Az Eximbank ellen ítéltek eső fokon

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Fővárosi Törvényszék 2016. november 9-én ítéletet hirdetett a Magyar Export-Import Bank Zrt. felperes által a Döb-68. Zrt. alperes ellen szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt indított perben. A bíróság a felperes keresetét elutasította, és közel 17 millió forint perköltség megfizetésére kötelezte – közölte a Fővárosi Törvényszék.

A Fővárosi Törvényszék 2016. november 9-én ítéletet hirdetett a Magyar Export-Import Bank Zrt. felperes által a Döb-68. Zrt. alperes ellen szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt indított perben. A bíróság a felperes keresetét elutasította, és közel 17 millió forint perköltség megfizetésére kötelezte. A peres felek 2014. január 17-én kötöttek 10 évre szóló bérleti szerződést. A Magyar Export-Import Bank Zrt. bérbe vette alperestől a budapesti „Lánchíd Palotát” azért, hogy oda tegye át a székhelyét. A szerződéskötést követően a bank kifizette a szerződésben meghatározott kauciót és megkezdte a bérleti díj fizetését is.

Ezzel egyidejűleg megindultak az épületben az átalakítási munkálatok, melynek során a bank saját tevékenységéhez igazodóan megkezdte a belső terek kialakítását. Ezt követően 2015 januárjában a bérlő feltűnő értékaránytalanság címén bíróság előtt támadta meg a szerződést. A felperes elsődlegesen annak megállapítását kérte a bíróságtól, hogy a felek között létrejött bérleti szerződés jó erkölcsbe ütközik és ezért semmis, másodlagosan pedig azt, hogy a bíróság állapítsa meg, hogy a felek között létrejött szerződés feltűnő értékaránytalanság miatt érvénytelen. Kérte továbbá alperes kötelezését 213.055.000 forint ellenszolgáltatás nélkül maradó szolgáltatás és 220.827.600 forint kaució, valamint jogalap nélküli gazdagodás címén 1.016.000.000 forint vagyoni előny megfizetésére.

[htmlbox Jogászvilág_hírlevél]

 

A felperes álláspontja szerint jó erkölcsbe ütköző és feltűnően értékaránytalan volt a bérleti szerződés, mert a bank akkori menedzsmentje a közpénzek hanyag kezelése során indokolatlanul magas bérleti díjban állapodott meg az alperessel, a szerződés megkötésének és az utána megkezdett épület átalakításnak a célja az alperes magánvagyonának növelése volt. Az alperes a kereset elutasítását és a felperes perköltségben marasztalását kérte. A bíróság az ítélet szóbeli indokolása során kitért arra, hogy a jó erkölcsbe ütköző szerződés semmisségét a Polgári Törvénykönyv mondja ki, de a fogalmát a jogszabály nem határozza meg, azt a bírói gyakorlat alakította ki. A Legfelsőbb Bíróság iránymutatása alapján a bírói gyakorlat jó erkölcs alatt a tisztességesen gondolkodó emberek általánosan elfogadott értékrendjét érti és azt a szerződést tekinti jó erkölcsbe ütközőnek, amely ugyan nem ütközik jogszabályba, de a szerződéssel elérni kívánt cél, a szerződés tárgya vagy az abban kikötött szolgáltatások jellege nyilvánvalóan sérti az általánosan elfogadott normákat és a társadalom értékítéletébe ütközik. A felek között létrejött bérleti szerződés jó erkölcsbe ütközését a perben a felperesnek kellett bizonyítania.

A bíróság álláspontja szerint a közpénzek hanyag kezelésével elfogadott, indokolatlanul eltúlzott bérleti díj valóban kiválthatja a társadalom rosszallását, de akkor sem eredményezi a szerződés semmisségét, hanem a feltűnő értékaránytalanság címén való megtámadási jog érvényesítése során lehet csak figyelembe venni. Többek között erre a kérdésre vonatkozóan is, a bíróság az eljárás során ingatlanszakértőt rendelt ki, akinek a szakvéleményét az ítélkezése alapjául elfogadta, ugyanis az alapos és aggálytalan volt. A szakértői vélemény valamennyi releváns körülmény figyelembevételével megállapította, hogy a bérleti díj összege nem feltűnően értékaránytalan, ezzel kapcsolatban tehát nem támasztotta alá a felperesek álláspontját.

A szerződés létrejöttét követően megkezdett felperesi beruházásokkal kapcsolatban a bíróság kifejtette, hogy ez a felperesi hivatkozás a szerződés jó erkölcsbe ütközésének vizsgálata során nem értelmezhető és nem vizsgálható. A szerződésnek ugyanis már a szerződéskötés időpontjában a jó erkölcsbe kell ütköznie ahhoz, hogy a semmisége megállapítható legyen. A jövőbeli épület átalakítás mértékét és költségeit a szerződés megkötésekor egyik fél sem ismerte, annak konkrét tartalmát a szerződésben nem is rögzítették. Az átalakításról a bank a szerződés megkötését követően döntött. Az a tény, hogy a felperes a szerződés megkötését követően, a szerződési feltételeket ismerve, folyamatosan változó és egyre növekvő összegű átalakításról döntött, nem hatott ki a szerződésre. Az a körülmény, hogy az épület bérlője azt a saját költségén, a saját tevékenységéhez igazodóan átalakítja, nem ütközik sem jogszabályba, sem jó erkölcsbe. A bíróság a per folyamán széleskörű bizonyítást folytatott le és tanúként hallgatta meg a szerződéskötésben közreműködő személyeket. Ennek alapján minden kétséget kizáróan megállapítható volt, hogy a felperes tisztségviselői a bank székhely problémájának megoldására új bérleményt kerestek és mindkét fél szándéka a bérleti szerződés megkötése és nem az alperes magánvagyonának a növelése volt.

A bíróság megállapította, hogy a felek között létrejött szerződés egy hosszabb alkufolyamat eredményeként jött létre, a felperes akkori vezetői ismerték az ingatlant, tisztában voltak annak piaci tulajdonságaival. Az új székhely kiválasztásakor kifejezetten egy exkluzív luxusingatlant kerestek és a Lánchíd Palotát kifejezetten ennek az igénynek megfelelően választották ki. A bíró a szóbeli indokolását azzal zárta, hogy a Legfelsőbb Bíróság PK. 267. számú állásfoglalása szerint a feltűnő értékaránytalanság címén biztosított megtámadási jog nem szolgálhat a megbánt szerződésből való szabadulás vagy a kedvezőbb szerződési feltételek kikényszerítésének az eszközéül, mert az joggal való visszaélést valósít meg. Az ítélet nem jogerős.

---