Ügyészség: példátlan megtorlással fenyegetőzni


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Példátlannak nevezte a Legfőbb Ügyészség közleményében azt a politikusi kijelentést, amely megtorlással fenyegeti a bírákat és az ügyészeket a jogszerű, törvényes tevékenységük miatt.


Ez a megnyilvánulás súlyosan sérti a jogállamiságot, alapjaiban támadja a jogbiztonságot – írta a Legfőbb Ügyészség.

Varju László, a Demokratikus Koalíció alelnöke múlt csütörtökön a Sukoró-ügyben hozott jogerős döntés után beszélt arról, hogy pártja kormányra kerülése után börtönbe záratná a 2008-as sukorói telekcsere ügyében eljáró ügyészeket, bírákat, valamint a legfőbb ügyészt és az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökét.

Az ellenzéki politikus a jogerős döntést kommentálva koncepciós perről beszélt, továbbá – kormányváltás esetére – szabadulást és teljes kárpótlást ígért a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. letöltendő börtönbüntetésre ítélt egykori vezetőinek.

Varju László azt mondta: a Fidesz azért „kreálta” a Sukoró-ügyet, hogy börtönbe zárja Orbán Viktor kormányfő „legfőbb politikai ellenfelét”, Gyurcsány Ferencet, Tátrai Miklós és Császy Zsolt fő bűne pedig az volt, hogy nem tettek „hamis tanúvallomást” a DK elnöke ellen.

[htmlbox Jogászvilág_hírlevél]

 

„Ma Magyarországon nem független az igazságszolgáltatás” – jelentette ki, hozzátéve, Polt Péter legfőbb ügyész, Handó Tünde, az OBH elnöke, az ügyben eljáró „fideszes” ügyészek, a csütörtöki ítéletet meghozó bíró és tanácsa addig lesz „szabadlábon, ameddig a magyar miniszterelnököt Orbán Viktornak hívják”.

Az ellenzéki párt szombaton közleményben ismételte meg: „a fideszes Polt Péter ügyészsége két ártatlan embert juttatott koncepciós perben letöltendő börtönbüntetésre a Sukoró-ügyben”.

Gréczy Zsolt, a párt szóvivője hétfőn ugyancsak koncepciós perről beszélt a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában és vizsgálat lefolytatását szorgalmazta, hozzátéve, hogy ha a bíró bűncselekményt követett el az eljárás során, akkor börtönbüntetésre kell ítélni. 

A 2008-as sukorói telekcsere ügyében a Kúria jogerősen három, illetve két és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte hűtlen kezelés kísérlete miatt Tátrai Miklóst és Császy Zsoltot, az MNV Zrt. egykori vezetőit.

Maga a jogerősen elítélt Tátrai Miklós is úgy reagált a DK megnyilatkozására, hogy a saját ügye is azt mutatja: „nem jó, ha politikusok börtönnel fenyegetnek bárkit”.

(MTI, hvg.hu)


Kapcsolódó cikkek