Vékás Lajos: az új Ptk. hibái ellenére is sikertörténet

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az elfogadott törvény egyrészt túl szűkre szabta a család fogalmát, másrészt a szabad véleménynyilvánítás jogával kapcsolatos változtatások, valamint a gyűlöletbeszéd magánjogi szankcionálásának lehetősége is alkotmányossági aggályokat vet fel. A sérelemdíjra és a kötelesrészre vonatkozó szabályok pedig több szempontból is elgondolkodtatóak. A kodifikációs bizottságot vezető Vékás Lajos mégis elégedett, és az új Ptk. elfogadását mindenképpen sikertörténetnek nevezi.

2012 helyett 2013 februárjában fogadta el a Parlament az új Ptk.-t, melynek előmunkálatai
még a múlt század végén kezdődtek. A kódexnek az elfogadásáig eltelt időszak alatti kalandos életét az Ügyvédvilág olvasói több cikkből ismerik. A törvényhozók által elfogadott szöveg, a Bizottsági Javaslathoz képest – Vékás Lajos szerint is – néhány helyen visszalépést jelent.

Dr. Vékás Lajos: Az új Ptk. elfogadását én min­denképpen sikertörténetnek nevezem. A kódex a demokratikus jogfejlődés egyik fontos állomása, mert átfogó jogi keretet ad az állampolgárok, va­lamint szervezeteik vagyoni és személyi viszo­nyainak. Tükrözi az új kódex mindazokat a változásokat, amelyek 1990 óta, a magántulajdon újbóli elismerése és a piacgazdaság újbóli bevezetése nyomán, Magyarországon kialakultak. A mintegy ­tizenötezer normából álló kódex végleges szöve­gének csak egy tucat rendelkezése tekinthető problématikusnak, és ez a „szépséghiba” nem írja felül az új Ptk. értékeit.

Azzal mindig mindenki egyetértett, hogy a hatályos Ptk.-t új kódexnek kell felváltania.

Igen, az új Ptk. elfogadására már mindenképpen szükség volt, ugyanis a régi, de még hatályos Ptk. olyan korban született, mely a lehető legszűkebb határok közé szorította a magánjogi vagyoni forgalom természetes társadalmi feltételét, a magán­tulajdont.

A polgári jognak az áruviszony elvont ka­tegóriájára szabott és ezért absztrakt normái közismerten lényeges gazdasági és ­társadalmi változások túlélésére is képesek, nem?

Igen, így van, de a kilencvenes években a magán­jogi viszonyok területén történő változás átfogó jogi rendezése mégis elkerülhetetlenné vált, és ­ennek (is) köszönhető az új Polgári Törvénykönyv létre­jötte.

Ha visszatekintünk a történelmi időkbe, akkor látható, hogy 1853-ban a Bach-korszak során ­vettük át az egyébként kitűnő osztrák polgári törvénykönyvet, és a 20. század közepéig, az 1959. évi IV. törvényig (jelenleg is ez a hatályos) nem létezett kodifikált magánjog Magyarországon: részben külön törvényekben szabályozták, részben pedig magában a bírói gyakorlatban létezett csupán.

A kodifikációra, úgy tudom, korábban is több kísérlet történt?

Igen, a legtöbbet emlegetett az 1928-as úgynevezett magánjogi törvényjavaslat (Mtj.) volt. Ez képezte az alapját az 1959-es kódexnek. Ez utóbbi, bár rossz történelmi korszakban született, mégis ­kitűnő jogászi teljesítménynek tekinthető. Sajnos, ­ekkorra már szinte teljesen megszűnt a polgári jog bázisát alkotó, a magántulajdon alapján létrejövő piacgazdaság.

Paradox helyzet …

Igen, annak lehet nevezni, de mégis, ez a Ptk., mint említettem, igen kiváló jogászi munka volt. Nemcsak a magántulajdon nélküli világ igényeit szolgálta ki, hanem a rendszerváltozást követően is alkalmas volt arra, persze sok-sok módosítással, hogy a magántulajdon ismételt megjelenésével, a piac­gazdaság rehabilitációját követően is alkalmaz­ható legyen a mindennapokban.

Az új Ptk.-t egészében az új társadalmi modellre jellemző elv hatja át. Ma már a magántulajdon és a szabad vállalkozás talajára épülő piacgazdaság a jellemző, ez pedig a tulajdonosok magánautonómiájának messzemenő elfogadását, mindenekelőtt a magántulajdon teljes körű elismerését és védelmét követeli meg.

(fotó: Balkányi László)

 

Az új Ptk. éppen ezekre az elvekre épül. A kódex elfogadásáig viszont hosszú és göröngyös út vezetett, annak ellenére, hogy a szükségességét senki sem vitatta. Az új ma­gánjogi kódex kidolgozására a megbízás a kormánytól 1998ban érkezett, így 15 évvel ezelőtt kezdődtek meg az új törvény megalkotásának előkészületei. 2002 januárjára készült el az új Ptk. koncepciója. A Parlament 2009ben azzal fogadta el a kódexet, hogy annak hatályba léptetése két lépcsőben történik majd. Erre viszont nem került sor, mert a köztársasági elnök nem írta alá a megszavazott jogszabályt, és azzal küldte vissza azt a Parlamentnek. hogy a törvénnyel és annak elfogadási módozataival nem ért egyet. Így továbbra is a régi Ptk. maradt hatályban.

Igen, dióhéjban összefoglalva körülbelül ez történt, de azért mindezt ki kell egészítenem azzal, hogy a felkért bizottság 1999 és 2001 között megvitatta a koncepciót, az akkori ­kormány pedig azt jóváhagyta. A koncepció alapján egy kodifikációs szerkesztőbizottság elkezdte kidolgozni a normaszöveget, pontosabban külön családjogi, öröklési jogi, dologi jogi albizottságok dolgoztak, a kötelmi jogi szabályok kidolgozására pedig több albizottság is létrejött. Majd az albizottságok javas­latai alapján a szerkesztőbizottság újabb javaslatot készített, és ez került az úgynevezett főbizottság elé 2006-ban. Ezt az első normaszöveget mi vitater­vezetnek neveztük. Az akkori kormány fel akarta gyorsítani a kodifikáció folyamatát annak érdekében, hogy még abban a parlamenti ciklusban elfogadtassák az új Ptk.-t. Ezért 2007 augusztusának végén egy elsietett kormánydöntés lényegében a szerkesztőbizottság kezéből az akkori igazságügyi minisztérium kezébe tette át a munka befejezésének feladatát.

Elsietett?

Igen! De ezzel nem az akkori kormányt akartam ­kritizálni. Az ő szempontjuk érthető volt abból a szempontból, hogy a parlamenti ciklusban akarták az új kódexet elfogadtatni. A saját munkánkkal szembeni kri tika, miszerint 2007-ben nem volt kész a tervezet abban az értelemben, hogy a beérkezett fontosabb észrevételeket még nem tudtuk figyelembe venni. Csak példaként említem, hogy a mai Kúria, az akkori Legfelsőbb Bíróság mintegy nyolcvan oldalas véleményt küldött a vitatervezethez, és ennek elemzése éppen akkor történt.

2010-ben az új kormány viszont – miután a Parlament hatályon kívül helyezte a 2009-ben elfogadott kódexet – ismét Önt kérte fel „főkodifikátornak”.

Igen, így volt. 2012-re készült el a Könyvekre ta­golódott kódex tervezete, mely a polgári jog nagyobb részterületeinek ad szerkezeti egységet. A Könyvek természetesen nem függetlenek egymástól, ugyanakkor kifejezik a polgári jog belső ­tagolódását.

Melyek ezek a szerkezeti egységek?

Az új Ptk. könyvei között az első helyen a Bevezető rendelkezések szerepelnek, majd Az ember mint ­jogalany, A jogi személy, Családjog, Dologi jog, Kötelmi jog, Öröklési jog és a végén a Záró rendelke­zések következnek.

Az alkalmazást jelentősen megkönnyítő újítása a kódexnek az ún. paragrafuscímek bevezetése.

A paragrafuscímmel a jogalkotó az egyes külföldi kódexekben és nemzetközi modell-szabályozá­sokban már bevált, de a mi jog-rendszerünkben mind ez idáig ismeretlen megoldást honosított meg. Az áttekinthetőbb szerkezet fontos szerepet játszik a szabályozás kiszámíthatóságának és így a jogbiztonságnak a megerősítésében.

Ezek a paragrafuscímek külön szerkezeti egységek?

Nem, de megkönnyítik a törvényen belüli tájéko­zódást. A hatályos (régi) Ptk.-hoz képest mindenképpen áttekinthetőbb lett így a kódex szerkezete, és ezzel azt is reméljük, hogy a rendelkezések gyakorlati alkalmazása is könnyebb lesz.

Visszatérve a kódex elfogadásához, a kormány a tervezetet változtatás nélkül nyújtotta be a Parlamentnek. Az elfogadott szövegben, mint ahogy az a riport elején is elhangzott, néhány helyen változtatás történt. Kezdjük a családjogi résszel…

A bizottság a családi viszonyoknál bekövetkezett társadalmi változásokból kiindulva kívánta újra­gondolni a családjogot. Az élettársak helyzetével kapcsolatosan pl. köztudomású, hogy százezrek élnek ilyen kapcsolatban, és nem kívánnak há­zasságra lépni, annak ellenére, hogy gyermeket is vállalnak. Rájuk gondoltunk, amikor a tervezetben megfelelően alakítottuk a lakáshasználat, a vagyonközösség, a tartás, a törvényes öröklés szabályozását. A Bizottsági Javaslat koncepciója az volt, hogy az élettársi kapcsolatok családjogi elismerést kapnak, de a törvény e jogviszonyokat nem emeli teljes egészében a házassággal egyenrangúvá; nem kodifikálunk egy második házassági rezsimet. Ennek nem lett volna értelme, létrejött volna két együttélési forma, egyiknek házasság, a másiknak pedig élettársi viszony a neve. Tehát, az élettársak sem családjogi, sem öröklési jogi értelemben nem kaptak a ter­vezetben teljesen ugyanolyan státuszt, mint a házasok.

(fotó: Balkányi László)

 

A Kereszténydemokrata Néppárt álláspontja szerint viszont nem szerepelhet a család­jogi fejezetben az élettársi kapcsolat rendezése, és az élettársi kapcsolathoz nem fű­ződhetnek családjogi joghatások, pedig az Alkotmánybíróság éppen ebben az időben fejtette ki azon álláspontját, mely a kisebbik kormánypártétól teljesen eltérő. Az AB szerint a ­vitatott családvédelmi törvény túlságosan szűkre szabta a család fogalmát, amikor azt egy férfi és egy nő házasságára, az egyenesági rokoni kapcsolatra vagy családba fogadó örökbefogadásra épülő kapcsolatrendszerként határozta meg. Továbbá kimondta az AB azt is: az Alap­törvényből nem következik, hogy az azonos ­célra irányuló, kölcsönös gondoskodáson ala­puló, tartós érzelmi és gazdasági életközös­ségekre – például az egymás gyermekeiről gondoskodó és őket felnevelő élettársakra – ne ­vonatkozna ugyanúgy az állam intézményvé­delmi kötelezettsége. Ha a jogalkotó a családokra nézve kíván jogokat és kötelezettségeket megállapítani, akkor azoktól a személyektől, akik a családalapítást házasságkötés nélkül, de tartós érzelmi és gazdasági életközösségben ­kívánják megvalósítani, törvény jogokat nem vonhat vissza, a társkapcsolati forma meglévő védelmi szintjét nem csökkentheti – mondta ki a testület.

Valószínű, hogy az új Ptk.-ban elfogadott rendel­kezés is alkotmányossági aggályokat vet fel.

A jelenleg önálló családjogi törvénynek ­miért kellett a Ptk.-ba kerülnie?

A bizottság tagjai abban egyetértettek, hogy a ­kódex része legyen a családjogi viszonyok szabá­lyozása. A külföldi példák és a mindennapok joggyakorlata is ezt támasztották alá. Azt mindenki ­elismeri, hogy az utóbbi időkben megváltoztak a házassági vagyoni viszonyok: egy házassági vagyonközösség ma bonyolult vagyoniviszonyokat jelenthet, nem csupán egyetlen ingatlan, jobb esetben még egy autó, netán üdülő is, mint például harminc évvel ezelőtt. Manapság különböző társasági ré­szesedésekről, értékpapírokról, befektetési jegyekről és sok minden másról is beszélhetünk a házas­sági vagyonjog kapcsán. Mindezen változások kö­zelebb hozták a családjogi viszonyokat a vagyoni viszonyokhoz.

A Gt. bekerülését viszont többen is vi­tatták.

Valóban vitatott kérdés volt, hogy mi legyen a társasági joggal. Magyarországon évtizedekig nem voltak gazdasági társaságok. Bár 1968-tól egyre gyakrabban hangzott el a szocialista piacgazdaság ki­fejezés (természetesen, nem beszélhettünk igazi piac­gazdaságról), ám társasági jog mégsem volt. A munka során két nézet ütközött egymással, és a mai napig van olyan nézet, amely a társasági jogot az 1988 óta megszokott gazdasági társasági törvényben, külön törvényben tartaná meg. Jómagam azon voltam, ha készítünk egy polgári tör­vénykönyvet, akkor érdemes integrálni a társasági anyagi jogot is (nem a cégjogot, nem a cégeljárást), mert az annyira kapcsolódik a polgári jog egyéb ­részeihez. Mindenekelőtt a dologi joghoz, a kötelmi joghoz, szoros kapcsolata van továbbá a család­joggal és az öröklési joggal. Tartalmi összefüggések miatt gondoltuk úgy, hogy integráljuk a társasági jogot, és végül ez a szemlélet érvényesült a kormánynak átadott Javaslatban.

A Gt. integrálása azért nem egyszerű feladat, hiszen az alapvetően kógens szabályozásra épül, míg a Ptk. diszpozitív szem­léletű.

Kétségtelen, hogy a Gt. integrálásának vannak nehézségei, de szerintem túlnyomók az előnyei. Az ­ezzel kapcsolatos vita egyébként már a tervezet ­bemutatása előtt elcsitult. Én mindig azon a véleményen voltam, hogy a gazdasági társaságok szabályai az egyes jogi személyekre vonatkozó spe­ciális normák között az új Ptk.-ba építhetők. A gazdasági társaságokról szóló szabályoknak az új Kódexbe építése ugyanis számos előnynyel jár.

• Pl. bővíthető a jogi személyekre vonatkozó ál­talános szabályok köre,
• normák ismétlése válik elkerülhetővé,
• a Ptk. normáinak (a bevezető rendelkezéseknek, a jogi személyek általános szabályainak, a kö­telmek és a szerződések álta-lános normáinak háttér-jogszabály jellege – amit még most a Gt. utaló szabállyal mond ki) evidenssé válik stb.

Hasonló kodifikációs előnyök miatt döntött annak idején a svájci törvényhozó és a holland jog­alkotó is a társasági jognak a magánjogi kódexben történő elhelyezéséről.

Visszatérve a beterjesztett és az elfogadott normaszöveg közötti különbségekre, most a személyiségi jogokkal kapcso­latban kérdezem. Milyen változtatások történtek?

Három lényeges kérdést érintettek: a közéleti szereplők személyiségi jogának védelmével, a sérelemdíjjal és a gyűlöletbeszéddel kapcsolatos rendel­kezéseket.

A közéleti szereplők személyiségi jogának vé­delménél a Bizottság a közügyek szabad vitatását biztosító alapjogok, a véleménynyilvánítási (szólás-) és sajtószabadság érvényesülése érdekében – a bírói gyakorlatban kikristályosodott elvek alapján – fogalmazta meg az alacsonyabb védettségi szint határait.

A sérelemdíjat a Bizottság a nemvagyoni kártérítés helyett akarta bevezetni. Az intézmény funk­ciója elsősorban a jogsértés vagyoni elégtétellel történő közvetett kompenzációja és csak másodsorban a magánjogi büntetés. Nem a büntető elemet akartuk hangsúlyozni, és nem akartunk egyfajta büntető kártérítés (punitive damages) irányába elmenni. Ehhez képest az intézményt teljesen fél­reértették, az elfogadott módosítás szerint ugyanis a sérelemdíj mértékét – egyebek mellett – a jogsértés „ismétlődő jellegére”, egy kimondottan büntetőjogi minősítő körülményre tekintettel kell meg-álla­pítani.

A sérelemdíj iránti igénnyel kapcsolatban fokozottan érvényesül a sértett személyéhez kötöttség elve: ez az igény nem árujellegű, nem is a házastársi vagyonközösség vagy a sértett hagyatékának része. Ezért tartotta szükségesnek külön is kimondani a Bizottság, hogy „a sérelemdíj iránti igény nem ruházható át és nem örökölhető”, noha ez a szemé­lyiségi jogok személyes érvényesíthetőségének elvéből már önmagában is következik.

A gyűlöletbeszéd polgári jogi szankcionálásával kapcsolatban pedig közismert, hogy már két törvényt is elfogadott az Országgyűlés, de egyik sem állta ki az alkotmányosság próbáját.

Az utolsó kérdésünk a kötelesrésszel kapcsolatos, hiszen ez is változott a bizottsági állásponthoz képest.

A Bizottság a kötelesrész mértékére az eddigi szabályok fenntartását indítványozta.

Ezt csökkentette az elfogadott módosítás a ­törvényes örökrész egyharmadára.

A módosítási javaslat indokolása szerint: „A kö­­telesrész mértékének csökkentésével bővíthető azon vagyonelemek köre, mellyel az örökhagyó még életében – halála ese­tére – szabadon rendelkezhet.”

A Bizottság abból indult ki, hogy a kötelesrész a megváltozott társadalmi feltételek között is al­kalmas a családi szolidaritás erősítésére, képes ­betölteni ezt a szerepet a családi gondoskodás eszméjének kifejezésre juttatásával, még olyan esetben is, amikor a kötelesrésznek kifejezett tartási szerepet nem kell betöltenie.

Leszármazók esetében a kötelesrész a hagya­tékból történő részesedés minimumának garantá­lásával gyakran az önálló élet folytatásához szük­séges vagyoni feltételek biztosítását is jelenti. Emellett a hagyaték igen sokszor az egész család munkájának eredménye, (részbeni) egyben tartása ezért az igazságosság követelményével is alátámasztható.

Mindezek a szempontok a kötelesrész intéz­ményének elvi megtartását indokolják, annak ellenére, hogy mind a vagyoni viszonyok átalakulása, mind a demográfiai változások lényegesen eltérő tár­sadalmi feltételeket teremtettek az elmúlt fél évszázadban.

A kötelesrész változatlan biztosításának különös jelentősége van olyan esetekben, amikor az örök­hagyó korábbi házasságából származó gyer­mekek öröklési minimumát az örökhagyó esetleges ellentétes akaratával szemben is indokolt a törvénynek biztosítania.

Úgy tudom, hogy a kötelesrész mértékével kapcsolatban sem a közjegyzői gyakorlat, sem a bírói gyakorlat nem vetett fel mó­dosítási igényt.

Igen, így van. És nem indokoltak változtatást az ­európai államok szabályozásából nyer hető tanulságok sem. Az európai jogrendszerekben a kötelesrész leszármazók esetében legalább a törvényes örökrész fele, sőt több uniós tagállamban ennél is nagyobb.

Az elfogadott módosító indítvány azzal, hogy a törvényes örökrész har madára ­szállította le a kötelesrész mértékét, aligha ismerte és vette figyelembe ezeket a megfon­tolásokat.

Az eddig elmondottak viszont csak szépséghibái a kódexnek, és ténylegesen nem írják felül az új Ptk. értékeit.

Dr. Vékás Lajos Széchenyi-díjas jogtudós egyetemi tanár, a ­Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. 1990 és 1993 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem, 1992 és 1997 között a Collegium Budapest rektora. Az MTA ­Állam- és Jogtudo­mányi Bizottsága Elnökségének ­tanácskozási jogú tagja, emellett az Academie Internationale de Droit Comparé, a Deutsche Gesellschaft für Völ­kerrecht és a Group Européen de Droit International Privé tagja. Az ELTE Jogtudományi ­Karán szerzett diplomát, ezt követően a polgári jogi tanszéken kezdett oktatni; 1984-ben lett egyetemi tanár; 1999-ig vezette a tanszéket. Az új Ptk-t előkészítő ­kodifikációs bizottság, majd 1999-től főbizottság vezetője.

 

---