Az óvodapedagógusi szakmai képesítés elismerése

Egy, a tagországi szakképesítések kölcsönös elismerésének speciális kérdésében döntött az unió luxembourgi bírósága.

A szerző az alábbiakban az Európai Unió Bíróságának (EUB, Luxembourg) egy magánszemély, A. ügyében hozott ítéleté[1] ismerteti. Ami az eljárás lényegét illeti, A. hazájában, Észtországban óvodapedagógusi szakképesítést szerzett. A jogvita közte és a finn oktatási hivatal (Opetushallitus) között zajlott, mivel utóbbi elutasította előbbi szakképesítésének elismerésére vonatkozó kérelmét. Eme eljárás keretében végül a finn legfelsőbb közigazgatási bíróság (Korkein hallinto‑oikeus) fordult előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel a luxembourgi taláros testülethez.

Bevezetés

Kissé már közhely számba meg az a megállapítás, hogy mivel a munkaképes korú népesség száma sok európai uniós tagállamban csökken, valószínűleg növekedni fog a képzett szakemberek iránti kereslet. Így képesítésüket gyorsan, egyszerűen és megbízhatóan kell elismerni és őket munkavállalóként alkalmazni az egész EU-ban.

A személyek és a szolgáltatások tagállamok közötti szabad mozgását gátló akadályok eltörlése érdekében az Európai Unió a tagállamok állampolgárai számára biztosítja azt a jogot, hogy önálló vállalkozóként vagy munkavállalóként valamely szakmát egy attól eltérő tagállamban gyakoroljanak, mint ahol szakmai képesítésüket megszerezték. Ezt segítendőn irányelveket kibocsátott ki az oklevelek, a bizonyítványok és a képesítés megszerzéséről szóló egyéb tanúsítványok kölcsönös elismerésére.

Ezek alapvető szabályait a szakmai képesítések elismerésének rendszeréről szóló 2005/36-os irányelv[2] (PQD) tartalmazza, amely csak akkor alkalmazandó, ha az érintett szakma a fogadó tagállamban szabályozott. Az irányelv célkitűzése, hogy hozzáférést biztosítson a munkaerőpiacokhoz más uniós tagállamok szakemberei számára, továbbá megkönnyítse a határokon átnyúló szolgáltatásnyújtást, és egyszerűsítse a közigazgatási eljárásokat. Hatálya nem terjed ki a specifikus irányelvek által szabályozott szakmákra.

Rögzítette, hogy a szakemberek szolgáltatásaikat nyújthatják másik uniós tagállamban átmeneti és alkalmi jelleggel, saját országukban lévő letelepedési helyükről. A célország kérhet előzetes nyilatkozatot, azonban nem kell átmenniük a képesítéseik elismertetésének folyamatán.

Az irányelv az állandó letelepedés kapcsán három képesítés-elismerési rendszerről szól:

• feltétel nélküli elismerés olyan szakmák esetében, amelyek minimális képzési feltételei – bizonyos mértékig – uniós szinten összehangoltak: orvosok, általános ápolók, fogorvosok, állatorvosok, szülésznők, gyógyszerészek és építészmérnökök;
• feltétel nélküli elismerés egyes foglalkozások esetén a szakmai tapasztalat alapján: kézművesipari, kereskedelmi és ipari szakmák;
• a fent említett szakmákra vonatkozó általános rendszer, amelyekre nem vonatkozik a feltétel nélküli elismerési rendszer, a képesítések kölcsönös elismerésének elvén alapul.

Jelen ügy kérelmezője, A. hazájában, Észtországban óvodapedagógusi szakképesítést szerzett. A jogvita közte és a finn oktatási hivatal (Opetushallitus) között zajlott, mivel utóbbi elutasította előbbi szakképesítésének elismerésére vonatkozó kérelmét. Eme eljárás keretében végül a finn legfelsőbb közigazgatási bíróság (Korkein hallinto‑oikeus) fordult előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel a luxembourgi taláros testülethez. A kérelem a szakmai képesítések elismeréséről szóló 2005/36/EK irányelv 3. cikke (1) bekezdése a) pontjának és (3) bekezdésének, valamint 13. cikke (1) bekezdésének értelmezésére vonatkozott.

