Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Telekadó alóli mentesség szempontja nem lehet az, hogy az adóalany az adott településen életvitelszerűen ott lakik-e. A Kúria által már megsemmisített, illetve törvényellenessé nyilvánított önkormányzati rendelet vonatkozásában ismételt eljárásban alkalmazási tilalom elrendelésére kerülhet sor bírói kezdeményezés esetén, a törvényellenesség megállapítására (megsemmisítésére) irányuló eljárás és az alkalmazási tilalom kimondására irányuló eljárás adott esetben elválhat – a Kúria eseti döntése a 2016-ban már 9 önkormányzatnál is vizsgált telekadó kérdésben.
Ami a tényállást illeti, az önkormányzati hivatal jegyzője a két felperest a 1031 m2 alapterületű beépítetlen rét művelési ágú telkük után 51 550 Ft évi telekadó megfizetésére kötelezte.
A kormányhivatal eljárása
A fellebbezés során eljárt kormányhivatal helybenhagyta az elsőfokú határozatot. Hivatkozott a helyi önkormányzat helyi adóról szóló rendeletére, amely szerint az önkormányzat illetékességi területén ténylegesen életvitelszerűen élő magánszemély adóalany 90 Ft/m2 adókedvezményre jogosult. Mivel a felperesek nem szerepelnek állandó lakosként az önkormányzat illetékességi területén a lakcímbejelentés szabályai szerinti nyilvántartásban, így esetükben a kedvezményt nem lehet alkalmazni, ezért a telekadó mértéke 100 Ft/m2/év.
A felperesek keresetet terjesztettek elő a közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálatára, amelyben kérték, hogy a bíróság kezdeményezze a Kúria Önkormányzati Tanácsánál az önkormányzati rendelet törvényességi vizsgálatát. A bíróság a per tárgyalását felfüggesztve a Kúria Önkormányzati Tanácsához fordult.
Az indítvány tartalma
A bíróság szerint a vagyoni típusú adók, így a telekadók esetében az önkormányzat nincs tekintettel az adófizetési kötelezettségben érvényesítendő jogegyenlőségre akkor, ha a vagyontömeg értékén, az adóalany teherbíró képességén túli más szempontokat is értékel, így az adófizetési kötelezettséget az adóalany igazgatási szempontú lakhatásától teszi függővé, hiszen a vagyoni típusú adók célja az arányos közteherviselés megvalósítása. Mivel az önkormányzati rendelet a lakóhely alapján tett különbséget az adóalanyok között, a bíróság szerint ez a helyi adókról szóló törvénybe ütközik. A törvény 6. § c) pontja alapján az önkormányzat adómegállapítási joga többek között arra terjed ki, hogy az adó mértékét a helyi sajátosságokhoz, az önkormányzat gazdálkodási követelményeihez és az adóalanyok teherviselő képességéhez igazodóan megállapítsa. rendelet szerinti adómérték az adóalanyok teherbíró képességét meghaladó, vagyont elvonó adó, amely az adó tárgyát képező vagyontömeghez képest súlyosan aránytalan.
[multibox]A Kúria Önkormányzati Tanácsának megállapításai
Időközben a Kúria az Alapvető Jogok Biztosa absztrakt normakontroll indítványára megállapította az önkormányzati rendelkezés törvényellenességét és megsemmisítette azt, ezt követően az önkormányzat új rendeletet alkotott, amelyben újraszabályozta a jogintézményt. Ugyanakkor a Kúria a hatályon kívül helyezett rendelkezést vizsgálata alá vonta, mivel a már hatályon kívül helyezett szabályt a konkrét ügyben még alkalmazni kell. A két ügyben a normakontroll-kérelem azonos volt. Megsemmisítő döntésében a Kúria akként érvelt, hogy a helyi adó törvény értelmében a telekadó tárgyát képezi minden, a tényleges művelés alatt álló mezőgazdasági földterületet nem tekintve, belterületi és meghatározott kivételektől eltekintve a külterületi telek is. A helyi közösség számára a beépítéssel járó esetleges előnyök a telkeknek csak egy része esetében jelentkezhetnek tényleges előnyként. A mentességi szabály ebben a megfogalmazásban nem igazolja vissza az érintett önkormányzat azon várakozását, hogy a helyi lakos telektulajdonosok a beépítéssel növelik a helyben lakók számát és ily módon hozzájárulnak az érintett önkormányzat bevétel-növekedéséhez. Amennyiben az életvitelszerűen helyben lakó adóalany telke nem beépíthető külterületi ingatlan, úgy a részére nyújtott adómentesség, kedvezmény észszerűen nem indokolható az önkormányzat gazdálkodási követelményeivel. A település megtartó-képességének erősítése, a tényszerű helyben lakás ösztönzése, a saját források növelése ésszerű alap lehet a vagyoni típusú adók alóli mentességek, kedvezmények szabályozásakor, azonban a Kúria szerint a helyben lakók kedvezőbb helyzetbe hozása, lényegében a telekadó megfizetése alóli mentesítés és az érintett önkormányzat saját bevételeinek növekedése között nincs ésszerű, a tárgyilagos mérlegelés szerinti észszerű kapcsolat. Mindezek alapján törvényellenesnek találta a rendeletet.
Kiemelte, hogy mivel az önkormányzati tanács határozata mindenkire nézve kötelező, ezért nincs helye az önkormányzati rendelet újabb vizsgálatának, ha az indítvány a Kúria által érdemben már elbírált önkormányzati rendelet vagy önkormányzati rendelkezés vizsgálatára irányul, és az indítványozó ugyanarra a más jogszabályba ütközésre hivatkozva kéri a törvényellenességet megállapítását. Ugyanakkor egyik esetben a Kúria absztrakt normakontroll hatáskörben járt el, míg a mostani eljárás egyedi üggyel összefüggő konkrét normakontroll, amely esetben a törvényellenesség jogkövetkezménye az alkalmazási tilalom elrendelése lehet. A Kúria gyakorlata szerint a Kúria Önkormányzati Tanácsa által már megsemmisített, illetve törvényellenessé nyilvánított önkormányzati rendelet vonatkozásában ismételt eljárásban alkalmazási tilalom elrendelésére kerülhet sor bírói kezdeményezés esetén, azaz a törvényellenesség megállapítására (megsemmisítésére) irányuló eljárás és az alkalmazási tilalom kimondására irányuló eljárás adott esetben elválhat. Jelen ügyben a Kúria ezt az alkalmazási tilalmat állapította meg azzal, hogy a rendelkezés nem alkalmazható valamennyi, a megsemmisítés időpontjában valamely bíróság előtt folyamatban lévő egyedi ügyben.
A 100 Ft/m2/év adómértékkel kapcsolatban pedig azt emelte ki a Kúria, hogy a helyi adó törvény szerint az adó évi mértékének felső határa 200 Ft/m2, amit a rendeletben meghatározott mérték nem ér el, így e tekintetben az nem törvénysértő.
Az ismertetett döntés (Kúria Köf.5047/2015.) a Kúriai Döntések 2016/11. számában K.34. szám alatt jelent meg.
