Kúria: nem jogsértő a kormány kampánya

  • Értesítő a rovat cikkeiről

 A Kúria hétfői végzésében helybenhagyta a Nemzeti Választási Bizottság határozatát, amely szerint nem jogszabálysértő a kormány népszavazási kampánya.

Az NVB-hez az MSZP alelnöke, Nemény András magánszemélyként fordult a kormány "Tudta? Brüsszel egy városnyi illegális bevándorlót akar Magyarországra telepíteni" plakátjának és hirdetéseinek szövege miatt, mert úgy vélte, a kormány kampánya megsérti a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás választási alapelvét. Arra hivatkozott, hogy a kampányban a kormány nem vehetne részt, vagy ha igen, akkor legfeljebb semleges pozíciót foglalhatna el. Szerinte a kampányban a kormány valótlanságokat állít a betelepítésről, illetve nem egyértelmű megállapításokat tesz, lényeges fogalmakat mos össze manipulatív szándékkal. 

Az NVB a kifogást elutasította. Arra hivatkozott, hogy a kormány - mint kezdeményező - meghatározó szereplője az országos népszavazásnak, így nem lehet pusztán szemlélő vagy semleges résztvevő. A kifogásolt reklámmal pedig az NVB szerint a kormány politikai véleményét fejti ki, azért, hogy a választópolgári akaratot befolyásolja.

Az NVB arra is hivatkozott, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) határozatai szerint a népszavazási kampány alkalmával közzétett plakátok és szövegeik a véleménynyilvánítás szabadságának védelmét élvezik. A kormány plakátjai az általa kezdeményezett népszavazással összefüggő politikai véleményét tartalmaznak, így az a politikai véleménynyilvánítás védelmi körébe tartozik - érveltek.

A Kúria hétfőn elutasította az NVB határozatával szemben benyújtott bírósági felülvizsgálati kérelmet. 

A bíróság internetes oldalán közzétett végzésében a Kúria megállapította: az NVB helyesen jár el, amikor a véleménynyilvánítás szabadsága, illetve a korlátai vonatkozásában a korábbi, a választási eljárások során kimunkált, egymással versengő jelöltekre nézve kidolgozott elvekből indult ki.

A Kúria döntésében irányadónak tekintette a véleménynyilvánítás és tényállítás elhatárolhatóságának kérdésében az Ab korábbi határozatait, amelyek szerint "fokozott alkotmányos védelmet élveznek az olyan értékítéletek, amelyek a közügyekre vonatkozó vélemények ütközésében kapnak hangot, és a véleménynyilvánítás szabadsága csak az öncélú, a közügyek vitatásának körén kívül eső megnyilvánulásokkal szemben nem nyújt védelmet".

Hozzátették: "a véleménynyilvánítási szabadságnak a választási eljárásban az Alkotmánybíróság általi értelmezése azzal a következménnyel jár, hogy amennyiben a választási eljárás során az értékítélet a közügyek vitatásának körén belül marad, tartalmára nézve nem végezhető el a kérelmező által hivatkozott bizonyíthatósági teszt (az a közlés, amelynek valósága vagy valótlansága bizonyítható az tény, amelynek valóságtartalma nem bizonyítható, az vélemény), nem kerülhet sor tényállítás helyes vagy helytelen voltának vizsgálatára".

Public Governance, Administration and Finances Law Review

A lap angol nyelvű nemzetközi közigazgatási és közpénzügyi folyóiratként került megalapításra. Tematikáját, tartalmát tekintve alapvetően tudományos jellegű, de a kiadványban helyet kap a joggyakorlat- és jogesetelemzés, szakmai fórumok is.

Megrendelés >>

 

A bíróság szerint a kormány kampánykijelentéseinek direkt tartalmával szemben az Ab-határozatok nyomán támasztott alapjogi elvárások nem azonosak az objektív tényeken alapuló információkkal, ismeretekkel, adatokkal szemben támasztott köznapi követelményekkel. Ennek következtében a kormánynak a választási kampánya részeként elhangzó kijelentései legfeljebb orientálnak, de nem informálnak, így a "városnyi", az "illegális", a "menekült/migráns" kifejezések helyes vagy helytelen voltára vonatkozó elemzés sem lett volna elvégezhető. Az Ab-határozatok alapján a kormány politikai véleményével kapcsolatban a Kúria sem vizsgálhatta érdemben, hogy a kifogásolt közlés egészben vagy részben tényállításnak minősül-e, és ha igen, akkor megalapozott-e - szögezték le. 

 A bíróság szerint a tényállítások vizsgálhatósága hiányában nem állapítható meg, hogy a kormány a "Tudta? Brüsszel egy városnyi illegális bevándorlót akar Magyarországra telepíteni." szövegű, a politikai kampány eszközéül szolgáló plakátokkal és hirdetésekkel nem jóhiszeműen és nem rendeltetésszerűen járt el. 

A Kúria végzése jogerős.

(MTI)

  • Értesítő a rovat cikkeiről

Kapcsolódó cikkek

  • Választás

    Október 2-ra írta ki a népszavazást a nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítésével kapcsolatban Áder János köztársasági elnök kedden - derült ki a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) honlapján megjelent közleményből.

  • parlament

    Elrendelte kedden az Országgyűlés a kötelező betelepítési kvótáról szóló országos népszavazást, amelyet a kormány kezdeményezett.

Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az jogaszvilag.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!