Az irányelv 3. cikke szerint „»szabályozott szakma«: olyan szakmai tevékenység vagy szakmai tevékenységek csoportja, amely gyakorlásának a megkezdése, gyakorlása vagy gyakorlásának valamelyik módja, közvetlenül vagy közvetve, meghatározott szakmai képesítéssel való rendelkezéshez kötött törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezések alapján; […]

(3) A harmadik ország által kibocsátott, előírt képesítés megszerzését tanúsító okiratot a képesítés megszerzését tanúsító okiratnak kell tekinteni, ha annak birtokosa az érintett szakmában annak a tagállamnak a területén, amely az érintett, előírt képesítés megszerzését tanúsító okiratot a 2. cikk (2) bekezdésének megfelelően elismerte, három éves, az említett tagállam által tanúsított szakmai tapasztalatot szerzett.”

A 2005/36-os irányelv 13. cikkének (1) és (2) bekezdése szerint:

„(1)Ha a fogadó tagállam egy szabályozott szakma gyakorlásának megkezdését vagy gyakorlását meghatározott szakmai képesítéshez köti, a szóban forgó tagállam illetékes hatósága az adott szakma gyakorlásának megkezdését és gyakorlását a tagállam saját állampolgáraira alkalmazottakkal azonos feltételekkel engedélyezi a kérelmezőknek, ha azok rendelkeznek olyan, a 11. cikk szerinti képzettségi tanúsítvánnyal vagy előírt képesítés megszerzését tanúsító okirattal, amelyet egy másik tagállam követel meg ahhoz, hogy területén az adott szakma gyakorlását megkezdhessék vagy gyakorolhassák.

A képzettségi tanúsítványokat és az előírt képesítés megszerzését tanúsító okiratokat minden tagállamban egy, az adott tagállam törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezései alapján kijelölt illetékes hatóság bocsátja ki.”

A pertörténet és az előterjesztő bíróság álláspontja

Az eset tényállása szerint A. a hazájában, Észtországban szerzett óvodapedagógusi képesítésének elismerését kérte a finn oktatási hivataltól (Opetushallitus) a következő dokumentumokra alapozva:

(i) a kisgyermekkori nevelés – az „óvodai intézmények nevelője” („Koolieelsete lasteasutuste kasvataja”) – területén 1980‑ban szerzett képesítést igazoló bizonyítvány;

(ii) a felsőoktatási, szállodamenedzsment-szintnek megfelelő szaktantervi („Rakenduskõrghariduse tasemele vastava hotellimajanduse eriala õppekava”) képzésben 2006‑ban szerzett képesítést igazoló bizonyítvány és

(iii) a vállalati gazdálkodási mesterszak – turizmus- és szolgáltatásmenedzsment- („Ärijuhtimise magistri kraad – Turismieetevõtlus ja teeninduse juhtimine”) képzésben 2013-ban szerzett képesítést igazoló bizonyítvány.

Ezeken felül kérelméhez csatolta még az észt tanárok szövetsége (Eesti Õpetajate Liit) által 2017-ben kiállított tanári szakmai tanúsítványt („Kutsetunnistus Õpetaja, tase 6”).

Az eljárás során nem volt vitatott, hogy A. 1980 és 1984 között az Észt Szovjet Szocialista Köztársaságban, majd 2016-ban és 2017-ben Finnországban, egy magánbölcsődében óvodapedagógusi feladatokat látott el. 2018. március 8-án hozott határozatával azonban az oktatási hivatal A. kérelmét elutasította, majd az e határozattal szemben benyújtott keresetét 2019. április 18-án kelt határozatával a helsinki közigazgatási bíróság is elvetette.

E bíróság megállapítása szerint A. képesítése és szakmai tapasztalata nem felelt meg azoknak a követelményeknek, amelyek a szakmai képesítések elismeréséhez a szakmai képesítések elismeréséről szóló a 2005/36-os irányelvvel összhangban lévő finn törvény[3] szerint szükségesek.

A. eme ítélettel szemben fellebbezett a finn legfelsőbb közigazgatási bíróságon, amely először arra kereste a választ, hogy az óvodapedagógusi szakma a 2005/36-os irányelv értelmében vett „szabályozott szakmának” minősül-e Észtországban. Mivel megítélése szerint a felek álláspontjából az irányelv, valamint az észt és a finn nemzeti szabályozásból fakadó különbségek megnyugtató eldöntéséhez az EUB jogértelmezése szükséges, az eljárását felfüggesztette és előzetes döntéshozatal céljából kérdéseket terjesztett Luxembourg elé.

