A megújuló energia támogatásának főbb kérdései


Az EUB egy lett jogvita nyomán a többletvillamos-energia értékesítési díjának megállapítását érintő esetleges (vélt vagy valós) állami támogatás kérdésében hozott döntést.

A szerző az alábbi cikkében az Európai Unió Bíróságának (EUB, Luxembourg) ítéletét ismerteti, mely a DOBELES HES SIA és társa által indított eljárás[1] részeként született. A luxembourgi taláros testülethez a lettországi legfelsőbb bíróság szenátusa – Augstākā tiesa (Senāts) – fordult. Részletes kérdéseivel a DOBELES HES SIA, illetve a GM SIA felperesek és a lett közszolgáltatási szabályozó bizottság (Sabiedrisko pakalpojumu regulēšanas komisija) közötti jogvita keretében arra várt választ: az engedélyes villamosenergia-elosztó (vállalkozás) általi felvásárlási árát a DOBELES HES esetében a 2006. március 1-jétől 2007. november 30-áig tartó időszak, a GM esetében pedig a 2006. március 1-jétől 2008. szeptember 30-áig tartó időszak vonatkozásában túl alacsony áron állapították meg.

I. Bevezetés

A felek közti két jogvita alapját az a körülmény képezte, hogy a szabályozó hatóság a 2006. március 1. és 2010. április 1. közötti időszakra vonatkozóan nem határozta meg azt az átlagos villamosenergia-értékesítési díjat, melynek alapján kiszámították azt a megemelt tarifát, amelyen egy állami szerv, az AS Latvenergo visszavásárolta a felperesek által termelt többlet villamos energiát. Mivel a felperesek úgy vélték, hogy a szabályozó bizottság magatartása hátrányosan érintette őket, a díjszabás megállapításának elmulasztása miatt elszenvedett káruk megtérítését kérték.

A nemzeti bíróság által az EUB-hoz előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések az állami támogatásokkal kapcsolatos három „klasszikus” kérdésre vonatkoztak. Az első alapvetően egy olyan nemzeti intézkedés minősítését érintette, amely az előállított vízenergiának az átlagos villamosenergia-értékesítési díj kétszereséért történő megvásárlásából áll, tartalmaz-e „állami forrásokat”, aminek következtében állami támogatásnak minősíthető.

Követően kérdése arra irányult, hogy a nemzeti bíróság által megítélt kártérítés kifizetése tekinthető-e az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett „állami támogatásnak”. Végül arra vonatkozóan tett fel kérdéseket, hogy ha ez az intézkedés állami támogatásnak minősül, akkor az uniós joggal való összeegyeztethetőségének elemzésekor mely tényezőket kell figyelembe venni[2].

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek az EUMSZ 107. cikke (1) bekezdésének, az EUMSZ 108. cikke (3) bekezdésének, az [EUMSZ] 107. és [EUMSZ] 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-ai 1407/2013/EU bizottsági rendeletnek, valamint az [EUMSZ 108. cikk] alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló 2015. július 13-ai (EU) 2015/1589 tanácsi rendeletnek az értelmezésére vonatkoztak.

II. A tényállás[3]

Az alapeljárások felperesei vízerőműveket üzemeltetnek, és így megújuló energiaforrásokból villamos energiát állítanak elő. 2005. június 7-éig az energiáról szóló törvény[4] 40. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezett, a villamosenergia-termelők bizonyos feltételek mellett jogosultak arra, hogy az átlagos villamosenergia-értékesítési díj kétszeresének megfelelő áron adják tovább a megtermelt többlet villamos energiájukat az engedélyes villamosenergia-elosztó vállalkozásnak.

E rendelkezés az eljárások felpereseire alkalmazandó volt.

A villamos energia átlagos díját a szabályozó hatóság, a közszolgáltatásokat szabályozó hatóságokról szóló törvény által létrehozott független közjogi szervezet határozta meg. E szabályozó hatóság saját jogi személyiséggel rendelkezik, önállóan jár el, és kezeli saját költségvetését, amelyet törvény útján hagynak jóvá.

A villamosenergia-piacról szóló törvény 2005. június 8-ától hatályos változata módosította a termelési többletnek a villamosenergia-termelők által megemelt díjon történő értékesítésére alkalmazandó eljárást. E törvény 30. cikkének (1) bekezdése előírta, hogy a megújuló energiaforrásokból villamos energiát előállító ama termelőkre, melyek ebben az időpontban már megkezdték a tevékenységüket, továbbra is a korábbi, többek között az árakra vonatkozó feltételek alkalmazandók.

