Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az információs technológia fejlődéséből adódóan ma már a vásárlások egyre növekvőbb hányada a világhálón keresztül bonyolódik. A hagyományos üzletek mellett internetes áruházak sokasága jelent meg, s mind több online vállalkozás küzd a fogyasztóért, vagyis azért a természetes személyért, aki önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében jár el, aki árut vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz vagy az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje.
Az online vásárlás növekvő népszerűsége nem meglepő, hiszen egy távollévők közötti ügyletnek számos előnye van. Elég csak arra gondolni, hogy a fogyasztó otthona kényelméből, az időbeli és földrajzi korlátokat áthidalva böngészhet az internetes áruházak kínálatában, könnyedén összehasonlítva így az árakat. Nem akadály egy esetleges betegség, mozgáskorlátozottság, s egyszerűbbé válhat a bevásárlás csecsemő, kisgyermek mellől is. A vevőnek nem kell igazodnia a boltok nyitvatartási idejéhez sem, akár éjszaka vagy ünnepnapokon is vásárolhat. Sőt, nem csupán időt takaríthat meg. A webáruházak – mivel fenntartásuk rendszerint olcsóbb, mint a hagyományos üzleteké – gyakran kedvezőbb áron kínálják portékájukat.
Az internetes vásárlásnak azonban nem csupán előnyei, hanem hátrányai, kockázatai is vannak.
Mivel a fogyasztó a számítógépen vagy az okostelefonon keresztül vásárol, s a szerződést kötő felek nincsenek egy időben, fizikailag jelen, a vevő információhiányban szenved. Általában csupán néhány adat, esetleg fotó vagy videofelvétel áll a rendelkezésére. Nem tudja kézbe venni, ki- vagy felpróbálni a kiválasztott árucikket. Nincs lehetősége arra sem, hogy leellenőrizze, a termék ténylegesen rendelkezik-e azokkal a tulajdonságokkal, amelyeket az online felületen állítanak róla.
Épp ez az információhiány az, amely miatt az online vásárlónak – a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Kormányrendeletben (továbbiakban: Kormányrendelet) foglaltak szerint – többletjogot ad a jogalkotó egy, a beszerzéseit hagyományos módon lebonyolító vevőhöz képest. Ez az úgynevezett elállási jog, ami utólagos megfontolási időt biztosít számára.
[htmlbox Fogyasztói_adásvétel]Fontos kihangsúlyozni: az elállási jog biztosításának célja, hogy a fogyasztó kipróbálhassa a terméket, megnézhesse működés közben. Nem jogszerű tehát, ha a fogyasztó csupán azért veszi meg interneten keresztül a méregdrága estélyi ruhát, hogy azt – miután egy esküvőn hajnalig táncolt benne – az elállási jogra történő hivatkozással visszaküldje a kereskedőnek, visszakövetelve az általa korábban kifizetett teljes összeget. Hasonlóan jogszerűtlen, ha valaki például egy ausztriai, téli pihenés apropóján rendel sífelszerelést, hogy aztán az utazást követően a sérült, karcolásokkal borított lécet és botot postázza vissza a webáruház üzemeltetőjének. Ha a fogyasztó ily módon, az elállási jogra vonatkozó szabály céljával ellentétesen, tulajdonképpen ingyenesen használ egy terméket, a joggal való visszaélés tilalmába ütköző magatartást tanúsít.
Még egy dolgot kiemelnék: e jog gyakorlásának nem feltétele a hibás teljesítés. A fogyasztó akkor is elállhat a szerződéstől, ha a termék ugyan hibátlan – tehát minőségi kifogás fel sem merül –, mégsem akarja megtartani azt. Az okok különbözőek lehetnek: nem jó a méret, nem tetszik a szín, másra kell a pénz. Sőt, a nyilatkozatban az okot sem kell megjelölni, hiszen az elállást megindokolni sem szükséges.
A fogyasztó tehát meggondolhatja magát, de természetesen nem időbeli korlátozás nélkül.
A Kormányrendelet alapján a webshop vásárlója az indoklás nélküli elállási jogot tizennégy naptári napon belül gyakorolhatja, amelyet – főszabály szerint – a termék fogyasztó vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy általi átvétel napjától kell számítani. Ebbe a határidőbe a termék átvételének napja nem számít bele.
A fogyasztó ezen jogával egyébként a szerződés megkötésének napja és a termék átvételének napja közötti időszakban is élhet. Tehát ha a vevő meggondolja magát, nem szükséges megvárnia a termék kiszállítását, elállásra vonatkozó nyilatkozatát az átvétel előtt is megteheti.
Ha a fogyasztó úgy dönt, eláll a szerződéstől, tizennégy napon belül – a határidő lejárta előtt bármikor – el kell, hogy küldje nyilatkozatát, de az már nem szükségszerű feltétel, hogy az a tizennegyedik napot megelőzően meg is érkezzen a vállalkozáshoz.
A nyilatkozattétel mellett a fogyasztó köteles a terméket haladéktalanul, de legkésőbb az elállás közlésétől számított tizennégy napon belül a vállalkozásnak visszaküldeni, illetve annak vagy az általa meghatalmazott személynek azt átadni. Kivételt képez, ha a vállalkozás vállalta azt, hogy a terméket maga fuvarozza vissza.
A fogyasztót mindössze a termék visszaküldésének költsége terheli, semmi más. Ez is csak akkor, ha a vállalkozás ezt nem vállalta magára.
Hozzáteszem, ha a fogyasztó nem csupán kipróbálta a terméket, hanem ezen felül is használta, az ebből fakadó értékcsökkenésért már felelősséggel tartozik a vállalkozás felé. A fogyasztó – főszabályként – ugyanis csak a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból eredő értékcsökkenésért felel.
A vállalkozás ezt követően köteles arra, hogy haladéktalanul, de legkésőbb az elállásról való tudomásszerzéstől számított tizennégy napon belül visszatérítse a fogyasztó által ellenszolgáltatásként megfizetett teljes összeget: nem csupán a vételárat, hanem például a szállítási- vagy az esetleges csomagolási költséget is. Ugyanakkor a vállalkozás mindaddig visszatarthatja az elállással érintett termék vételárát és az egyéb járulékos költségeket, amíg a fogyasztó vissza nem szolgáltatta részére a terméket vagy annak visszaküldését kétséget kizáróan nem igazolta.
Az elállási jog jogalkotó általi biztosítása tehát a távollévők közötti kereskedelem sajátos kockázatainak ellentételezésére szolgál. Legfőbb célja, hogy a fogyasztó az árut – annak átvételét követően – megtekinthesse, kipróbálhassa, üzembe helyezhesse, és ezt követően hozza meg végleges döntését: megtartja azt vagy pedig – ha nem nyerte el a tetszését – eláll a szerződéstől.
