Közlekedési baleseti kár megtérítése

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az I. rendű felperes 2011. március 17-én gyalogosként közlekedési balesetet szenvedett úgy, hogy elütötte őt egy személygépkocsi, miközben a kijelölt gyalogos átkelőhelyen haladt át az úton. Az I. rendű felperes a balesetben koponyaűri sérülést szenvedett el. A baleset után több napig kómában volt, a sérülés következtében féloldali spasztikus bénulás és postcontusios szindróma alakult ki. A II. rendű felperes az I. rendű felperes édesanyja, a III. rendű felperes az I. rendű felperes testvére.

Az I. rendű felperes elvesztette a belátási képességét, képtelenné vált a számolásra, az írásra és az olvasásra, memória- és figyelemzavarral küzd, folyamatos gondozásra, ellátásra és felügyeletre szorul. Az I. rendű felperes gondozását és felügyeletét a II. rendű felperes látja el. Az I. rendű felperes balesetből eredő össz-szervezeti egészségromlása 82%-os mértékű.

[multibox]

II. rendű felperesnél gyermeke betegsége neurotikus kórfolyamatot indított meg, ami alvászavarban, feszültségben nyilvánul meg.

A III. rendű felperesnél testvére balesetével összefüggésben szorongás és alvászavar mutatható ki.

A balesetet okozó gépjármű felelősségbiztosítója az alperes. Az alperes gondozási díj címén 355 000 forintot, élelem-feljavítás címén 45 000 forintot, dologi kártérítés címén 10 000 forintot, kórházba vásárolt ingóságok költsége címén 20 000 forintot, gyógyszerköltség címén 14 417 forintot, háztartási kisegítő költsége címén 302 000 forintot, közlekedési költség címén 210 000 forintot, nem vagyoni kártérítés címén 2 700 000 forintot fizetett meg az I. rendű felperesnek.

A kereseti kérelem tartalma

Ami a tényállást illeti, a felperesek az I. rendű felperest ért balesettel okozati összefüggésben keletkezett káraik megtérítése iránt terjesztettek elő keresetet. Az I. rendű felperes ápolási díj címén 135 000 forint, gondozási díj címén 8 285 000 forint lejárt és havonta 180 000 forint jövőben esedékessé váló járadék, élelem-feljavítás címén 90 000 forint, gyógytorna költsége címén 2 880 000 forint lejárt és havonta 60 000 forint jövőben esedékessé váló járadék, gyógytorna-felszerelés költsége címén 72 000 forint lejárt és havonta 1 500 forint jövőben esedékessé váló járadék, dologi kártérítés címén 23 000 forint, kórházba vásárolt ingóságok költsége címén 28 500 forint, gyógyszerköltség címén 705 583 forint lejárt és havonta 15 000 forint jövőben esedékessé váló járadék, gyógyászati segédeszközök költsége címén 840 000 forint és havonta 20 000 forint jövőben esedékessé váló járadék, háztartási kisegítő költsége címén 178 000 forint lejárt és havonta 10 000 forint jövőben esedékessé váló járadék, közlekedési költség címén 1 020 000 forint lejárt és havonta 30 000 forint jövőben esedékessé váló járadék, kulturális többletköltség címén 720 000 forint lejárt és havonta 15 000 forint jövőben esedékessé váló járadék, nem vagyoni kártérítés címén 17 300 000 forint, jövedelemveszteség címén 6 795 468 forint, valamint havonta 135 144 forint jövőben esedékessé váló járadék megfizetésére kérte kötelezni az alperest.

A II. rendű felperes közlekedési költség címén 180 000 forintot, nem vagyoni kártérítés címén 6 000 000 forintot, a III. rendű felperes közlekedési költség címén 459 650 forintot, nem vagyoni kártérítés címén 4 000 000 forintot követelt.

A felperesek igényt tartottak a kártérítés után járó, az 1959. évi IV. tv. (a továbbiakban: 1959-es Ptk.) 301. § (1) bekezdésében meghatározott mértékű késedelmi kamat megfizetésére is. Az I. rendű felperes előadta, hogy egészségi állapota miatt nem képes a tömegközlekedési eszközök igénybevételére, a közlekedésben kísérő segítségére szorul. A nem vagyoni kártérítés iránti követelését súlyos és maradandó egészségkárosodására, valamint annak az életvitelére gyakorolt hátrányos következményeire alapította. Hivatkozott arra, hogy a baleset következtében munkaképtelenné vált, emiatt elesett a baleset előtt elért jövedelmétől.