A szabályozó hatóság e rendelkezést úgy értelmezte, hogy e termelők esetében a 2005. június 7-én hatályos értékén befagyasztja az átlagos villamosenergia-értékesítési díjat, és ennél fogva e tarifát nem aktualizálta többé. Így 2005. június 8-ától a felperesek többlettermelésüket az akkor hatályos átlagos villamosenergia-értékesítési díj kétszereséért értékesítették, mivel a szabályozó hatóság eme időponttól kezdve e tarifát már nem aktualizálta.

Mindazonáltal 2010. január 20-ai határozatában a lett alkotmánybíróság (Latvijas Republikas Satversmes tiesa) úgy ítélte meg, hogy a villamosenergia-piacról szóló törvény 30. cikkének (1) bekezdésében alkalmazott „ár” kifejezést árrögzítő mechanizmusként, nem pedig rögzített árként kell érteni, és hogy a szabályozó hatóság értelmezése – miszerint a villamosenergia-piacról szóló törvény hatálybalépése után e hatóság már nem rendelkezik hatáskörrel az átlagos villamosenergia-értékesítési díj megállapítására – téves.

Felperesek „kártérítést” követeltek a szabályozó hatóságtól ama veszteségeik megtérítésére, amelyek az érintett díj 2005. június 8-ától történő megállapításának elmaradása miatt keletkeztek. Az állítólagos kár a közszolgáltató által az alapeljárások felpereseinek fizetett ár és ama ár közötti különbségnek felel meg, amelyen e közszolgáltatónak a villamos energiát meg kellett volna vennie tőlük, ha az átlagos villamosenergia-értékesítési díjat a DOBELES HES vonatkozásában a 2006. március 1. és 2007. november 30. közötti időszakra, a GM esetében pedig a 2006. március 1. és 2008. szeptember 30. közötti időszakra helyesen állapították volna meg.

Miután a szabályozó hatóság megtagadta a megfelelő összegek kifizetését, felperesek 2011-ben a regionális közigazgatási bírósághoz (Administratīvā apgabaltiesa) fordultak, amely 2019. május 31-ei és 2019. július 10-ei ítéleteivel részben helyt adott a DOBELES HES és a GM kérelmeinek. Kötelezte, a szabályozó hatóságot arra, hogy fizessen számukra 3406,63 euró, illetve 662,26 euró összeget.

Mivel azonban úgy ítélte meg, hogy állami támogatásokról van szó, eme összegek kifizetését attól a feltételtől tette függővé, hogy a Bizottság e támogatásokat engedélyező határozatot hoz, vagy úgy kell tekinteni, hogy ilyen határozatot hozott. Az eljárás során ugyanis e bíróság az EUMSZ 107. és EUMSZ 108. cikkének alkalmazásával kapcsolatban kérte a Bizottság véleményét, amelyet az 2018. december 12-én adott meg.

A szabályozó hatóság ezen ítéletekkel szemben felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő a lett legfelsőbb bírósághoz (Augstākā tiesa), mely e körülmények között eljárását mindkét ügyben felfüggesztette, és előzetes döntéshozatal céljából azonos módon megfogalmazott kérdésekkel végül Luxembourghoz fordult előzetes döntéshozatal céljából.

III. Az eset értékelése

Az EUB a lett bíróság tizenhárom kérdése közül az V-iket, a VI-ikat, a VII-iket és a XIII-ikat elfogadhatatlannak ítélve nem válaszolta meg, továbbá a IX. és a X. kérdésre összevont választ adott.

III.1. Első kérdésével a lett bíróság arra várt választ, az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdését úgy kell-e értelmezni: az olyan nemzeti szabályozás, amely arra kötelezi az engedélyes villamosenergia-elosztó vállalkozást, miszerint a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energiát a piaci árnál magasabb áron vásárolja meg, és amely előírja, hogy az ebből eredő többletköltségeket a végső fogyasztók által viselt kötelező pótdíjból finanszírozzák, e rendelkezés értelmében vett „állami forrásból” történő beavatkozásnak minősül-e.

A kérdés kapcsán az ügyben eljáró luxembourgi főtanácsnok szerint az, hogy a pótdíj pénzügyi terhét személyek meghatározott csoportja viseli, nem elegendő annak megállapításához, hogy az e pótdíjból származó pénzeszközök az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „állami forrásnak” minősülnek. Ehhez az is szükséges, hogy e pótdíj a nemzeti jog értelmében kötelező legyen[5].

