Bejegyzések elektronikus ügyintézés címkével

2022. november 17. Napi

Tudatosabban intézik jogi ügyeiket az állampolgárok, de digitális lehetőségeiket nem használják ki

Egyértelműen javultak az állampolgárok jogi ismeretei és tudatosabban is járnak el jogi ügyeikben, mint egy évtizeddel ezelőtt, de továbbra is sok a jogi tévhit. Lényegesen többen készítenek végintézkedést, többszörösére emelkedett a különféle vagyonjogi szerződések száma, és egyre többen fordulnak közjegyzőhöz vagy ügyvédhez például lakásbérlet vagy magánkölcsönök kapcsán. – hangzott el azon a háttérbeszélgetésen, amit a polgári közjegyzőség visszaállításának harmincadik évfordulójához és a 2022. november 18-19. között megrendezésre kerülő 33. Közép-Európai Közjegyzői Kollokviumhoz kapcsolódóan szervezett a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK). A beszélgetés résztvevői voltak: Dr. Tóth Ádám, a MOKK elnöke, Dr. Parti Tamás, a MOKK elnökhelyettese és Dr. Gyimóthy Eszter, a MOKK ügyvezetője.

2022. február 4. Életmód

Június 1-jén indul az ePincekönyv rendszer

Fontos információ a szőlő-bor ágazat szereplői számára, hogy az egyszerűbb és gyorsabb adminisztrációt eredményező új hazai borszabályozás bevezetésének következő üteme 2022. június 1-jén kezdődik, ekkortól indul meg az új adminisztrációs logika alkalmazása és nyílik meg az elektronikus ügyintézés lehetősége a termelők számára. A megújított szabályozás teljesen csak 2022 augusztusától lép életbe.

2021. november 16. Napi Koronavírus

A jövő az elektronikus ügyintézésé

Az elektronikus ügyintézési megoldások fejlesztései megteremtették az alapot, hogy az állam és a gazdaság hatékonyabban tudjon reagálni a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzetre. A fejlesztések során ugyanakkor egyensúlyt kell teremteni a hatékonyság és az adatok védelme között – mutat rá az Állami Számvevőszék elemzése. Az elemzés arra is rávilágít, hogy a járványhelyzet utáni gazdasági fellendüléshez, a magyar gazdaság versenyképességéhez jelentős mértékben hozzájárulhat a mesterséges intelligencia alkalmazásában rejlő fejlesztési lehetőségek kiaknázása.

Elektronikus ügyintézés online kutatás
2021. március 10. Napi Koronavírus

Elektronikus ügyintézés online kutatás

A NISZ Zrt. felmérést indított, hogy a Magyarország.hu portállal és a felületen elérhető szolgáltatásokkal kapcsolatban minél jobban megismerje az állampolgárok elvárásait, illetve az elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos preferenciáit.

Jogszabályfigyelő 2021 – 2. hét
2021. január 18. Szakma

Jogszabályfigyelő 2021 – 2. hét

Alábbi cikkünkben, tekintettel arra, hogy a 2021/6–8. számú Magyar Közlönyökben közérdeklődésre számot tartó újdonság nem jelent meg, a parlamenti hírek közül válogattunk.