Az előterjesztő bíróság kérdései

Első kérdésével arra várt választ, hogy a 2005/36-os irányelv 3. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében szabályozott szakmának kell-e tekinteni azt a szakmát, amely tekintetében a nemzeti szabályozás a szakma gyakorlásának megkezdéséhez és gyakorlásához alkalmassági feltételeket követel meg, ám diszkrecionális jogkört biztosít a munkáltatók számára annak megítélésében, hogy teljesülnek-e ezek a feltételek.

Amint az a 2005/36-os irányelv (1) preambulumbekezdéséből kitűnik, az irányelv célja a szakmai képesítések elismerésének elősegítése annak érdekében, hogy a tagállamok állampolgárai munkavállalóként vagy önálló vállalkozóként valamely szakmát egy attól eltérő tagállamban gyakoroljanak, mint ahol szakmai képesítésüket megszerezték. Alkalmazásának egyik alapvető feltétele, hogy a szakmai képesítésének elismerését kérő személynek az érintett szakma gyakorlására vonatkozóan képesítéssel kell rendelkeznie saját tagállamában[4].

A „szabályozott szakma”

Ahhoz, hogy a 2005/36-os irányelv alkalmazandó legyen, az érintett szakmának „szabályozottnak” kell lennie a fogadó tagállamban. Ellenkező esetben a kérdés nem tartozik az irányelv hatálya alá. A „szabályozott szakma” fogalma az egész irányelv kulcseleme, amelyet eme irányelv 3. cikke (1) bekezdésének a) pontja határoz meg.

Ha az adott szakma a származási tagállamban is szabályozott, a fogadó tagállamnak a 2005/36-os irányelv 13. cikkének (1) bekezdése értelmében lehetővé kell tennie az adott szakma gyakorlásának megkezdését és gyakorlását a tagállam olyan saját állampolgáraira alkalmazott feltételekkel azonos feltételek mellett, akik a saját tagállam által megkövetelt képzettségi tanúsítvánnyal vagy előírt képesítés megszerzését tanúsító okirattal rendelkeznek.

A jelen ügyben az ügy tényállásából és a kérdést előterjesztő bíróság információiból kitűnik, hogy az óvodapedagógusi szakma Finnországban szabályozott szakma, az általános elismerési rendszer hatálya alá tartozik.

E rendszer sajátos működése alapvetően attól függ, hogy a szóban forgó szakma csak a fogadó tagállamban minősül‑e szabályozott szakmának, vagy a saját tagállamban is annak minősül.

Ezzel szemben, ha az érintett szakma a származási tagállamban „nem szabályozott”, a 2005/36-os irányelv 13. cikkének (2) bekezdéséből következik, hogy a fogadó tagállamban lehetővé kell tenni a szakma megkezdését és gyakorlását, ha a kérelmező a kérdéses szakmát az elmúlt tíz éven belül egy éven át teljes munkaidőben vagy annak megfelelő időtartamú részidőben gyakorolta, és egy vagy több, a származási tagállam által kiállított képzettségi tanúsítvánnyal vagy előírt képesítés megszerzését tanúsító okirattal rendelkezik. Mindazonáltal a 2005/36-os irányelv 13. cikke (2) bekezdésének harmadik albekezdése előírja, hogy a szakmai tapasztalatra vonatkozó követelmény nem alkalmazandó, ha a kérelmező rendelkezik a szabályozott oktatást és képzést igazoló, hivatalos képesítés megszerzését tanúsító okirattal[5].

Az irányelv általános rendszere a saját tagállamban szerzett oklevelek és szakmai képesítések kölcsönös elismerésén alapul. Magában foglalja a kérelmek egyedi elbírálását is, és megőrzi a fogadó tagállam számára azt a lehetőséget, hogy „kompenzációs intézkedéseket” írjon elő, másként fogalmazva: alkalmazkodási időszak letöltését vagy alkalmassági vizsga letételét írja elő[6].

Alkalmassági feltételek

A 2005/36-os irányelv 3. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében a „szabályozott szakma” egy „olyan szakmai tevékenység vagy szakmai tevékenységek csoportja, amely gyakorlásának a megkezdése, gyakorlása vagy gyakorlásának valamelyik módja, közvetlenül vagy közvetve, meghatározott szakmai képesítéssel való rendelkezéshez kötött törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezések alapján”.

