Jogválasztás a nemzetközi magánjogban a szerződések tekintetében


A Wolters Kluwer gondozásában megjelenő Magyarázat a nemzetközi magánjogról című kiadvány a nemzetközi magánjog egészét átfogó jogszabály-magyarázat, mely a nemzetközi magánjogról szóló törvényt részletesen és tematikusan elemzi, együttesen a szabályozás gerincét adó uniós jogi aktusokkal és a vonatkozó nemzetközi egyezményekkel, valamint a kapcsolódó joggyakorlattal.


Az alábbiakban magyarázatunk szerződésekkel foglalkozó fejezetének a jogválasztásról szóló témaköréből olvashatnak részleteket az Európai Unió szabályozásáról, nevezetesen a Róma I rendelet előírásairól. A részlet szerzője: dr. Király Miklós.

Jogválasztásról van szó, ha a felek dönthetnek a szerződésükre alkalmazandó jogról (lex contractus). Az elmúlt évtizedekben az akarati autonómia, a jogválasztás kiteljesedését figyelhetjük meg a nemzetközi magánjogban, különösen a kötelmi jogban.

Szerződések esetében a felek jogválasztására a Róma I rendelet szabályai vagy a nemzetközi magánjogi kódex normái irányadóak. Ez utóbbiak csak másodlagosan, szűk körben nyernek alkalmazást, kizárólag a Róma I rendelet tárgyi hatályán kívül rekedő ügyletek esetén.

A Róma I rendelet lényegében azonos rendelkezéseket tartalmaz, mint elődje, a még 1980-ban elfogadott Római Egyezmény. A Róma I rendelet (11) preambulumbekezdése kinyilvánítja, hogy a feleknek az alkalmazandó jog megválasztására vonatkozó szabadsága a szerződéses kötelezettségekre irányadó kollíziós szabályok rendszerének egyik alapja.

A Róma I rendelet 3. cikke a jogválasztás széles körű szabadságát biztosítja.

Kifejezett vagy hallgatólagos jogválasztás

A Róma I rendelet 3. cikk (1) bekezdése szerint a szerződésre elsősorban a felek által választott jog irányadó. A jogválasztásnak kifejezettnek kell lennie, vagy annak a szerződés rendelkezéseiből, illetve az eset körülményeiből egyértelműen ki kell tűnnie. Választásukkal a felek a szerződés egészére vagy csak annak egy részére alkalmazandó jogot határozhatják meg. A Róma I rendelet 3. cikk (2) bekezdése pedig lehetővé tesz a feleknek, hogy a szerződést a korábban irányadó jog helyett utóbb egy másik jog rendelkezései alá vonják.

A hallgatólagos jogválasztás szabályai árnyalatnyit szigorodtak a Római Egyezményhez képest, legalábbis a Róma I rendelet angol, illetve német változata szerint, az idézett magyar fordítás ugyanis nem követi ezeket a finomításokat. Amíg a Római Egyezmény szerint a hallgatólagos jogválasztáshoz elég volt a „kellő bizonyosság” (reasonable certainty, mit hinreichender Sicherheit), addig a Róma I rendelet angol, illetve német szövege szerint ennek már „egyértelműen” (clearly demonstrated by the terms of the contract or the circumstances of the case; eindeutig aus den Bestimmungen des Vertrags oder aus den Umständen des Falles ergeben) ki kell tűnnie. A hivatalos magyar szöveg nem érzékeli ezt a változást, továbbra is a „kellő bizonyosság” fordulatot használva a Róma I rendelet 3. cikk (1) bekezdésében, helytelenül. Amennyiben hazai bíróság előtt vita merülne fel a szöveghely értelmezése tekintetében, nyilvánvalóan figyelembe kell venni a Róma I rendelet többi nyelvi változatát is. A kódex már közvetve érzékelteti a rendelet helyes fordítását azzal, hogy azon szerződéses viszonyokra, amelyekre a Róma I rendelet nem alkalmazandó, a hallgatólagos jogválasztás tekintetében a pontos magyar fordítást építi be az Nmjtv. 50. § (1) bekezdésébe. Tehát ha a jogválasztás nem kifejezett, annak a szerződés rendelkezéseiből vagy az ügy körülményeiből egyértelműen megállapíthatónak kell lennie.