Az EUB szerint az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett „állami forrásnak” kell tekinteni a pénzeszközöket akkor, ha azok az érintett tagállam szabályozása által előírt kötelező hozzájárulásokból erednek, és ha azokat e szabályozásnak megfelelően kezelik és osztják szét[6]. Következésképp közömbös, hogy a finanszírozási mechanizmus szigorú értelemben véve nem tartozik a nemzeti jogban az adójellegű befizetések kategóriájába[7].

Kimondta, hogy nem elegendő, ha a rendszerüzemeltetők a villamos energiának a végső fogyasztóikkal szemben felszámított eladási árába belefoglalják a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia törvényben rögzített díjakon történő megvásárlására vonatkozó kötelezettségükből eredő többletköltségeket, mivel ez az ellentételezés csupán a gyakorlatból, nem pedig jogi kötelezettségből ered[8].

Az EUB szerint a nemzeti szabályozás értelmében kötelezően fizetendő adóból vagy más levonásokból származó, és e szabályozásnak megfelelően kezelt és felosztott források az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „állami forrásoknak” minősülnek[9].

A főtanácsnok indítványában az EUB korábbi ítéletére hivatkozva hangsúlyozta[10], ez a megkülönböztető sajátosság nem az egyetlen olyan kritérium, amely lehetővé teszi e rendelkezés értelmében vett „állami források” azonosítását. Az a tény, hogy az adott összegek folyamatosan állami ellenőrzés alatt maradnak, és így a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok rendelkezésére állnak, elegendő ahhoz, hogy azok „állami forrásoknak” minősüljenek[11].

Az EUB szerint ebből következik, hogy – a kérdést előterjesztő bíróság által elvégzendő vizsgálatokra is figyelemmel – ama pénzeszközök, amelyek révén az érintett lett szabályozás alapján kedvezményes díjszabást biztosítanak a megújuló energiaforrásokból villamos energiát termelőknek, e fogalom két vagylagos kritériumára tekintettel az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „állami forrásoknak” minősülnek[12].

III.2. Második kérdésével az előterjesztő bíróság arra várt választ: az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdését úgy kell-e értelmezni, hogy valamely előny e rendelkezés értelmében vett „állami támogatásnak” minősítése attól a feltételtől függ-e, hogy az érintett piacot előzetesen teljesen liberalizálták, és ebben az esetben melyek azok az elemek, amelyek lehetővé teszik a villamosenergia-piac lettországi liberalizációja időpontjának megállapítását.

Az EUB az érintett piac liberalizációjának a támogatás fennállásának értékelésére gyakorolt hatását illetően emlékeztetett arra, hogy valamely állami támogatás akkor is alkalmas a tagállamok közötti kereskedelem befolyásolására és a verseny torzítására, illetve az annak való fenyegetésre, ha az érintett piac csak részlegesen nyitott a verseny előtt. Elegendő, ha a támogatási intézkedés hatálybalépésekor az érintett piacon tényleges versenyhelyzet áll fenn, ahhoz, hogy az állam által vagy állami forrásból történő beavatkozás alkalmas legyen a tagállamok közötti kereskedelem befolyásolására és a verseny torzítására, illetve az annak torzításával való fenyegetésre[13].

Ebből következően a bizonyos vállalkozásoknak nyújtott előny már e piac teljes liberalizációja előtt is alkalmas a tagállamok közötti kereskedelem befolyásolására és a verseny torzítására[14] .

Ennél fogva a lett villamosenergia-piac teljes liberalizációjának időpontja nem releváns annak értékelése szempontjából, hogy az e tagállamban működő közszolgáltató által – a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia piaci árnál magasabb áron történő megvásárlásával – nyújtott támogatást állami támogatásnak kell-e minősíteni.

III.3. A harmadik kérdés arra kereste a választ, hogy az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdését úgy kell-e értelmezni, hogy abban az esetben, ha a releváns lett szabályozás értelmében a megújuló energiaforrásokból villamos energiát termelőknek biztosított előny nem minősül az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „állami támogatásnak”, a felperesek által követelt összegek kifizetése ennek ellenére e rendelkezés értelmében vett „támogatás” kifizetésének minősülhet.

Az EUB szerint e kérdés olyan, az eljárások tényállásának jogi minősítésére vonatkozó felvetésről szól, amely az előterjesztő bíróság kizárólagos hatáskörébe tartozik, így az EUB feladata kizárólag az, hogy az előterjesztő bíróságot tájékoztassa az alkalmazandó uniós jogi rendelkezések értelmezésére vonatkozó szempontokról; ez levetővé teszi számára annak megállapítását, hogy az adott nemzeti intézkedés „állami támogatásnak” minősülhet-e az uniós jog értelmében[15].