Következésképp az A. által a fogadó tagállamban – a Finn Köztársaságban – az óvodapedagógusi képesítéseinek elismerése iránt benyújtott kérelmét a 2005/36-os irányelv 13. cikkének (1) bekezdésében előírt feltételekre tekintettel kell értékelni. Feltéve, hogy e szakma a származási tagállamban, azaz az Észt Köztársaságban szabályozott, vagy a 2005/36-os irányelv 13. cikkének (2) bekezdésében foglalt feltételekre tekintettel, ha nem szabályozott.

Az EUB ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy valamely foglalkozást akkor kell szabályozott szakmának tekinteni, ha az e szakmát alkotó szakmai tevékenységet vagy annak gyakorlását egy olyan rendszert létrehozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezések szabályozzák, amelyek következtében ezt a szakmai tevékenységet kifejezetten a meghatározott feltételeket teljesítő személyek számára tartják fenn, és e szakmai tevékenység megkezdését megtiltják azoknak, akik ezeket a feltételeket nem teljesítik[7].

Az EUB számos esetben kizárta a meghatározott szakmai képesítés fogalmából az olyan előírt képesítés megszerzését tanúsító okiratokat (például a jogi diplomát), amelyek a szakmák széles körének gyakorlására adnak lehetőséget, nem pedig kifejezetten egy adott foglalkozás gyakorlására készítenek fel[8].

Észtországban a felsőfokú végzettség követelménye nem kifejezetten egyetlen konkrét területre utal, hanem bármely területre vonatkozhat. Az óvodapedagógusok alkalmassági követelményeiről szóló észt rendelet 18. §-a szerint a rájuk vonatkozó alkalmassági követelmény (i) a felsőfokú végzettség és (ii) a pedagógiai szaktudás[9]. Az alkalmassági követelmény legalább neveléstudományi végzettség, amely magában foglalja az óvodapedagógusi képzést vagy egészségügyi és szociális szakképzést kisgyermekkori nevelési és szociálpedagógia szakiránnyal.

A rendelet tulajdonképpen mérlegelési jogkört biztosít a munkáltatónak annak megítélésére, hogy teljesülnek-e az óvodapedagógusi szakma gyakorlásának megkezdéséhez megkövetelt alkalmassági feltételek, különösen a pedagógiai készségekre vonatkozó, oly módon, hogy az e rendelkezés értelmében két különböző munkáltató eltérően értékelhetné azt a kérdést, miszerint ugyanazon kérelmező teljesíti-e az említett követelményt.

Tekintettel a megkövetelt felsőfokú végzettség általános jellegére, erre a tényezőre hivatkozva nem lehet az érintett szakmát „szabályozottnak” tekinteni, mivel nem tűnik ki, hogy az meghatározott szakma gyakorlására irányuló képesítésre vonatkozna[10].

A mérlegelési jogkörök

Az ügyben eljáró főtanácsnok indítványában a pedagógusi szaktudás mérlegelése kapcsán rögzítette, hogy az észt tanárok szövetsége által kiadott tanúsítvány bemutatása esetén a munkáltatónak nincs oka kétségbe vonni a jelölt pedagógiai szaktudását. Ugyanakkor az észt jogszabályok nem tartalmaznak erre vonatkozó szabályt. Ezért egy ilyen tanúsítvány bemutatása esetén is a munkáltató feladata annak értékelése, hogy a pedagógiai szaktudás tekintetében az adott jelölt megfelel-e az óvodapedagógusokra vonatkozó alkalmassági követelményekről szóló rendelet követelményeinek.

Azonban fontos, hogy az ilyen mérlegelési jogkört meg kell különböztetni a munkáltató azon jogkörétől, hogy az adott szakma gyakorlásának megkezdéséhez szükséges alkalmassági feltételeket teljesítő személyt felveszi-e, továbbá, hogy az e feltételeknek megfelelő két pályázó közül választhasson. Az ebből eredő helyzet alkalmas arra, hogy elhomályosítsa a különbségtételt azok között, akik rendelkeznek a nemzeti szabályozás által az érintett szakma gyakorlásához előírt szakmai képesítésekkel, és azok között, akik nem rendelkeznek ezekkel[11].

Az észt tanárok szövetsége által kiadott tanúsítvánnyal kapcsolatban az észt jogszabályok nem tartalmaznak erre vonatkozó szabályt.