Hallgatólagos jogválasztásra utalhat, ha a felek olyan általános szerződési feltételeket (standard forms) használnak, amelyek egy adott jogrendszerre jellemzőek, vagy a korábbi üzletmenetüket meghatározott jogot választó klauzulákat tartalmazó szerződések mentén bonyolították, és nincs nyoma annak, hogy a jogválasztás elhagyása tudatos döntés eredménye lett volna. A visszatérő utalások egy ország polgári törvénykönyvének meghatározott cikkeire szintén a hallgatólagos jogválasztást jelezhetik. Hasonlóképpen, ha a kapcsolódó jogügyletekre a felek választottak jogot, vagy ha a szerződésükben kikötötték a vitájukban döntő választottbíróság székhelyét olyan körülmények között, hogy az az alkalmazandó jogra is utalhat. A fórumválasztás következményének mérlegelése összhangban van a Róma I rendelet (12) preambulumbekezdésével, amely szerint annak meghatározása során, hogy a felek jogválasztása egyértelműen megállapítható-e, egyik tényezőként a felek arra vonatkozó megállapodását is figyelembe kell venni, hogy kizárólagos joghatóságot ruháznak egy tagállam egy vagy több bíróságára a szerződés alapján felmerülő viták eldöntésére.

A jogviszony feldarabolása

A Róma I rendelet 3. cikk (1) bekezdése lehetővé teszi, hogy választásukkal a felek meghatározzák a szerződés egészére vagy annak csak egy részére alkalmazandó jogot. Ebből logikusan következik, hogy a szerződés különböző részei különböző jogok alá is rendelhetőek, a nemzetközi magánjogban ismert dépeçage intézményének megfelelően. Ugyanakkor óvatosságra int, hogy a különböző bíróságok adott esetben különböző mértékben fogadják el a szerződés feldarabolását az alkalmazandó jogok szempontjából. Így az Európai Bíróság korlátozottan megengedő döntést hozott a C-133/08 számú, ICF ügyben (ECLI:EU:C:2009:617, ítélet), a jogelőd Római Egyezmény azonos tartalmú rendelkezését értelmezve. Ítéletében rámutatott, hogy a szerződés különböző részekre bontása és e részek eltérő jogszabályok alá rendelése ellentétes a Római Egyezmény céljaival, és kizárólag abban az esetben fogadható el, ha a szerződés több olyan részből áll, amelyeket egymáshoz képest önállónak lehet tekinteni.

Belföldi tényállások

Szintén kisebb módosítás elődjéhez képest a Róma I rendeletben, hogy a tisztán belföldi tényállások leírása során, tehát amikor valamennyi, a jogviszonyra vonatkozó egyéb lényeges tényállási elem más országhoz kapcsolódik, mint amelynek jogát választották, a Róma I rendelet 3. cikk (3) bekezdéséből elmaradt a „függetlenül attól, hogy együtt jár-e egy külföldi bíróság joghatóságának kikötésével vagy sem” fordulat. Ennek azonban valószínűleg nem kell különösebb jelentőséget tulajdonítani, mert a rendelkezést indokoló Róma I rendelet (15) preambulumbekezdés viszont átveszi ezt a szöveghelyet. A lényeg, hogy az ilyen, valódi természetük szerint belföldi jogviszonyokban az egyébként irányadó jog kógens normáinak alkalmazását biztosítani kell.[1]

Belső piaci záradék

Tartalmi jelentőségű változás viszont a Római Egyezményhez képest a Róma I rendelet 3. cikk (4) bekezdésébe foglalt új norma, „belső piaci záradék” az Unió jogának védelméről. Ezzel kapcsolatban kérdésként vetődik fel, hogy nincs-e részleges átfedés a Róma I rendelet 3. cikk (3) és (4) bekezdései között, hiszen a tagállamok kötelező normái egyébként is magukba foglalják a Róma I rendelet 3 cikk (4) bekezdésében hivatkozott, átültetett normákat. Tehát az idézett rendelkezéssel biztosított kiegészítő védelem csak az inkorporálást nem igénylő, közvetlenül alkalmazandó EU-normák tekintetében jelenik meg a korábbi állapothoz képest.

Érvényesség

A Róma I rendelet 3. cikkének (5) bekezdése szerint az alkalmazandó jogra vonatkozó megállapodás létrehozására és érvényességére a 10., 11. és 13. cikkek rendelkezéseit kell alkalmazni, azaz a rendeletnek a szerződések anyagi és alaki érvényességére, valamint a cselekvőképtelenségre vonatkozó szabályai a jogválasztásra nézve is irányadóak.

