellenére a gyakorlat nagymértékben konzisztens.
7. A bírák kiválasztása és megválasztása:
Az EJEB üdvözli, hogy az eddig is működő tanácsadó testület fontos szerepet játszik a tervezetben. Teljes mértékben támogatja, hogy a testület, amely jelentős igazságszolgáltatási tapasztalattal rendelkező személyekből áll, kiemelkedő szerepet töltsön be a kiválasztott bírák értékelés során. Állandó erőfeszítésekre van szükség annak biztosítása érdekében, hogy a legmegfelelőbb bíró kerüljön kiválasztásra a jelöltek szakmai és képzettségének alapos értékelése után.
8. Ítéletek végrehajtása:
A reformfolyamat során az EJEB következetes és állandó üzenete volt, hogy az ítélet végrehajtási szakaszát javítani kell. Bár az EJEB hatékony módszert dolgozott ki az ismétlődő esetek feldolgozására, amelyek a határozat megfelelő végrehajtásának hiányából származnak, ennek ellenére még mindig rengeteg ilyen jellegű kérelem van. A hatékony végrehajtás szintén központi szerepet játszik a megosztott felelősség fogalmában, aminek biztosítania kellene, hogy a rendszerszintű problémákból eredő többszörösen ismétlődő panaszok kezelésre kerüljenek nemzeti szinten és ne az EJEB tárgyalja azokat ismételten. Ezért az EJEB felkéri a konferenciát, hogy erősítsék meg elköteleződésüket az ítéletek teljes, hatékony és gyors végrehajtása mellett.
A Nyilatkozat-tervezet már most éles kritikával szembesült, beleértve a nemzetközi és civil szervezetek koalícióját is, amely részletes módosítási javaslatokat tett. Mint fentebb látható, az EJEB maga is reagált, azonban óvatosan, az erős bírálatoktól mentesen tette ezt, felhívva a figyelmet a Bíróságnak az EJEE keretében betöltött szerepére és az igazságszolgáltatás függetlenségének elveire, amelyet a nyilatkozatnak tiszteletben kell tartania.
A Nyilatkozat-tervezet természetesen még a korai szakaszában van, és remélhetőleg a Koppenhágai konferencián ezek átalakításra kerülnek. De mi is az igazi probléma a fenti pontokkal?
Először is a Nyilatkozat-tervezet hangsúlyozza a Bíróság és a tagállamok szerepének jobb megosztását a közös felelősség alapján az egyezmény jogainak védelme érdekében. Az egyezmény nyilvánvalóan kiegészítő szerepet és felelősségeket irányoz elő a nemzeti hatóságok és a Bíróság számára az egyezmény rendszerén belül: a tagállamok kötelessége tiszteletben tartani és védeni az egyezmény jogait, a Bíróság szerepe pedig ennek felügyelete.
A tervezet hangsúlyozza, hogy az Egyezmény jogait nemcsak nemzeti szinten kell biztosítani, hanem ott is kell meg határozni, tehát a nemzeti jogban a nemzeti hatóságok által alkotmányos hagyományaiknak és a nemzeti körülmények megfelelően kell meghatározni, amely így eltérő feltételeket biztosít az Egyezmény jogainak védelmében.
[htmlbox eu_kozjog_es_pol]A Nyilatkozat-tervezet a szubszidiaritás fogalmát tűzi ki, amely a Bíróság szerepét korlátozza, ugyanis kimondja, hogy a Bíróság nem vállalhatja át a részes államok szerepét, ugyanis az ő felelősségük biztosítani az egyezményben foglalt jogok tiszteletben tartását és védelmét nemzeti szinten. A menedékjogi és migrációs ügyek elkülönítése során pedig kiemeli, hogy amennyiben a nemzeti eljárások ezen esetekben tisztességesen és az emberi jogok tiszteletben tartása mellett működnek, a bíróságnak csak a legkülönösebb körülmények között lehet beavatkoznia.
Ami szintén aggodalomra ad okot, hogy a Nyilatkozat-tervezet állandó és konstruktív párbeszéd folytatását irányozza elő a részes államok és a Bíróság között az Egyezmény alkalmazásról és fejlesztéséről. Az ilyen párbeszéd világosabb képet adna a kormányok és más érdekeltek általános nézeteiről és álláspontjairól, ezáltal megoldva az Egyezménynek az emberi jogok fejlődésének szilárdabb megerősítését az európai demokráciákban. Bár a tervezet azt is előírja, hogy az ilyen párbeszédre a Bíróság függetlenségének és az ítéletek kötelező erejének tiszteletben tartása mellett kerülhet sor, ez azonban az előterjesztett javaslatok alapján üressé válik ugyanis nehéz elkerülni, hogy az EJEB-re gyakorolt nem megfelelő politikai nyomást konkrét esetekben, elvekben vagy normákban.
Így a Nyilatkozat-tervezet leginkább az EJEB hatáskörének a csorbítására irányul, amely előrevetíti, hogy mint más regionális emberi jogi rendszerek egyre inkább szembesülnek a tagállamok hiper-nacionalista politikájából eredő kihívásokkal.
Forrás:
https://www.echr.coe.int/Documents/Opinion_draft_Declaration_Copenhague%20ENG.pdf
https://www.echr.coe.int/Documents/Convention_HUN.pdf