Az EUB megállapítása szerint e körülmények között az észt jog nem biztosítja, hogy az érintett szakma gyakorlásának megkezdése és gyakorlása azok számára legyen fenntartva, akik meghatározott szakmai képesítéssel rendelkeznek. Következésképp az óvodapedagógusi szakma – az észtországi szervezeti formában – nem minősíthető a 2005/36-os irányelv 3. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében vett „szabályozott szakmának”[12].

Ezt az értékelést nem vonják kétségbe azok a körülmények, hogy az Észt Köztársaság az óvodapedagógusi szakmát „szabályozottnak” minősíti, továbbá, hogy felvette e szakmát a létező szabályozott szakmáknak a Bizottsággal közölt jegyzékébe, és az említett szakma szerepel a szabályozott szakmáknak a Bizottság által a naprakésszé tett adatbázisában.

Az irányelv közvetlen hatálya

Az irányelvek az elérendő célokat tekintve a címzett tagállam vagy tagállamok, illetve az összes tagállam számára kötelezőek. A célkitűzések megvalósításának formáját és eszközeit azonban a tagállamok választhatják meg. A nemzeti jogalkotónak átültető jogszabályt, „nemzeti végrehajtási intézkedést” kell elfogadnia, amellyel a nemzeti jogszabályokat az irányelvekben megállapított célkitűzésekhez igazítja. A tagállamok ennek során bizonyos mérlegelési jogkörrel rendelkeznek, amely lehetővé teszi a nemzeti sajátosságok figyelembevételét.

Jelen ügy kapcsán meg kell állapítani, hogy a szakmai képesítések elismeréséről szóló finn törvény a szakmai képesítések elismerését és a szolgáltatásnyújtás szabadságát a 2005/36-os irányelvvel összhangban szabályozza, illetve az ilyen elismerés részletes feltételeit is pontosítja[13].

Az EUB ítélkezési gyakorlatának megfelelően az irányelvek is közvetlen hatállyal bírnak abban az esetben, ha rendelkezéseik feltétel nélküliek, megfelelően egyértelműek és pontosak, valamint ha az uniós tagállamok az irányelvet nem ültették át határidőn belül nemzeti jogukba[14].

Az irányelv-átültetési kötelezettsége körében a tagállamnak nem az irányelv tartalmát kell átvennie, hanem az abban foglalt célokat kell megvalósítania. Ennek eszközeit és módszereit a tagállamok általában szabadon választják meg.

Jelen esetben szakmai képesítések elismeréséről szóló finn törvény a szakmai képesítések elismerését és a szolgáltatásnyújtás szabadságát a 2005/36-os irányelvvel összhangban szabályozza, és részletes feltételeit is pontosítja[15]. Ugyanakkor a 2005/36-os irányelv 3. cikke (1) bekezdésének a) pontjában szereplő „szabályozott szakma” fogalmának meghatározása nem utal a tagállamok jogára. Így az irányelv értelmében vett fogalom kizárólag az uniós jog hatálya alá tartozik[16]. Következésképp az, hogy az Észt Köztársaság az óvodapedagógusok szakmáját „szabályozottnak” tekinti, és felvette azt a már szabályozott szakmák ama jegyzékébe, amelyet közölt a Bizottsággal, nem elegendő ahhoz, hogy e szakmát a 2005/36-os irányelv értelmében vett „szabályozott szakmának” lehessen minősíteni.

Miként azonban a főtanácsnok indítványában rámutatott[17], a „szabályozott szakmának” az irányelvi meghatározása valójában nem hivatkozik a Bizottság adatbázisainak tartalmára, sem pedig a tagállamok nemzeti jogára. Mivel a „szabályozott szakma” meghatározása „az uniós jog hatálya alá tartozik, ennek megfelelően a Bizottság jegyzékét tájékoztató jellegűnek kell tekinteni[18].

A „nem szabályozott szakma” kérdései

Az EUB által magválaszolt további kérdés arra az esetre vonatkozott, ha az érintett szakma a származási tagállamban nem szabályozott. A 2005/36-os irányelv által létrehozott elismerési rendszer azt feltételezi, az eredeti szakmai képesítés elismerésének feltétele, hogy azt valamely tagállamban szerezzék meg. Ez a 2005/36-os irányelv 2. cikkének (1) bekezdéséből következik. Ettől a szabálytól eltérve eme irányelv 2. cikkének (2) bekezdése kimondja, hogy „saját szabályozásának megfelelően minden tagállam lehetővé teheti a tagállamok azon állampolgárai számára, akik nem valamely tagállamban szerzett szakmai képesítésről szóló okirattal rendelkeznek, hogy területén a 3. cikk (1) bekezdésének a) pontja szerinti szabályozott szakmát gyakoroljanak.”

