Felmentették a titkosszolgálati vezetőket

  • Értesítő a rovat cikkeiről

A Kúria kedden elutasította a Legfőbb Ügyészség felülvizsgálati indítványát a kémkedéssel vádolt volt titkosszolgálati vezetők ügyében, így jogerős maradt a korábbi felmentő rendelkezés.

Az ügyészség a Gyurcsány-kormány idején történtek miatt 2011-ben kémkedés és más bűncselekmények miatt vádat emelt Szilvásy György volt titkosszolgálati miniszter, Galambos Lajos és Laborcz Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) egykori főigazgatói és egy magánszemély ellen.

Tavaly ősszel a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen felmentette a vádlottakat, ez ellen nyújtott be az ügyészség felülvizsgálati indítványt.

A tanácsvezető bíró csaknem egyórás, nyilvános indoklásban fejtette ki érveit az államtitok miatt zárt ajtók mögött zajló perben. Azt mondta, az NBH-nál "idegen" állampolgárok bevonásával folytatott poligráfos vizsgálatokkal kapcsolatban Galambos Lajos "sok szabályt sértett", ám nem bizonyítható a kémkedéshez szükséges szándékosság.

Bírósági Döntések Tára

A folyóirat egyfelől publikációs fórumot kíván biztosítani a megyei, illetve az ítélőtáblai döntések számára, másfelől azzal, hogy a mértékadó bírósági döntések közül válogat, a jogalkalmazás egységességét kívánja támogatni.

További információ és megrendelés >>

 

(MTI)

  • Értesítő a rovat cikkeiről
Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az jogaszvilag.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!