Villamos energia, áramtermelés, áramárképzés, MVM, Paksi Atomerőmű (fotó: atomeromu.mvm.hu)

Képünk illusztráció (fotó: atomeromu.mvm.hu)

E tekintetben Luxembourg emlékeztetett arra, hogy az állami támogatás ‑ amely bizonyos vállalkozásokat vagy bizonyos áruk termelését előnyben részesítő hatósági intézkedésnek minősül ‑ jogi jellegét tekintve alapvetően különbözik ama kártérítéstől, amelyet adott esetben a nemzeti hatóságok kötelesek magánszemélyek részére – az általuk e személyeknek okozott kár megtérítése érdekében – megfizetni. Vagyis, a kártérítés nem minősül az uniós jog értelmében vett állami támogatásnak[16].

Miként a főtanácsnok az indítványában rámutatott, „annak eldöntése szempontjából, hogy adott összegek ’állami támogatást’ jelentenek-e, közömbös, hogy az azok megfizetése iránti keresetek a nemzeti jog értelmében „kártérítési igénynek” minősülnek”[17].

Az EUB szerint a tényállás adta körülmények között a felperesek által a releváns lett szabályozás alapján megfogalmazott követelések „állami támogatásnak” minősítése attól függ, hogy az e szabályozás értelmében a megújuló energiaforrásokból villamos energiát termelőknek nyújtott előny maga állami támogatásnak minősül-e.

III.4. Negyedik kérdésével a lett bíróság arra várt választ: az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdését úgy kell-e értelmezni, abban az esetben, ha a megújuló energiaforrásokból villamos energiát termelő vállalkozásoknak biztosított kedvezményes díjszabás e rendelkezés értelmében vett „állami támogatásnak” minősül, a felperesek kérelmét eme állami támogatás ki nem fizetett részének kifizetése iránti kérelemnek vagy az eljáró bíróság által elkülönülő állami támogatás megítélése iránti kérelemnek kell tekinteni.

A kérdés kapcsán az EUB korábbi ítéletére való hivatkozással jelezte: az, hogy az érintett támogatási intézkedéssel kapcsolatban a nemzeti bíróság adott esetben hozhat olyan ítéletet, amelyből az következik, miszerint a nemzeti jog értelmében a felek valamelyikének állami támogatásnak megfelelő összeget kell kapnia, egyáltalán nem jelenti azt, hogy ebben az esetben e támogatást maga a bíróság nyújtja. Az ilyen ítélet a jogerő értelmében kizárólag azzal a hatással jár, hogy a másik felet – általában az illetékes közigazgatási hatóságot – az említett támogatás kifizetésére kötelezi.

Az EUB ítélet szerint, az állami támogatás bevezetése, mint olyan, nem eredhet bírósági határozatból. Az állami támogatás bevezetése ugyanis a bíróságok feladatától idegen célszerűségi értékelésen alapul[18].

Pontosítása szerint, az állami támogatásokra vonatkozó szabályok alkalmazása egyrészről a nemzeti bíróságok, másrészről pedig a Bizottság és az uniós bíróságok közötti lojális együttműködés kötelezettségén alapul, melynek keretében ezek mindegyike az EUMSZ-ben ráruházott funkció szerint jár el. Eme együttműködés keretében a nemzeti bíróságok az uniós jogból eredő kötelezettségek teljesítésének biztosítása érdekében kötelesek megtenni a megfelelő általános vagy különös intézkedéseket, és tartózkodniuk kell attól, hogy olyan intézkedéseket hozzanak, amelyek veszélyeztethetik a Szerződés célkitűzéseinek megvalósítását, amint ez az EUSZ 4. cikkének (3) bekezdéséből következik[19].

Következésképp, ha az érintett nemzeti szabályozás a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energiát termelők javára állami támogatásnak minősülő előnyt vezet be, az a lett regionális közigazgatási bíróság ítéleteinek alapjául szolgáló ügyekben az eljárások felpereseinek megítélt összegek semmiképp nem tekinthetők eme előnytől elkülönülő állami támogatásnak.

III.5. Az EUB által ötödikként – érdemben – megválaszolt nyolcadik kérdésével a lett bíróság arra várt választ: az 1407/2013-as rendeletet – és különösen annak 5. cikkének (2) bekezdését – úgy kell-e értelmezni, hogy a csekély összegű támogatásokra előírt kritériumok alkalmazandók a jelen ügyekben szereplő támogatásokra, feltéve, hogy e támogatások összege nem haladja meg az e rendelet 3. cikkének (2) bekezdésében meghatározott de minimis küszöböt.