Ebből következően a fogadó tagállamban engedélyezni kell a szakma megkezdését és gyakorlását, ha a kérelmező ezt a szakmát az elmúlt tíz éven belül egy éven át teljes munkaidőben, vagy annak megfelelő időtartamú részidőben gyakorolta egy másik tagállamban, és egy vagy több, a származási tagállam által kiállított képzettségi tanúsítvánnyal vagy előírt képesítés megszerzését tanúsító okirattal rendelkezik. Továbbá, az elmúlt tíz éven belül egy másik tagállamban szerzett egyéves szakmai tapasztalatot nem lehet megkövetelni, ha az előírt képesítés megszerzését tanúsító okirat, amellyel a kérelmező rendelkezik, szabályozott oktatás és képzés elvégzését igazolja.

E körülményekre figyelemmel az előterjesztő bíróság kérdése arra irányult, hogy az A. által 1980-ban az Észt Szovjet Szocialista Köztársaságban megszerzett, a kisgyermekek nevelését szolgáló oklevél tekinthető-e szabályozott képzés elvégzését igazoló okiratnak.

A 2005/36-os irányelv 3. cikkének (3) bekezdése értelmében ugyanis „[a] harmadik ország által kibocsátott, előírt képesítés megszerzését tanúsító okiratot előírt képesítés megszerzését tanúsító okiratnak kell tekinteni, ha annak birtokosa az érintett szakmában annak a tagállamnak a területén, amely az előírt képesítés megszerzését tanúsító okiratot a 2. cikk (2) bekezdésének megfelelően elismerte, hároméves, az említett tagállam által tanúsított szakmai tapasztalatot szerzett”.

Az előterjesztő bíróság további kérdése

A finn bíróság választ várt arra is, hogy a 2005/36-os irányelv 3. cikkének (3) bekezdése alkalmazandó-e abban az esetben, ha a fogadó tagállamban bemutatott, képesítés megszerzését tanúsító okiratot egy másik tagállam területén olyan időszakban szerezték meg, amikor e tagállam nem önálló államként, hanem szovjet szocialista köztársaságként létezett, és ha e tagállam az előírt képesítés megszerzését tanúsító okiratot ez utóbbi tagállamban a függetlenség visszanyerése után kiállított, előírt képesítés megszerzését tanúsító okiratnak minősítette.

Észtországot illetően a 2005/36-os irányelv „szerzett jogokról” szóló 23. cikkének (4) bekezdése az automatikus rendszer hatálya alá tartozó szakmák, például az orvosok, ápolók, építészmérnökök 1991. augusztus 20. előtt – azaz a Szovjetunióban megszerzett – szakmai képesítést tanúsító okirataival foglalkozik. Ebből következően az automatikus rendszer hatálya alá tartozó szakmákhoz kapcsolódó előírt képesítés megszerzését tanúsító okiratot a többi tagállamnak el kell ismernie, ha az észt hatóságok tanúsítják, hogy az okirat a területükön ugyanolyan érvényű, mint az az okirat, amelyet kiállítanak. Továbbá azt, hogy ezek a személyek a kérdéses tevékenységet területükön az igazolás keltét megelőző öt év folyamán legalább három egymást követő éven keresztül gyakorolták[19].

A 2005/36-os irányelv 3. cikke (3) bekezdésének szövegéből kitűnik, hogy e rendelkezés valamely harmadik ország által kiállított és valamely tagállam által ugyanezen irányelv 2. cikke (2) bekezdésének megfelelően elismert képesítés megszerzését tanúsító okiratra vonatkozik. Következésképp az A. által 1980-ban az Észt Szovjet Szocialista Köztársaságban megszerzett oklevél nem tekinthető olyannak, mintha azt valamely, e rendelkezés értelmében vett harmadik ország állította volna ki.

