Az ártatlanság vélelméről és a tárgyaláson való jelenlét jogának megerősítéséről szóló EU irányelv (2016/343)

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az idei első negyedévében elfogadták azt az európai uniós irányelvet, mely a címéből ítélve az ártatlanság vélelméről és a vádlott jelenléti jogának erősítéséről szól, de ezen túlmenően a tisztességes eljárás további követelményei is szerepet kapnak ebben a dokumentumban.

A figyelmes olvasó, miután harmadszor is alaposan átnézte az irányelvet, rájön arra, hogy ez a dokumentum egyfajta összegzése az Európa Tanácshoz kapcsolható Emberi Jogok Európai Egyezményének és a hozzá tartozó strasbourgi bírósági gyakorlatnak azáltal, hogy a tisztességes eljáráshoz kapcsolódó minimumszabályokat rögzíti.

Minimumszabályok

A minimumszabályok lefektetésével vajon mit akar az EU elérni? Leginkább azt, hogy a tagállamok számára lehetővé tegye az egymás büntető igazságszolgáltatási rendszereibe vetett bizalom megerősítését és megkönnyítse a büntetőügyekben hozott határozatok kölcsönös elismerését.

Az irányelv hatálya

Az Európai Unió Bírósága Luxemurgban

Az irányelvet attól a pillanattól kezdve kell alkalmazni, hogy felmerül a bűncselekmény elkövetésének a gyanúja, tehát már az előtt is érvényesek az irányelvben leírtak, hogy a tagállam illetékes hatóságai – hivatalos értesítés útján vagy más módon – az érintett személy tudomására hozták volna azt, hogy ő gyanúsított. Akkor ez vajon azt is jelenti, hogy a gyanúsítás közlése előtt sem lehet a későbbi terheltet tanúként kihallgatni és igazmondásra kötelezni? Ugyanis akkor sérülne a hallgatás joga, mely csak a terheltet illeti meg, a tanút nem.

Az irányelvben foglaltak a büntetőeljárás minden szakaszában érvényesek, egészen addig, amíg a természetes személy vádlott bűnösségét jogerős ítéletben ki nem mondják. Ez azt is jelenti, hogy a jogi személyre nem terjed ki az irányelv hatálya.

Az ártatlanság vélelme

Az irányelv szerint az ártatlanság vélelmét sérti, ha a hatóságok nyilvános nyilatkozatai vagy határozatai – a bűnösség kérdésében hozott határozatokat leszámítva – a gyanúsítottra vagy a vádlottra bűnösként utalnak egészen addig, amíg a terhelt bűnösségét jogerősen meg nem állapították. A jogerős határozat meghozataláig az eljárásban keletkezett határozatok nem tükrözhetnek olyan véleményt, hogy a terhelt bűnös. Kivételt jelentenek azok a vádhatósági cselekmények, mint például a vádemelés, melyeknek éppen az a célja, hogy a vádlott bűnösségét bizonyítsák, és nem tartoznak ide azok az eljárási természetű előzetes határozatok sem, amelyek gyanún vagy terhelő bizonyítékokon alapulnak, így például az előzetes letartóztatásról hozott határozatok, feltéve, hogy nem utalnak bűnösként a terheltre. Előfordulhat ugyanakkor: a hatóság számára szükséges, hogy az eljárási természetű előzetes határozat meghozatala előtt meggyőződjön arról, miszerint elegendő terhelő bizonyíték áll-e rendelkezésére a terhelttel szemben az említett határozat meghozatalának megindokolására, és ezért a határozat ezekre a bizonyítékokra tartalmazhat utalást.

A média tájékoztatása és a büntetőeljárással kapcsolatos egyéb információk nyilvánosságra hozatala

A hatóságok a büntetőeljárással kapcsolatban információkat hozhatnak nyilvánosságra, ha ez a bűnügyi nyomozáshoz kapcsolódó okokból feltétlenül szükséges. Például videofelvételeket tehetnek közzé, és kérhetik a nyilvánosság segítségét a bűncselekmény feltételezett elkövetőjének azonosításához, de a hatóság a közrend megzavarásának megakadályozása érdekében tárgyilagos tájékoztatást is nyújthat egy adott büntetőeljárás állásáról. A tájékoztatás tartalma és módja viszont nem keltheti azt a benyomást, hogy az érintett személy bűnös, mielőtt a bűnösségét jogerősen meg nem állapították.

A  strasbourgi emberi jogi bíróság épülete

Bizonyítási teher

A terhelt bűnösségének megállapításakor a bizonyítási teher a vádhatóságra hárul. Érvényesül az in dubio pro reo elve, vagyis a kétségeket a terhelt terhére értékelni nem lehet.