Luxembourg szerint bár a nemzeti bíróságok nem rendelkeznek hatáskörrel arra, hogy valamely állami támogatás belső piaccal való összeegyeztethetőségéről döntsenek, ám hozzájuk lehet fordulni olyan jogvitákban, amelyekben az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „támogatás” fogalmát kell értelmezniük és alkalmazniuk. Különösen annak meghatározására, hogy az EUMSZ 108. cikkének (3) bekezdésében előírt előzetes ellenőrzési eljárás figyelembevétele nélkül bevezetett valamely állami intézkedést eme eljárásnak alá kellett volna-e vetni, vagy sem[20].

Így a nemzeti bíróságnak adott esetben meg kell vizsgálnia, hogy valamely állami támogatás a csekély összegű támogatásokra vonatkozó, eltérést engedő szabályozás hatálya alá tartozik-e, amely támogatásokra nem vonatkozik az EUMSZ 108. cikkének (3) bekezdésében előírt bejelentési kötelezettség.

Értelmezésében a lett bíróság arra kereste a választ: felpereseknek az ügy érdemében eljáró bíróság által megítélt pénzösszegek – azaz 3406,63 euró, illetve 662,26 euró – csekély összege miatt az alapeljárásokban alkalmazható-e az 1407/2013-as rendelet. Mindazonáltal e rendelet 5. cikkének (2) bekezdése alapján a csekély összegű támogatások felső határát az „azonos támogatható költségek vonatkozásában” vagy „azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés” címén már nyújtott támogatásokra tekintettel kell értékelni.

Ám mivel a felpereseknek megítélt összegekkel az általuk már megkapott és a villamosenergia-piacról szóló törvény 30. cikkének (1) bekezdése alapján 2006 és 2008 között még követelt pénzösszegek teljes összegét kiigazították, így az érintett támogatások de minimis jellegét – feltéve, hogy állami támogatásokról van szó – az általuk már megkapott és a referencia-időszakban e jogszabály alapján még követelt pénzösszegek teljes összegére tekintettel kell értékelni.

III.6. Az előterjesztő bíróság kilencedik és tizedik – az EUB által hatodikként , együttesen értékelt ‑ kérdésével arra várt választ: a 2015/1589-es rendelet 1. cikkének b) és c) pontját úgy kell-e értelmezni, hogy abban az esetben, ha a felperesek által igényelt összegek állami támogatásokat jelentenek, e támogatásokat e rendelkezés értelmében vett „új” vagy „létező” támogatásnak kell minősíteni. A lett bíróság különösen azt akarta megtudni, eme összegek a 2015/1589-es rendelet 1. cikke b) pontjának iv. alpontja alapján „létező támogatásnak” tekinthetők-e?

Válaszában az EUB először is rögzítette, a 2015/1589-es rendelet 1. cikke b) pontjának i. alpontja szerint „létező támogatásnak” „az olyan támogatási programok és egyedi támogatások minősülnek, amelyeket az érintett tagállamokban történő hatálybalépése előtt vezettek be és azt követően is alkalmazhatók”.

E tekintetben emlékeztetett arra, hogy az energiáról szóló törvény 40. cikkének (1) bekezdésében a vízenergia-termelők javára a Lett Köztársaság EU-hoz való csatlakozását megelőzően bevezetett kedvezményes díjszabást a villamosenergia-piacról szóló törvény 30. cikkének (1) bekezdése meghosszabbította. Azonban – miként az a 2015/1589-es rendelet 1. cikke b) pontja i. alpontjának szövegéből kitűnik – minden olyan, a csatlakozás időpontja után is alkalmazandó intézkedést, amely állami támogatásnak minősül, új támogatásnak kell tekinteni, kivéve az 1994. december 10. előtt hatályba léptetett támogatásokat, a IV. melléklet függelékében felsorolt támogatásokat, vagy azokat a támogatásokat, amelyeket a Bizottságnak bejelentettek, és ez utóbbi nem emelt kifogást, mivel úgy találta, hogy nem merül fel komoly kétség az intézkedések belső piaccal való összeegyeztethetőségét illetően.

Luxembourg szerint, a jelen ügyben a releváns nemzeti szabályozás nem szerepel a csatlakozási okmány IV. mellékletének függelékében, és az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből nem tűnik ki, hogy azt 1994. december 10. előtt léptették volna hatályba, sem pedig az, hogy azt támogatási programként a Bizottságnak bejelentették volna[21].