A hivatkozott oklevelet az Észt Köztársaság a függetlenség visszanyerése és az unióhoz való csatlakozása után az Észt Köztársaság által a volt Szovjetunióban 1991. augusztus 20. előtt kiállított oklevelek és az Észt Köztársaság oklevelei közötti megfelelésről szóló, 2005. június 6-ai 120. sz. kormányrendelet értelmében az Észt Köztársaságban e tagállam függetlenségének visszanyerését követően megszerzett oklevélnek minősítette.

Az EUB jogértelmezése szerint ezt az oklevelet – a 2005/36-os irányelv 3. cikkének (3) bekezdésében foglalt rendelkezésekkel ellentétben – olyan, valamely képesítés megszerzését tanúsító okiratnak kell tekinteni, amelyet egy tagállam, nem pedig valamely harmadik ország állított ki. Ebből következő megállapítása szerint a 2005/36-os irányelv 3. cikkének (3) bekezdése az ügy körülményei között nem alkalmazható.[20]

Ha valamely ügy nem tartozik a 2005/36-os irányelv hatálya alá, az illetékes hatóságok nem tekinthetnek el az értékeléstől, hanem eme értékelést az EUMSZ által biztosított alapvető szabadságok fényében kell folytatniuk[21]. „Az oklevelek kölcsönös elismerésére vonatkozó irányelveknek és különösen a 2005/36-os irányelvnek nem az a célja, és nem is eredményezhetik azt, hogy az oklevelek, a bizonyítványok és a képesítés megszerzéséről szóló egyéb tanúsítványok elismerését megnehezítsék a hatályukon kívül eső helyzetekben”[22].

A főtanácsnoknak az EUMSZ munkavállalókra vonatkozó 45. cikkének ősszabály szerinti alkalmazhatóságához fűzött megjegyzései szerint „amikor olyan szakmai képesítések elismerésére irányuló kérelmet nyújtanak be, amely nem tartozik a 2005/36-os irányelv hatálya alá, az EUMSZ 45. és 49. cikke lép előtérbe”[23].

Az érintett tagállamnak az illetékes hatóságain keresztül objektív alapon ellenőriznie kell, a külföldi oklevél igazolja-e, hogy birtokosa olyan tudással és képesítéssel rendelkezik, amely legalább egyenértékű a nemzeti oklevél által tanúsítottakkal, és ha igen, úgy kell elismernie az oklevelet, mint amely megfelel a nemzeti rendelkezései által meghatározott követelményeknek[24].

Így jelen ügyben az EUMSZ 45. vagy 49. cikke alapján történő vizsgálat során a kérelmező képesítését mélyrehatóan értékelni kell, figyelembe véve a Finnországban, illetve a Szovjetunióban szerzett valamennyi oklevelét és szakmai tapasztalatát[25], továbbá a 2019-ben kiállított tanúsítványt annak megállapítására, hogy a képesítései egyenértékűek-e a fogadó tagállam által az óvodapedagógusi szakma gyakorlásához előírt szakmai képesítéssel, továbbá annak tisztázására, hogy ténylegesen megszerezte-e az esetlegesen hiányzó készségeket[26].

Az EUB szerint e körülményekből következően a szakmai képesítések elismerése iránti kérelem nem tartozik a 2005/36-os irányelv hatálya alá. A fogadó tagállam illetékes hatóságainak A. helyzetét az EUMSZ 45. és 49. cikkének rendelkezéseire tekintettel megvizsgálni[27].

Az Európai Unió Bíróságának ítélete

A fenti indokok alapján az EUB határozata szerint:

1) A 2013. november 20-ai 2013/55/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvvel módosított, a szakmai képesítések elismeréséről szóló 2005. szeptember 7-ei 2005/36/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 3. cikke (1) bekezdésének a) pontját a következőképpen kell értelmezni. Nem minősül az e rendelkezés értelmében vett „szabályozott szakmának” az a szakma, amelyre vonatkozóan a nemzeti szabályozás a szakma gyakorlásának megkezdéséhez és gyakorlásához megkövetel ugyan alkalmassági feltételeket, azonban diszkrecionális jogkört biztosít a munkáltatók számára annak mérlegelését illetően, hogy teljesülnek-e eme feltételek.

