Az emberkereskedelem és kényszermunka

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2017. március 30. napján a Chowdury és mások kontra Görögország ügyben 42 bangladesi állampolgár fordult az Emberi Jogok Európai Bíróságához (továbbiakban: EJEB, Bíróság) az Emberi Jogok Európai Egyezmény (továbbiakban: EJEE) 4. cikkének megsértése okán, mivel véleményük szerint a Manolada-i eperföldön való foglalkoztatásuk kimerítette mind a kényszermunka, mind pedig az emberkereskedelem bűncselekményét.

Az emberkereskedelem, a kényszermunka, rabszolgaság, szolgaság egymáshoz való pontos viszonya már régóta jogviták kereszttüzében áll. A problematika egyrészt egy dogmatikai vita arról, hogy milyen kapcsolatban állnak egymással a fenti fogalmak – ugyanis néhány vélemény szerint a kényszermunka magába foglalja a rabszolgaság és az emberkereskedelem fogalmát, míg mások szerint pont fordítva van -, másrészt pedig az államokat különböző nemzeti és nemzetközi kötelezettség terheli, hogy a kényszermunka, rabszolgaság, szolgaság, emberkereskedelem, ezzel együtt a kizsákmányolási célzatú bűncselekmények ellen minél szélesebb körben fellépjenek.

[multibox]

A kérdés napjainkban még súlyosabban vetődik fel, tekintettel arra, hogy a migrációs politika szintén növelni tudja a migráns munkavállalókkal szembeni visszaéléseket, akik a kizsákmányolási célzatú bűncselekmények egyik leginkább kiszolgáltatott célcsoportja, mint ahogy ezt az alábbi ítélet is mutatja.

Az ügyben a kérelmező bangladesi állampolgárok munkavállalási engedély nélkül a Manolada-i eperföldön dolgoztak, más bangladesi és pakisztáni irreguláris migránsokkal együtt, akik közül páran állandó, míg néhányan idényjelleggel dolgoztak a földeken. A munkásoknak 22 euró napidíjat ígértek 7 óra munkáért, melyet kiegészítettek 3 euró egyéb és 3 euró étkezési juttatással. A valóságban azonban reggel 7-től este 19-ig dolgoztak fegyveres őrök felügyelte alatt. Szállásukként a kartonból, nejlonból és bambuszból tákolt építmények szolgáltak, melyekben sem mosdó, sem víz nem volt. A 2012-2013-as idény szezonban körülbelül 100-150 ember dolgozott az eperföldeken, akiknek a bérét soha nem fizették ki, jóllehet a munkavállalók ezt sztrájk formájában február, március, április folyamán többször is követelték. 2013. április 17-én a munkáltatók új irreguláris migránsokat hoztak a földre dolgozni, amelyre a kérelmezők hevesebben követelni kezdték a munkáltatótól a korábbi elmaradt bérüket, attól félve, hogy fizetés nélkül fogják elküldeni őket a földekről. A tiltakozás közben a fegyveres őrök közéjük lőttek, melynek következtében harmincan megsebesültek. (ebből 21-en kérelmezők). A sebesültek kórházba szállítását követően, a rendőrség letartóztatta a fegyveres őröket és a műszakvezetőt, akik leadták a munkavállalókra a lövéseket. Az ügyészség elsőként emberölési kísérettel gyanúsította őket, majd később súlyos testi sértésre és emberkereskedelemre változtatta a vádat. A görög bíróság 2014. július 30. napján a felmentette a vádlottakat az emberkereskedelem vádja alól, és megállapította a fegyverhasználat jogosságát, így a börtönbüntetést pénzbüntetésre változtatta, melyben 1500 eurót ítélt meg összesen a 35 főnek, azaz fejenként 43 eurót. Ezt követően a kérelmezők a Semmítőszék előtti fellebbezésben kérték, hogy vizsgálják meg ismételten az emberkereskedelem bűncselekményét, mely véleményük szerint nem történt meg kellő alapossággal. A kérelem azonban elutasításra került, tekintettel arra, hogy a döntés emberkereskedelemre vonatkozó része addigra jogerősség vált.