A kérdés kapcsán kitért arra, a 2015/1589-es rendelet 1. cikke b) pontjának ii. és iii. alpontja szerint „létező támogatás” minden „engedélyezett támogatás, azaz olyan támogatási programok és egyedi támogatások, amelyeket a Bizottság vagy a Tanács engedélyezett”, illetve minden „olyan támogatás, amelyet a Bizottság által […] engedélyez[ettnek]” kell tekinteni.

Mivel azonban az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik, hogy az ügyben érintett kedvezményes díjszabást sem a Tanács, sem a Bizottság nem engedélyezte, így azt nem lehet a Bizottság által engedélyezettnek sem tekinteni, mivel azt hozzá nem jelentették be.

Következésképp e díjszabás – ha azt állami támogatásnak kellene minősíteni – nem tekinthető a 2015/1589-es rendelet 1. cikke b) pontjának ii. és iii. alpontja értelmében vett „létező támogatásnak” sem. Ezt azonban a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia.

Az utólagos kért kifizetés kapcsán az EUB korábbi ítéletében tett megállapítása szerint a rendelet 17. cikkének (2) bekezdéséből kitűnik, hogy e rendelkezés a tízéves elévülési idő kezdő időpontjának meghatározása érdekében a támogatás kedvezményezettnek való nyújtásának időpontjára, és nem a támogatási program elfogadásának időpontjára hivatkozik[22]. Eme elévülési idő számítása céljából úgy kell tekinteni, hogy az érintett támogatást kizárólag abban az időpontban nyújtották a kedvezményezettnek, amikor abból az ténylegesen részesült[23].

III.7. Az EUB által hetedikként megválaszolt tizenegyedik kérdésével az előterjesztő bíróság arra várt választ: az EUMSZ 108. cikkének (3) bekezdését, valamint a 2015/1589-es rendelet 2. cikkének (1) bekezdését és 3. cikkét úgy kell-e értelmezni, hogy a nemzeti bíróság helyt adhat egy olyan kérelemnek, amelynek tárgya a Bizottságnak be nem jelentett, új támogatásnak minősülő összeg kifizetése. Teheti ezt azzal a feltétellel, hogy e támogatást az érintett nemzeti hatóságok előzetesen megfelelően bejelentik a Bizottságnak, és ez utóbbi e tekintetben hozzájárulását adja, vagy úgy kell-e tekinteni, hogy hozzájárulását megadta.

Az EUB ítélkezési gyakorlata szerint az uniós jog által az állami támogatások ellenőrzési rendszere végrehajtásának keretében a nemzeti bíróságokra ruházott feladat többek között abban áll, e bíróságoknak – amikor megállapítják, hogy az érintett intézkedést be kellett volna jelenteni a Bizottságnak – ellenőrizniük kell, az érintett tagállam eleget tett-e ennek a kötelezettségének. E kötelezettség elmulasztása esetén eme intézkedést jogellenesnek kell nyilvánítaniuk. Továbbá feladatuk az is, hogy a nemzeti joguknak megfelelően az EUMSZ 108. cikke (3) bekezdésének megsértéséből eredő valamennyi következményt megállapítsák [24]. Erre tekintettel, ha a nemzeti bírósághoz jogellenes támogatás kifizetése iránti kérelmet nyújtanak be, mert azt nem jelentették be a Bizottságnak, e bíróság az állami támogatások ellenőrzésére irányuló, az uniós jog által rábízott feladatából eredően – ennél fogva főszabály szerint – köteles elutasítani e kérelmet.

Mindazonáltal a nemzeti bíróság olyan határozata, amely az alperest az érintett támogatás megfizetésére kötelezi, de azzal a feltétellel, hogy azt az érintett nemzeti hatóságok előzetesen bejelentik a Bizottságnak, és ez az intézmény hozzájárulását adja, vagy úgy kell tekinteni, hogy megadta, szintén alkalmas annak elkerülésére, hogy az EUMSZ 108. cikke (3) bekezdésének, valamint a 2015/1589-es rendelet 2. cikke (1) bekezdésének és 3. cikkének megsértésével nyújtsanak új támogatást[25].

III.8. Az EUB által nyolcadikként megválaszolt tizenkettedik kérdésével a lett bíróság arra várt választ: az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdését úgy kell-e értelmezni, hogy annak értékelése szempontjából, miszerint adott összegek e rendelkezés értelmében vett „állami támogatás”-jelleggel bírnak-e, releváns az, hogy eme összegeket attól a hatóságtól eltérő hatóságtól követelik, amely az érintett nemzeti szabályozás alapján főszabály szerint azok kifizetésére köteles, és amelynek a költségvetése kizárólag a saját működését hivatott biztosítani.