2) A 2013/55-ös irányelvvel módosított 2005/36-os irányelv 3. cikkének (3) bekezdése nem alkalmazandó abban az esetben, ha a fogadó tagállamban bemutatott, előírt képesítés megszerzését tanúsító okiratot egy másik tagállam területén olyan időszakban szerezték meg, amikor e tagállam nem önálló államként, hanem szovjet szocialista köztársaságként létezett, és ha az említett tagállam ezt az előírt képesítés megszerzését tanúsító okiratot valamely, ez utóbbi tagállamban a függetlenség visszanyerése után kiállított, előírt képesítés megszerzését tanúsító okiratnak minősítette. Az ilyen, előírt képesítés megszerzését tanúsító okiratot olyannak kell tekinteni, mint amelyet valamely tagállamban és nem harmadik országban szereztek meg.

Lábjegyzetek:

[1] A 2023. március 2-ai C‑270/21. sz. ügy, ítélet ECLI:EU:C:2023:147 (Ítélet)

[2] A szakmai képesítések elismeréséről szóló 2005. szeptember 7-ei 2005/36/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (Irányelv)

[3] A szakmai képesítések elismeréséről szóló 1384/2015. sz. finn törvény, a laki ammattipätevyyden tunnustamisesta szabályozza. Az ilyen elismerés részletes feltételeit ugyanezen törvény 6. §-a rögzíti

[4] A 2006. január 19‑ei Colegio de Ingenieros de Caminos, Canales y Puertos C‑330/03, ítélet EU:C:2006:45, 19. pont. A 2020. július 8‑ai BB kontra Lietuvos Respublikos sveikatos apsaugos ministerija C‑166/20 ítélet, EU:C:2021:554, 26. pont

[5] „Ha az összes szükséges információ megszerzését követően a Bizottság úgy ítéli meg, hogy a második albekezdésben említett eltérés nem helyénvaló, vagy nincs összhangban a közösségi joggal, három hónapon belül felkéri az érintett tagállamot arra, hogy tartózkodjon a tervezett intézkedés megtételétől. Amennyiben a Bizottság a fent említett határidőn belül nem ad választ, az eltérést alkalmazni lehet”

[6] A 2019. június 26-ai Bizottság kontra Görögország C‑729/17. ítélet, EU:C:2019:534; 91. pont

[7] A 2008. február 1-jei Aranitis-ítélet, C‑164/94, EU:C:1996:23, 19. pont; a 2008. május 8-ai Bizottság kontra Spanyolország-ítélet, C‑39/07, EU:C:2008:265, 33. pont

[8] A 2015. október 6-ai Alain Brouillard kontra Jury du concours de recrutement de référendaires près la Cour de cassation és État belge C‑298/14. sz. ügy, ítélet, 39. pont

[9] Ítélet 41. pont

[10] Indítvány 49. pont

[11] Indítvány 60. pont

[12] Ítélet 46. pont

[13] A szakmai képesítések elismeréséről szóló 1384/2015. sz. törvény 1. §-a első bekezdésének első albekezdése szerint e törvény a szakmai képesítések elismerését és a szolgáltatásnyújtás szabadságát a 2005/36-os irányelvvel összhangban szabályozza. Az ilyen elismerés részletes feltételeit e törvény 6. §-a pontosítja

[14] Az 1974. december 4-ei Yvonne van Duyn kontra Home Office C- 41/74, ítélet ECLI:EU:C:1974:133

[15] A laki ammattipätevyyden tunnustamisesta (1384/2015) 1. §‑a első bekezdésének első albekezdése szerint e törvény a szakmai képesítések elismerését és a szolgáltatásnyújtás szabadságát a 2005/36 irányelvvel összhangban szabályozza. Az ilyen elismerés részletes feltételeit e törvény 6. §‑a pontosítja.

[16] Malta Dental-ítélet, 34. pont

[17] Indítvány 45. pont

[18] A 2015. október 6-ai Brouillard-ítélet, C‑298/14, EU:C:2015:652; 38. pont

[19] 2005/36-os irányelv 23. cikke (4) bekezdésének utolsó előtti albekezdése

[20] Ítélet 62, 63. pont

[21] A 2022. június 16-ai Sosiaali‑ja terveysalan lupa‑ja valvontavirasto, C‑577/20, EU:C:2022:467; Valvira-ítélet,  35–44. pont

[22] Valvira-ítélet, 37. pont

[23] Indítvány 91. pont

[24] Indítvány 92. pont

[25] Respublikos-ítélet, 40. pont

[26] Indítvány 93. pont

[27] Valvira-ítélet, C‑634/20, EU:C:2022:149, 38–46. pont

---