A kérelmezők az EJEB-hez fordultak, melyben kérték, hogy állapítsa meg a kényszer- és kötelező munka tilalmának megsértését, mivel az állam kötelezve volt, hogy megfelelő lépéseket tegyen az emberkereskedelem megelőzésére, és ennek nyilvánvalóan nem tett eleget.

A Bíróság döntésében emlékeztet arra, hogy a korábbi Rantsev ügyben elfogadott joggyakorlatának megfelelően az emberkereskedelem az EJEE 4. cikke alá tartozik, annak ellenére, hogy az EJEE csak a rabszolgaság és kényszermunka fogalmát említi. Az Európa Tanács Emberkereskedelem elleni fellépésről szóló Egyezményének 4. cikk 2. mondata az emberkereskedelem fogalmát az alábbiak szerint határozza meg: a kizsákmányolás magában foglalja legalább a prostitúció révén történő kizsákmányolást vagy a szexuális kizsákmányolás más formáit, a kényszermunkát vagy szolgáltatásokat – a rabszolgatartást vagy a rabszolgatartáshoz hasonló gyakorlatot és a szolgaságot is ideértve -, és a szervek kivételét. Más szóval a kényszermunka a kizsákmányolás emberkereskedelem definíciójában meghatározott egyik formája, amely nyilvánvalóvá teszi a szoros kapcsolatot a kényszermunka és az emberkereskedelem között, azokban az esetekben, mikor a kizsákmányolásra személyek toborzása, szállítása, eladása, elrejtése, átvétele és fogadása útján kerül sor.

Az esetre vetítve a fenti fogalmat, azaz a migránsok különösen zord körülmények között dolgoztatása, fegyveres őrök felügyelte, a részükről történő fenyegetés, hogy ha nem folytatják a munkát, az elmaradt fizetésüket sem kapják meg, és új emberekkel helyettesítik őket, illetve a lakhatási körülményük megalapozza a kényszermunkát és az emberkereskedelmet is. A Bíróság emellett megjegyezte, hogy a munkaadók teljesen tudatában voltak annak, hogy mennyire kiszolgáltatott helyzetben vannak idénymunkásaik, hiszen nem rendelkeznek munkavállalási, sem pedig tartózkodási engedéllyel, így ha elhagyják az ültetvényt, a kiutasításukat kockáztatják meg Európából, illetve mivel fizetést sem kaptak eddig, ezért nem tudnak Görögország más részére utazni munkavállalás céljából.

Fentiekre tekintettel a Bíróság megállapította, hogy a munkaadók visszaéltek a hatalmukkal, amikor a munkavállalók kiszolgáltatott helyzetét kihasználva alkalmazták őket, mivel alkalmazásuk akkor kezdődött meg, amikor legsérülékenyebbek voltak, azaz illegálisan tartózkodtak Görögország területén, anyagi forrás nélkül és annak tudatában, hogy ha elfogják őket, akkor kitoloncolják.

A Bíróság értékélése szerint a szolgaság nem áll meg ebben az esetben, mivel korábban megállapítottak szerint az alapvető különbség a szolgaság és kényszermunka között, hogy a személy úgy érzi, hogy helyzetén önmaga nem tud változtatni és a helyzete reménytelen. A Bíróság értékelésében rámutat, hogy egy szezonális munka esetén ez nyilvánvalóan nem áll meg. Azonban a munka és az életkörülmények nyilván olyan helyzetbe hozták a migráns munkavállalókat, ami elzárta a külvilágtól és annak a lehetőségétől őket, hogy máshol is munkát kapjanak, ami viszont megalapozza a munkaerő kizsákmányolást, és ezáltal pedig a kényszermunkát és az emberkereskedelmet.

A továbbiakban a Bíróság kifejti, hogy az államokat kötelezettség terheli, hogy jogi és adminisztratív keretet adjanak a kényszer- és kötelező munka, szolgaság és rabszolgaság tiltásának, megfelelő büntetésének és megelőzésének. Emellett az államok kötelezve vannak, hogy elfogadjanak egy sor intézkedést az emberkereskedelem megakadályozására és az áldozatok védelmére, amelyeknek Görögország nyilvánvalóan nem tett eleget.

