18 bírósági fogalmazó kezdi meg munkáját


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Sikeres a bíróságok 2019. II. féléves bírósági fogalmazói felvételi eljárása. A kiírt álláshelyekre több, mint háromszoros volt a túljelentkezés, a felvételi felhívásra 71 pályázat érkezett. A szóbeli és írásbeli vizsgákat követően 18 fogalmazó kezdi meg munkáját.

A fogalmazói álláshelyekre pályázók felvételi vizsgán vettek részt, melynek célja, hogy a jelentkezők bírósági munkavégzéshez szükséges kompetenciáit, készségeit, képességeit feltérképezze. A vizsgán a jelentkezők lexikális tudása mellett a felvételizők általános és speciális jogi műveltségét, lényeglátását, döntéshozatali képességét, érveléstechnikáját, valamint szóbeli kifejező és kommunikációs készségét is értékelték.

A sikeres szóbeli és írásbeli részvizsgát és a törvényszéki elnökök meghallgatásait követően 18 fogalmazó az ország 10 törvényszékén – többségük november 4. napjától – kezdi meg szolgálati tevékenységét a Fővárosi, az Egri, a Gyulai, a Kaposvári, a Kecskeméti, a Nyíregyházi, a Szekszárdi, a Szolnoki, a Szombathelyi és a Veszprémi Törvényszéken. Az üresen maradt álláshelyek felajánlásra kerülnek a várólistán szereplő pályázóknak, amely álláshelyeken további kinevezésekről dönthetnek a bírósági elnökök.

A felvételt nyert bírósági fogalmazók a 3 éves joggyakorlat ideje alatt folyamatos helyi- és központi képzések keretében valamennyi ügyszakban gyakorlatot szereznek. Megismerik a cégbíróság munkáját, a kezelőirodák működését, határozat-tervezeteket szerkesztenek és jegyzőkönyvet is vezetnek a tárgyalásokon. A tapasztalatok alapján a fogalmazói időszakban megszerzett szakmai tudás nagyban hozzájárul a szakvizsgák sikeres, kiváló eredménnyel történő letételéhez.

A fentieken túl a fogalmazók részt vesznek az ügyfélfogadási napokon, ahol segítenek a jogkereső állampolgároknak a nyomtatvány kitöltésében, szóbeli kérelmek rögzítésében és bírósági eljárási kérdésekben. Mindemellett a bírósági fogalmazók kipróbálhatják magukat külföldi ösztöndíjprogramokban és tanulmányutakon, melyeken nyelvtudásukat is fejleszthetik.

(birosag.hu)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 28.

A jövő jogásza podcast: az AI hatása a jogi szakmára

Podcastunkban a mesterséges intelligencia jogi szakmára gyakorolt hatásáról Dr. Megyeri Andrea a Wolters Kluwer Hungary innovációs és tartalomfejlesztési vezetője beszélget Dr. Tilesch György mesterséges intelligencia szakértővel, a PHI INSTITUTE for Augmented Intelligence elnökével.

2023. június 22.

MI eszközök használata az ügyvédi munkában – 4. rész: hivatásbeli kötelezettségeket érintő kockázatok

Cikksorozatunk negyedik részében kiemelünk néhány olyan kockázatot, amelyek akkor merülnek fel, ha az ügyvédek MI-eszközöket használnak. Kitérünk arra is, hogy ezek használata miként veszélyeztetheti a hivatásbeli kötelezettségeknek való megfelelést. A cikk az Európai Ügyvédi Kamarák Tanácsa (CCBE) és az Európai Ügyvédek Alapítványa (ELF) által bemutatott, az Európai Bizottság által finanszírozott AI4Lawyers projekt keretében megalkotott útmutató alapján készült.

2023. június 7.

MI eszközök használata az ügyvédi munkában – 3. rész

Cikksorozatunk harmadik részében az szövegkeresésről, a szövegelemzésről a beszédet szöveggé alakító eszközökről, a chatbotokról és az adminisztrációs teher MI-vel való csökkentéséről olvashatnak. A cikk az Európai Ügyvédi Kamarák Tanácsa (CCBE) és az Európai Ügyvédek Alapítványa (ELF) által bemutatott, az Európai Bizottság által finanszírozott AI4Lawyers projekt keretében megalkotott útmutató alapján készült.