Miért háborog Franciaország, miért haragosak a szakszervezetek?

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nincs olyan kicsit is tájékozott ember a foci EB árnyékában, aki ne tudná, hogy valami igencsak bűzlik Franciaországban (ha másért nem, akkor hát azért, mert már sztrájkolnak a szemétszállítók is). De mi az, ami ennyire felháborította a tiltakozókat, és tényleg annyira ördögtől való-e a kormány munkaügyi javaslata, amennyire a radikális szakszervezetek mondják? Elemzésünkben ennek a fogas kérdésnek jártunk utána.

A munkaügyi miniszter neve után csak „El Khomri-törvény” néven futó munkaügyi törvényjavaslatot csak az alkotmány 49-3-as cikkelyének használatával tudták átpasszírozni a Nemzetgyűlésen. Vagyis úgy, hogy a módosító javaslatokat tulajdonképpen nem tárgyalták, a tiltakozó kormánypárti képviselőknek pedig dönteniük kellett: kormányt buktatnak, vagy csöndben maradnak (voltak egyébként szép számmal, akik a nehezebb utat választották, hiszen majdnem született kormánypárti bizalmatlansági indítvány is). És ez még csak a kezdete volt a javaslat parlamenti pályafutásának, hiszen egészen biztos, hogy a jobboldali többségű Szenátus június 13-ától nem fogja érintetlenül hagyni a szöveget…

De végül is mit tartalmaz a Munka Törvénykönyve (Mt.) módosítása, mi borította ki olyan szinten a radikális szakszervezeteket, elsősorban a CGT-t, hogy olajfinomítókat és atomerőműveket blokkoltak, s a helyzet jelenlegi állása szerint akár a foci EB sikerességét és kényelmességét is hajlandóak lennének kockáztatni? (A franciául olvasók eredeti nyelven írott összefoglalókból is tájékozódhatnak, többek között itt, itt, itt, itt, és különösen itt.)

Versenyképesség és szellemi alkotások az Európai Unióban Szerző: dr. Tattay Levente
Ismertető és megrendelés >>

Mindenekelőtt a kormány javaslata megkönnyíti a „gazdasági elbocsájtás” lehetőségét. A fő szabály az, hogy a cégnek forgalomcsökkenést kell kimutatnia ahhoz, hogy gazdasági okokból kirúghasson embereket. Azt pedig a cégméret alapján határozzák meg, hogy a visszaesésnek milyen mértékűnek kell lennie: a 11 főnél kevesebb embert foglalkoztató cégek egy negyedév forgalomcsökkenés, a 11-50 fő közötti létszámú cégek két negyedév forgalomcsökkenés, az 50-300 fő közötti létszámú cégek három negyedév, a 300 főnél több embert foglalkoztató cégek pedig négy negyedév forgalomcsökkenés után állhatnak neki a kirúgásoknak, azaz ennyi idő után foghatják vissza gazdasági okokból a létszámukat. A kormány egyesek tiltakozása ellenére azt is javasolja, hogy a francia leányok állapotát a cégek globális állapota alapján kelljen mérni (vagyis az nem elég az elbocsájtásokhoz, ha a francia leánycégnek rosszul megy, kirúgni embereket csak akkor lehet, ha a világon máshol is rosszul alakulnak a dolgok). A kormány a javaslat magyarázatában úgy véli, hogy a gazdasági célú elbocsájtás okainak és feltételeinek pontosítása bátorítja majd a tőkeszegény és a jogi környezettől tartó kisvállalkozásokat, hogy bátrabban vegyenek fel határozatlan időre munkavállalókat. Eközben ellenkező hatású – vagyis nem munkaadóbarát – intézkedésnek számít, hogy a kormány letett a jogtalan elbocsájtásos munkaügyi eljárásokban kiszabható kártérítések mértékének maximalizálásáról.

Fotó: Olga Besnard / Shutterstock.com

 

Szívességet tett ugyanakkor a kabinet a munkaadóknak azzal, hogy nem tette kötelezővé a határozott idejű szerződések járulékainak „túladóztatását” (ugyanis sok munkaadó ilyen határozott idejű szerződéses formákba menekül a határozatlan munkaidejű szerződések merevsége, az elbocsájtás nehézsége, a munkaerőpiac rugalmatlansága elől). A munkaadók egy része (ideértve a legfontosabb munkaadó szervezetet, a Medefet) egyébként azzal fenyegetett az ötlet belengetésekor, hogy kiszállnak abból a tárgyalássorozatból, amely a kolosszális hiányt felhalmozó, a szociális partnerek által irányított, a munkanélküli kasszát nagy vonalakban felügyelő szervezet, az Unédic megmentéséről – és persze a munkanélküli juttatások számításának módjáról – szól. A megállapodás pedig, egyelőre, ebben az ügyben is nagyon messzinek tűnik.

A radikális szakszervezeteknek (különösen a CGT-nek) nagyon nem tetszik az új Mt.-szövegben az a lehetőség sem, hogy ha a munkavállalók többségét képviselő szakszervezetek nem jutnak dűlőre a cégvezetéssel, akkor a cégen belüli munkaügyi megállapodások a munkavállalók 30%-át képviselő szakszervezetek által kezdeményezhető céges referendum során is érvényesíthetők. A lehetőség kezdetben a munkaidőre vonatkozó szabályok esetében alkalmazható, majd később fokozatosan más területeken is.

