A jövő jogásza podcast: már nincs messze a teljes e-ügyintézés


Dr. Kósa Ferenccel az elektronikus aláírás változó szerepéről és ezzel összefüggésben az elektronikus ügyintézésről, a digitális állampolgárságról, valamint az elektronikus ingatlannyilvántartásról beszélgetünk.

Magyarországon már 2001-ben megszületett az elektronikus aláírásról szóló első törvény, 2016 óta pedig minden gazdálkodó szervezet számára kötelező az elektronikus kapcsolattartás a hatóságokkal, bíróságokkal. Ennek ellenére érzékelhető, hogy sem az állampolgárok, sem a vállalkozások, de még a hatóságok és a jogászok számára sem teljesen áttekinthető, hogy mire is használható és milyen joghatást fejt ki az elektronikus aláírás. Pedig már nincs messze a teljes e-ügyintézés – addig is használjuk jól az e-aláírást!

Felhívjuk a figyelmet, hogy beszélgetésünk rögzítése óta  a parlament elfogadta az állam működését érintő egyes törvények módosításáról szóló 2024. évi XXIX. törvényt, amely többek között az elektronikus ingatlannyilvántartás teljes bevezetését 2024. október 1-ről 2025. január 15-ére halasztja el.

Podcastunkat Spotifyon is meghallgathatja.

Kövessék a Jogászvilág oldalát és a Wolters Kluwer közösségi média felületeit, a témában hamarosan cikksorozattal, és webináriumokkal jelentkezünk!


Kapcsolódó cikkek

2024. november 28.

A jövő jogásza podcast: exkluzív beszélgetés Dr. Csere Bálinttal, az OKJT elnökével, a MÜK elnökhelyettesével

A Jövő Jogásza Podcast Különkiadásában a jogász társadalom életében meghatározó szerepet betöltő jogászoktól, vezetőktől kapunk betekintést abba, hogyan viszonyulnak a jogi munka digitalizációjához. Dr. Megyeri Andrea és Dr. Ungváry Botond ezúttal Dr. Csere Bálinttal, az Országos Kamarai Jogtanácsosi Tagozat elnökével, a Magyar Ügyvédi Kamara elnökhelyettesével beszélgetett.

2024. november 27.

Új szereplők, új szerepek a jogi szektorban

A jogi szektornak az utóbbi években egyre gyorsuló változással kell szembenéznie: globalizáció, GDPR kötelezettségek, COVID-19 hatásai, whistleblowing eljárás, ESG szempontok, digitalizáció, fintech megoldások, automatizáció, mesterséges intelligencia, ChatGPT… A tradicionális szereplők (ügyvédi irodák, jogi osztályok) egyre nehezebben tudják felvenni a versenyt az újabb és újabb szabályozással, eszközökkel, elvárásokkal, és ennek megfelelően kellő ütemben módosítani a működésükön.