Az EUB válasza szerint az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdéséből következik, hogy az állami támogatás fennállása nem a nemzeti jog értelmében a támogatás kifizetéséért felelős szervtől, hanem ama források állami eredetétől függ, amelyekből az érintett támogatást nyújtják. E tekintetben nem releváns többek között az, hogy a szóban forgó előny nyújtásáért felelős személy köz- vagy magánjogi jogállással rendelkezik-e, vagy a nemzeti jog értelmében törvényes autonómiával bír-e[26].

Ezért valamely előny állami támogatásnak minősítését nem befolyásolhatja az a körülmény, hogy eme előny egy részének megfizetését, amelyet a kifizetésre a nemzeti jognak megfelelően főszabály szerint köteles szerv nem fizetett meg, bírósági eljárás keretében egy másik hatóságtól kérik.

IV. Az Európai Unió Bíróságának ítélete

1)      Az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az olyan nemzeti szabályozás, amely arra kötelezi az engedélyes villamosenergia-elosztó vállalkozást, hogy a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energiát a piaci árnál magasabb áron vásárolja meg, és amely előírja, hogy az ebből eredő többletköltségeket a végső fogyasztók által viselt kötelező pótdíjból finanszírozzák, vagy amely előírja, hogy az e többletköltségek finanszírozását szolgáló pénzeszközök folyamatos állami ellenőrzés alatt maradnak, e rendelkezés értelmében vett „állami forrásból” történő beavatkozásnak minősül.

2)      Az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy valamely előny e rendelkezés értelmében vett „állami támogatásnak” minősítése nem függ attól a feltételtől, hogy az érintett piacot előzetesen teljesen liberalizálták.

3)      Az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy amennyiben valamely nemzeti szabályozás e rendelkezés értelmében vett „állami támogatást” vezetett be, az e szabályozás alapján bíróság előtt követelt összeg megfizetése szintén ilyen támogatásnak minősül.

4)      Az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy amennyiben a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia után magasabb összegű kifizetéshez való jogot biztosító nemzeti szabályozás e rendelkezés értelmében vett „állami támogatásnak” minősül, az e jog teljes egészében való érvényesítésére irányuló kereseteket eme állami támogatás ki nem fizetett részének kifizetése iránti kérelemnek, nem pedig egy ettől elkülönülő állami támogatás eljáró bíróság általi megítélése iránti kérelemnek kell tekinteni.

5)      Az [EUMSZ] 107. és [EUMSZ] 108. [cikknek] a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló 2013. december 18-ai 1407/2013/EU bizottsági rendeletet, és különösen annak 5. cikke (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az e rendelet 3. cikkének (2) bekezdésében meghatározott de minimis küszöb tiszteletben tartását a releváns nemzeti szabályozás alapján igényelt támogatásnak és az e szabályozás alapján a referencia‑időszakban már megkapott kifizetéseknek a teljes összegére tekintettel kell értékelni.

6)      Az [EUMSZ] 108. [cikk] alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló 2015. július 13-ai (EU) 2015/1589 tanácsi rendelet 1. cikkének b) és c) pontját úgy kell értelmezni, hogy ha valamely állami támogatás nem felel meg a létező támogatások e rendelet 1. cikkének b) pontjában előírt egyik kategóriájának sem, e támogatást, beleértve annak ama részét is, amelynek kifizetését utólag kérik, az említett rendelet 1. cikkének c) pontja értelmében vett „új támogatásnak” kell minősíteni.

7)      Az EUMSZ 108. cikkének (3) bekezdését, valamint az [EUMSZ] 108. [cikk] alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2015. július 13-ai (EU) 2015/1589 tanácsi rendelet 2. cikkének (1) bekezdését és 3. cikkét úgy kell értelmezni, hogy a nemzeti bíróság helyt adhat egy olyan kérelemnek, amelynek tárgya az Európai Bizottságnak be nem jelentett új támogatásnak minősülő összeg kifizetése, azzal a feltétellel, hogy e támogatást az érintett nemzeti hatóságok előzetesen megfelelően bejelentik ezen intézménynek, és ez utóbbi e tekintetben hozzájárulását adja, vagy úgy kell tekinteni, hogy hozzájárulását megadta.

8)      Az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy annak értékelése szempontjából, miszerint adott összegek e rendelkezés értelmében vett „állami támogatás” jelleggel bírnak-e, nem releváns az, hogy eme összegeket attól a hatóságtól eltérő hatóságtól követelik, amely az érintett nemzeti szabályozás alapján főszabály szerint azok kifizetésére köteles, és amelynek a költségvetése kizárólag a saját működését hivatott biztosítani.