Miért aggódnak a radikálisok? Azért, mert ezzel a módszerrel meg lehet kerülni a radikális szakszervezetek befolyását, és közvetlenül a munkavállalók többségéhez lehet fordulni (éppen ezért, az erről rendelkező 2. cikkely a törvény nagy vörös posztója a CGT és partnerei számára). Eddig a céges megállapodások érvényességéhez 30%-os képviselet kellett a szakszervezetek részéről – és pont. A reformista, kompromisszum-kész szakszervezeteknek, például a CGT-nél kicsit nagyobb CFDT-nek, az új verzió természetesen nagyon kedvező lenne , hiszen az „50%-os képviselet, vagy szavazás 30%-kal”-módszer egyfajta konstruktivitást és meggyőzési képességet igényel a szociális párbeszédben (nem véletlen, hogy a CFDT ebben a formában támogatja a javaslatot, a CGT viszont nem – a kormány pedig mindent meg is tett azért, hogy a CFDT beálljon a törvény mögé, s hogy leszalámizza a tiltakozó szervezeteket a tiltakozásról). A radikális szakszervezeteknek viszont kevésbé kedvező a dolog, hiszen gyengíti a politikai befolyásukat, ha ki lehet őket hagyni a játékból – vagy a játékszabályok nem a nagypolitikai tiltakozásra, hanem a helyi megegyezésekre fókuszálnak. A radikálisoknak nem érdekük tehát, hogy ne országos és ágazati érdekegyeztetéseken, hanem céges szinten – a munkavállalók közvetlen beleszólásával – dőljenek el a munkavállalók életét érintő kérdések. Valójában a szakszervezetek politikai önérdeke éppen annyira témája ennek a munkaügyi vitának, mint maga a munkajog és a munkavállalók sorsa.

Ügyvédvilág hírlevél
Friss hírek, szakmai cikkek, bírósági döntések, jogszabályfigyelő. Kéthetente megjelenő hírlevelünkben összefoglaljuk az elmúlt időszak aktuális változásait, válogatunk értékes szakmai tartalmainkból, valamint tájékoztatjuk a legújabb szakirodalmakról, szolgáltatásokról, képzésekről. Feliratkozás >>

Nem tudom, hogy a kormány a CGT és a szélsőbal bázisának a gyengítésére törekszik-e, de azt hiszem, a lehetőség minden épeszű mérsékelt baloldali kormánypolitikus fejében felmerül. Biztos ugyanakkor, hogy a kormány deklarált célja, hogy a dolgok minél inkább helyi szinten, a céges szociális párbeszéd szintjén dőljenek el: a munkaidő új szabályait is úgy alakították ki, hogy az egyes cégek mozgástere megnőjön, a korábbinál önállóbban alakíthassanak ki rugalmasabb munkaidőkereteket, akár napi 12 órás munkarenddel is (heti 48 óránál többet azonban senki nem dolgozhat).

A 35 órás munkahét törvényi szabályozása megmarad az új rendszerben is, ugyanakkor az ágazati megállapodásoktól eltérő céges megállapodásokat is lehet kötni, vagyis részben megfordul a jogforrási hierarchia, s az alacsonyabb rendű céges megállapodásnak nem kell feltétlenül egyeznie a magasabb rendű ágazati megegyezéssel, csak a törvény betűjével. A konkrét esetben, a törvény engedte keretek között változtatható a munkaidő céges szinten, és a túlórák pótléka is csökkenthető az ágazati megállapodásokhoz képest, de a minimum 10%-ot el kell érnie. A részmunkaidős alkalmazottat továbbra sem lehet heti 24 óránál rövidebb ideig alkalmazni.

További fontos újdonság, hogy a cégvezetéssel kötött többségi megállapodás felülírhatja a munkaszerződéseket, ha az a munkahelyek megőrzése szempontjából fontos. Ez a megállapodás viszont nem vezethet a fizetések csökkenéséhez, maximum a pótlékokhoz nyúlhat hozzá. A megállapodás érvényességét elutasító munkavállalók különleges indokkal elbocsájthatók lesznek.

Néhány kisebb jelentőségű – vagyis kisebb vitát kiváltó – érdekesség is található a törvénytervezetben. Sokak nemtetszését váltotta ki az a szabály, amely joggá emeli az munkahelyi egészségügyi szolgáltatásokat, ugyanakkor nem teszi kötelezővé az üzemorvosi látogatást mindent munkaszerződés megkötésekor, csak a leginkább veszélyes állások esetén (ez nem tetszik a szakszervezeteknek, pedig egyrészt ez védi a munkavállaló privát szféráját, másrészt a munkaadónak érdeke igazán, hogy meggyőződjön a belépő munkavállaló egészségi állapotáról, hiszen ennek későbbi kártérítési és peres ügyekben nagy jelentősége lehet).

A magyar sajtónak is feltűnt az a cikkely, amely megengedné a munkavállalónak, hogy munkaidőn kívül ne válaszoljon az elektronikus üzeneteire. A jogalkotó ezzel nyilvánvalóan az e-mail és az okostelefonok megállíthatatlan terjedésére, és az állandó készenléti állapot munkaadói elvárására kívánt valamilyen formában reagálni. Emiatt természetesen nem tiltakoznak a szakszervezetek. Miért is tennék?

---