A határokon átívelő követelések végrehajtása


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Milyen okiratok szolgálnak a polgári és kereskedelmi ügyekből származó, határokon átívelő követelések végrehajtása alapjául az Európai Igazságügyi Térségben?


A bírósági végrehajtás az igényérvényesítés olyan eszköze, amelyet az állam az adós önkéntes teljesítésének teljes hiányából adódóan a jogosult részére ultima ratio-ként kínál fel, egy olyan eszköz, amely a jogállamiság alapvető biztosítéka. Ezt az eljárást a legtöbb országban a peres eljárás részének tekintik és szabályait a polgári perrendtartás kódexe tartalmazza, míg más országokban a bírósági végrehajtás viszonylag önálló nemperes eljárásként funkcionál, némelyik országban ezt az önállóságot az is kifejezi, hogy az eljárást külön törvény szabályozza (ld. Magyarország).

Az Európai Unió területén belül az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a személyek szabad mozgása elvének közösségi szintű elfogadása és a közösségi piac fejlesztése végett foganatosított intézkedések vezettek el ahhoz a szükségszerűséghez, hogy a bírói határozatok is szabadon mozoghassanak az uniós tagállamok között. Az európai igazságügyi térség kialakítása szem előtt tartott két nagyon fontos tényezőt: megkönnyíteni a hitelező számára a bírósági határozat végrehajtását egy, a származás szerinti országtól különböző uniós állam területén, illetve gátat szabni annak a lehetőségnek, hogy az adós visszaélhessen a jogrendszerek jelentősebb eltérésével.

A 805/2004/EK rendelet (továbbiakban: Rendelet) elfogadása igazi sikert jelentett a bírósági határozatok szabad mozgásának és kölcsönös elismerésének területén, a Rendelet jelentősen megkönnyíti a jogosultak határokon átnyúló, nem vitatott pénzbeli követeléseinek érvényesítését polgári és kereskedelmi ügyekben. A Rendelet szabályozási tárgyát képező okiratok az úgynevezett exequatur eljárás mellőzésével hajthatók végre a végrehajtás szerinti tagállamban. A Rendelet 3. cikkének első bekezdése határozza meg az európai végrehajtható okiratként hitelesítendő, a végrehajtás alapjául szolgáló okiratok körét; ezek azon határozatok, bírósági egyezségek és közokiratok, amelyek polgári és kereskedelmi ügyekben születtek, nem vitatott követelésekre vonatkoznak.

Fontos tisztázni, hogy a végrehajtás alapjául szolgáló okirat nem azonos az európai végrehajtható okirattal; európai végrehajtható okirat alatt azt a határozatot, bírósági egyezséget, illetve közokiratot értjük, amelyet európai végrehajtható okiratként hitelesítettek. Európai végrehajtható okiratként tekintendő még a jogerős európai fizetési meghagyás, ugyanis az 1896/2006/EK rendelet 18. cikkének első bekezdése alapján a jogerős európai fizetési meghagyás a végrehajthatóvá nyilvánítása és az európai végrehajtható okiratra vonatkozó tanúsítvány mellőzésével is végrehajtható.

Annak, hogy egy okirat végrehajtás alapjául szolgáljon, egyik legfontosabb alapfeltétele, hogy a benne foglalt pénzbeli követelés „nem vitatott” legyen. Nem vitatott követelés, azaz okiratba foglalt, pénzben meghatározott igény, amelynek jogosságát és mértékét az adós igazoltan passzív vagy aktív magatartását követő mulasztó magatartásából adódóan nem vitatta. Másik alapkritériuma az, hogy az adott ügy a Rendelet 2. cikkének első bekezdése alapján csak polgári és/vagy kereskedelmi ügyben született okiratot tudjon felmutatni a követelésre jogosult, ezért fontos tisztázni, hogy a Rendelet, illetve az Európai Unió Bíróságának (továbbiakban: Bíróság) ítélkezési gyakorlata alapján mely ügyek tartoznak a polgári és a kereskedelmi ügyek körébe.