[htmlbox BDT]

Elmarasztalás indoka:

A hatóságok jóval az áprilisi események előtt tisztában voltak a Manolada-i eperföldön uralkodó helyzettel, melyre egy újságcikk és számos jelentés is felhívta a figyelmüket. Ennek eredményeként három miniszter is folyamatos ellenőrzést rendelt el, illetve jogszabálytervezetet készítettek, amely a migránsok helyzetének javítását célozta. Ezek az eszközök azonban nem hoztak eredményt, amelyet a görög ombudsman szintén sikertelen intézkedéssorozata követett.

Ennek következtében a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az operatív intézkedések, melyek az emberkereskedelem megelőzésére irányultak, nem voltak célravezetőnek. Az állam feladata, hogy biztosítsa a hatékony jogorvoslatot, amely nem volt eredményes, mert a görög jog az emberkereskedelem szűk értelmezését alkalmazta. A görög bíróság felmentette a vádlottakat emberkereskedelem vádja alól, azon érv alapján, hogy nem volt lehetetlen, hogy megvédjék magukat, hiszen a szabad mozgásban sem korlátozták őket, bármikor elhagyhatták az eperföldet, amelyek alkalmával rendszeresen jártak be a városba, és ennek során a rendőrségen feljelentéssel is többször éltek munkaadójuk ellen.

Ezen érvelést nem fogadta el a Bíróság, mivel véleménye szerint a munka és szálláskörülmények kimerítették a 4. cikk, azaz a kényszermunka megsértését, ezáltal az ENSZ és az Európa Tanács egyezményei alapján az emberkereskedelem tényállását is. A fentiek pedig megalapozzák az állam felelősségét, mivel az állam nem teljesítette a pozitív kötelezettségét, mely az emberkereskedelem megelőzésére, az áldozatok segítésére, az emberkereskedelemmel kapcsolatos panaszok hatékony kivizsgálására vonatkozik.

Ítélet értékelése:

A jelen ítéletet mindenképpen szükséges a korábbi EJEB ítéletek és a vonatkozó nemzetközi szabályozás kontextusába helyezni.

Ahogy fentebb említettem a Rantsev ügyben az EJEB leszögezte, hogy bár a 4. cikk nem említi az emberkereskedelmet, azonban tiltja a rabszolgaságot, szolgaságot a kényszer és kötelező munkát, így a Bíróság hatáskörébe tartozik a kérelem megvizsgálása. Ezt követően az M. és mások ügyben kifejti, hogy az emberkereskedelem célja a kizsákmányolás, amely más személyen történő tulajdonjog gyakorlásán alapul és az emberkereskedelem folytatása során személyeket adnak, vesznek és kényszermunkába helyeznek.

Az EJEB ezt követően az elhatárolási kérdést a Van Droogenbroeck üggyel folytatta, ahol megállapította, hogy a kényszermunka és szolgaság közti különbség az, hogy utóbbiról csak a szabadság megvonásának különösen súlyos formái, esetei során beszélhetünk, a többi a kényszermunka alá tartozik.

Az elhatárolási probléma a Siliadin ügyben merült fel ismételten, ahol a Bíróság az Egyezményben nem nevesített szolgaság fogalmára kereste a meghatározást, melyet a kényszermunkától és rabszolgaságtól való elhatárolás útján alkotott meg.  A rabszolgaság és szolgaság elhatárolásánál, a két fogalom egymással való közeli kapcsolatát emeli ki, és valójában a szolgaság által a rabszolgaság fogalmát határozza meg mint a szolgaság egy szélsőségesebb formája a személy kizsákmányolásának, amely során az áldozat – tárgyként kezelve – egy másik személy tulajdonát képezi.