A gyengébb fél védelme

A tisztán belföldi vagy uniós tényállásokra szabott sajátos szabályok mellett egyéb korlátai is vannak a jogválasztásnak. Idetartozik a gyengébb vagy kevésbé tájékozott fél védelme, az alábbiak szerint.

a) Fuvarozási szerződések

Így a Róma I rendelet 5. cikke (2) bekezdése szerint fuvarozási szerződéseknél a felek csak azon ország jogát választhatják a személyszállítási szerződés irányadó jogaként – a 3. cikkel összhangban –, ahol:

– az utas szokásos tartózkodási helye található; vagy

– a fuvarozó szokásos tartózkodási helye található; vagy

– a fuvarozó központi ügyvezetésének helye található; vagy

– a kiindulási hely található; vagy

– a rendeltetési hely található.

Tehát eltérően a Róma I rendelet főszabályától, ebben az esetkörben nem lehet bármilyen, a jogviszonyhoz egyáltalán nem kapcsolódó jogot választani.

b) Fogyasztói szerződések

Eltérő védelmi rendszer érvényesül a fogyasztói szerződéseknél. A Róma I rendelet 6. cikk (2) bekezdése szerint a felek a 3. cikknek megfelelően megválaszthatják az alkalmazandó jogot, a jogválasztása azonban nem eredményezheti azt, hogy a fogyasztót megfosztják az olyan rendelkezések által biztosított védelemtől, amelyektől – a Róma I rendelet 6 cikk (1) bekezdés alapján jogválasztás hiányában alkalmazandó jog értelmében – megállapodás útján nem lehet eltérni. Így az egyébként irányadó jog kógens szabályai a jogválasztásra tekintet nélkül érvényesülnek.

c) Biztosítási szerződések

A nagy kockázatra vonatkozó biztosítási szerződésekre a felek által a Róma I rendelet 3. cikk szerint választott jog vonatkozik. Viszont a választható jogok zárt felsorolásával találkozunk bizonyos (más) biztosítási szerződések esetében is, a vonatkozó Róma I rendelet 7. cikk (3) bekezdése szerint. A Róma I rendelet 7. cikk (2) bekezdése hatálya alá tartozó szerződésektől eltérő biztosítási szerződés esetén ugyanis a felek kizárólag az alábbi jogokat választhatják:

  • bármely tagállam joga, amelyben a szerződés megkötésének időpontjában a kockázat felmerül;
  • a biztosítási kötvénytulajdonos szokásos tartózkodási helye szerinti ország joga;
  • életbiztosítás esetén azon tagállam joga, amelynek a biztosítási kötvénytulajdonos az állampolgára;
  • azon biztosítási szerződések esetén, amelyeknél a fedezett kockázatok olyan eseményekre korlátozódnak, amelyek egyetlen – a kockázat felmerülésének helyétől eltérő – tagállamban következhetnek be, e tagállam joga;
  • ha a biztosítási kötvénytulajdonos, akinek a biztosítási szerződése e bekezdés hatálya alá tartozik, üzleti, ipari vagy szabadfoglalkozású tevékenységet folytat, és a biztosítási szerződés e tevékenységekhez kapcsolódó két vagy több kockázatra is kiterjed, amelyek különböző tagállamban merülnek fel, bármelyik érintett tagállam joga, vagy a biztosítási kötvénytulajdonos szokásos tartózkodási helye szerinti ország joga.

Végezetül, ha az első, a második és az utolsó franciabekezdésben felsorolt esetekben az említett tagállam nagyobb szabadságot biztosít a biztosítási szerződésre alkalmazandó jog megválasztására, a felek élhetnek e szabadsággal.

d) Munkaszerződések

Az egyéni munkaszerződések esetében a Róma I rendelet ismételten visszatér a fogyasztói szerződéseknél alkalmazott mintához, azaz az egyébként irányadó jog kógens rendelkezései érvényesülésének garantáláshoz: a Róma I rendelet 8. cikk (1) bekezdése szerint az egyéni munkaszerződésre a felek által a 3. cikknek megfelelően választott jog az irányadó. Ez a jogválasztás azonban nem eredményezheti azt, hogy a munkavállalót megfosztják a jogválasztás hiányában a Róma I rendelet 8. cikk (2)–(4) bekezdései értelmében alkalmazandó jog olyan rendelkezései által biztosított védelemtől, amelyektől megállapodás útján nem lehet eltérni.

Tehát a Róma I rendelet 3. cikkének jogválasztásra vonatkozó általános szabálya mellett több, kevésbé megengedő rendelkezés érvényesül, az ügylet típusától függően.