Az alperesi álláspont

Az alperes az ellenkérelmében elismerte a helytállási és teljesítési kötelezettségének fennállását, védekezésében azonban tételesen vitatta a felperesek által érvényesített kár bekövetkezését vagy mértékét. A közlekedési többletköltség-igényt 5000 forintot meghaladóan, a kulturális többletköltség-igényt teljes mértékben – bizonyítottság hiányában – kérte elutasítani. A keresetpótló járadék körében vitatta, hogy a felperesnek a baleset miatt jövedelemvesztesége lenne. A nem vagyoni kárigény mértékét eltúlzottnak minősítette.

Az elsőfokú bíróság döntése

Az elsőfokú bíróság az ítéletével kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az I. rendű felperesnek 2 133 500 forint vagyoni kártérítést, ennek 2013. január 1-jétől számított kamatát, 2015. április 1-jétől havonta 56 000 forint járadékot, 9 300 000 forint nem vagyoni kártérítést és ennek 2011. március 17-étől számított törvényes kamatait; a II. rendű felperesnek 180 000 forint vagyoni kártérítést, ennek 2011. június 1-jétől számított törvényes kamatait, 4 000 000 forint nem vagyoni kártérítést és ennek 2011. március 17-étől számított kamatait; a III. rendű felperesnek 459 650 forintot, ennek 2011. június 30-ától számított törvényes kamatait, 800 000 forint nem vagyoni kártérítést és ennek 2011. március 7-étől számított kamatait. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.

A bíróság ítéletének indokolásában úgy foglalt állást, hogy az alperes az 1959-es Ptk. 345. § (1) bekezdése, 339. § (1) bekezdése és a 2009. évi LXII. törvény 28. § (1) bekezdése alapján köteles megtéríteni a felperesek kárait.

[htmlbox BDT]

A bíróság az I. rendű felperes javára ápolási díj címén 90 000 forint, gondozás költsége címén 1 325 000 forint és havonta 30 000 forint jövőben esedékessé váló járadék, dologi kártérítés címén 10 000 forint, kórházba vásárolt ingóságok költsége címén 28 500 forint, gyógyászati segédeszközök költsége címén 40 000 forint, háztartási kisegítő költsége címén 178 000 forint és havonta 10 000 forint jövőben esedékessé váló járadék megfizetésére kötelezte az alperest. Az I. rendű felperes élelem-feljavítás, gyógytorna, gyógytorna-felszerelés és gyógyszerköltség megfizetése iránti követelését megalapozatlannak ítélte meg. Figyelemmel arra, hogy az I. rendű felperes nem tud egyedül közlekedni, emiatt kisegítőre szorul, az I. rendű felperes közlekedési költség iránti kereseti kérelmét megalapozottnak találta. A közlekedési költség összegét mérlegeléssel havonta 10 000 forintban határozta meg. A 42 hónapra számított 420 000 forintból levonta az alperes által teljesített 210 000 forintot, és ezen a címen 210 000 forint lejárt és havonta 10 000 forint jövőben esedékessé váló járadék megfizetésére kötelezte az alperest. Kulturális többletköltség címén havonta 6000 forint alapul vételével 252 000 forint lejárt és havonta 6000 forint jövőben esedékessé váló járadékot ítélt meg az I. rendű felperes számára.

A bíróság az I. rendű felperes nem vagyoni káraként értékelte, hogy magatehetetlen, szellemileg sérült, párkapcsolat kialakítására, önálló életvitelre képtelen, élete végéig mások gondoskodására szorul. Álláspontja szerint az I. rendű felperest a balesettel okozati összefüggésben ért nem vagyoni károk 12 000 000 forint kártérítéssel küszöbölhetők ki, ezért a már teljesített 2 700 000 forint elszámolásával 9 300 000 forint megfizetésére kötelezte az alperest. Okfejtése szerint az I. rendű felperes a mindenkori minimálbérrel egyező összegű jövedelmet érhetett volna el a baleset elmaradása esetén. A perben rendelkezésre álló bizonyítékokból arra a következtetésre jutott, hogy az I. rendű felperes baleset utáni jövedelme meghaladta a mindenkori minimálbér összegét, ezért a jövedelemveszteség megtérítése iránti kereseti kérelmét elutasította.

A II. rendű felperes keresetét a bíróság 180 000 forint közlekedési költség és 4 000 000 forint nem vagyoni kártérítés, a III. rendű felperes keresetét 456 650 forint közlekedési költség és 800 000 forint nem vagyoni kártérítés erejéig találta megalapozottnak.