A hallgatáshoz való jog

A hallgatáshoz való jog az ártatlanság vélelmének egyik lényeges eleme, és arra szolgál, hogy védelmet nyújtson az önváddal szemben. Ha a terhelt él e jogával, ebből nem vonható le a terheltre nézve hátrányos következtetés; önmagában véve a hallgatás jogával élést nem lehet bizonyítéknak tekinteni arra vonatkozóan, hogy az érintett személy elkövette az érintett bűncselekményt. Az irányelv ezzel a megállapításával tovább lép a strasbourgi bíróság gyakorlatán, és a hallgatás jogát abszolúttá teszi. Az Emberi Jogok Európai Bírósága ugyanis az egyik döntésében (Murray kontra Egyesült Királyság, 1996. február 8.) éppen azt mondta ki, hogy a hatóságok a terhelt hallgatásából rá nézve terhelő következtetéséket vonhatnak le. A strasbourgi bíróság szerint „az angol hatóságok nem sértették meg Észak-Írországban az Egyezmény 6. cikke 1. és 2. pontját (a tisztességes eljáráshoz való jog) azzal, hogy a rendőrségi nyomozás és a bírósági eljárás során a kérelmező a vallomástételt megtagadta és emiatt ránézve kedvezőtlen döntések születtek.” (http://kuria-birosag.hu/hu/ejeb/john-murray-egyesult-kiralysag-elleni-ugye-1873191)

Az önvádra kötelezés tilalma

Az önvádra kötelezés tilalma szintén az ártatlanság vélelméből vezethető le. A terheltet nem szabad nyilatkozatok tételére vagy kérdésekre történő válaszadásra kötelezni, és nem szabad arra kényszeríteni, hogy olyan bizonyítékot, dokumentumot vagy információt szolgáltasson, amellyel önmagát bűncselekmény elkövetésével vádolná.

Ugyanakkor az önvádra kötelezés tilalmának érvényesítése nem akadályozhatja az illetékes hatóságokat abban, hogy olyan bizonyítékokat gyűjtsenek, amelyek a terhelttől jogszerűen beszerezhetők.

Fizikai kényszerítő eszközök alkalmazása

Az irányelv szerint főszabályként fizikai kényszerítő eszközök (úgymint bilincs, ketrec, üvegfülke vagy lábbilincs) alkalmazása, továbbá az is tiltott, hogy a terheltet rabruhában állítsák elő, és ezzel bűnösségét sugallják a bíróságon. A főszabály alóli kivétel, ha konkrét esetben a biztonság érdekében fizikai kényszerítő eszköz alkalmazása szükséges.

Jelenléti jog

Titkos adatgyűjtés a büntetőeljárásban
Kis László kötete a büntetőeljárás egy nagyon vékony, ám annál szerteágazóbb kérdésének, a titkos adatgyűjtésnek próbálja felfedni minden vonulatát. További információ és megrendelés >>

A tisztességes eljáráshoz való jog a demokratikus társadalom egyik alapelve. A vádlottnak a tárgyaláson való jelenlétre vonatkozó joga ezen a jogon alapul, és ezt az egész Európai Unióban biztosítani kell. Ha a vádlott rajta kívül álló okok miatt nem tud jelen lenni a tárgyaláson, biztosítani kell számára annak lehetőségét, hogy a nemzeti jogban előírt határidőn belül új tárgyalási időpontot kérjen. Ugyanakkor a vádlott tárgyaláson való jelenlétének joga nem abszolút. Bizonyos esetekben erről a jogáról le is mondhat. Meghatározott feltételek esetén pedig a bíróság a terhelt távollétében is hozhat ítéletet.

Ha a vádlott zavarja a tárgyalást, az irányelv megengedi a bíróság számára, hogy a rendzavarót kivezettesse és így a jelenléte nélkül folytassa az eljárás egy részét.

Jogellenesen beszerzett bizonyítékok

A hallgatáshoz való jog, az önvádra kötelezés tilalma, valamint a védelemhez való jog megsértésével beszerzett bizonyítékok esetén nem valósul meg a tisztességes eljárás. Ezzel összefüggésben az irányelv szerint figyelembe kell venni az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatát, és a jogellenesen beszerzett bizonyítékokat felhasználni nem lehet.

A minimumszabályokon túl

Mivel az irányelv „csak” a minimumszabályokat határozza meg, ezért lehetővé kell tenni a tagállamok számára, hogy kiterjesszék az irányelvben meghatározott jogokat annak érdekében, hogy magasabb szintű védelmet nyújtsanak. A tagállamok által nyújtott védelem szintje sosem csökkenhet a Charta vagy az EJEE által biztosított, a az Európai Unió Bírósága és az Emberi Jogok Európai Bírósága által értelmezett standardok alá.

---