A választott jog alkalmazásának korlátot szabhat még az imperatív rendelkezések érvényesülése és a közrend, mely kérdéseket a magyarázat megfelelő részeinél tárgyalunk.

 Nem állami normák választása

A Róma I rendelet – eltérve eredeti koncepciójától –, erősen visszafogott a különböző nem állami normák (rules of law), így a különböző szerződési jogi alapelvek, mint például az UNIDROIT Nemzetközi Kereskedelmi Szerződések Alapelvei (UNIDROIT Principles of International Commercial Contracts) alkalmazása tekintetében. A jogválasztás szabadságát biztosító Róma I rendelet 3. cikke szerint: „A szerződésre a felek által választott jog az irányadó.” Ebben az összefüggésben a „jog”, „law”, „Recht” kifejezés használata egyértelműen a különböző állami jogokra utal. Ez kiderül a Róma I rendelet 4. cikkéből, amely – meghatározva a jogválasztás hiányában alkalmazandó jogot – következetesen valamely ország jogára, „law of the country” utal.

a) Anyagi jogi értelemben vett jogválasztás

Ezt a szigorú szemléletet némiképp enyhíti a Róma I rendelet (13) preambulumbekezdése, amely megengedi az anyagi jogi értelemben vett jogválasztást, hangsúlyozva, hogy a „rendelet nem zárja ki, hogy a felek nem állami joganyagra vagy nemzetközi egyezményre történő hivatkozást építsenek be a szerződésbe”. Ez azonban nem különösen jelentős engedmény, hiszen a hivatkozás beépítésének, azaz a nem állami normák inkorporációjának lehetősége tulajdonképpen a felek szerződési szabadságából következik.

b) EU szerződési jog

Inkább előremutató a Róma I rendelet (14) preambulumbekezdése, amely szerint: „Ha a Közösség egy megfelelő jogi eszközben az anyagi szerződési jogra vonatkozó szabályokat fogadna el, az általános feltételeket is ideértve, ez a jogi eszköz lehetővé teheti a felek számára, hogy e szabályok alkalmazását válasszák.” Tehát elméletileg elfogadja, hogy a felek egy olyan európai szerződési jog alkalmazása mellett döntsenek, mint a néhány éve tervezett, de végül el nem fogadott Közös Európai Adásvételi Jog (Common European Sales Law, CESL).

Összességében el kell ismernünk, hogy egyfajta ellentmondás feszül a szerződésekre vonatkozó alapelvek és a nemzetközi magánjog jelenleg uralkodó álláspontja között, legalábbis ami a rendes bíróságok előtti eljárásban alkalmazandó jogot illeti. Az alapelvek sokkal ambiciózusabbak lehetséges alkalmazásukat illetően, mint a jelenlegi, szerződésekre irányadó kollíziós normák, és az alapelvek alkalmazása, különösen rendes bíróságok előtt, éppen az állami vagy szupranacionális nemzetközi magánjogi normáktól függ.

c) Választottbírósági eljárás

Nem állami normák alkalmazása választottbírósági eljárásban: mind a szerződéses kötelezettségekről szóló Róma I rendelet, mind pedig a Brüsszel Ia rendelet kizárja tárgyi hatálya alól a választottbírósági megállapodást [Róma I rendelet 1. cikk (2) bekezdés e) pont], illetve általában a választottbíráskodást [Brüsszel Ia rendelet 1. cikk, (2) bekezdés d) pont). Éppen ezért a Róma I rendelet 3. cikkének jogválasztásra vonatkozó rendelkezései, amelyek csak valamely állami jog választását teszik lehetővé, illetve a (13) preambulumbekezdés, amely nem állami jogok választását csak anyagi jogi értelemben tartja lehetségesnek, a választottbírósági eljárásban nem irányadóak. Ez azonban már a választottbíráskodásról szóló 2017. évi LX. törvény és különösen a Vbt. 41. §-ának az értelmezésére tartozó kérdés.

(A részlet szerzője: dr. Király Miklós.)

[1] Lásd: Mádl Ferenc – Vékás Lajos: Nemzetközi Magánjog és nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Joga. Nyolcadik, átdolgozott kiadás, ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2015, 557 o. és 346. o.




Kapcsolódó cikkek

2021. szeptember 17.

Minden olasz munkavállalónak védettnek kell lennie

Az olasz kormány csütörtökön fogadta el a világ legszigorúbb koronavírus-elleni intézkedéseit, amely minden munkavállaló számára kötelezővé teszi a koronavírus elleni védettség igazolását, a negatív tesztet vagy a fertőzésből való gyógyulást.