(Címlapképünk illusztráció; fotó: atomeromu.mvm.hu)

Lábjegyzetek:

[1] A 2023. január 12-ei, a DOBELES HES SIA C‑702/20, a Sabiedrisko pakalpojumu regulēšanas komisija C‑17/21 által a Sabiedrisko pakalpojumu regulēšanas komisija ellen indított eljárás, ítélet ECLI:EU:C:2023:1 (Ítélet)

[2] Athanasios Rantos főtanácsnoknak a C‑702/20. és C‑17/21. sz. egyesített ügyekben tett indítványa (Indítvány) 3. pont

[3] Ítélet 20-29. pont

[4] A villamosenergia-piacról szóló 2005. május 5-ei lett törvény – a elektroenerģijas tirgus likums – 2005. június 8. és 2014. december 31. közötti időszakban hatályos változata

[5] Indítvány 36. pont

[6] A 2013. december 19-ei Vent de Colère-ítélet, C‑262/12, EU:C:2013:851, 25. pont

[7] A 2021. szeptember 16-ai FVE Holýšov I és társai-ítélet, C‑850/19 P, EU:C:2021:740, 46. pont

[8] A 2019. március 28-ai Németország kontra Bizottság-ítélet, C‑405/16 P, EU:C:2019:268, 70. és 71. pont

[9] Ítélet 38. pont

[10] Indítvány 49. pont

[11] A 2002. május 16-ai Franciaország kontra Bizottság-ítélet, C‑482/99, EU:C:2002:294, 37. pont; 2020. október 21-ei Eco TLC-ítélet, C‑556/19, EU:C:220:844, 36. pont

[12] EUMSZ 107. cikk (1): „Ha a Szerződések másként nem rendelkeznek, a belső piaccal összeegyeztethetetlen a tagállamok által vagy állami forrásból bármilyen formában nyújtott olyan támogatás, amely bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítése által torzítja a versenyt, vagy azzal fenyeget, amennyiben ez érinti a tagállamok közötti kereskedelmet”

[13] A 2019. január 23-ai Fallimento Traghetti del Mediterraneo-ítélet, C‑387/17, EU:C:2019:51, 39. és 40. pont

[14] Fallimento-ítélet 49. pont

[15] Fallimento-ítélet 24. pont

[16] Az 1988. szeptember 27-ei Asteris és társai-ítélet, 106/87–120/87, EU:C:1988:457, 23. és 24. pont

[17] Indítvány 69, 70. pont

[18] A 2020. március 4-ei Buonotourist kontra Bizottság-ítélet C‑586/18 P, EU:C:2020:152

[19] A 2013. november 21-ei Deutsche Lufthansa-ítélet, C‑284/12, EU:C:2013:755, 41. pont

[20] A 2007. július 18-ai Lucchini-ítélet, C‑119/05, EU:C:2007:434, 50. pont; a 2016. október 26-ai DEI és Bizottság kontra Alouminion tis Ellados-ítélet, C‑590/14 P, EU:C:2016:797, 98. pont

[21] Ítélet 102. pont

[22] A 2011. december 8-ai France Télécom kontra Bizottság-ítélet, C‑81/10 P, EU:C:2011:811, 81. pont

[23] France Telecom-ítélet, 82. pont

[24] A 2015. március 19-ei OTP Bank-ítélet, C‑672/13, EU:C:2015:185, 68, 69. pont

[25] Ítélet 122. pont

[26] A 2017. november 9‑ei Bizottság kontra TV2/Danmark-ítélet, C‑656/15 P, EU:C:2017:836, 44. és 45. pont


Kapcsolódó cikkek

2024. július 9.

Olaszországban jogvita lett a strandolásból

Az olasz tengerpart elképzelhetetlenek strandfürdők nélkül. Az önkormányzatok évtizedekig átláthatatlanul adták ki az üzemeltetési jogokat, megsértve az uniós versenyjogot. A következőkben a szerző egy bizarr jogi és politikai vitát tár a Jogászvilág olvasói elé.

2024. június 24.

Mi köze a kékúszójú tonhalaknak a keresetek befogadhatóságához?

Cikkünkben az Európai Unió Működéséről Szóló Szerződés („EUMSz”) 263. cikkének (4) bekezdése alapján benyújtott közvetlen keresetek (megsemmisítési keresetek) egyes befogadhatósági feltételeit vizsgáljuk, elsődlegesen az Európai Unió Bírósága által kialakított esetjog alapján.