Magyarázat az Európai Unió közbeszerzési jogához

A kiadvány nem csupán a jelenleg még hatályos 2004-es irányelv-generációt elemzi, hanem feldolgozza a 2014-es irányelveket is, amelyeket a nemzeti jogalkotónak 2016 tavaszáig kell átültetnie.

Megrendelés >>

Nem tartoznak a polgári és kereskedelmi ügyek körébe a Rendelet 2. cikk (1) és (2) bekezdése alapján az adó-, a vám- és közigazgatási jogi ügyek, az állam felelősségére a közhatalom gyakorlása során cselekményekből, mulasztásokból adódó ügyek („acta iure imperii”); felszámolási, végelszámolási eljárások, csődeljárások, és más hasonló eljárások; társadalombiztosítási ügyek; választottbíráskodás; természetes személyek személyi állapota, jog- és cselekvőképessége, házassági vagyonjogi ügyek, és az öröklési jogi ügyek.

A Bíróság álláspontja szerint két lényeges tényezőt kell mérlegelni annak eldöntésekor, hogy polgári vagy kereskedelmi természetű-e egy jogvita; a jogvita tárgyát, és az érintett felek közötti viszony természetét. A Bíróság különösen a hatósági intézkedésekkel kapcsolatban döntött úgy, hogy nem minősül „polgári és kereskedelmi ügynek” egy hatóság és egy magánszemély között fennálló jogvita, amelyben a hatóság közhatalom gyakorlása közben cselekedett. A Bíróság tehát különbséget tesz a polgári és kereskedelmi ügyek köréből kizárt közhatalmi jogosítvány gyakorlása, és ezzel szemben a fogalomkör részét képező magánjogi tevékenység között. A közhatalmi jogosítvány gyakorlása, valamint a magánjogi tevékenység között nem mindig könnyű különbséget tenni. A Bíróság a következő iránymutatásokat képezte ítélkezési gyakorlata során: a Lechouritou ügyben (a C-292/05. számú ügy) a Bíróság megerősítette azt az álláspontot, hogy nem tartozik a polgári ügyek körébe az a bírósági eljárás, amelyet az egyik szerződő állam természetes személyei, mint jogutódok indítottak valamely másik szerződő állammal szemben, a fegyveres erőknek az előbbi állam területén folytatott hadműveletek során elkövetett cselekményei áldozatai által elszenvedett károk miatti kárpótlás iránt.

Az Eurocontrol ügyben a Bíróságnak az volt az álláspontja, hogy egy nemzetközi szerződés által létrehozott hatóság az irányú igénye, hogy egy magánféltől berendezések és szolgáltatások használatáért egyoldalúan megállapított díjat hajtson be ott, ahol ezen szolgáltatások és berendezések igénybevétele kötelező volt, nem minősül polgári és kereskedelmi ügyek.

A Rüffer ügyben (a C-814/79. számú ügy) a Bíróság úgy határozott: nem minősül polgári ügynek azon hatóság kártérítési igénye, amelyet azért terjesztett elő bíróság előtt egy hajótulajdonossal szemben, hogy megtéríttesse egy ütközés során ronccsá vált hajó eltávolítása során felmerült költségeit.

A Sonntag ügyben (a C-172/91. számú ügy) a Bíróság azonban úgy ítélkezett, hogy a bűncselekmény megvalósításával okozott személyi sérülésből eredő kár megtérítéséért indított polgári jogi igények polgári jogi ügynek tekintendők.

A „polgári és kereskedelmi ügyek” fogalomköre azonban nem terjed ki olyan követelésekre, ahol a kárt okozó fél közhatalmat gyakorló hatóságnak minősül. A Préservatrice foncière ügyben (a C-266/01. számú ügy) a Bíróság álláspontja alapján polgári és kereskedelmi ügynek tekintendőek azon ügyletek, amelyek esetében az állam magánfél esetében olyan magánjogi kezességvállalási szerződésből eredő követelését érvényesíti, amelyet annak érdekében kötöttek, hogy lehetővé tegyék, hogy az állam által meghatározott biztosítékot egy harmadik fél szolgáltassa, amennyiben a hitelező és a kezes közötti jogviszony nem felel meg az állam túlzott hatáskör-gyakorlásának a magánszemélyek között fennálló jogviszonyokra alkalmazandó szabályok vonatkozásában.