A fellebbezés tartalma

Az ítélet ellen – annak részbeni megváltoztatása érdekében – az I. rendű felperes terjesztett elő fellebbezést. Ebben a közlekedési költség címén megítélt lejárt járadék összegét 650 000 forintra, a jövőben esedékessé váló járadékot havonta 20 000 forintra, a nem vagyoni kártérítést 17 300 000 forintra kérte felemelni. Kérte továbbá, hogy a másodfokú bíróság kötelezze az alperest 531 608 forint keresetveszteség, ezen összeg után 2012. július 1-jétől a kifizetésig az 1959-es Ptk. 301. § (1) bekezdésében meghatározott mértékű késedelmi kamat, 2015. május 1-jétől havonta 11 585 forint jövedelempótló járadék megfizetésére is. Hivatkozott arra, hogy az elsőfokú bíróság által megítélt összeg nem fedezi a mindennapos közlekedésével ténylegesen felmerülő költségeit, a nem vagyoni kártérítés elsőfokú bíróság által megállapított összege pedig nem áll arányban a balesetből eredő személyi hátrányok súlyosságával, és nem alkalmas a hátrányok kiküszöbölésére. Érvelése szerint az elsőfokú bíróság tévesen tekintette jövedelemnek a fogyatékossági támogatást, mert annak rendeltetése nem a jogosult jövedelmének pótlása, hanem az esélyegyenlőség elősegítése. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta, hogy az I. rendű felperes szakképesítéssel rendelkezik, ezért a szakképzett munkavállalókat megillető minimálbérre lenne jogosult.

Az alperes csatlakozó fellebbezési kérelme

Az alperes csatlakozó fellebbezéssel élt, amelyben az I. rendű felperes kulturális többletköltség megfizetése iránti keresetét is elutasítani kérte. Okfejtése szerint sem az orvosszakértői vélemény, sem más bizonyíték nem támasztotta alá, hogy a balesettel okozati összefüggésben orvosilag indokolt volt kulturális cikkek beszerzése az I. rendű felperes számára. Az I. rendű felperes nem bizonyította azt sem, hogy kulturális cikkek vásárlása folytán ténylegesen többletköltsége merült fel.

Fellebbezési ellenkérelmében az alperes az elsőfokú ítélet I. rendű felperes fellebbezésével támadott rendelkezéseinek a helybenhagyását indítványozta. Álláspontja szerint az I. rendű felperes nem bizonyította az önálló közlekedésre való alkalmatlanságát, sem a közlekedéssel felmerült többletköltségének összegét. Kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság helytálló mérlegeléssel állapította meg az I. rendű felperest megillető nem vagyoni kártérítés összegét. Rámutatott: a jövedelemveszteség számítása során a károsult által valamennyi jogcímen megszerzett ellátást jövedelemként kell figyelembe venni. Az I. rendű felperes a baleset bekövetkezésekor már hosszabb ideje munkanélküli volt, szakképesítésének megszerzését pedig nem igazolta. A jövedelemveszteség számítása sem felel meg a vonatkozó előírásoknak – a megfelelő számítási módszer alkalmazásával nem mutatható ki jövedelemveszteség.

Az I. rendű felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet csatlakozó fellebbezéssel támadott rendelkezésének a helybenhagyását indítványozta.

A Fővárosi Ítélőtábla megállapításai

Sem az I. rendű felperes fellebbezése, sem az alperes csatlakozó fellebbezése nem támadta az elsőfokú bíróság ítéletének az alperest az I. rendű felperes javára 1 881 500 forint vagyoni kártérítés, havonta 50 000 forint jövőben esedékessé váló járadék és 9 300 000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelező, valamint az I. rendű felperes vagyoni kártérítés iránti keresetét 3 105 108 forintot, a jövőben esedékessé váló járadék iránti keresetét pedig havonta 77 585 forintot meghaladóan elutasító rendelkezéseit. A fellebbezések nem érintették a II. és a III. rendű felperesek javára megítélt, illetve a keresetüket elutasító ítéleti rendelkezéseket. Ezek a rendelkezések fellebbezés hiányában a Pp. 228. § (4) bekezdése alapján első fokon jogerőre emelkedtek, ezért a Fővárosi Ítélőtábla kizárólag az elsőfokú ítélet fellebbezett rendelkezéseit bírálta felül.

Az I. rendű felperes fellebbezése nagyobb részben, az alperes csatlakozó fellebbezése teljes mértékben megalapozott.

Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, a tényállásból levont következtetéseivel, érdemi döntésével és a döntés ítéletben kifejtett indokaival azonban az ítélőtábla csak részben érett egyet az alábbi okok miatt.

A perben érvényesített követeléseket az 1959-es Ptk. 84. § (1) bekezdés e) pontja és 355. § (1), (4) bekezdései alapján kellett elbírálni.

Közlekedési költség: az alperes által megbízott és a perben kirendelt orvosszakértő ebben a körben egyező szakvéleménye alapján az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy az I. rendű felperes nem képes az önálló közlekedésre, a közlekedés során segítő igénybevételére szorul. Az alperes által megbízott szakértő azt is rögzítette, hogy a felperes a tömegközlekedés igénybevételére alkalmatlan. Abból a körülményből, hogy az I. rendű felperes képes háromkerekű kerékpár hajtására – amelyet terápiás céllal, felügyelet mellett gyakorol -, a szakvéleményekkel szemben nem vonható le megalapozottan az a következtetés, hogy az I. rendű felperes alkalmas lenne az önálló közlekedésre.

Az I. rendű felperes a fellebbezésében megalapozottan hivatkozott arra, hogy havonta 10 000 forint nem alkalmas a közlekedéssel és a kísérő igénybevételével ténylegesen felmerülő költségeinek fedezésére. Az ítélőtábla ezért mérlegeléssel havonta 15 000 forintban határozta meg az I. rendű felperes közlekedési költségének összegét. Erre figyelemmel a 2015. március 31-éig lejárt járadék összegét 42 x 5000 = 210 000 forinttal, a jövőben esedékessé váló járadék összegét pedig havonta 5000 forinttal felemelte.

Kulturális többletköltség: az I. rendű felperes nem bizonyította, de még csak előadást sem tett arra vonatkozóan, hogy a baleset előtt mekkora összeget fordított kulturális termékek beszerzésére és kulturális szolgáltatásokra, illetve milyen összegű kulturális költsége merült fel a baleset után. A baleset előtt és azt követően felmerült költségek ismerete nélkül nem állapítható meg, hogy az I. rendű felperesnek többletköltsége, ennek viseléséből pedig kára keletkezett. Dr. M. K. háziorvos igazolásából sem lehet arra következtetni, hogy az I. rendű felperesnek állapota miatt kulturális többletköltsége merülne fel (figyelmét csak rövid időre, állandó ingerlés mellett lehet fenntartani, rövid rajzolás vagy olvasás után feje félrebillen, szemét csukva tartja).

A kár bekövetkezésének bizonyítása a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján a perben az I. rendű felperest terhelte, ezért a kulturális többletköltség felmerülésének bizonyítatlanságát a Pp. 3. § (3) bekezdése értelmében az I. rendű felperes terhére kellett értékelni. Az alperes a csatlakozó fellebbezésében megalapozottan hivatkozott a felperes kulturális többletköltség megfizetése iránti keresetének alaptalanságára, emiatt az ítélőtábla az alperes marasztalását a kulturális többletköltség összegével, 252 000 forinttal, a havonkénti járadék összegét pedig 6000 forinttal csökkentette.

Nem vagyoni kártérítés: a Pp. 206. § (3) bekezdése kimondja, hogy a bíróság a kártérítés vagy egyéb követelés összegét, ha a szakértői vélemény vagy más bizonyíték alapján nem állapítható meg, a per összes körülményeinek mérlegelésével belátása szerint határozza meg. A nem vagyoni kártérítés összege szakértői vélemény vagy más bizonyíték alapján nem állapítható meg, ezért azt a bíróságnak a károsultat ért személyi hátrányok jellegére, súlyosságára, következményeinek időbeli kihatásaira figyelemmel mérlegeléssel kell meghatároznia.

Az elsőfokú bíróság helyesen tárta fel azokat a nem vagyoni hátrányokat, amelyeket az I. rendű felperes a perbeli balesettel okozati összefüggésben szenvedett el, az általa megállapított nem vagyoni kártérítés összege azonban nem felel meg a Pp. 206. § (3) bekezdése szerinti okszerű mérlegelés követelményének, az túlzottan alacsony mértékű.