A kényszermunka és szolgaság közti különbséget a személy kizsákmányolásának mértékében határozza meg. A szolgaság esetén a kizsákmányolás jelentős mértékű, (ennél már csak a rabszolgaság az erősebb), és kiterjed az emberi élet összes többi részére, és reménytelen, hogy az illető saját erejéből javítani tudjon helyzetén, míg a kényszermunka esetén a kizsákmányolás kizárólag a munkára terjed ki. 

A megfelelő elhatárolása a C.N kontra Anglia esetben merült fel ismételten, amelyben a Bíróság kimondta, hogy az emberkereskedelem és a házi szolgaság fogalma nem azonosak, és ennek nemzeti jogban való megfelelő elhatárolása, azaz büntetőtörvénykönyvben külön deliktumként történő meghatározása szükséges. Így a kérelmező a Bírósághoz írt beadványát arra alapozta, hogy az Egyesült Királyság az Emberi Jogok Európai Egyezményét sértette, tekintettel arra, hogy pozitív kötelezettség terhelte a 4. cikkben foglalt kényszermunka és rabszolgaság bűncselekményének nemzeti szinten történő büntetéséért, azonban ennek jogi háttere 2009-ig hiányzott. Nagy-Britannia védekezését arra alapozta, hogy az Asylum and Immigration (Treatment of Claimants, etc.) Act 2004 4. cikkében a kizsákmányolás céljából történő emberkereskedelmet büntetni rendelte, így az Egyezménynek megfelelt, annak ellenére, hogy a rabszolgaság és kényszermunka önálló bűncselekményként valóban csak a Coroners and Justice Bill 71. szakaszának 2010. április 6. napján való hatályba lépésével került bele az angol jogrendszerbe.

[htmlbox Változásfigyeltetés]

A korábbi esetekben az EJEB elmarasztalásához vezetett, hogy az államok csak az emberkereskedelmet rendelték büntetni, és nem vették figyelembe, hogy az emberkereskedelem a kényszermunka és rabszolgaság fogalmával eszköz-cél viszonyban áll, ugyanis a releváns kizsákmányolási célzat egyik lehetséges utócselekménye.

Azonban a bemutatott esetekben és a mostani esetben is közös, hogy szűkítően értelmezte az emberkereskedelem fogalmát, és annak aspektusait. Így összességében megállapítható, hogy a szabályozás akkor megfelelő, hogy ha az emberkereskedelem Palermói Jegyzőkönyvében és az Európa Tanács Emberkereskedelem elleni Fellépéséről szóló Egyezményében foglalt három központi elemének minden egyes részét lefedi, azaz:

– cselekmény: személyek toborzása, szállítása, eladása, elrejtése, átvétele, fogadása;

– eszköz: személyek kizsákmányolás céljából való toborzása, szállítása, átadása, rejtegetése vagy fogadása fenyegetéssel, erőszakkal vagy egyéb kényszer alkalmazásával, emberrablással, csalással, megtévesztéssel, hatalommal vagy a kiszolgáltatott helyzettel való visszaélés révén;

– cél: a kizsákmányolás magában foglalja legalább a prostitúció révén történő kizsákmányolást vagy a szexuális kizsákmányolás más formáit, a kényszermunkát vagy szolgáltatásokat – a rabszolgatartást vagy a rabszolgatartáshoz hasonló gyakorlatot és a szolgaságot is ideértve -, és a szervek kivételét.

Az EJEB joggyakorlat alapján így a lehető legszélesebben kell az emberkereskedelem fogalmát átültetni, a két vonatkozó nemzetközi egyezménnyel összhangban, melynek tartalmaznia kell az megfelelő büntetést és áldozat védelmét. A korábbi esetből kitűnik azonban, hogy nem csak az emberkereskedelem megfelelő átültetése, hanem annak célját, azaz a kizsákmányolás egyes eseteit is büntetni kell, mivel egyedül a kombinált intézkedési sorozat lehet hatékony az emberkereskedelem elleni küzdelemben.

Az Európai Büntetőtörvényeket áttekintve, megállapíthatjuk, hogy az EJEB joggyakorlatával nagyrészt azon országok gyakorlata egybevágó, akik a 4. cikk miatt korábban elmarasztalásra kerültek.

---