Ügyészség: kizárható a baráti tűz


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Újabb szakértő erősítette meg, hogy nem „baráti tűz” történt a bőnyi rendőrgyilkosságnál. 
 


Elkészült és megérkezett a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) győri regionális osztályára az egyesített igazságügyi orvos- és fegyverszakértői vélemény, amelynek megállapításai megerősítik a gyanúsítottal közölteket – tájékoztatott a főügyészség szóvivője, hangsúlyozva, hogy az ügyben a „baráti tűz” kizárható.

Nagy Andrea közölte: a nyomozás még tart, a határideje április 26., de szükség esetén meghosszabbítható.

A szóvivő február végén azt közölte az MTI érdeklődésére, hogy az igazságügyi fegyverszakértői vélemény szerint Bőnyben a sértettet a gyanúsított által használt gépkarabélyból leadott lövés találta el, és azonosították a lövedéket is. Előzőleg a sajtóban több helyen azt írták, lehet, hogy a gyilkosságot nem a Magyar Nemzeti Arcvonal nevű hungarista szervezet egyik alapítója, Győrkös István követte el, hanem „baráti tűzben” vesztette életét Pálvölgyi Péter. 

A Központi Nyomozó Főügyészség győri regionális osztálya a Nemzeti Szakértői és Kutató Központnak több mint hetven kérdést tett fel, amelyeket az intézmény szakterületek szerint megosztott. A daktiloszkópus, az igazságügyi vegyészszakértő, valamint az igazságügyi fegyverszakértő február végére elkészítette szakvéleményét. Az utóbbi állapította meg, hogy a sértettet a gyanúsított gépkarabélyából származó lövés találta el. 

Ezután a KNYF győri regionális osztálya egyesített igazságügyi orvos- és fegyverszakértői véleményt is kért, és ez készült el most, alátámasztva a korábbi megállapításokat. 

A gyanúsított előzetes letartóztatását a Győri Járásbíróság korábban április 27-éig hosszabbította meg. 

Tavaly október 26-án reggel a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai előre tervezett házkutatásra mentek ki Győrkös István bőnyi házához, ahol a tulajdonos gépkarabéllyal öt-hat lövést adott le rájuk és a gyanú szerint megölt egy rendőrt, Pálvölgyi Pétert. A rendőrök is használták szolgálati fegyverüket, és eközben megsérült az idős lövöldöző.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek