Az EU kártérítési felelőssége

  • Értesítő a rovat cikkeiről

Cikkünkben az EuB elé került ügyet ismertetjük, amely a Tanács által az Iráni Iszlám Köztársasággal szemben nyomásgyakorlás céljából elfogadott korlátozó intézkedésekkel kapcsolatos. Az EuB szerint az EU csak a szervei által okozott közvetlen károkat köteles megtéríteni.

A korlátozó intézkedések miatt a Safa Nicu Sepahan Co. iráni részvénytársaságot hátrány érte, ezért fellebbezést terjesztett elő a Tanács döntésével szemben a Bírósághoz. Az iráni társaság közel három éven keresztül szerepelt az Európai Unió Tanácsának az atomfegyverek elterjedésében közreműködő szervezeteket felsoroló rendeleteiben elfogadott jegyzékekben. A társaság az Európai Unió Törvényszéke előtt vitatta a jegyzékekbe való felvételének jogszerűségét, és a szerinte ebből eredő vagyoni, illetve nem vagyoni kárának megtérítését követelte. A Törvényszék a 2014. november 25‑i ítéletében megsemmisítette a társaság nevének a szóban forgó jegyzékekre való felvételére vonatkozó jogi aktusokat, elutasította a vagyoni kár megtérítése iránti kérelmet és a Tanácsot a fellebbező által elszenvedett nem vagyoni kár címén 50 000 euró megfizetésére kötelezte.

Ezt követően az iráni társaság fellebbezett a vagyoni kár megtérítése iránti kérelmének elutasítása, valamint a nem vagyoni kár címén megítélt kártérítés összegének megállapítása miatt, amelyhez a Tanács csatlakozó fellebbezést nyújtott be, amelyben vitatta, hogy a jelen esetben az Európai Unió szerződésen kívüli felelőssége megállapításának feltételei teljesülnének, valamint sérelmezte, hogy a társaságnak okozott nem vagyoni kár megtérítésére kötelezték.

A felek kérelmei

A társaság fellebbezésében azt kérte a Bíróságtól, hogy helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet a vagyoni kártérítés iránti kérelmét elutasító részében, valamint azon részében, amelyben az őt ért nem vagyoni kár megtérítésére mindössze 50 000 eurót állapított meg. Továbbá kérte, hogy az EuB korlátlan felülvizsgálati jogkörében járjon el, és elsődlegesen vagyoni kártérítés címén részére 5 662 737,40 euró, továbbá nem vagyoni kártérítés címén 2 millió euró megfizetését ítélje meg, a Tanácsot pedig kötelezze a költségek viselésére.

Másodlagosan azt kérte a Bíróságtól, hogy vagyoni kártérítés címén állapítson meg részére egy méltányossági alapon meghatározott, kamatokkal növelt összeget, valamint nem vagyoni kártérítés címén 50 000 eurónál nem alacsonyabb összeget és annak kamatait, továbbá a Tanácsot kötelezze a költségek viselésére.

Harmadlagosan azt kérte a fellebbező társaság, hogy az EuB utalja vissza az ügyet a Törvényszék elé, hogy ez utóbbi felülvizsgálhassa a kártérítés összegét és új, számára kedvezőbb ítéletet hozzon.

A Tanács benyújtott válaszbeadványában a társaság csatlakozó fellebbezésének elutasítását kérte, annak megalapozatlanságára hivatkozva, valamint azt, hogy a Bíróság helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet az 50 000 euró összegű nem vagyoni kártérítés tekintetében, és utasítsa el a fellebbező első fokon e kár címén előterjesztett kártérítési kérelmét, valamint kötelezze őt a költségek viselésére. A Tanács kérte a megtámadott ítélet indokolásának megváltoztatását is.

Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királysága a Tanács csatlakozó fellebbezését támogatták.

A csatlakozó fellebbezésről

A Tanács csatlakozó fellebbezésében két kifogást hoz fel a megtámadott ítélettel szemben. Elsőként azt rója fel a Törvényszéknek, hogy tévesen alkalmazta a jogot „az [Unió] szerződésen kívüli felelőssége megállapításának egyes feltételeit illetően”, másodikként pedig azt, hogy a megtámadott aktusok megsemmisítését nem ítélte megfelelőnek a fellebbező állítólagos nem vagyoni kárának orvoslására.

Az EU-jog alkalmazása

Az Európai Bíróság immár hét évtizedes ítélkezési gyakorlata a tagállami jogalkalmazó számára dzsungelnek tűnhet.

Mikor kell a magyar bíróságnak hivatalból alkalmaznia az uniós jogot?

Melyek a tagállami kártérítési felelősség szabályai?

Melyek az előzetes döntéshozatali kérelem érdemi elbírálásának feltételei?

Könyvünk segít az eligazodásban és választ ad a kérdésekre.

Megrendelés >>

A Tanács mérlegelési jogköre terjedelmének helytelen értékelésén alapuló részről

A Tanács elsősorban azt kifogásolja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítéletben azt állapította meg, hogy nem rendelkezik semmilyen mérlegelési mozgástérrel azon kötelezettsége tekintetében, hogy információkkal és egyéb bizonyítékokkal alátámasztott indokokra kell alapítania a fellebbező nevének a vitatott jogi aktusokban megjelölt személyek és szervezetek jegyzékébe történő felvételét.

A EUMSZ 340. cikke értelmében az Unió köteles megtéríteni az intézményei vagy alkalmazottai által feladataik teljesítése során okozott károkat. Az állandó ítélkezési gyakorlatnak megfelelően az uniós jogban a kártérítéshez való jog megállapításához három feltétel együttes teljesülése szükséges:

  1. az intézményeknek felrótt magatartás jogellenessége

Ahhoz, hogy az első feltétel teljesüljön, az ítélkezési gyakorlat azt követeli meg, hogy a megsértett jogszabály magánszemélyek részére jogokat keletkeztessen, valamint hogy a jogsértés kellően súlyos legyen. A Bíróság már korábban megállapította, hogy a döntő tényező annak megállapításához, hogy egy uniós jogsértés kellően súlyos‑e, az, hogy az uniós intézmény a mérlegelési jogkörének korlátait nyilvánvalóan és súlyosan túllépte‑e. Ha az érintett intézmény csak igen csekély mérlegelési jogkörrel rendelkezik, vagy nem rendelkezik mérlegelési jogkörrel, az uniós jog egyszerű megsértése elegendő a kellően súlyos jogsértés fennállásának megállapításához.

2. a kár bekövetkezése,

3. az állítólagos magatartás és a hivatkozott kár közötti okozati összefüggés fennállása.

A Törvényszék megállapította, hogy „a szokásosan elővigyázatos és gondos közigazgatási szervnek a jelen ügy körülményei között az első megtámadott jogi aktus elfogadásakor lehetősége lett volna megérteni azt, hogy az ő feladata a felperest érintő korlátozó intézkedéseket igazoló információk vagy bizonyítékok összegyűjtése annak érdekében, hogy vitatás esetén az említett intézkedések megalapozottságát bizonyíthassa az említett információk vagy az említett bizonyítékok uniós bíróság előtti bemutatásával”. A Tanács mérlegelési mozgásterének vizsgálatánál a Törvényszék a fellebbező hatékony bírói jogvédelemhez való jogát veszi alapul.

A Törvényszék azt rótta a Tanács terhére, hogy nem tudott az EuB előtt semmilyen arra vonatkozó bizonyítékot bemutatni, amely alapján a fellebbezővel szembeni korlátozó intézkedések jogszerűsége megítélhető lett volna. A megtámadott ítéletből kitűnik, hogy a Tanács a Törvényszék kérelmére adott válaszában rámutatott arra, hogy a fellebbezőt érintő korlátozó intézkedések elfogadásával és fenntartásával kapcsolatos, rendelkezésére álló egyetlen bizonyíték valamely tagállamtól származó, a felvételre vonatkozó javaslat volt, és az ebben szereplő valamennyi információt átvették a megtámadott jogi aktusok indokolásában. A Tanács ezen mulasztása lehetetlenné tette a korlátozó intézkedések fellebbezővel szembeni elfogadásának igazolása érdekében megállapított indok megalapozottságának bírósági felülvizsgálatát, ezért a vitatott jegyzékbe vételt előíró aktusok, többek között ezen okból is kifolyólag, jogellenesek.

A 2007. január 18‑i PKK és KNK kontra Tanács ítéletben a terrorizmus leküzdése érdekében egyes személyekkel és szervezetekkel szemben hozott korlátozó intézkedésekkel kapcsolatban a Bíróság kifejtette, hogy az Unió „olyan jogközösség, amelyben az intézmények aktusai ellenőrzés alá esnek a tekintetben, hogy azok a [Szerződéssel] […] összeegyeztethetők‑e”, és ahol „a magánszemélyek hatékony bírói jogvédelemre jogosultak”. Ugyanebben az ítéletben a Bíróság azt is pontosította a korlátozó intézkedésekkel kapcsolatban, hogy az ilyen jogvédelem hatékonysága annál is inkább fontos, mivel ezek az intézkedések „súlyos következményekkel járnak”. A Bíróság azt is kifejtette, hogy a felülvizsgálatnak ki kell terjednie azon bizonyítékok ellenőrzésére, amelyek alapján a szóban forgó jegyzékekbe való felvétel történt, valamint az érintett személyek vagy szervezetek nevének pontos megjelölésére is.

A fentiekből következően, abban az időpontban, amikor a fellebbező nevét először vették fel a szóban forgó jegyzékekre,  semmilyen bizonytalanság nem mutatkozott a Bíróság ítélkezési gyakorlatában a Tanács azon kötelezettségét illetően, hogy a természetes vagy jogi személyekkel szemben korlátozó intézkedéseket előíró határozatok elfogadásakor eleget kell tennie az érintett személyek hatékony bírói jogvédelméhez való jogának tiszteletben tartásából eredő követelményeknek.

Ezért az uniós intézmények kötelesek a természetes vagy jogi személyekkel szembeni korlátozó intézkedések elfogadását vagy fenntartását olyan minimális bizonyítékokra alapítani, amely – még ha korlátozott mértékben is, de – lehetővé teszi az EuB számára az ilyen intézkedések elfogadását igazoló állítások megalapozottságának vagy legalábbis valószínűségének vizsgálatát.

A jelen esetben, a Tanács a fellebbező szóban forgó jegyzékekbe történő felvételét és ezen intézkedés három éven keresztül történő fenntartását indokoló állítást soha, semmilyen bizonyíték nem támasztotta alá, így semmilyen lehetőség nem nyílt annak az uniós bíróság általi felülvizsgálatára.

A kifejtett indokokra figyelemmel, a Tanácsnak az Unió szerződésen kívüli felelőssége megállapításának feltételeire vonatkozó téves jogalkalmazásra alapított kifogásának első részét a Bíróság elutasította.

Bírósági Döntések Tára

A folyóirat egyfelől publikációs fórumot kíván biztosítani a megyei, illetve az ítélőtáblai döntések számára, másfelől azzal, hogy a mértékadó bírósági döntések közül válogat, a jogalkalmazás egységességét kívánja támogatni.

További információ és megrendelés >>

A helyzet összetettsége, valamint a megsértett jogszabályok alkalmazási és értelmezési nehézségeinek helytelen megítélése

Másodsorban a Tanács arra hivatkozott, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítéletben azt állapította meg, hogy a Tanács számára a fellebbezővel szemben elfogadott korlátozó intézkedések megalapozottságának bizonyítását előíró szabály nem valamely különösen összetett helyzetre vonatkozik, valamint nem vet fel alkalmazási vagy értelmezési nehézségeket.

Az EuB állandó ítélkezési gyakorlata értelmében a Bíróság az EUMSZ 340. cikke alapján kifejezetten figyelembe veszi a megoldandó helyzetek összetettségét, valamint a jogszabályszövegek alkalmazási és értelmezési nehézségeit, ahogyan a megsértett jogszabály egyértelműségének és pontosságának fokát is.

Az elsőfokú eljárás egyik szakaszában sem tagadta meg a Tanács a birtokában lévő dokumentumok vagy információk Törvényszékkel való közlését azok bizalmas jellegére való hivatkozással. Sőt, ahogy az fent többször is említésre került, a Tanács azt jelezte a Törvényszék felé, hogy a fellebbezővel szemben elfogadott és fenntartott korlátozó intézkedésekre vonatkozó valamennyi rendelkezésére álló információ szerepel a jegyzékbe történő felvételről szóló jogi aktus indokolásában. Így tehát, amint azt a Tanács meghatalmazottja a tárgyaláson a Bíróság erre irányuló konkrét felhívására kifejtette, a jelen ügyben soha nem merült fel az, hogy bizalmas információkat adjanak át az uniós bíróságnak. Tehát a Tanács megalapozatlanul hivatkozik a szóban forgó intézkedések elfogadása idején fennálló, az ilyen jellegű információközléshez kapcsolódó állítólagos eljárási nehézségekre, annak érdekében, hogy vitassa a megtámadott ítéletet.

A kifejtett indokokra tekintettel, a Bíróság a Tanácsnak az Unió szerződésen kívüli felelőssége megállapításának feltételeire vonatkozó téves jogalkalmazásra alapított kifogásának második részét is elutasította.

A második, arra alapított kifogásról, hogy téves jogalkalmazás eredményeként kötelezték a Tanácsot a fellebbező nem vagyoni kárának megtérítésére

Csatlakozó fellebbezésének a megtámadott ítélet ellen irányuló második kifogásában a Tanács azt rótta fel a Törvényszéknek, hogy tévesen alkalmazta a jogot, amikor arra kötelezte, hogy fizessen meg a fellebbező részére 50 000 eurót az általa állítólagosan elszenvedett nem vagyoni kár megtérítése címén. Ezzel a Törvényszék – véleménye szerint – eltért azon ítélkezési gyakorlattól, amely szerint a valamely jegyzékbe való felvételt előíró döntés megsemmisítése alkalmas az érintett személy becsületének helyreállítására, és egyben az őt ért nem vagyoni kár megtérítésének egy formája.

A Törvényszék a megtámadott ítéletében leszögezte, hogy amikor valamely szervezetet az atomfegyverek elterjedéséhez állítólagosan nyújtott segítsége miatt korlátozó intézkedések érintenek, azt nyilvánosan olyan magatartáshoz társítják, amely a nemzetközi béke és biztonság számára súlyos fenyegetésnek minősül, ez pedig vele szemben helytelenítő értékítélet és bizalmatlanság előidézésének a következményével jár, amely így hatással van a jóhírnevére, következésképpen pedig a kereskedelmi kapcsolatai sérüléséből eredő vagyoni kártól megkülönböztethető, nem vagyoni kárt okoz számára, amelynek megtérítésére jogosult. Ezt követően, kifejtette, hogy a vitatott jogi aktusok megsemmisítése jellegénél fogva a hivatkozott nem vagyoni kár megtérítése formájának minősülhet, mivel magában foglalja annak megállapítását, hogy a fellebbezőnek az atomfegyverek elterjedésével való összekapcsolása nem igazolható, következésképpen jogellenes.

A Törvényszék ezt követően megállapította, hogy a jelen ügy körülményei között a fellebbező jegyzékbe vételének a megsemmisítése csupán mérsékelheti a nyújtandó kártérítés összegét, nem minősülhet azonban a fellebbezőt ért kár teljes körű jóvátételének. A Törvényszék ezen álláspontját négy indokkal támasztotta alá.

 Először, a fellebbezővel szemben – főként az Unión kívüli harmadik szervezetek által – tanúsított magatartás megváltozása, amely az őt ért nem vagyoni kár alapja, olyan hatásokkal járt, amelyeket „a megtámadott jogi aktusok jogellenességének utólagos megállapítása nem orvosolhat teljes mértékben, mivel a korlátozó intézkedések valamely szervezettel szembeni elfogadása több figyelmet kelt és több reakciót vált ki – különösen az Unión kívül –, mint a későbbi megsemmisítésük”

Másodszor, a Tanács által a fellebbezővel szemben megfogalmazott állítás különösen súlyos.

Harmadszor ezt az állítást „semmilyen releváns információ vagy bizonyíték nem támasztotta alá”.

Negyedszer, noha a fellebbező nevének felvételét a Tanács minden pillanatban visszavonhatta volna, azt a fellebbező tiltakozásai ellenére csaknem három éven keresztül fenntartotta.

A Tanács érvei a Bíróság szerint téves előfeltételezések sorozatán alapulnak.

Először is a Bíróság nem ültette át a korlátozó intézkedések területére azt a közszolgálati jogviták keretében kidolgozott elvet, amely szerint egy közigazgatási aktus megsemmisítése, vagyis jogellenességének elismerése önmagában a jogi aktus által az érintett tisztviselőnek okozott nem vagyoni kár megfelelő és főszabály szerint kielégítő jóvátételének minősül.

Másodsorban, még ha a Bíróság a fenti elvet át is emelte volna, az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a Tanács feltételezésével szemben ennek alkalmazása nem automatikus. Így egyrészről, annak értékeléséhez, hogy egy jogellenes aktus megsemmisítése visszamenőleg jóvá teheti‑e a fellebbezőt ért nem vagyoni kárt, az adott eset körülményeinek együttes értékelése szükséges, közöttük a jogsértés súlya és fennállásának időtartama, valamint azon súlyosító körülményeké, amelyek az érintett különös helyzetéből adódhatnak. Továbbá a fellebbező igazolhatja, hogy olyan nem vagyoni kár érte, amely elválik az adott aktus megsemmisítésére okot adó jogellenességtől, és teljes mértékben nem orvosolható a megsemmisítés által.

Ezzel kapcsolatban az ítélkezési gyakorlat pontosította, hogy az érintettel szemben nyilvánosan, egy számára sérelmet okozó aktusban vagy egy annak elfogadásához vezető eljárás keretében megfogalmazott súlyos vádak okozhatnak az aktustól elkülönülően is nem vagyoni kárt számára, amennyiben a becsületére, méltóságára, önbecsülésére vagy jóhírnevére vonatkoznak.

A jelen ügyben a Törvényszék – a Tanács állításával ellentétben – nem követett el hibát az eset körülményeinek értékelése során, amikor azt vizsgálta, hogy a fellebbező által hivatkozott nem vagyoni kár teljes mértékben orvosolható‑e a szóban forgó aktusok megsemmisítése által.

A fent kifejtettek alapján az EuB a Tanács csatlakozó fellebbezését megalapozatlannak találta, és elutasította.

Jogászvilág hírlevél

Friss hírek, szakmai cikkek, bírósági döntések, jogszabályfigyelő.

Kéthetente megjelenő hírlevelünkben összefoglaljuk az elmúlt időszak aktuális változásait, válogatunk értékes szakmai tartalmainkból, valamint tájékoztatjuk a legújabb szakirodalmakról, szolgáltatásokról, képzésekről.

Feliratkozás >>

A fellebbezésről

A társaság fellebbezésében két jogalapra hivatkozott. Az első azt rója fel, hogy a Törvényszék több ízben tévesen alkalmazta a jogot, amikor elutasította a szóban forgó jegyzékekbe történő felvétele okán őt ért vagyoni kár megtérítése iránti kérelmét.

A második jogalap ezzel szemben a megtámadott ítélet azon része ellen irányul, amelyben a Törvényszék a fellebbező nem vagyoni kárának megtérítése iránti kérelméről határozott.

A teljes körű kártérítési elv megsértésén alapuló részről

A társaság a fellebbezés első jogalapjának első részében azt rója fel a Törvényszéknek, hogy az megsértette a Tanács jogellenes magatartásával neki okozott károk teljes körű megtérítéséhez való jogát, amelyet az EUMSZ 340. cikk második bekezdése, valamint az Alapjogi Chartája 41. cikkének (3) bekezdése biztosít. Arra hivatkozik, hogy ezen rendelkezések visszautalnak a tagállamok jogában közös általános jogelvekre, amelyek közé „az arányosság” és „a méltányos elbírálás” elve is beletartozik, ez utóbbiak alapján pedig, ha a kár bekövetkezése bizonyítást nyer, de mértékének vagy pontos összegének megállapítása nehéz vagy hosszadalmas, a Törvényszék „a bizonyítékok” teljes elutasítása helyett köteles a kártérítés összegét „igazságos és méltányos módon, másodlagosan eljárva megállapítani. A fellebbező arra is hivatkozik, hogy a Törvényszék következetlen és ellentmondásos indokok alapján utasította el teljes körűen a vagyoni kártérítésre vonatkozó kérelmeit, azt követően, hogy a megtámadott ítélet több részében is elismerte,(46) hogy a Tanács magatartása ténylegesen és „természetéből adódóan” ilyen jellegű kárt okozott a fellebbezőnek.

A Bíróság szerint nem róható fel a Törvényszéknek, hogy a fellebbező által előterjesztett bizonyítékok alapján megvizsgálta a fellebbező által hivatkozott egyes károk tényleges bekövetkeztét, azok mértékét, valamint az adott kár bekövetkezése és a Tanács állítólagos jogellenes magatartása közötti közvetlen okozati összefüggés fennállását, mivel az EuB ítélkezési gyakorlata alapján ez kötelezettsége volt. Az a körülmény, hogy a Törvényszék e vizsgálatának lefolytatását követően elutasította a fellebbező valamennyi igényét, önmagában, az említett vizsgálat során elkövetett eljárási hibák megállapításától függetlenül nem jelenti az EUMSZ 340. cikk második bekezdésében vagy az Alapjogi Charta 41. cikkének (3) bekezdésében foglalt alapelv sérelmét.

Az indokolás vélt következetlenségére és ellentmondásosságára alapított kifogás a Bíróság szerint a megtámadott ítélet szelektív értelmezéséből fakad.

A megtámadott ítéletben a Törvényszék a fellebbező állításának megfelelően valóban kimondta, hogy „a kereskedelmi kapcsolatoknak az Unióban lévő szervezetek részéről történő megszakítása a korlátozó intézkedések elfogadásának elkerülhetetlen következménye”, és hogy jelen esetben a Siemens AG és a fellebbező közötti kereskedelmi kapcsolat megszűnése a szóban forgó intézkedések elfogadásának „közvetlen következménye” volt, azonban a Törvényszék arra a következtetésre jutott, hogy a fellebbező nem bizonyította a jogilag megkövetelt módon, hogy a hivatkozott vagyoni kár ténylegesen e kapcsolat megszűnéséből származott.

A fellebbező társaság hivatkozott arra, hogy ha a kár bekövetkezése bizonyított, de mértékének megállapítása bonyolult eljárás során lehetséges csak, a Törvényszék ex aequo et bono kártérítést köteles megállapítani, ezt a fellebbező által hivatkozott egyes károk konkrét értékelésével összefüggésben kell megvizsgálni, amely értékelés az elemzett jogalap más részeiben konkrét kifogások tárgyát képezi. Az EuB szerint azonban az ilyen kötelezettség sem menti fel az uniós bíróságot azon kötelezettsége alól, hogy minden egyes esetben megvizsgálja, teljesülnek‑e az Unió szerződésen kívüli felelőssége megállapításának feltételei.

A Bíróság a fentiek alapján a fellebbezés első jogalapjának első részét a fentiek alapján elutasította.

A társaság arra is alapította fellebbezését, hogy több téves jogalkalmazás vezetett azon kártérítési kérelmének elutasításához, amelyet a derbendikhani (Irak) erőmű felújítására vonatkozó szerződésének felmondásából és bankszámláinak megszüntetéséből származó állítólagos kárának megtérítése iránt nyújtott be.

A fellebbezés első jogalapjának második részében a fellebbező elsősorban arra hivatkozott, hogy a Törvényszék önkényes módon járt el, és megsértette az arányosság, valamint „a méltányos elbírálás” elveit, amikor a derbendikhani (Irak) erőmű felújítására vonatkozó szerződésének felmondásából származó kár megtérítése iránti kérelmét teljes egészében elutasította.

A társaság szerint a Törvényszék nem vonta le azt a nyilvánvaló következtetést, hogy a Világbanktól származó kifizetés befagyasztásának egyetlen valószínű magyarázata a fellebbező szóban forgó jegyzékekbe történő felvétele.

Azzal a megállapítással kapcsolatban, amely szerint a hivatkozott kár ténylegessége és összege nem került bizonyításra, a fellebbező arra hivatkozik, hogy bemutatott a Törvényszék előtt olyan bizonyítékokat, amelyek alapján meg lehetett állapítani a szerződés értékét, az előkészületek során felmerült költségeket és a várható haszon mértékét is, így tehát részletesen igazolta az elszenvedett kár megtérítése címén kért összeget. A Törvényszék szerinte jogellenesen hagyta figyelmen kívül vagy ferdítette el ezeket a bizonyítékokat.

A Törvényszék kimondta, hogy még ha fenn is állna okozati összefüggés az említett befagyasztás és az említett intézkedések között, a fellebbező akkor sem szolgált bizonyítékkal az általa hivatkozott kár ténylegessége és összege tekintetében.

A Bíróság emlékeztetett arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlatának megfelelően a fellebbezés kizárólag jogkérdésre vonatkozhat, így a tényállás megállapítására – kivéve, ha megállapításainak tárgyi pontatlansága a hozzá benyújtott eljárási iratokból ered –, valamint az elfogadott bizonyítékok értékelésére kizárólag a Törvényszék rendelkezik hatáskörrel. Ezeknek a tényeknek a megállapítása és e bizonyítékoknak az értékelése tehát – amennyiben nincsen szó az elferdítésükről – nem olyan jogkérdés, amelynek felülvizsgálata a Bíróságra tartozna.

 Az ítélkezési gyakorlatból emellett az is kiderül, hogy a bizonyítékok elferdítése akkor valósul meg, ha a meglévő bizonyítékok Törvényszék általi értékelése új bizonyítékok felhasználása nélkül is nyilvánvalóan tévesnek tűnik. Ez az eset áll fenn, amennyiben a Törvényszék által bizonyos dokumentumokból levont következtetések nem felelnek meg az adott dokumentumok összességében értelmezett értelmének és tartalmának.

Az EuB szerint a társaság nem fejtette ki, hogy ez az elferdítés pontosan miben nyilvánul meg, csupán általánosságban utal a Törvényszékhez benyújtott beadványai egyes részeire és azok mellékleteire. A Bíróság a csatolt dokumentumok alapján megállapította, hogy nem bizonyított, hogy a Törvényszék elferdítette volna az elé tárt bizonyítékokat és elfogadhatatlannak kell nyilvánítani a fellebbező azzal a megállapítással szemben emelt kifogásait, mely szerint nem bizonyította a derbendikhani erőmű felújítására vonatkozó szerződésének felmondásából származó állítólagos kárának tényleges bekövetkeztét és mértékét.

A vonatkozó feltételek, úgymint a kár tényleges bekövetkezése, valamint az e kár és az intézményeknek felrótt magatartás közötti okozati összefüggés fennállása kumulatív jellegűek, tehát bármelyikük nem teljesülése esetén az Unió szerződésen kívüli felelőssége nem áll be, így nem szükséges határozni az azon következtetés hibás jellegére alapított kifogásról, amely szerint a vizsgált kár esetében az említett okozati összefüggés nem állt fenn.

A Törvényszék a fellebbező által neki felrótt hibák elkövetése nélkül jutott arra a következtetésre, hogy a hivatkozott kár ténylegessége és összege nem bizonyított, másrészről pedig a fellebbező nem hivatkozott a kár számszerűsítésének lehetetlenségére, de még nehézségére sem, az arányosság és „a méltányos elbírálás” elveinek megsértésére alapított kifogásokat, ezért a Bíróság elutasította.

Ingyenes Jogtár felhasználói képzés

Szeretné gyorsabban, hatékonyabban használni Jogtárát?
Jöjjön el hozzánk és mi 4 óra alatt, gyakorlati oktatás keretében, térítésmentes tanfolyamainkon megmutatjuk a „mesterfogásokat”! 

Időpontok, jelentkezés >>

A fellebbező bankszámláinak megszüntetéséből származó károk megtérítése iránti kérelemről

A fellebbező arra is hivatkozott, hogy a Törvényszék önkényes módon, valamint következetlen és ellentmondásos indokok alapján, továbbá a bizonyítékokat elferdítve utasította el teljes egészében az Emirate National Bank of Dubainál vezetett bankszámláinak megszüntetéséből származó kára megtérítését.

A megtámadott ítéletben a Törvényszék megállapította, hogy a bankszámlák megszüntetésére a fellebbezővel szembeni korlátozó intézkedések elfogadása következtében került sor. Ugyanakkor az ítélet indokolásának további részében arra is rámutatott a Törvényszék a hivatkozott kár ténylegességével és terjedelmével kapcsolatban, hogy először, az Emirate National Bank of Dubai nem fagyasztotta be a fellebbező bankszámláin lévő pénzeszközöket, hanem azokat visszaküldte, és a fellebbező nem hivatkozott semmilyen azt bizonyító körülményre, hogy nem részesülhet valamely másik bank részéről a korábban az Emirate National Bank of Dubai által nyújtott pénzügyi szolgáltatásokban, valamint, nem mutatott be azt bizonyító konkrét bizonyítékokat, hogy a bankszámláinak megszüntetése vagy a fizetéseinek felfüggesztése hatással lett volna a kereskedelmi partnereivel vagy egyéb személyekkel vagy szervezetekkel fennálló kapcsolataira, és nem nyújtott be olyan bizonyítékokat sem, amelyek az őt állítólagosan ért kár összegét igazolták volna.

A fellebbező általános megállapításokon kívül, miszerint „a szolgáltatás megszüntetése megbénította üzleti és gazdasági tevékenységét”, ennek alátámasztására azonban semmilyen olyan konkrét tényre nem hivatkozik, amelyet a Törvényszék figyelmen kívül hagyott vagy elferdített volna, illetve amelynek mellőzését ne indokolta volna.

Továbbá, a fellebbező állításával szemben, a Törvényszéknek a megtámadott ítélet pontjában tett azon megállapítása, amely szerint a fellebbező részére biztosított pénzügyi szolgáltatások folytatását az Emirate National Bank of Dubai valószínűsíthetően a kérdéses korlátozó intézkedések elfogadása következtében tagadta meg, valamint mivel nem kívánta megkockáztatni, hogy vele szemben is ilyen intézkedések lépjenek életbe, nem jelenti annak elismerését, hogy minden más bank, amelyhez pénzügyeit a fellebbező átirányíthatta volna, bizonyosan hasonlóan járt volna el. A fellebbező Törvényszékhez benyújtott beadványaiból nem tűnik ki, hogy bármilyen lépést is tett volna a korábban az Emirate National Bank of Dubai által biztosított pénzügyi szolgáltatások más banktól való beszerzése érdekében, és ilyen irányú kérelmét elutasították volna. E körülmények között nincs arra bizonyíték, hogy a Törvényszék megállapítása tények vagy bizonyítékok elferdítésén alapulna.

A harmadik és negyedik, azon alapuló részről, hogy a téves jogalkalmazás különböző esetei vezettek a fellebbező szerződéseinek felbontásából és a kereskedelmi partnereivel való kapcsolatainak megszakadásából származó állítólagos kárának megtérítése iránti kérelmének elutasításához.

A fellebbezés első jogalapjának harmadik és negyedik részében a fellebbező arra hivatkozott, hogy a Törvényszék megsértette az EUMSZ 340. cikk második bekezdésében és az Alapjogi Charta 41. cikkének (3) bekezdésében foglalt rendelkezéseket, valamint az arányosság és a méltányos elbírálás elvét, azáltal, hogy elutasította 2 millió euró összegben megjelölt kártérítési igényét, amely kár állítása szerint szerződéseinek felbontásából, valamint a legfontosabb kereskedelmi partnereivel, a Siemensszel és a Mobarakeh Steel Co.‑val (a továbbiakban: Mobarakeh) fennálló kereskedelmi kapcsolatainak megszakadásából eredt. Úgy vélte, hogy a Törvényszék indokolása ezen felül következetlen és ellentmondásos, továbbá, hogy eljárása során tényeket ferdített el és bizonyítékokat utasított el.

A Törvényszék a kár fennállását illetően kimondta, hogy a termékek szállításának megtagadása mint olyan nem minősül kárnak, ugyanis kár kizárólag akkor keletkezik, ha a megtagadás visszahat az érintett társaság gazdasági eredményeire.

Ezt követően megvizsgálta a fellebbező által annak igazolására bemutatott különböző bizonyítékokat, hogy kára származott abból, hogy az európai szállítói megszakítottak vele minden kereskedelmi kapcsolatot. E bizonyítékok a Mobarakehvel kötött szerződés felbontásával a kapcsolatok megszűnése által a Szíriában az Eufrátesz gátja villamosenergia‑berendezésének korszerűsítésére vonatkozó szerződések teljesítésére gyakorolt hatásokkal, valamint a villamossági alállomások Kunduzban és Baglanban történő építésével, továbbá más érintett külföldi terveivel voltak kapcsolatosak.

Csak mondja ki hangosan gondolatait és

kész a jogi dokumentum!

 Több, mint 100 millió szóból álló jogi szakszótár, 95%-os beszédfelismerés, tanítható rendszer.

A Globalspeech beszédleíró szoftver ismeri és érti is a jogi szaknyelvet.

Tudjon meg többet a szoftverről >>

A Mobarakehvel fennálló szerződés megszűnéséről

A fellebbező arra hivatkozott a Törvényszék előtt, hogy bizonyos berendezések küldésének a Siemens általi megtagadása miatt nem tudta teljesíteni a Mobarakeh felé fennálló szerződéses kötelezettségeit, amely társaság megszüntette a kérdéses szerződést, és kizárta a fellebbezőt jövőbeli ajánlati felhívásaiból. A megtámadott ítélet 116. pontjában a Törvényszék arra a következtetésre jutott, hogy a szóban forgó szerződés megszűnésének nem a fellebbezőt érintő korlátozó intézkedések elfogadása volt a meghatározó és közvetlen oka.

A fellebbező szerint ez a következtetés a Mobarakeh 2011. szeptember 23‑án részére megküldött, a szerződés felmondását közlő levelének elferdítése. Márpedig, ellentétben a fellebbező állításával, a levélből nem az tűnik ki, hogy a vele szembeni korlátozó intézkedések képezték volna a szerződés felmondásának „elsődleges és meghatározó” okát, a Mobarakeh ugyanis inkább a fellebbező kötelezettségei teljesítésének késedelmét emelte ki, amennyiben a szerződés 15 hónapos teljesítési határidőt írt elő, amely 2010. november 15‑én, vagyis több mint hat hónappal azelőtt járt le, hogy a fellebbező felkerült volna a szóban forgó jegyzékekbe. A Törvényszék tehát a Bíróság álláspontja szerint nem ferdítette el a levél értelmét.

Azon veszteségekről, amelyek a fellebbezőt állítása szerint a Szíriában az Eufrátesz gátja villamosenergia‑berendezésének korszerűsítésére kötött szerződésekből eredően érték.

A fellebbező azt állította a Törvényszék előtt, hogy mivel az európai szállítói minden kereskedelmi kapcsolatot megszüntettek vele, nem volt lehetősége a Szíriában az Eufrátesz gátja villamosenergia‑berendezésének a korszerűsítéséhez szükséges berendezés, tartozékok és anyagok jelentős részének a szállítására, emiatt a szóban forgó szerződés értékének legalább 30%‑át kitevő, 1 425 000 euró összegű kár érte, mivel a szerződés ezen részét alvállalkozásba kellett adnia. A Törvényszék elutasította a fellebbező ezen a címen benyújtott kártérítési kérelmét, miután sem a Tanácsnak felrótt magatartás és a hivatkozott kár közötti okozati összefüggés fennállását, sem a hivatkozott kár bekövetkezését nem találta bizonyítottnak.

A Törvényszék a megtámadott ítéletben elismerte, hogy a fellebbező által bemutatott iratok tanúsága szerint a fellebbezőtől megrendelt munkálatok kezdetét és ütemezését elhalasztották, valamint hogy a fellebbezőt felhatalmazták „alvállalkozók” igénybevételére. A hivatkozott ítéletben ugyanakkor a Törvényszék megállapította, hogy a fellebbező által bemutatott bizonyítékok nem támasztották alá azt, hogy a terv megvalósításában bekövetkezett késedelem, valamint az „alvállalkozókhoz” fordulás oka a fellebbezővel szembeni korlátozó intézkedések elfogadása lett volna.

A fellebbező vitatja ezt a megállapítást.

A jelen esetben a fellebbező legtöbb érvével a bizonyítékok Törvényszék általi értékelését vitatta, anélkül hogy azok elferdítésére hivatkozott volna. Ezen érveket az EuB elutasította .

A tények hibás jogi minősítésére alapított kifogásnak helyt adott az EuB, amennyiben az azon a hibán alapul, hogy a Törvényszék a jelen eset körülményei között nem ismerte el okozati összefüggés fennállását a fellebbező „valószínűsíthető” állításai alapján. A Bíróság ítélkezési gyakorlata alapján az EUMSZ 340. cikk második bekezdése értelmében okozati összefüggés akkor állapítható meg, ha az érintett intézmény által elkövetett szabálytalanság és a hivatkozott kár között kétségtelen és közvetlen összefüggés áll fenn, amit a felperesnek kell bizonyítania. Ennélfogva nem róható fel a Törvényszéknek, hogy anélkül állapította meg ilyen okozati összefüggés hiányát, hogy a fellebbező állításai „valószínűsíthetőségét” ellenőrizte volna. A fellebbező azon hiányosság leplezése érdekében, hogy ilyen okozati összefüggés fennállását nem tudta a jogilag megkövetelt módon bizonyítani, nem hivatkozhat a releváns tények saját maga általi értelmezésének valószínűsíthetőségére.

Ami a Törvényszék azon megállapítását illeti, hogy a fellebbező nem bizonyította a hivatkozott kár bekövetkezését, a Bíróság rámutatott, hogy a fellebbező érveiben pusztán a bizonyítékok Törvényszék általi értékelését vitatja, anélkül hogy azok elferdítésére hivatkozna.

Azon károkról, amelyek a fellebbezőt állítása szerint a villamossági alállomások Kunduzban és Baglanban történő építésére vonatkozó szerződéséből eredően érték

A fellebbező azt állította a Törvényszék előtt, hogy a kereskedelmi kapcsolatoknak az európai szállítói általi megszüntetése miatt nem volt lehetősége a villamossági alállomások Kunduzban és Baglanban történő megépítéséhez szükséges gépek és berendezés egy részének a szállítására, ezáltal a terv azon része értéke legalább 10%‑ának megfelelő 729 210,80 euró összegű kár érte, amelyet alvállalkozásba kellett adni.

A megtámadott ítéletben a Törvényszék először is azt állapította meg, hogy nem áll rendelkezésére olyan bizonyíték, ami azt igazolná, hogy a villamossági alállomások Kunduzban és Baglanban történő megépítésére vonatkozó szerződés rendelkezéseit a fellebbezővel szembeni korlátozó intézkedések elfogadását követően kellett volna módosítani, különösen az alvállalkozók igénybevétele tekintetében, másodszor, a fellebbező nem bizonyította, hogy amiatt, hogy a Siemens törölte egy rendelését, alvállalkozók igénybevétele nélkül lehetetlenné vált számára az említett szerződés teljesítése, harmadszor pedig, nem pontosította az őt ért kár jellegét, valamint az említett szerződés állítólag alvállalkozásba kiadott részének értékét sem bizonyította.

A Bíróság szerint elfogadható az a kifogás, amely a tények és bizonyítékok elferdítésére vonatkozik, amelyet a Törvényszék azon kijelentésével követett el, hogy a fellebbező nem bizonyította, hogy a Siemens‑rendelés törlése miatt lehetetlenné vált volna számára a szóban forgó szerződés teljesítése, ha nem vesz igénybe alvállalkozókat. A fellebbező arra hivatkozott, hogy a Törvényszéknek tisztában kellett lennie azzal, hogy mivel nem gyártó, szállítóitól és alvállalkozóitól függ. Az EuB szerint a Törvényszék valójában nem arra utalt, hogy a fellebbező maga legyárthatná a szerződés tárgyát képező gépeket és berendezéseket, hanem arra, hogy adott esetben ezeket a Siemens helyett más szállítóktól is beszerezhette volna, például nem európai szállítóktól, ahelyett, hogy a beszerzést alvállalkozókra bízta. A fellebbező által hivatkozott elferdítésre vonatkozó kifogást, ezért a Bíróság elutasította.

Változásfigyeltetés

Ne maradjon le!

Használja Változásfigyeltetés szolgáltatásunkat az Önt érdeklő jogszabályok, jogterületek és tárgyszavak figyeltetésére!

Megrendelés >>

A Törvényszék által a fellebbező szerződéseinek felbontásából és kereskedelmi partnereivel fennálló kapcsolatainak megszakadásából származó állítólagos kárának megtérítése iránti kérelmének vizsgálata során értékelt egyéb elemekről

A fellebbező arra hivatkozott, hogy a megtámadott ítéletben a Törvényszék olyan tények bizonyítottságának hiányát állapítja meg, amelyeket a megtámadott ítélet más részeiben bizonyítottnak értékelt.

A Törvényszék végigvizsgálta a fellebbező által benyújtott dokumentumokat, és mindegyikük esetében arra jutott, hogy nem tartalmaznak elegendő bizonyítékot arra nézve, hogy okozati összefüggés állna fenn a Tanácsnak felrótt magatartás és a fellebbezőt abból fakadóan ért kár között, hogy európai szállítóival megszakadtak kereskedelmi kapcsolatai, sem arra nézve, hogy ebből tényleges kára származott.

A Törvényszék maga is elismeri a megtámadott ítéletben, hogy a korlátozó intézkedések célja az érintett szervezetek gazdasági tevékenységük szabad gyakorlásában való korlátozása annak érdekében, hogy magatartásukat az elérni kívánt célkitűzésnek megfelelően befolyásolják. Mindazonáltal e bizonyíték alapján nem feltételezhető, hogy ezek az intézkedések konkrétan tényleges és bizonyos kárt okoztak az érintett személynek, így az az Unió szerződésen kívüli felelősségének megállapítására irányuló eljárásban nem mentesíthet a Tanácsnak felrótt magatartás jogellenességének, a hivatkozott kár ténylegességének és mértékének, valamint e kár és az említett magatartás között fennálló okozati összefüggésnek a bizonyítása alól. A Bíróságnak ugyanis már alkalma nyílt hangsúlyozni, hogy valamely kár tényleges és bizonyos jellege az uniós bíróság által nem állapítható meg absztrakt módon, azt minden elé terjesztett esetben csak a pontos tényállási körülmények ismeretében kell értékelni.

 Az EUMSZ 340. cikk második bekezdése értelmében az Unió kizárólag azon károkat tartozik megtéríteni, amelyek intézményei vagy alkalmazottai magatartásának következményeként következtek be, ez pedig azt feltételezi, hogy megfelelően közvetlen okozati összefüggésnek kell fennállnia e magatartás és a hivatkozott kár között. A jelen esetben nem állapítható meg, hogy a Törvényszék a szokásostól eltérő vagy teljesíthetetlen bizonyítási terhet rótt volna a fellebbezőre.

A Bíróság a fellebbező fenti érveit elutasította.

Arról a kifogásról, amely szerint a Törvényszék eljárása során nem értékelte méltányosan a fellebbezőt ért károkat

Másodlagosan a fellebbező azt rója fel a Törvényszéknek, hogy eljárása során nem ex aequo et bono, vagyis többek között a forgalmának jelentős csökkenésére és alkalmazottainak tömeges elbocsátására figyelemmel értékelte az őt ért károkat, amelyek a kereskedelmi partnereivel fennálló kapcsolatainak megszakításából származtak, hanem a fellebbező mindennemű kárigényét elutasította.

A Bíróság szerint ahhoz, hogy az értékeléssel kapcsolatban a Törvényszéknek ilyen jellegű kötelezettsége álljon fenn, a fellebbezőnek legalább a hivatkozott károk ténylegességét és az okozati összefüggést bizonyítania kellett volna.

Az első jogalappal kapcsolatos végkövetkeztetés

A Bíróság a fent kifejtettek alapján a fellebbezés első jogalapját elutasította.

Mivel a fentiekből az tűnik ki, hogy a fellebbező vagyoni kárának megtérítése iránti kérelmében hivatkozott valamennyi kár esetében nem állnak fenn együttesen a szükséges feltételek a kár tényleges bekövetkezése és mértéke, és/vagy a kár és a Tanácsnak felrótt magatartás közötti okozati összefüggés tekintetében, a fellebbező azon kérelme, hogy a Bíróság korlátlan felülvizsgálati jogkörében eljárva méltányosságból állapítsa meg a hivatkozott kár mértékét, nem lehetséges.

A fellebbezőt ért nem vagyoni kár megtérítése iránti kérelmével kapcsolatban az indokolási kötelezettség és az arányosság elvének megsértésén alapuló fellebbezési jogalapról

A fellebbező szerint a Törvényszék által részére nem vagyoni kártérítés címén megítélt 50 000 euró, jelentéktelen, önkényes és indokolatlan módon, valamint az arányosság elvének megsértésével került megállapításra.

Az EuB állandó ítélkezési gyakorlata értelmében egy ítélet indokolásából világosan és egyértelműen ki kell tűnnie a Törvényszék érvelésének oly módon, hogy lehetővé tegye az érdekeltek számára, hogy megismerjék a hozott határozat indokolását, és a Bíróságnak, hogy a bírósági felülvizsgálatot gyakorolja. A Bíróság szerint a jelen esetben a Törvényszék kellően világosan kifejtette azokat a megfontolásokat és egyéb elemeket, amelyek alapján a fellebbezőnek járó kártérítés összegét meghatározta, ezért a fellebbező érvelése nem támasztja alá, hogy a Törvényszék értékelése során ilyen hibát vétett volna.

A Bíróság szerint a fellebbező a Törvényszék által meghatározott kárösszeg újbóli megállapítását kéri a Bíróságtól. Azonban az EuB ítélkezési gyakorlata értelmében, ha a Törvényszék megállapítja, hogy kár keletkezett, egyedül az ő hatáskörébe tartozik a kérelem keretein belül a megfelelő kártérítés mérlegelése.

Másrészről, amikor a fellebbező a Törvényszék azon értékelését sérelmezi, amely szerint a szóban forgó jegyzékekbe történt felvételének káros következményei közel három éven keresztül álltak fenn, holott ennek negatív hatásai még továbbra is érintik, elegendő rámutatni arra, hogy az Unió kizárólag szervei vagy alkalmazottai jogsértéseinek közvetlen következményeiért tehető felelőssé. Sem az, hogy a fellebbező neve az internetes oldalakon a mai napig felmerül a szankciókkal kapcsolatosan, sem az ebből származó állítólagos károk nem tekinthetők ilyen közvetlen következménynek, tekintettel arra, hogy a szóban forgó jegyzékekről a fellebbező nevét 2014. április 16‑án törölték, valamint a jegyzékbevételt megsemmisítő ítéletet 2014. november 25‑én meghozták.

A fenti indokokra tekintettel a Bíróság a fellebbezés második jogalapját is elutasította.

(curia.europa.eu)

  • Értesítő a rovat cikkeiről
Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az jogaszvilag.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!