Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Hátborzongató kamaradarab visz el minket egy New York-i kórház tárgyalójába, ahol orvosok életről és halálról döntenek.
Testben és lélekben egy transzplantációs döntőbizottság ülésén találjuk magunkat, ahol a szemünk előtt kell eldőlnie: a kórházban fekvő várólistás betegek közül ki kapja meg a kórházba épp úton lévő szívet. Nyomasztó légkörben etikai, erkölcsi, jogi dilemmák között őrlődnek hőseink, akiknek szinte perceken belül kell határozniuk.
A látszólag kegyetlen, szinte elviselhetetlen, ideges főorvos (Őze Áron játssza) szinte már menne is a műtőbe, hogy elvégezze feladatát; a rákbetegen is visszatért idősödő főorvos (Dunai Tamás) saját ítélete és motivációja alapján terelné a vitát kiszemeltjéhez; a rutinos főnővér (Söptei Andrea) érzelmi szállal is kötődik a visszajött doktorhoz; az ügyvédből alig néhány éve papnak állt atya (Márton András) moralizálása mintha egy irányba húzná el az indulatoktól sem mentes döntéselőkészületet; a pszichiátria mániás depressziós vezetője (Borbás Gabi) talán élete összes baját is beviszi a tárgyalásra; a doktorkollégáját helyettesítő fiatal orvosnő (Bánfalvi Eszter) naivan kapkodja a fejét az érvek és ellenérvek hallatán. Élet és halál urai most ők hatan. Nem istenek, az élet mégis különleges szereppel ruházza fel őket.
Mark St. Germain amerikai szerzőt a Rózsavölgyi mindig értő és hálás közönsége már ismerheti Az utolsó óra című darabja révén, Jordán Tamás és Alföldi Róbert már eljátszotta itt Sigmund Freud és egy fiatal professzor feszültségteremtő találkozását a háború sújtotta Londonban. A feszültségteremtés nagymesterének is tekinthetjük a szerzőt, hiszen ezúttal is szinte megáll a levegő a Szalon intim színpadán. Azon a kis játszótéren, melyet három oldalról körülölelnek a nézők, akik testközelből, szinte maguk is úgy érezhetik, ott vannak a tárgyalóban, hiszen csupán csak néhány méternyire előttük zajlanak az események.
Ráadásul Valló Péter remek ötlete révén a negyedik oldalon, az intim térhez képest hatalmasnak tűnő vásznon alkalmanként azt az élőképet látjuk, amelyet a színpad szélén kamerával a kezében álló „videodokumentátor” készít, aki a darab szerint mint jegyzőkönyvvezető rögzíti a tárgyalás menetét. Így kitágul a szűk tér, a színészek legkisebb arcrezdüléseit is nyomon követhetjük, mintha a színészek egyben egy film főszerepelői is lennének.
Különböző álláspontok, érvek és ellenérvek csapnak össze, látszólag mindenkinek igaza lehet, s a helyzetet csak súlyosbítja, hogy a régóta új szívre váró betegek között megjelenik egy új is, egy médiaguru síbalesetet szenvedett fia. A milliárdos kész 50 millió dollárral segíteni a kórházat is támogató alapítvány munkáját… Orvosi érvek csapnak össze erkölcsi kérdésekkel, és az emberi gyarlóság is befolyásolhatja a határozatot. Vajon lehet-e objektív döntést hozni? S vajon nem menthet-e meg újabb életeket a dollármilliókból felépíthető új korházi épületszárny?
A legkimunkáltabb jellem talán az operáló orvosé, aki egyszerre őszinte, nyers, kompromisszumképtelen szakbarbár, akit nem érdekel, miként tud másodpercek alatt magára haragítani bárkit is. Elfojtja érzelmeit, s félrecsúszott magánéletéből szinte menekül munkájába, melyben könnyedén képes kegyetlen lenni – a bizottság bárhogy is dönt, a „vesztes” betegekkel szemben mindenképpen kegyetlen –, ugyanakkor mindenki tiszteli, mert profi, elismert sebész.
Kiváló, tanulságos darab született, mely január végétől látható a Rózsavölgyi Szalonban. A művészet és az élet ezúttal sem jár távol egymástól, hiszen éppen a bemutató napján hallhattuk a híradást: 2015-ben a Semmelweis Egyetem (SE) Transzplantációs és Sebészeti Klinikáján végezték a legtöbb nem élődonoros veseátültetést az európai centrumok közül, s májtranszplantációs műtéteik számával a harmadikak lettek. Tavaly összesen 263 szervátültetést végeztek a budapesti klinikán. És mindegyik műtét mögött komoly orvosi döntés állt…
(Fotók: Éder Vera)