Az I. rendű felperest megillető nem vagyoni kártérítés összegének megállapítása során legnagyobb súllyal azt kell értékelni, hogy az 1965-ben született I. rendű felperes a balesetben olyan súlyos, maradandó agyi sérülést szenvedett el, amelynek következtében a mindennapi életvitel csaknem minden területén elvesztette a fizikai és a szellemi önállóságát, segítségre szorul, ezáltal kiszolgáltatottá vált. Nagyobb jelentőséget kell tulajdonítani annak is, hogy az I. rendű felperes a baleset következményeként teljesen munkaképtelenné vált, össz-szervezeti egészségkárosodása 82%-os mértékű. A munkaképesség elvesztéséből nem csak a keresetveszteség folytán keletkezhet kár, hanem személyi hátrányként jelentkezik az önfenntartás, a hozzátartozókról való gondoskodás képességének elvesztése is. Az ítélőtábla a mérlegelés körébe vonta azt is, hogy az I. rendű felperes olyan életkorban szenvedte el a balesetet, amikor még hosszú ideig számíthatott aktív, önálló életre. Értékelte az ítélőtábla ezen kívül az I. rendű felperes pszichés egészségkárosodását és alkalmatlanná válását a párkapcsolat kialakítására. Állapota végleges, ezért élete egész hátralévő részében el kell viselnie a baleset rendkívül hátrányos következményeit.

Mindezek a körülmények – valamint a felperes életkora, a baleset idején kialakult ár- és értékviszonyok és a bírói gyakorlat is (Kúria Pfv. III. 20 672/2014/5.) – lényegesen magasabb összegű nem vagyoni kártérítés megállapítását teszik indokolttá. Az ítélőtábla álláspontja szerint a keresetben követelt 20 000 000 forint nem vagyoni kártérítés szükséges és alkalmas azoknak a személyi hátrányoknak a hozzávetőleges kiküszöbölésére, amelyek az I. rendű felperest a perbeli balesettel okozati összefüggésben érték. Ebből az alperes 2 700 000 forintot megfizetett, ezért az ítélőtábla 17 300 000 forintra emelte fel az I. rendű felperesnek járó nem vagyoni kártérítés összegét.

Jövedelemveszteség: az I. rendű felperes a saját előadása szerint a baleset előtt hosszabb ideig munkanélküli volt, és a baleset bekövetkezésekor sem állt munkaviszonyban, hanem bejelentés nélkül dolgozott. Azt a perben nem bizonyította, hogy a baleset időpontjában rendelkezett jövedelemmel, és nem bizonyította a baleset előtt elért jövedelme összegét sem. Ilyen körülmények mellett nem lehet megalapozottan levonni azt a következtetést, hogy az I. rendű felperes a baleset következtében jövedelemtől esett el, és nem tekinthető bizonyosnak az sem, hogy a baleset elmaradása esetén az I. rendű felperes legalább a mindenkori minimálbér összegét elérő jövedelemre tett volna szert. A jövedelemveszteség mint kár bekövetkezésének, valamint az okozati összefüggés fennállásának bizonyítatlanságát a Pp. 3. § (3) bekezdése alapján szintén az I. rendű felperes terhére kellett értékelni.

Az ítélőtábla sem látott ezért lehetőséget az I. rendű felperes jövedelemveszteség megtérítése iránti keresetének teljesítésére, és az erre irányuló fellebbezési kérelmét alaptalannak ítélte. A kifejtett álláspontra figyelemmel a döntés szempontjából nem volt jelentősége, de megjegyzi az ítélőtábla, hogy az alperes megalapozottan kifogásolta a jövedelemveszteség elsőfokú bíróság által alkalmazott számítási módját, mert a jövedelempótló járadék megállapítására csak bruttó összegben kerülhet sor. Ennek folytán annak számításakor az elért nettó jövedelmét a személyi jövedelemadóval növelni, az elérhető bruttó átlagkeresetet pedig a jövedelmet terhelő járulékokkal csökkenteni kell.

Mindezekre tekintettel a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett rendelkezéseit a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján részben megváltoztatta: az alperes által az I. rendű felperesnek fizetendő 2 133 500 forintot 2 091 500 forintra, a havi 56 000 forint járadékot 55 000 forintra leszállította, a nem vagyoni kártérítés címén járó 9 300 000 forintot 17 300 000 forintra felemelte. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét azzal a kiegészítéssel hagyta helyben, hogy a késedelmi kamat a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamat mértékével megegyező kamat.

A jogerős ítéletet a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Pfv. III. 20 456/2016/3. számú ítéletével hatályában fenntartotta.

Az ismertetett döntés (Fővárosi Ítélőtábla 6. Pf. 20 685/2015/7.) a Bírósági Döntések Tára folyóirat 2017/3. számában 35. szám alatt jelent meg.

---