A Frahuil/Assitalia ügyben (a C-265/02. számú ügy), olyan döntést hozott a Bíróság, mely alapján polgári és kereskedelmi ügynek kell tekinteni azon követelést, amelyet törvényi engedményezés címén egy importőr ellen érvényesítettek, aki a kötelezettnek tartozott megfizetni azt a vámot, amit az már előzőleg megfizetett a vámhatóságoknak egy kezességvállalási szerződés teljesítése közben, melynek értelmében már korábban vállalta a meghatározott vám megfizetésének kötelezettségét a vámhatóság felé egy olyan vámszállítmányozói társaságon keresztül, amelyet a főkötelezett eredetileg már utasított a követelés teljesítésére.

Amennyiben nem igazolható a pénzbeli követelés „nem vitatottsága”, továbbá a követeléshez kapcsolódó ügy nem a „polgári és kereskedelmi ügyek” körébe sorolandó be, úgy a követeléshez kapcsolt okirat nem szolgálhat európai végrehajtás alapjául. Fontos szempont, hogy a jogvita tárgyát képező követelésnek esedékessé váló, meghatározott pénzösszeg kifizetése iránti igénynek kell lennie. Amennyiben a rendelkezésre álló okirat a Rendelet szabályozási tárgyát képező okiratok körébe sorolható, úgy a követelés érvényesítése érdekében európai végrehajtható okirat iránti kérelmet lehet előterjeszteni a származási tagállam illetékes bírósága elé, amelyet megkeresett bíróság székhelye szerinti hatályos nemzeti jognak megfelelően kell benyújtani. Közokirat esetén az európai végrehajtható okiratra vonatkozó tanúsítványt az illetékes hatóságoknál kell kérni abban a tagállamban, ahol a közokiratot kiállították. Bizonyos tagállamokban a tanúsítvány kiállításáért felelős hatóság a közokiratot kiállító közjegyző, vagy képviseleti szerv, más tagállamokban ez a bíróság hatáskörébe tartozik. Végül fontos megjegyezni, hogy mivel Dánia sem a 44/2001/EK rendelethez, sem a 805/2004/Ek rendelethez nem csatlakozott, így Dánia és az Európai Unió más tagállamai közötti határozatok elismerésére és végrehajtására az 1968. évi Brüsszeli Egyezmény vonatkozik.

 

Források, felhasznált irodalom:

– Kapa Mátyás – Veress Emőd: Határozatok végrehajtása határokon átívelő polgári és kereskedelmi ügyekben az Európai Unióban

– Kapa Mátyás: Hitelezővédelem a bírósági végrehajtásban (Dialóg-Campus, 2006., Budapest)

– Héléne Peroz: Lé réglement CE N° 805/2004 portant creation d’un titre executoire europeen pour les creances incontestees (Journal du Droit International 2005/3.)

– Harsági Viktória: A nem vitatott követelések végrehajtása az Európai Igazságügyi Térségben (Európai Jog 2005/6.)

– Gyakorlati útmutató az európai végrehajtható okiratról szóló rendelet alkalmazásához

– Az Európai Parlament és a Tanács 805/2004/EK rendelete

– Az Európai Parlament és a Tanács 1896/2006/EK rendelete

E dolgozat a Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi Iroda, az Új Jogtár és az Ars Boni jogi folyóirat által kiírt 2014. évi cikkírópályázat keretében született, és 46. helyezést ért el.

Az írás az Ars Boni jogi folyóiratban jelent meg.

Az Ars Boni az Ügyvédvilág.hu szakmai partnere.


Kapcsolódó cikkek